Vasárnapi Ujság – 1921
1921-01-23 / 2. szám - A két Oroszország. Tomcsányi János 20. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak
A KÉT OROSZORSZÁG. Az egyiket ismerjük. A siralom völgye, a szenvedés és kétségbeesés hazája. A táviratok, utazók elbeszélései alapján tudjuk, hogy itt ennyi embert akasztottak fel, ott annyit lőttek agyon. Moszkvában 10,000 házat tüzeltek fel, 60,000 ember éhen halt, a lakosságszáma félmillióval csökkent. No meg: Trockij 80 millió rubelt helyezett el aranyban egy amerikai bankban a saját nevére, ő nem fog nyomot fogni. A kétségbeesés az egész vonalon akkora, hogy a nép, az állítólag uralkodó és diktáló munkások tízezer számra verődnek össze mindenkinél, aki szabadulást ígér ebből a «paradicsom»-ból, legyen neve Kolcsak, Denikin, Wrangel, Petljura vagy Bulak,Balachovics. És a bolseviki uralom mégis fennáll. Fenn áll és sikereket ér el, dacára, hogy tudósításaink általános éhségről, kimerülésről, nincsetlenségről szólanak. Hát ez az! Honnan meríti a kommün az erőt, az eszközöket uralma fenntartásához, ha minden elpusztult ? Egy idő óta alkalmam van naponkint 6 — 8 lengyel lapot olvasni. Azok szerkesztőségeiig eljut egy-egy hír mélyebbről, Oroszország belsőbb részeiről. Egyszer-egyszer megjelenik ott volt hadifogoly, elmond egyet s mást tapasztalataiból s mindezekből új kép alakul ki, mely azt szemlélteti velünk, hogy tulajdonképen két Oroszország van. Az egyik az a szerencsétlen, melyikről fentebb szó volt s az a városokból s az ezeket környező közelebbi falukból áll. Ez szenvedi az erőszakosságokat, rablásokat, a legvadabb elnyomást, amilyenre a történelem nem emlékszik. A másik a boldog Oroszország s ebből meríti a bolsevizmus erejét. S ez ma az orosz birodalom 7A ° része. Néhány évvel ezelőtt lefordítottam Korolenko Wladimir egyik munkáját, * s abban Makár muzsik azon kesereg, miért is nem jut a «hegyre», ahol nem kellene dolgozni, adót fizetni, sztarosztát fuvarozni, csak lelkiüd= vén munkálni. Van egy másik legenda is az orosz muzsikok közt a «fehér víz»-re, ahová el lehet szökni a tisztviselő, az edó, a rendőri elnyomás, a pravoszláv pópa kizsákmányolása c" s a hol föld van hőviben, terem minden elegendőképen, a hol «finom zablisztből» készült málé partjai közt «tejes, mézes folyók» hullámmai hömpölyögnek s a hol mindenkire a «kenyér bősége» vár! Ezek az álmok valósultak meg az ország belsejében, vagy távol szélein, a vasúttól messze lévő faluk népe előtt, ezekhez a fehér vizekhez jutottak el a közlekedéstől távol eső * Korolenko W. Makár álma. Zúg az erdő. Magyar Könyvtár, muzsikák, amely fehér vizeket ezelőtt hiába igyekeztek megközelíteni még a távot Szibiria lakatlan térségein is. Ha ezelőtt rájuk is akadtak az elbúsult kivándorlók, csakhamar eltűntek szemük elől s a part kővé vált, rajta pedig az orosz katona, csendőr, hivatalnok és a szakállas pópa jelent meg ... Örökké ezen táj felé vágyott a muzsik. S most maga a tájék jött hozzá. A szökevény katona hozta el. «Nincs kormány! Nem kell adót fizetni. Senkinek sem kell szót fogadni... A földet egyenlően fel lehet osztani!» Az öreg «mir» gyűlése egyszerre régi hatalmához jutott, mint egyetlen törvényhozó és végrehajtó szerv. Kezdetben valahogy kényelmetlen volt. «A hatóság nélkül nem tudni, mi történhetik.» Ráadásul el is fogyott sok dolog, amihez az emberek már hozzászoktak. De mindennek van módja. Kifogyott a gyújtó, visszatértek a tűzkőhöz és taplóhoz, amire az öreg emberek még jól emlékeztek. Nem volt petroleum, önteni vagy mártani kezdték a faggyúgyertyát, vagy ami még jobb és olcsóbb , forgáccsal világították ki a kunyhókat.Elkopott a csizma, kötöttek az asszonyok rostból bocskort és szőttek durva házi vásznat. Gyapjúból és egyéb háziállatok szőréből vertek nemezt s habár így