Vasárnapi Ujság – 1921
1921-09-25 / 18. szám - Szabó Endre: Jambusok 207. oldal / Költemények
18. szám, 1921. 68. évfolyam. 207 rendkívül kedvelték. Sámson úr kiküldött futárai most is egy parasztlakodalmon fedezték fel a mestert, aki épen tizenkettedik dikczióját ropogtatta. Gerzson mester rögtön megértette, hogy azért küldöttek utána, mert a kastélyban okos emberre van szükség. Nem is késett ezt a társaságnak tudomására hozni, mégpedig a következőképen : — Épen most kaptam meg Sámson báró úr üzenetét, mely arra kér, hogy sürgősen jelenjek meg a kastélyban, ahol összeülendek olyan férfiakkal tanácskozni, akik a nép dolgát igazgatják. Igen tisztelt ünneplő gyülekezet, a barátság szép és szent dolog, de,a kötelesség, még szebb és még szentebb. És mikor a kötelesség azt mondja, hogy gyere, akkor a barátság sohase mondhatja azt, hogy megy a fene. Én tehát itt hagyom az önök kedves társaságát, mert a kötelesség harang= zúgása bennem elnyomja a barátságnak apró csengetyűit, még ha ezüstből vannak is és ha még oly kellemesen csilingelnek is. Búcsúmat tehát befejezem azzal, hogy éljen a köte lesség! És e nagy kijelentések után otthagyta a lakodalmat és büszke tartással ment — Sámson úr automobiljait kipuczolni. Az automobilok előkerülése már magában véve is szen* záczió volt Sztregován, hol mindenki tudta, hogy Sámson úr ki nem állhatja ezeket a modern masinákat, melyeknek elterjedésétől a magyar lótenyésztést féltette. Meg volt győződve, hogy az autó előállítása lassanként olcsóbb lesz a lónál és mindenki eladja a lo*vát, hogy automobilt vegyen helyette. Senki se fog lóháton járni, kimennek divatból a pompás fogatok, négyes és ötös dzugok. De bár így gondolkozott, azért megengedte az automobilnak, hogy próbálja meg őt elcsábítani. Vett tehát két darabot, egy nagyot magának és egy kisebbet Klárikának, aki különben szintén nem volt barátja az autó*nak. Hozatott velük mestert Budapestről, aki elsősorban őt és Klárikát megtanította autót vezetni, azután Kétfejű Gerzson uralmat kiképezte tökéletes soffőrré ... Haj, de a lókedvelő magyar főúr hamar rájött, hogy mennyivel nagyobb passzió a gyeplőt fogni, mint az autó indító nyelét szorongatni. Hogy mennyivel nagyszerűbb élvezet a gyeplőn keresztül egész testében érezni nemesvérű paripáinak jóformán minden indulatát és gondolatát, ideges türelmetlenségét, szembeszállását a gazda akaratával és meghódolását mikor érzi a vaskeret. Milyen mulatság, mikor a négy toporzékoló sárkány a gazda egy szarvára alázatosan behódol! Micsoda nyomorult, holt masina ehhez képest az autó! Egyetlen erénye, mellyel lefőzi a lovat, a gyorsaság. De hát mi szüksége van Sámson úrnak a gyorsa* ságra ? Bizony sohse siettek -k, mégis elér* keztek a huszadik századig, őseink Ázsiából be tudtak jönni lóháton, ennél nagyobb út itt se vár rájuk, még ekkora se, hát akkor minek ide autó ? Sámson úr addig kapaczitálta önmagát, hogy végre meggyőződött arról, hogy igaza van, aminek az lett a következménye, hogy a két autót eldugta egy üres csűrbe. Barnának azonban csak egy szavába került meggyőzni az öreg urat arról, hogy most nagy szükség lesz ezekre a gépekre és az autók előkerültek a feledés homályából. Gerzson mester munkához fogott és pár nap múlva már töltötte be a környéket messzehalló töfögés és a két Sztregova utczáit. Amiből megint csak nekem keletkezett bajom, mert ettől kezdve a közoktatás az én falumban nagyon szórakozott ala* pokra helyezkedett. A gyerekek minden ki* vülről behallatszó gyanús zajra az ablakok* hoz, sőt az udvarra rohantak, ezzel a csata* kiáltással: jön a töf=töf! Szegény öcsémnek ez időben boldog napjai lehettek, mert minden nap csinálhatott Klárikával autós túrát, sub titulo, hogy tanítja a bárókisasszonyt. Tudni kell ugyanis, hogy Barna az autós vezetéshez is kitűnően értett. Egy dolog lehetett, ami sötét felhőként árnyékolta be ezeket a boldog perczeket és ez missz Humberty volt, aki állandóan ott ült mögöttük az autóban. Szegény Barnát itt is utolérte végzete, az angol leány bolondulásig bele* szeretett,ami az öcsémet rendkívül besz* szántotta, mert attól félt, hogy az angol leány izetlenségei és hozzá nem illő fiatalos* kotlása a kis tündér előtt még őt is nevet* ségessé teszi. Missz Huberty ugyanis az ártatlan kis bakfist játszotta, aki állandóan az elcsábítás