Vasárnapi Ujság – 1921

1921-09-25 / 18. szám - Nemzetközi sakkverseny Budapesten (képekkel) 212. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekű közlemények

214 meghaladja az emberi erőt és bátorságot, a­mint az kétségtelenül megállapítható, nem helyesebbre, ha valami nyílt és viszonylag ártalmatlan csalásnak adja magát, semhogy valami kétes értékű állásban a lelki integri­­tását koczkáztassa meg és végül önmagát ámítsa és ítélje el ? Ez az igazi veszedelem. Ez az, a­mitől mindig óvakodtam. Ezt ne tévessze maga elől. Ez a főbűn. Önámítás! Lewisham a bajuszát tépdeste. — Úgy látom, kezd megérteni... És el­­végre azok a tiszteletreméltó egyének nem szenvednek valami rettenetesen. Nagy intel­­ligencziájuk teremtőereje esetleg valami hit­­ványabb csalásnak adna tápot, mint az én ártalmatlan bútor*ropogtatásaim. Ugyanezt teszik a mi püspökeink, a­kik maguk sem hisznek s miért ne tegyem én ? Példának okáért ezek az emberek pénzüket közjóté­­konyságra adnák, hogy ellássák és hizlalják a titkárjukat, a tékozló ifjút. Mindezek után pe­­dig, a legrosszabb esetben, valami elkésett Robin Hood lehetek; jövedelmükhöz képest szedem el a kincseket a gazdagoktól. Igaz, hogy nem adom a szegényeknek, de nem is kapok eleget. Én azonban másként cselek­­szem a jót. Sok szegény kételkedőnek adtam új erőt a hazugságaimmal, a sírontúli osz­toba, nagy hazugságaimmal! Hasonlítson en*­gem csak össze azokkal a gézengúzokkal, a­kik mérget szórnak szét, vagy hasonlítson össze egy milliomossal, a­ki a dalcsarnoko­kat bújja, hogy a „női tehetségeket" vegye szemügyre, vagy egy biztosítási ügynökkel, vagy egy tőzsdei alkus­szal. Vagy vegye bár­­melyik ügyvédet . . . Vannak püspökök, a­kik Darwinban hisznek és kételkednek Mózesben. Nos ezeknél én mindenesetre jobbnak tar­­tom magamat, — hasonló lehetek, de min­­denesetre jobb, mert én legalább magam is találok ki ötleteket a szerepekhez, a­melyeket játszom. — Ez mind úgy lehet ... — kezdte Le*­wisham. — A tisztességtelenségüket megbocsájtha*­tom, — mondta Chaffery, — de mit szól* jak az ostobasághoz, a szellemi önmegtagadás* hoz ... Uram! Ha egy ügyvéd nem hazudik a köteles, piszkosan nagyképű módon, hivatás- ellenes működésért kiközösítik. Szünetet tartott a beszédében. Elgondol­kozott és gyengén mosolygott. — A­mi egyes fortélyaimat illeti, — mondta hirtelen megváltozott hangon, Lewisham felé fordulva, miközben szeme felcsillant az üveg mögött és kezével nyomatékosan ütögette az asztalterítőt, — egyes fortélyaim pokoli mó­­don szellemesek, értse meg, pokoli módon szellemesek és megérdemelnék, hogy még* egyszer annyit jövedelmezzenek, mint a men­* nyit hoznak nekem. Megint a tűz felé fordult, szívta füstölgő pipáját és szemüvegének sarkán át nézte Le* wishamot. — Egy-két apróságomnak a legjobb szak*­értők felülhetnének, — mondta azután. — A mechanikus zenekarnak a játéka a legna* gyobb csodálkozással töltené el őket. Való*­ban néhányat meg kell magyaráznom önnek, miután már rokoni viszonyba kerültünk. Lewishamnak néhány perczébe került, mig az új irányba tudta terelni a figyelmét, me*­­lyet Chaffery rohanó érveinek a gyors köve­­tése összezavart. — De hisz ezekkel az elvekkel ön más munkát is végezhetne, — mondta végre. — Magától értetődőleg, — hagyta helyben Chaffery. — De hát akkor . .. — Nagyon különös módszer, — tiltakozott Chaffery, — ha valakinek cselekvési elveit úgy bíráljuk el, hogy a belőlük eredő csele­­kedeteket