visszatért Rettenetes Iván és Mihajlovics Elek ideje, habár fa-és csonttű jött divatba, az élet csak folydogált. A fő, hogy adót nem fizettek s gabona, tojás, hal, bőr, len, kender volt elegendő mennyiségben, a zsidó nem jött értük, annak most a magas kormányzásnál akadt dolga, de csak valahol messze, a falun kívül. A falu jóllakott. A kereskedés a szomszédos falukkal való termény és árú kicserélésére korlátozódott. Egyesek jobban értettek a bögre és fazék készítéséhez, mások varrtak sapkát és ködmönt. az egyes falukon még, kovács is akadt. Ezt aztán meg is becsülték, így volt ez hajdan is ... A háziipar még meg is növekedett és tökéletesedett, midőn a kiéhezett városokból egy- egy iparos és szakmunkás is vetődött a vidékre. Ezek csakhamar beleilleszkedtek az új viszonyokba, kis műhelyeket nyitottak s csináltak mindent, amire a muzsiknak szüksége volt. Sőt, némely okos emberek ősi módon fából betűket is metszettek és apró nyomdákat állítottak. Eszükbe sem jutott, hogy nyolcz órai munkaidő megállapítását és a sztrájkjog törvénybe iktatását követeljék ... És a tompa, mély álmát alvó orosz falunak meg volt mindene, amire szüksége van .. . Csak az nyugtalanítja, mi lesz, ha egyszer a kormány visszatér és elrendeli az úri és állami földek visszaadását, sőt keményen meg is bünteti őket... De hát erről egyelőre szó nincs! Néha ugyan bolond emberek hoznak híreket arról, hogy valami «fehérek» verekednek a «vörösök»-kel, de mi szerzet legyenek azok, tudja az ördög. Bizonyosan valami «új urak»!... Hát csak verekedjenek! Addig mi szegény muzsikok kissé eszünk és erőhöz kapunk. Akkor aztán nem adjuk a földet, meg aztán ki is halnak, el is vesznek régi uraink. Nem lesz kinek visszaadni! Tehát ne is búcsüljünk rajta idő előtt. Fő, hogy rendben tartsuk a birtokot és hallgassunk... Az orosz falu tehát vár és hallgat. Egy tombovszki kormányzóságbeli menekült, ki gazdag birtokos, amolyan ezerholdas bőrkabátos meséli, hogy a föld felosztásánál neki is adtak 10 gyeszatmát (15 kat. holdat), mert «azelőtt jó úr volt». Végszükségből megfogta az eke szarvát, a kapa nyelét, a csépi hadarót és dolgozott paraszti sorban családjával együtt. A városba félt menni, akárcsak a többi falubelijei. Különféle hírek keringtek, de ők nyugodtan éltek, majdnem egy évig. Egy nap fegyveresek jöttek, összehívták a mirt s kérdik : «Ki rendelkezik itt ?» — Ki rendelkeznék ? A sztaroszta, meg a segédje! — Micsoda?! Hát ti nem tudjátok, hogy forradalom volt? Rögtön válasszátok meg a szovjetet és a népbiztost! — Rendben van! Választunk! — És megválasztották ugyanazt a «tanácsot», elnevezték szovjetnek és népbiztosnak. Az idegenek vittek kevés gabonát, marhát, ruhát és elmentek. Rendben van! Tudvalevő, hogy a «szabadítók» mindig visznek. Mindig így volt. No és ha szovjet, legyen szovjet, a fő, hogy a földet el ne vegyék. Ismét elmúlt pár hónap. Halljuk, hogy ismét verekednek valahol a fehérek a vörösökkel. És ismét jönnek fegyveresek. Ősszel hívják a mirt. — Ki rendelkezik nálatok? — Ki rendelkeznék más, mint a népbiztos és a szovjet, amint parancsolták. — Micsoda! Ti lázadók! Büntetést fizettek! Aztán meg azonnal választani fogtok sztarosztát, képviselő testületet ! Összeszedték a gabonát, a marhát, kicsit szórakoztak a leányokkal és elmentek. Természetes, hisz «felsőbség». Ismét múlt az idő, de már rövidebb. Ismét jöttek «háborús emberek». Értem jönnek a muzsikok: — Siess, a burzsujokat kérik elővezetni. Nálunk te vagy az egyedüli. — Hogyan, hát nem dolgozom, mint ti ? — Az semmi! Minden esetre inkább vagy burzsuj, mint mi. Igaz, hogy most szegényebb vagy, de régen úr voltál. Gyere! Fegyveres emberekkel nem jó tréfálni, ment * Serosewszky Vaclár. Naród dec. 11: AZ IRREDENTA-ZÁSZLÓ, MELYET A JANUÁR 16-IKI ÜNNEPEN SZENTELTEK FEL.