Vasárnapi Ujság – 1921
1921-10-16 / 19. szám - Szarka Péter esete. Elbeszélés. Irta Csűrös Zoltán 220. oldal / Regények, elbeszélések
ítik i 220 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 19. szám, 1921. 68. évfolyam. SZARKA PÉTER ESETE. Elbeszélés. Irta Csűrös Zoltán. Szarka Péter szabómester volt. Czingár termetű, horpadt mellű, vékony ábrázatú egyéniség volt ő kegyelme, hegyes, rövidke szakállt viselt s ámbár még fiatal sorban levőnek tekintette magát, a sok varrástól a szemére máris pápaszemüveg került. Reggel» től napestig görnyedett a zakatoló varrógépe mellett s két legényével együtt buzgón dolgozott a rendeléseken. Mert a czéh becsülete fennen szárnyalt. A városkában őt tartották a legelső mesternek és módos parasztok, finy* nyás ízlésű úrfiak, tekintélyes hivatalnokok, no meg a katontisztek is, az ő műhelyét ke* resték előszeretettel. Kezdett megtollasodni Szarka uram. Ha járáskelt a városban, az utczán, a sétatéren, nyilvános helyeken körültekintve, Szarka Péter szivét büszkeség és öröm fogta el. Mert lépten-nyomon láthatta mozgó embertársain keze művészete csinálmányait, az elegáns ruhákat, kabátokat, mik mintegy délczegebbé, fiatalabbá, mutatósabbá tették a gazdájukat. Nem kicsi dolog kijavítani, hol miben a természet kontárkodott, eltüntetni a növés egye* netlenségeit, pokos emberből karcsú legényt, hajlott öregből deli ifjút varázsolni. Péter jólesően hümgetett. Csodálatosan nagyszerű* nek találta a maga hivatását. Az igazi szabó* művész mint ő, valóban szobrász, fiatalító orvos egyszemélyben. Hej, hány szerelmes embert juttatott, segített ő a jólszabott ruháival tündöklő diadalhoz. És elelmélkedvén a dolgok ilyen állásán, néha, amint kaczagó, gőgicsélő gyereket pillantott meg maga előtt, különös megjegyzéseket mormolt maga elé. — Lám, lám, te is nekem köszönheted, Szarka Péter bácsinak, hogy élvezheted a mai napon a jó kis napsugárkát! És hazamenve, újult erővel fogta meg a munka czérnát, nyelét, akarom mondani a tűt s a Vidáman, halkan fütyürészgetett. A fáradságot nem igen vette észre magán, mert, mint vérbeli művész, ki az egekből kapta az ihletet, az alkotás gyönyörűségének és lázának hatása alatt állott. Sokszor elmerengett barátságos, csillagos estén, kiülve a kis műhely elé. Milyen nádszál legényt csinálok majd abból a kövér lókupeczből. Nyers anyagnak tekintette az emberi termeteket, mikép a szobrász az agyagot. Úgy kell lenni, a természet csak félig végezte el a maga műveleteit. Anyagot teremtett csak a művész keze alá, aki azt tökéletesebbre megformálja. Így élt Szarka uram és sokáig nem zavarta semmi az életét. A háztartás gondjait Zsuzsa néni látta el, egy távoli öreg nőrokon s ki* vüle Péter más nőszeméllyel nem is érint* kezett. Részben nagyon is elfoglalta idejét a túlontúl sok sürgős megrendelés, részben az utczán is inkább nézegette a ruházat irányá* ban a férfinépséget, mint a csacska, bolon*dos kis asszonykákat, így hát jámbor életet élt és lelkét nem dúlta föl sokáig semmi szenvedély. * Egy szép napon szemközt a Szarka uram műhelyével, a hentesüzlet gazdát cserélt. A régi gazda — vén ficzkó volt már nagyon — meghalt s a boltot új ember vette meg. Tag*baszakadt, szélesvállú, egészséges, pozsgás arczú fiatal hentesmester járt-kelt a pompás piros, lilás, skarlátvörös húsok között, barátságos mosolygással szolgálva ki a vevő* közönséget. Szarka Péter csakhamar ismeretségbe ke* rült vele. Napszálltakor szívesen eldiskurál* gattak kettesben, mert hogy mindketten asszony nélkül voltak, egyivásúak, a har*mincz és negyven év között. Persze, mindenki főkép a maga mesterségével hozakodott, de a mellett a politikára is térült a beszéd