Vasárnapi Ujság – 1921
1921-11-13 / 21. szám - A miskolcziak. Az első színészek harczaiból. Váradi Antal 247. oldal / Történelem és rokontárgyuak
19. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 247 — Kornél, — mondotta, én beszélni akarok veled. Kornél eltolta maga elől az asszonyt. Most nem érek rá, — mordult rá. — Majd holnap. Irén nem tágított. — Én most akarok veled beszélni, Kornél és... és kérlek, nagyon kérlek... engedd meg, hogy . . . hogy én . . . én ... megkér*dezzem tőled . .. A férfi türelmetlenül vágott közbe: — Mit ? Mit akarsz ? Irén hangja elcsuklott. Szeméből kicsor* dult a könny. — Csak azt akarom megkérdezni, Kor* nél, — dadogta könnyei között,— hogy... hogy szeretsz-e még te engem ? A férfi félrehúzta a száját, elnézett az előtte sírdogáló asszony fölött és tompán, szárazon mondta ki: — Nem. — Irén feje a mellére billent. Annyi erejem volt még, hogy megkérdezze : Emmát szereted... Kornél? A férfi nem felelt. Elment. Az asszony pedig hangtalanul, egyetlen fájdalmas jajszó nélkül végigvágódott a padlón. ... Az őszre befejeződött a válóper. Kornél délben kezéhez kapta a hivatalos írást, amely megszüntetett minden köteléket közte és Irén között. Az írással rohant Emmához. Emma már várta. Kornél oda lépett elébe, zsebéből kihúzta a papirost és valami komikusan előkelő gesztussal átnyújtotta neki. — Emma, szabad vagyok és a tied, — mondotta és megelégedetten nézett reá. Emma kezébe vette az írást, elolvasta nyu*godtan, türelmesen, egyszer*kétszer, megfor*dította a hátlapjára, aztán összehajtotta és odadobta a férfi lába elé. Kornél elszédült egy pillanatra. — Emma, — hebegte és az arcza fehér lett, mint a meszelt fal. — Hát, Emma, hi* szen . .. Emma fölemelte a kezét. Elég! — kiáltotta. Nyugodt, határo* zott hangon tette hozzá: — Én csak ezt akartam. Hogy az erősebb mégis én vagyok. És valami nagy, mélységes megvetéssel nézett végig az előtte lapuló, meggörnyedt, összetört férfin. A MISKOLCZIAK Az első színészek harczaiból. — írta Váradi Antal. Mikor Kelemen László vállalkozása megbukott, s tagjai a szélrózsa hatvannégy irányában széjjelszóródtak, egy kis töredék fel* felé tartott, Felsőmagyarországnak. Mintha sejtették volna, hogy Kassán, Miskolczon új hazára találnak. És találtak is. Előbb Mis*kolczon, Borsodi vendégszerető, műbarát városában. Miskolczon a „Korona" vendéglőben állí* tották fel a színpadot, annyi dicsőség és meleg ováczió színhelyét. A megye melegen pártolta a társulatot. Három igazgatót nevezett ki a vármegye, Erős József szolgabírót, Miskolczy György megyei pénztárost és Szrógh Antal táblabírót. Udvarhelyi naplója hozzá*teszi: ez a kezdete a miskolczi színészetnek. A megye arra törekedett, hogy a színésze* tet állandósítsa s előbb*utóbb állandó hajlé* kot emelhessen a vándoroknak. A mi később meg is történt, 1823*ban nyílt meg a mis*kolczi színház, de a régi tagok közül csak Déryné meg Nagy János voltak a társulat* nál. A többi meghalt, vagy szétszóródott. Igazgató Éder György, aki mellett a társulat a következő tagokból állott: Komlósy, — ki becses följegyzésekkel gazdagította színi irodalmunkat, — Murányi, a rendező, felesége, született Lefévre Terézia, egy franczia származású, de nagyon megmagyarosodott és nagyműveltségű asszony, Benke József, az „atyus", mint nevezték, a kinek leánya, Benke Judit később a budai színtársulat tagja lett s aztán a magyar színészet büszkesége — Laborfalvi Róza név alatt, — Benkéné, Déry István, Déryné (Széppataki Schenbach Rózsi), Nagy János, Kőszeghy Alajos, Vásárhelyi Károly, Ujváry Péter, Némethy Ferencz, Nagy Károly, Divéky Imre, Koncz József s később Bartha János — igazi nevén Magyar János, László és Győri Jó*zsef. A nők : Nagyné, Czégényi Eliza, Szép* pataki Johanna, — a Déryné testvére — a kikről egyet*mást el kell mondanom előze*tesen is. „Tartozom az igazságnak, — mond Ud*varhelyi Miklós — bár nem czélom előadásaikról és művészetökről apológiát irni, — hogy bevalljam azt, miszerint nemcsak Miskolczon, de Kassán is, hol több éven át je* les német társaságok bírták a színházat — s hol a miskolczi társulat nyáron játszani szokott, kitüntetésben, elismerésben és különös pártfogásban részesültek." — Kiemeli a tagok közül az általam már említett Murányinét, a ki természetes felfogásával s elő* adásának bensőségével minden szerepében kitűnt, de jelesen Orsini grófnő szerepében, a Lessing Galotti Emiliájában. „Távol le* gyen tőlem, — monda naplóira, — hogy ma* gamat kompetens bírónak akarjam tartani, hanem, belátásom szerint e szerepet ily ha* tással akkor senki sem adta, még Schröderné sem (a hires Schröder * Dewrent), kitől ezt szintén láttam." Déryné pedig a társulatnak valódi kincse volt, neki felette sokat köszön*het a magyar színészet. Benke, Murányi, érdemes, tanult férfiak, szakavatott ügyvezetők, inkább tanítók, mint működő előadók és szorgalmas fordítók voltak. Nagy János volt a társulat Barthája. Úgy értem, hogy Bartha a hajdani színészek között a maga óriási hangjával tűnt ki, a miért Vörösmarty szini kritikájában meg is rója, minthogy sokszor egyebet sem tett, mint ordított. Nagy János azonban bömbölt s játékáról imé egy fönmaradt anekdota: Mikor Egerben stácziót tartottak, utazásuk közben — persze játszottak is, — az ottani czisztercziták — az én kedves professzoraim — meghívták a társulatot ebédre. A prior sajnálkozva mondogatta, hogy men* nyire fájlalja, hogy ő nem mehet el a szín* házba, mert a lába fáj... Nagy János azt feleli rá: „sebaj, főtisztelendő uram... maradjon itthon, de nyissa ki a folyosó abla*kát és dűljön ki rajta. Én ma Themistoklest játszom, s majd meglássa, reverendissime, hogy minden szavamat meg fogja érteni!..." Úgy is lett. Nagy János úgy ordított, mint a Behemót s nemcsak a zircziek, de a fél A GYÁSZMENET ELÉ A GYÁSZ LOVASOKKAL S A KERESZTES FEJFA VIVŐKKEL. A TEMEIESEN RÉSZrVEVŐ KATONATISZT F.K. A KIRÁLYI PUCSCS ALKALMÁVAL ELESETT FŐISKOLAI IFJAK TEMETÉSE.