valamely más elv alapján­ ítéljük meg... Nincs igazam? Lewisham egy pillanatig gondolkozott. — Valószínűleg úgy van, — mondta azután olyan embernek a hangján, a­kit akarata ellenére meggyőztek. Elégtelennek találta a saját logikáját. Hir­­telen félredobta az érvelés finomságait. Megint egyes mondatok ötlöttek az eszébe, melye­­ket már készen hozott magával és durva mó­­don ezekkel állott elő. — Bármiként legyen is, — mondotta, — nem tudok egyetérteni ezzel a csalással. Bár* mit is mondhat, én fenntartom azt, a­mit a levelemben írtam. Et­élnek a szerepe ezek*­ben a dolgokban befejeződött. Ezúttal nem szándékozom ugyan fejtegetésekbe bocsájt*­kozni, de ha megint szembe kerülök velük, elmondom a véleményemet mindezekről spiritisztikus jelenségekről. Tiszta helyzetet a kell teremtenünk egymás irányában. telt — A­mit mond, az teljesen világos, tisz­tem uram, — mondta* Chaffery. — A mostani czélunk azonban a dolgok megvitatása. — De Ethel . . . — Ethel az öné, — mondta Chaffery. — Ethel az öné, — ismételte némi szünet után és elgondolkozva tette hozzá : — önnek kell vigyázni rá. — Ha azonban az illúzióról beszélünk, — kezdte újból, látható megkönnyebbüléssel kapcsolva ki a kellemetlen tárgyat, — gyak*­ran Berkeley püspökkel vagyok egy vélemé* nyen, hogy minden tapasztalat véve nagyon eltér a valóságtól. Az alapjában öntudat lényegében halluczináczió. A­hogy én és ön itt vagyunk és a beszélgetésünk . . . mind csak illúzió. És ha az ön tudományához for­­­dulok ... mi vagyok én? Atomok nyüzsgő tömege, apró sejteknek végtelen összekapcsoló­dása . . . Vájjon ez a kéz, a­melyet kinyuj* tok, én vagyok-e? Vagy akár a fejem? Vájjon a bőrömnek a felülete egyéb-e valami durva értelemben vett külső határnál? Azt mondja talán, hogy a lelkem, az én vagyok? Gon­­doljon azonban a mozgató erők küzdelmére. Tegyük fel, hogy ösztönt érzek arra, hogy ellenálljak ... én vagyok-e, a­ki ellenáll, vagy az­ ösztön, a­mely kívülem van? Tegyük fel, hogy ez az ösztön magával ragad engem és én megteszem, a­mi belőle következik . . . részemr e nekem ez az ösztön, vagy nem? Az agyam valósággal megszédül ezekre a misz­­tériumokra! Úristen! micsoda laza, imbolygó dolgok vagyunk mi tulajdonképen . . . először ez, azután az, egy gondolat, egy ösztön, egy cselekvés, egy feledés és mindebből bátorul azt állapítjuk meg, hogy mi csakugyan mi vagyunk. A­mi pedig önt illeti, ön, a­ki alig öt vagy hat rövidke év óta tanult meg gon­­dolkozni, itt ül bizonyosságának, összetartó* zandóságának tudatában, örökölt eredendő bűnében. — alap nélküli halluczináczió! — ítélve és elítélve a dolgokat. Ön meg tudja különböztetni a jót a­ rossztól?! Kedves bará­­tom, ezt cselekedte Ádám és Éva is . . . mi= helyt megismerkedtek a hazugságok atyjával! Az est befejezéséül whisky és meleg víz került az asztalra és Chaffery, ezúttal nagy udvariasság hangulatában kijelentette, hogy ritkán élvezte annyira valakinek a társaságát, mint Lewishamét és mindenkit megkínált whiskyvel. .Chaffferyné és Ethel czukrot és czitromot tettek bele. Lewisham pillanatnyi­­lag némi meglepetést érzett, mikor látta, hogy Ethel grogot iszik. Az ajtóban Chafferyné bucsuzóul ömlengve­csókolta meg Lewishámot és kijelentette Ethelnek, hogy valóban azt hiszi, hogy min­den a legszebb rend. A Putnoky Ferencz fölvételei AZ ELSŐ HUSZ CSENDŐR BEVONULÁSA SZIGETVÁRRA. PATACSI DÉNES KORMÁNYBIZTOS ÜDVÖZLI A KORMÁNY NEVÉBEN SZIGETVÁR LAKOSSÁGÁT.

Next