örvényének a szélén forog. Klá* rikát Barna megfigyelése szerint eleinte mu* lattatta a missz hóbortos magaviselete, de finom érzése hamar rájött a benne rejlő bántó izetlenségre és komolyan rászólt az angol lányra. Ezt már Krantz barátunktól tudtuk meg, aki véletlenül fültanúja volt a jelenet* nek. Klárika egész határozottan megmondta a missznek, hogy ha tovább folytatja ezt a komédiát, akkor Sármaynét, a tiszttartónőt fogja felkérni, hogy őt autós kirándulásain gardírozza. Klárika Krantz úr szerint ebben a jelenetben igen komoly és energikus volt és oly felsőbbségesen kezelte az angol kisasszonyt, mintha ő volna a nevelőnője. Az ostoba teremtés csak hebegett és hápogott, de semmi okosat felelni nem tudott. Végül sírva borult Klárika nyakába és egyre ezt sipítozta : — Oh ha tudná, mily boldogtalan vagyok! így kell romba dőlni fiatalságom álmainak! Oh, ha tudná, hogy fáj! És miközben ezt mondogatta, egyre lapos mellét döngette csontos tenyerével, azután még néhány czitátumot tett közzé Crocker regényeiből, amelyek mind az ő szétdúlt tavaszára vonatkoztak, végül letörölte kön* nyeit és megígérte, hogy igyekezni fog meg* javulni. — Láttátok volna Klárikát e jelenet alatt, — szólt Krantz lelkesen, — néha elsápadt dühében, néha elpirult szégyenletében, hogy neki, a kislánynak kell ilyesmikre egy ilyen vén csoroszlyát figyelmeztetni. És e mellett mégis milyen tapintatos és kíméletes volt, a te neved Barna, vagy ez a szó szerelem, flirt egyszer se fordult elő a beszédében. És az mégis oly egyenes, világos és becsületes volt. Mily eszes és mily melegszívű leány! Csuda* lány! Mesés! Krantz lelkesültségének hullámai egy perezre elsimultak, a fiú hallgatott egy darabig, aztán így folytatta: — De miért jött a kis tündér olyan in*dulatba ? Hisz ő nincs érdekelve a dologban, nem a maga zsákmányát védelmezte, csupán az asszonyi izlés nevében szólalt fel. E szavakra szegény öcsém oly sápadt lett, mint a fal. A jó Krantz nem is sejtette, hogy micsoda nagy sebet érintett ... persze ezer kilométer távolságra volt tőle még csak a gondolata is annak, hogy a bárókisasszony egy csepp érdeklődést is érezhet Barna iránt. Barna nagy igazgatói karosszékembe roskadt (mert ez a beszélgetés az én hivatalos szo*bámban történt) és félrefordította arczát. Szerencsére Krantz nem vett észre semmit színelváltozásából és egyre jobbkedvüen folytatta. (Folytatása következik.) JflMBUSOK. Oh jöjjetek még vissza egyszer Komoly, borongó jambusok. Egy dalt a régi érzetekkel Dalolni még talán tudok. Hadd mondjam el ezt véletek még Utószor, míg pihenni mennék . Csak egy szót még, jó emberek. Aztán elég, aztán megyek. Mint sebzett sólyom röpte, zordon. Merész volt lüktetésetek. Vihar vert szembe, am ti folyton Tovább, előre mentetek . Vívtunk, csatáztunk helyet állva Igazságunk szolgálatába' S bekötözvén kapott sebünk. Megint csak azt mondók: *jerünk!» — S mert hát szemet szúr és fület fúr A költő, ha új hangot ad. Tapsolt Apollo bár, de Mercur Hátamhoz verte lantomat. .. Ugyan mért is nem hagytam abba, Lapos középszeren maradva ? Én sem tudom már, hát minek kérdek másoktól most ilyet! Oh szép ifjúság, oh bohóság! Oh eszmék, oh káprázatok! Síró kaczaj jön rám, ha most át Suhong emlékem rajtatok, De bár pirongva, újra érzem, Hogy ha ujant lehetne élnem, Hát akkor én (oh, balga én!) Megint a régit kezdeném. Sok szép hazám, te árva, édes! Te mindig mostohám nekem! Ha úgy elmondhatnám : mit érez Fiad bús vergődéseden! Ha úgy elmondhatnám : mi rémit, Mikor látom balog vezérid: A nagy bú és bánat miatt Most már megértnéd tán fiad. Nem kelnétek pártos birokra Egymással báva magyarok, De kezdenétek, összefogva, Igazat, szépet és nagyot. — Hogy így lesz-é feltámadástok ? Feleljenek már erre mások, Én csak lehajtom a fejem És sírdogálok csendesen. — Fáradt vagyok. Oh lenne bárcsak E dal utolsó sóhajom. Bár vége lenne a tusának A mely tör, zúz, éjen, napon S a melyhez, mint kesergve látom, Sehol nincs már egy jó barátom Köszönöm, komor jambusok, Hogy ti még el nem hagytatok. 1921. aug. 10. Szabó Endre: SOÓS KÁROLY ALTÁBORNAGYOT A SZEGEDI POLGÁRMESTER ÜDVÖZLI AZ ÚJSZEGEDI HÍDON. 1. Soót Károly tábornok. 2. Somogyi Szilveszter szegedi polgármester. 3. Kotró István kormánybiztos. 4. Aigner Károly öupÁn. 5. Junky Kocsárd tábornok körletparancsnok.