Vasárnapi Ujság – 1921
1921-10-23 / 20. szám - Utrakész menyasszony. Elbeszélés. Irta Zsoldos László 235. oldal / Regények, elbeszélések
talos látogatásainkat, elbúcsúztunk Joannistól, kocsisunktól, a ki mindvégig odaadó szolgánk volt s harmadnap hűséges, reggel már vitt a vágtató vonat kopár hegyek, sír vár rónák közt Eszki=Sehirbe s onnét következő nap a világ legszebb városa, a bosz- porusmenti Konstantinápoly felé. Dr. Horváth Béla: ÚTRA KÉSZ MENYASSZONY. Elbeszélés. — írta Zsoldos László. iükody Tibornak egyszer, vagy hat évvel ezelőtt valami vasúti kalandja volt egy regényes hajlamú hölggyel, akivel és idején közös félszakaszba zárta volt be a sors tréfájából a kalauz. A fülkében a lefüggönyzött lámpástól oly erős félhomály volt, hogy az egyébként is rossz szemű fiatal megyei aljegyző látás hiányában kénytelen volt útitársnőjének a hangja után igazodni. Ez a hang pedig annyira behízelgő volt, hogy a különben is könnyen robbanó ifjú férfi csak három órával később, hajnali szürkületben vette észre, kivel töltötte a sötétben szikrázva dübörgő vonaton csókok közt az éjszakát : egy legalábbis negyvenöt esztendős, hervadt hölggyel, aki így, a virradat kékesszürke világításában, a maga borzas fekete hajával, fakó arczával s ránczos szögletű szemét pompás memóriája van. Még ebben a korban vet és igazán nem volt valami kívánatosnak sem felejti el a jó nevelést, a mit gyerekkorán mondhatóban kapott odahaza : távozni csak angolosan. — Őszi táj, őszi táj, — dünnyögte gondo= Ezzel czigarettára gyújtott s a nyitott fülke= latban az aljegyző s álmosan és szemmel látó ablakon kiröppenő füsttel együtt elfelejtette az hatóan csak kényszerű udvariasságból felelő egész kis kalandot . . . vetve a világosságtól, vagy talán magamagá. Két esztendővel később Tükody Tibor meg= tói megszeppent asszonynak szinte félénk nősült. A szomszéd vármegyéből választott ki szavaira, kedvetlenül húzódott be a barna magának egy ennivalóan csainos, karcsú, elegáns bőrű ülés sarkába. barna teremtést, a gazdag Kövendy Gábor Tükody nemsokára komolyan elaludt; szom= húszéves leányát. Nyár volt, Kövendyék kint szédnője pedig, akinek még a nevei sem laktak a tanyán, s abban állapodtak meg, tartotta eleinte szükségesnek, utóbb megérde, hogy odakint ülik meg a lakzit is. Vasárnap mesnek, hogy megkérdezze, időközben még reggel felbokrétázott hintókon behajtatnak a csöndesen kiszállt a vonatból ama bizonyos városba, az anyakönyvvezetőhöz, aztán össze a kisvárosi állomáson, ahol talán egy göthös szedik a városban a lakodalmas vendégsereg férj várta már haza türelmetlenül, annál ismet és úgy mennek a templomba, onnan pe= inkább, mert a cseléd korántsem tudja olyan dig vissza egyenest a tanyára, ízletesen elkészíteni az ebédet, mint az asszony, így is történt. Mire a fiatal pár a nász= Vagy lehet, hony kártyás volt az ura és kis néppel kizsurult a templomból, hát már olyan csapongó s erre a ezudar életmódra akart hosszú sorhintó várakozott a templomtéren soha ki nem mondható válasz lenni ez az éjv a vendégekre, hogy Kövendy Bözsi, azaz szakai vasúti kaland az ösmeretlen fiatal hogy most már Tükody Tiborné a menyasszonyi emberrel, akinek oldaláról úgy suhant el a dicsőségtől szinte mámorosan kérdezte frakkos czigarettafüstszagú fülkéből a hervadt úti vőlegényétől, a mikor elhelyezkedtek a pompás társ, mint az álom, a mely jó vagy kellemetesan fölpántlikázott első hintóban, hogy : len, de egyaránt nesz nélkül tűnik tova. — Lehet vagy ötven-hatvan kocsi, mi? Mire Tükody fölébredt, már megkönnyebbül Mindegy. Kövendy Gáboréknál nem ijedt léssel tapasztalta, hogy őnagysága elpárolgott teli meg egynéhány kocsiderékra való lakodasm a vonatról, más vendégtől. Bőviben voltak ott minden — Na, —• mondta magában hangosan, — földi jónak. Ételben, italban, szíves vendég, igazán szép volt tőle ez a diszkrét távozás, szeretetben nem volt hiány ott sohasem. Ott S csúfondáros mosolylyal toldta hozzá a volt a két fél vármegye; nemcsak a hogy szavához : mondani szokás, hanem a valóságban, már ha Nagyszerű, hogy némelyik nőnek micsoda az úri népet vesszük számba. Széplányok, tüzes szemű menyecskék, takaros mamák és jóvérű megyebeli urak, a kifestett bajszú kopasz alispántól le végig az utolsó jó tánczos megyei gyakornokig. Csupa jóismerős meg puszipajtás. Alig akadt egy-két família, amelyiknek, hazaérkezvén a tanyára, Tibor be kellett, hogy mutatkozzék. Hanem a közt az egy-két új ismerős közt — no, de ilyesmi ! — a vőlegény egyszerre csak szemtől=szembe találta magát egy hervadt arczú, kék selyemruhás ideges asszonnyal, aki, miután Tibor leszervuszozott Viczek János úrral, vagyis őnagysága göthös képű férjeurával, behízelgő hangon és majdhogynem elpirulva suttogta oda kézrázás közben a kicsit bizony kellemetlenül meglepődött megyei aljegyzőnek, hogy: — Oh, hát maga az ? Hiszen mi már utaztunk egyszer együtt! Most két esztendeje, emlékszik?^ S rosszul tettetett pajkosságból mindjárt feléje is csapott a legyezőjével: — Akkor elaludt . . . maga csúf ! és nem hogy magukra terelje a figyelmet, mindjárt kaczagva fordult az urához. — Jánoskám, mikor voltál te ilyen fess vőlegény, hahaha ? ! . . . Szegény Viczekné úgy erőltette ezt a fiatalos kaczagást, hogy Tükody, aki mégsem mert éppen ma, az esküvője napján, csak úgy paczkázni ezzel a kalandos múltú hölggyel, már alig várta, hogy a menyasszonya bele kapaszkodjék a karjába s elczipelje a különös vasúti emléktől. Aztán a fiatal pár szerencsésen úgy elve gyűlt a zsibongó társaságban, hogy Viczekék még akarva sem igen tudtak volna a közelébe férkőzni. De úgy látszik, nem is igen akartak. A göthös Viczek úr már mindjárt ebéd után annyira letört, hogy bekéredzkedett egyik vendégszobába aludni, felesége pedig mintha szántszándékkal tartózkodott volna a Tükodyékhez való közeledéstől. Csakugyan, pompás memóriája van az a öregnek, hogy még mindig nem felejtette, el jó nevelést, — jutott egy ízben eszébe a négy esztendővel ezelőtt született tréfás gondolata s ettől hirtelen olyan jó kedve kerekedett, hogy szerette volna ott nyopiban, a kétszáz főnyi vendégsereg szeme láttára megcsókolni a feleségét, holott tudvalevőleg rendes körülmények között a csók csak négyszemközt, sőt még inkább titokban édes. Remek dolog is az. Itt van ez az ennivaló édes menyasszony, akivel másfél óra múlva kettecskén szépen beleülnek a hintóba s itt, hagyván az egész nagy czéczót, vonatra szállnak nászútra. És akkor ezt a nászúta készülődést itt ilyen diszkrét önmegtagadással nézi végig ez a hervadt ábrázatú vasúti kaland ... ez a derék Viczekné. Nahát, csakugyan ritk példány ... semmi sértődöttség, csupa szerény visszahúzódás és tartózkodás . . . Készülni kellett az elutazásra. A menyasszony észrevétlenül visszavonult a tolt0r- AUGUSTUS CSÁSZÁR TEMPLOMÁNAK ROMJAI. A KECSKE-GYAPJÚ VÁSÁR. ANGORAI KÉPEK. • DERVIS KOLOSTOR.