Vasárnapi Ujság – 1921
1921-09-25 / 18. szám - Közvitéz Szamár. Elbeszélés. Irta Lőrinczy György 210. oldal / Regények, elbeszélések
fi. ä 1 1 . .V . 18. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. Péterről van szó, hanem Pólikáról is. Együtt vétkeztek, együtt kell bűnhődniük is. Az or»donáncz előbb Pétert szólította. — Köz vitéz Kósa Péter! Közvitéz Kósa Péter összeütötte a csámpás bokáját. Szalutált. És várta a következendőket. Nem sokat teketóriáztak vele. Borbás őrmester tíz szóval fejére olvasta bűnét. Várta volt. És Pólika dézsmálta a kukoriczát. És közvitéz Kósa Péter nem látta meg, vagy nem vette észre. Ami teljesen mindegy. Az ítéletet hamarosan a fejére húzták. — Nyolcz napi kaszárnyafogság! Ebbe közvitéz Kósa Péter nyomba meg is nyugodott, miután egyebet úgyse tehetett. A tárgyalásnak vége. Az ordonáncz már szólította is a következő vádlottat: — Közvitéz Szamár! Ez Pólika volt, a katonai nevén. Kósa Péter vezette kötőféken a százados elébe, a rapsportra. Igen, de közvitéz Szamár nem tud jelentkezni. Jelentkezni pedig kell. Természetes tehát, hogy helyette közvitéz Kósa Péternek kell elmondania a jelentkezést, a Borbás őrmester parancsa szerint. És Kósa Péter odaáll. Kötőféken fogja a szamarat és szalutát. — Közvitéz Szamár, alázatosan jelent» kezem százados urnak. Közvitéz Szamár ugyanabban a bűnben találtatódván, ugyanazt a büntetést is kapja. — Nyolcz napi kaszárnyafogság! Közvitéz Szamár se föllebbezett. U tán még szerencsésebb is volt közvitéz Kósa Péternél: legalább nem értette az ügyet. Tán már a kukoriczát is elfelejtette azóta. Nem is a nyolcz nap lett volna a legnagyobbik baj. Hanem az, hogy a nyolcz nap mindenikén, kora reggel, a törvényes időben köz vitéz Kósa Péternek a bűntársát kötőfé»ben vezetve kellett megjelennie a rapporton. Nyolcz nap, mindennap. Nemcsak Kósa Péter unta meg, hanem Pólika is. Noha úgy kellett a rapportra betuszkolni, hogy fülénél, farkánál fogva húzta, tolta az egész szakasz balra. És Kósa Péternek mindennap el kellett helyette mondania a jelentkezést. — Közvitéz Szamár, alázatosan jelentkezzem százados úrnak. A százados úr valahogy csak komoly maradt, a fegyelem kedvéért. De a kaszárnya röhögött torkaszakadtából. Nyolcz hosszú napig, mindennap. Közvitéz Kósa Péter mindennap beléizzadt. Ellenben közvitéz Szamár közömbösen csóválgatta a nagy, szőrös fülét, míg: Péter szalutált és haptákozott. — Közvitéz Szamár, alázatosan jelentkezem százados úrnak! Na, de mikor aztán letelt a nyolcz nap! Az utolsó rapportról Péter kötőféken kivezette a csacsit az udvarra. Pólika elbámult, végig az udvaron. És Péter eloldotta a kötő féket. Szabályszerűen haladt el a szamár mellett, de mikor a régihez ért, a nyolcz» napi méreg egyszerre elöntötte a fiút. Ősszel szorította a fogát, hogy csak úgy csikorgott. De ökölre szorult a keze is, s úgy suttyomba, hogy észre ne vegyék, a szamarat alaposan oldalba teremtette. — Az anyád istenit! Miattad voltam nyolcz napig szamár! Valahol nagyon a csiklandós részére vághatott, már úgy a hasa körül, mert a szamár egyszerre összerántotta a hátulsó tomporát. Aztán ijedtében, vagy mérgébe fölrúgott a két hátulsó lábával és közvitéz Kósa Pétert úgy a hátulsó közepén roppantotta, hogy a fiú szinte megnyekkent belé s majdhogynem kétfelé görbült. Borbás őrmester pedig helybenhagyóan bólintott a fejével. — Csakugyan közvitéz Szamár vagy te, fiam, Kósa Péter! Ha még annyit se tudsz, hogy okos ember szamárral sose kezdjen ki. Péter az őrmesteri hangra már valahogy összeszedte magát. — Jelentem őrmester úrnak: miért? — Mert az ember csak egy lábbal rúg egyszerre, fiam. A szamár meg kettővel. Hát persze, hogy mindig a szamár győz. A mély természettani igazságot Pólika is alkalmasint jóváhagyta. Mert csöndes, bölcs szmárflegmával fordult meg és szőrös nagy fejét lóbálva odabődült: — Iá! ... Iá! . . . EGY ROKKANT HÁZÁNAK UDVARA, MELYNEK GAZDÁJÁT ELSŐ DÍJJAL TÜNTETTÉK KI A HÁZ RENDBENTARTÁSÁÉRT. VARADY ARPÁD ÉRSEK BESZÉDET INTÉZ A ROKKANTAKHOZ A KALOCSAI ELLENFORRADALOM VÉRTANÚINAK SÍRJA A KALOCSAI TEMETŐBEN. A KALOCSAI ROKKANTTELEP.