Vasárnapi Ujság – 1921
1921-10-16 / 19. szám - Petri Mór: Fáklyák 221. oldal / Költemények - Szegedi István: Városi ember dalol 221. oldal / Költemények - Márk Lajos festményei amerikai milliárdos nőkről (arczképekkel) 221. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekű közlemények
19. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. MÁRK LAJOS FESTMÉNYEI AMERIKAI MILLIÁRDOS NŐKRŐL. Márk Lajos, kiváló festőművészünk még évekkel a háború előtt kiment Amerikába, érvényesülést keresni kiváló tehetségének. Rövid idő alatt ott, a messze idegenben is nagy hírnévre tett szert, különösen mint arczképfestő, a leggazdagabb és legelőkelőbb amerikai társaság tagjai keresték fel műtermét megrendeléseikkel. Egész sorozatát festette az arczképeknek, amelyek nemcsak művészi szépségüknél fogva érdekesek, hanem azoknál a személyeknél fogva is, akiket áb*rázolnak s a kik Amerika vezérszerepet játszó gazdasági vállalatainak élén álló, milliárdokban számítható vagyonú emberek hozzá* tartozói. A művész, mikor amerikai munkásságáról beszélgettünk vele, érdekes dolgokat mondott ennek a sajátságos társadalmi körnek és általában az amerikai közönségnek a művészethez való viszonyáról, ízléséről s a művésszel szemben támasztott követelményeiről. Az amerikaiak általában véve — mondotta Márk Lajos — eddig nem sokat adtak a művészi nevelésre, de mint mindenben, úgy a művészethez való viszonyukban is rendkívül talentumosak. És náluk a talentum mindent pótol, így pl. az amateur*művészkedést nem méltányolják semmilyen formában, habár zenei igényeiket kielégíti a fonográf is, de ha már pénzt adnak ki, akkor a világ legnagyobb művészeit akarják hallani: Caruso, Sarasate s mások Amerikában aratták le legnagyobb sikereiket. A pénzáldozat nem számít, ha egy Rafaelt vagy Rembrandtot akar az amerikai szerezni. Ha egy művészt ajánlanak neki, vagy rögtön elhatározza magát, hogy megfesteti vele az arczképét, vagy soha. A milliárdos ame* rikai a legnehezebb modell, öt perczig sem tud nyugodtan ülni, elméje roppant arányú üzleti vállalataival van elfoglalva, lépten- nyomon eszébe jut valami fontos dolog s minden két*három perczben telefonon adja ki a rendelkezéseit. Ha a művész sikert arat, akkor az ame* rikai társaság tagjai kézről* kézre adják tovább egymásnak. Az amerikai, ha rendelő szándéka van, ellátogat a műterembe, körül* néz s aztán azonnal a honorárium kérdésére tér át. — Nemde, ha jól vagyok informálva, az ön ára ennyi és ennyi? A megbeszélés után még külön üzleti levél alakjában értesíti a művészt a formalitásokról, megírja, milyen képet óhajt s minden egyéb feltételt felsorol teljesen üzletszerűen, külön hangsúlyozza : „félreértések elkerülése végett." Csak akkor becsülik meg a művészt és hajlandók vele kivételt tenni, ha sikerei van* nak. Ha vásárolják a képeit. Az üzleti siker ebben a tekintetben is irányadó náluk. Ha valaki nem szereplő— en vogue — mű* vész, akkor nincs hozzá bizalmuk, bármilyen jó művész egyébként. A művésznek előttük csak akkor van értéke, ha financziális sikerei is vannak. A sikert aratott művésznek aztán keresik az ismeretségét, ragaszkodnak hozzá, befogadják társaságukba, elviszik a klubjukba. A milliárdos hölgyek között divat, hogy több különböző művésszel is lefestetik magukat, így pl. egy dúsgazdag hölgy, Mrs. Charles B. Alexander már vagy kilencz-tiz festővel festette le magát, köztük olyan kitűnőkkel mint Sargend, Boldini, La Gaudera, mikor nálam arczképet rendelt. Az amerikai hölgyek azt szeretik, ha az* czuk és a testük összes szépségei minél hatásosabban, minél több bájjal és kecsesei és minél fiatalabban jelennek meg a vásznon, így „successour." Ebből kifolyólag hol kedves, hol komikus jelenetek játszódnak le. Egy ötven év körüli hölgy arczképére ráfest tettem a szája szöglete alatt azt a bizonyos vonást, ami gyermekeknél is látszani szokott. A hölgy hevesen tiltakozott! Ő tudja, hogy ez a kellemetlen vonás megvan, de a képen nincs rá szükség. — De kérem, — mondottam, — e vonás egy hatéves gyermeknek is megvan... — Egy gyermek azt megengedheti magának, — de én nem! Az amerikai hölgyeknek a régi angol mesterek : Gainsbourough, Hopner, Lawrence stb. az ideáljaik. Nem szeretik az erős színhatá*sokat, inkább a tört színeket, pasztelltónusokat; az idősebb hölgyek felrakják kincseiket érő, pazar ékszereiket, a fiatalabbak azon*ban nem. Az amerikai társaságbeli hölgyek egyébként már fiatalon, 14—15 éves korukban kezdik a rizsporozást és festést, ha nem is úgy, mint a párisiak. Mikor modellt ülnek, nagyon érdeklődnek az európai hölgyek társadalmi szokásai iránt, hogyan élnek, öltöznek, milyenek stb. A női portrait=nak minél nőiesebbnek, a férfi arczképének pedig minél férfiasabbnak kell lennie. MRS. ALEXANDER LAW. Miírk LKJOÍ ftitm/nyé. m Az amerikai ritkán műgyűjtő. Többnyire fegyvert, agancsot, kitömött állatokat gyűjt, sőt egy- két helyen a legfurcsább kitömött halak és tengeri szörnyek gyűjteményével is találkoztam. Amerikában nincsenek divatban a nagy műkiállítások; ami kiállítás van, azt a műkereskedők rendezik. Minden műkereskedőnek megvan a maga klientúlája és legtöbbnyire ezek tekintik meg a kiállítást. Végezetül elmondom egy öreg süket motor* eke* gyárossal történt esetemet, akinek a lefestése sziszifuszi gyötrelmeimbe került, mert a legnagyobb ordítozásaimat sem hallotta meg. Az amerikai milliárdosok mindig sürgetik a kép elkészítését, de ezt csináltam a leggyorsabban. Mikor utoljára volt nálam, annyira kiordítoztam magam vele, hogy a tor»komat kellett tapogatnom, nem történt-e valami baja. Mikor hál' Istennek végre az öreg milliomos az ajtóhoz lépett, még utána szóltam: — Üdvözlöm a felesége őnagyságát! Rémületemre azonban visszalépett és füléhez téve kezét, kérdezte: — Tessék? Mire észretértem és magamon kívül ordítottam. — Semmi, a szerelő volt itt! — Tessék ? — A szerelő volt itt! — ordítoztam ismét többször megsemmisülten és kétségbeesve, míg végre valóban elment. Ezt az arczképét valóban amerikai gyorsasággal festettem meg! Utána két napra elvesztettem a hangomat. VÁROSI EMBER DALOL. 1. Őszi alkony, városalkony Randevúra vár a sarkon . Egáljáról hosszú túra Míg eljött e randevúra. Réten át jött, sáros is lett. Bronz ruhája is kifeslett. Nincsen rajta czifra holmi. Mégis jó belékarolni. 2. Az esti város, ó, be szép, Fenn holdfény ömlik szerteszét, Lenn villanyár a pára közt És földi fénnyel megfüröszt. Hölgy jön, ki gyémánttal ragyog, Gyúló szemében csillagok, Ó, mennyi pompa, mennyi fény . . . A sarkon koldul egy szegény. 3. A kormos égen áll a nap. Felettem tornyok állanak, Mellettem házak mennek el, A híd a vízen ünnepel. A házból nékem menni kell, Hídról a vizbe lengek el, A tornyok nem zúgnak ezér, A dal s a költő véget ér. Szegedi htván. FÁKLYÁK. Magyar sikoltás halszik át a rablott Végek felől elénk: Segítsetek! A lelkünk szárnyal, ott van veletek, Most a karunk kitörték, lehanyatlott. Ki gondosan fürkészed át a tarlót S a mit találsz — egy-egy kalászfejet Meződön itt-ott — azt is fölszeded : A dús rendekbe ne vágnád a sarlód ? Mohács miénk marad, s a húszezer Elesett hős. — Örök gyász és keserv. — De még egy harczost keresek a honban: Segesvárnál vérzett el. Sírja hol van ? Szívünkben fáklyák gyúlnak, néma hantok. Hát aki meg se halt még, odahagynók ? Petri Mór