sora. Egyszer a déli órákban Szarka épen bent* időzött a hentesboltban. Zsuzsa néni gyöngélkedett s így ő maga nézett át ebédhús irányában. — Mindjárt szomszéd uram, mindjárt, mindjárt. Mintha szellő suhogna, virág susogna, nap* fény csapódnék be, valami üde légáramlatot érez a két férfi maga körül. Gyönyörű kislány áll kosarával a húst kimérő fatönk előtt. A járása muzsika, a nézése tüzes szendeség, a hangja, mint az erdei madárka, a termete, mint egy vadvirág. Nézi, nézi Péter s a szive valami fur* csát dobban. A dobbanás a torkáig hatol. Aztán forróság járja át az ereit, a szeme tágra nyílik, a keze megremeg. A kis fruska fizetett és elrejtett, mint egy valósággá vált tündérálom. — Békámadta, — pattantott a kezével a hentes — de helyre jószág! Péter nem felelt, de a lelkét nyugtalan szomorúság fogta el. Hazament. Otthon nem ment a munka se* hogy. Dolog helyett mélázgatott. Az édes tekintetű leánykára gondolt szüntelen s bizonytalan gyötrő érzések között hirtelen üresnek és czéltalannak hányódva, találta a maga életét. Másnap a hentes elujságolta. — Szomszéduram, ma is megfordult az üzletemben az a szép leány. Persze, beszélgettem vele, tréfálkoztam, ő meg csak egyre kaczagott. És megfordul a hentesnél a kislány napi nap után. Szarka csak a műhelye ablakából lesi, látja, hogy azok ott ketten, úgy tűnik fel, nagyon is kezdik megérteni egymást... mosolygások... hosszú kézszorítások. Péter állandóan ott lebzselt ezután a hen tes nyakán. Ő is megpróbálta fölvenni az ostromot, de egy-két beszélgetés a kis frus*kával elég volt, hogy tudja, hányadán lehet. Persze, persze, könnyű is a választás kettő* jük között. A hentesmester nagy, erős, dél* öreg, egészséges, ő meg inczifinczi, koravén. Attól kezdve nem járogatott át többet. Viszont beállított a vetélytársa. — Ruha kéne nekem, szomszéd uram, szép, igazi mutatós ruha. Tudja, közeledik a majális, aztán meg a szép kislány is ott lesz, perzse, vele tánczolok. Hát csak sürgős a dolog nagyon. Fáintos ruha legyen. Péter reszkető kézzel vett mértéket, a hen* tes pedig bugyborékoló nevetéssel távozott. Péter nyugtalanul járkált fel s alá és a szi* vében eddig ismeretlen viharok tomboltak. Megcsinálja-e a ruhát? Épen ő csinálja meg, hogy a másik abban páváskodjék, kevély* kedjék ? Ej, úgy fogja megcsinálni, hogy mindenki kiröhögi majd azt a másikat! De hát a szabói hírneve, becsülete? Álmatlanul henteregte végig az éjszakát. Reggel eltökélte magát. Nekiült a munkához és sebesen dolgozott. Két nap múlva előkészült a hentes ruhájával. A nadrág lötyögős volt, a kabát szűk és mindenekfölött rövid. A majálison csakugyan mindenki mulatott a hentesmesteren. De meg* tudván, hogy Szarka uram műve az éktele nül furcsa ruha, nagyon csodálkoztak rajta. — Ugy látszik, már ő is elfelejtette a var* rástudományt. A kislány a majálison mással tánczolt és faképnél hagyta a hentest, aki paprikavörös lett a dühtől és megesküdött, hogy mérgezett húst ad ezután Szarka Péternek. Szarka Péter, aki szintén jelen volt az erdei mulatságon, könnyű szívvel ült egy asztal sarkán s míg belemerítette fejét egy hatalmas söröskorsóba, egykedvűen hallgatta, mint ócsárolják az ő szabói tudományát. — Az ember előbb szerelmes legény, csak aztán szabó, — dörmögte és hosszan elme* rengett egy olyan ruhán, amit a maga számára fog varrni és holtbiztosan meg fogja vele hódítani a kisleányt. ELSŐ DÍJAT NYERT ÖTÉVES TEHÉN, KLEIN ISTVÁN KISDOROGI GAZDA TENYÉSZTÉSE. YORKSHIRE TENYÉSZKAN, BÁRÓ DŐRY ILONA KISDOROGI GAZDASÁGÁBÓL. A BONYHÁDI TENYÉSZÁLLAT-DÍJAZÁSRÓL. SZABAD GYAKORLATOK. SÍKFUTÁS STARTJA. A DÉLPESTVÁRMEGYEI TESTNEVELŐ BIZOTTSÁG IFJÚSÁGI TORNAVERSENYE KECSKEMÉTEN