Vasárnapi Ujság – 1921
1921-11-13 / 21. szám - Az erősebb. Elbeszélés. Irta Szentgyörgyi Ferencz 244. oldal / Regények, elbeszélések
60 VASÁRNAPI ÚJSÁG, 18. szám, 1921. 68. évfolyam. czigálta elő a zsebéből. Végre fáradtan, kimerülten hazament. Megvacsorázott. Emma látogatásáról egy szót sem szólt és vacsora után azonnal lefeküdt. Két nap múlva, amikor éppen indulni készültek délutáni sétájukra, a lépcsőházban találkoztak Emmával. Hozzájuk jött. — Na, hát ez igazán érdekes,— mondotta kaczagva. — Éppen arra akartalak megkérni benneteket, hogy menjünk ki valahová, mert pompás idő van. Vétek ilyenkor a szobában maradni. Azzal befűzte karját Irén karjába és ment velük. A bevásárlásairól beszélt, az őszi divatról és a nyarat emlegette, amit szeretne valahol messze, tenger mellett tölteni. — De hát egyedül nem mehetek mégse, — mondotta. — Nagyon unalmas. A nagy társaságokat pedig már unom. Hirtelen megállott. Irén felé fordult. — Nézd csak, — mondotta csodálkozva, — most jut eszembe. Menjünk mi hárman valahová. Irén az urára nézett. Csendesen felelte : — Nem tudom. Majd meglátjuk... Hiszen még olyan messze van. Emma fölvillanyozva a gondolatától, belekezdett a hármasban való nyaralás szépségeinek a dicséretébe és nem fogyott ki a beszédből. Kiértek a Margitszigetre. Kávéházba mentek.Meguzsonnáztak.Uzsonna közben egyszerre csak Kornél egy keskenytalpú női czipő gyengéd nyomását érezte a lábán. Fölnézett. Irén egy képeslappal volt elfoglalva. Ekkor tekintete találkozott Emma nagy barna szemének meleg pillantásával. Kornél elsápadt, lábát észrevétlenül a széke alá húzta, majd idegesen zörgött a fizető pinczérért. Emma mosolyogva nézett körül a kávéházban. Kornél másnap kissé korábban ment haza ebédelni, mint szokott. Irén még nem volt otthon. — A nagyságos asszony az Emma nagyságával elment bevásárolni, — mondotta a szobaleány. Kornél az ajkát rágta. Kiküldte a szoba leányt, aztán végig dobta magát a pamlagon s az egyik czigarettát a másik czigaretta után szívta türelmetlen mohósággal. Nemsokára megjött Irén. Friss volt, jókedvű volt. A csomagokat odarakta az ura elé. — Nézd, csak, — mondotta vidáman, — miket vettem és milyen olcsón. Emma úgy alkudott, hogy csoda. Kornél nem szólt. Ebéd után ismét jött Emma és vitte magával Irént. — Az uradat hagyjuk itthon, — mondotta. — A férfiak mindig gavallérok az üzletekben, otthon aztán telepanaszkodják a fejünket, hogy mennyi pénzt költünk el. Csaknem egy hónap telt el így. Irén és Emma mindig együtt voltak. Színház, kiállítás, hangverseny, zott, kalauzok és Irén séta. Emma magyarán alig győzte dicsérni az urának Emmát. Hogy milyen kedves, figyelmes, mennyire otthon van mindenütt és mindenben. Kornél hallgatott. Egyetlen egyszer kísérelte meg csupán, hogy tudtára adja a feleségének, hogy a csendes, nyugodt családi életüket teljesen felfordította az Emmával való barátkozás. Irén ekkor sírva fakadt és könnyek között mondotta, hogy Kornél szívtelen ember, mert sajnálja tőle ezt a kevés kis szórakozást, amit Emma barátsága nyújt neki. Kornél aztán többet nem szólt róla. Május vége felé, egy délután Kornél egyedül volt otthon. Irén mindjárt ebéd után azzal ment el hazulról, hogy Emmával van randevúja. Valami jótékonysági akció megbeszélésére mennek el. Kornél otthon maradt. A hivatalból hazahozott munkájának gépírásos példányait korrigálta át. Egyszerre csak megszólalt a csengő és néhány pillanat múlva ajtajának küszöbén megjelent Emma. — Irén nincs itthon ? — kérdezte meg lepetten. Kornél szárazon felelte : — Úgy tudom, önt várja. Valahol randevút adtak egymásnak. Emma elkacsagta magát. Na lássa, ilyen feledékeny vagyok én, — mondotta és beljebb lépett a szobába. Kornél felállott az asztala mellől és előre jött. — Tüstént megyek, — szólalt meg ismét Emma, — csak egy kissé kipihenem magamat. Gyalog jöttem. Kornél zavartan dadogta : — Kérem... tessék — és helyet kínált. Emma nem ült le. Oda ment Kornél írói asztalához és a gépírásos íveket nézte. — Dolgozik ? — kérdezte és barna szeme megpihent a férfi arczán. — Igen. Korrigálok, — hebegte Kornél. Fáradságos munka ez, ugye ? kérdezte Emma. — Igen. Egy kissé... Az összeegyeztetés... Emma ismét a férfi arczát nézte. A szemét kereste. — Ha megengedi, — mondotta, — én segítek valamit. Kornél felütötte a fejét. Emma mosolyogva fordult feléje. — Irén eltalál egyedül is. Én úgy sem szívesen mentem volna. A jótékonyság apostolnői nagyon öreg asszonyok. Nem szeretem őket. Széket tett Kornél széke mellé. — Nos, — mondotta jókedvűen, — hát kezdjük. Kornél megingott a helyén, aztán sápadtan leült.. A kezében remegtek a papírlapok. Emma olvasni kezdett, csengő, meleg, puha hangon. Kornél szíve hevesen dobogott, vére ijedten futkosott az ereiben és szeme előtt összefolytak a belük. Emma ekkor letette a papírlapot. Csend volt. Odahajolt a férfihez, hogy fekete, illatos haja hozzáért a férfi sárpadt arczához és azt mondta: — Mára elég volt — az olvasásból. ... Kornél aznap este nem merte megcsókölni a feleségét. Egy hét múlva, valami csekélység miatt, durván rákiáltott, hogy az asszony megrettenve, elszorult szívvel húzódott félre a szoba sarkába, két hét múlva pedig, amikor Irén csókra nyújtotta felé az ajkát, elfordult tőle, vette a kalapját és ezment hazulról. lyukában virág Késő éjjel jött haza, gomba volt és kiabáló parfümszag áradt a ruhájából. Június végén Irén már nem bírta tovább. Egy este, amikor Kornél ismét készült elmenni hazulról, elébe állott. A KORMÁNYZÓ A KORMÁNY TAGJAIVAL A KOPORSOK UTÁN INDUL A TEMETÉSEN RÉSZTVEVŐ EGYETEMI HALLGATÓK, A KIRÁLYI PUCCS ALKALMÁVAL ELESETT FŐISKOLAI IFJAK TEMETÉSE.