Vasárnapi Ujság – 1921
1921-11-20 / 22. szám - Barcsai-Fehér Géza: Élet 260. oldal / Költemények - Cillei Ulrik koponyája (képekkel). Baróti Lajos 260. oldal / Történelem és rokontárgyuak
<4. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 261 rejtette el azokat a leveleket előle? mintha bizony lett volna valami titkolni való bennük! Mi volt bennük titkolni való? Vajjon miféle ellentét származhatott volna belőlük? De ezek az apróságok szerelmüket a valamikor értékesnek tekintett tárgyhoz tették hasonlatossá, mely a durva kézben összehorzsolódott, letöredezett és beszennyeződött és a teljes pusztulásnak nézett elébe. Ethelnek a magatartása vele szemben megváltozott, örvény tátongott közöttük, melyet talán sohasem sikerül már neki áthidalni. — Nem, ennek nem szabad megtörténni ! — mondotta. — Ennek nem szabad megtörténni ! De hogy térjen vissza a régi viszonyra ? hogyan felejtesse el mindazt, amit mondott és mindazt, amit cselekedett ? Van-e még visszatérés számukra ? Egy pillanatra egy új lehetőséggel került szembe. Feltéve, hogy nincs számukra visszatérés!... Feltéve, hogy megtörtént a végzetes lépés!... Feltéve, hogy mikor becsapta maga után az ajtót, az bezárult és bezárult előtte örökre! — Meg kell lenni! mondta magában Lewisham. — Meg kell lenni. Világosan átérezte, hogy ez nem olyan ügy, amelyet érvelésszerű védőbeszédekkel el lehetne intézni. Elölről kell neki kezdeni, vissza kell térni az érzelemhez, el kell taszítani magától a mindennapiságnak rájuk nehezedő bajait és szűkölködéseit, elpusztították életüknek melegét és színét. De hogyan ? Hogyan ? Újból szerelemmel kell közelíteni Ethelhez. De hogyan kezdje... hogyan mutassa neki a változást ? Áldatlan egyezkedések és kibékülések már azelőtt is történtek közöttük. De ez más eset volt. Igyekezett kitalálni valamit, amit mondhat Ethelnek, valami bevezetést, amivel hozzá fordulhat. De minden, amit kigondolt, hideg és kemény volt, vagy szánalmas és hozzájuk nem méltó, vagy pedig színészi és ostoba. Feltéve, hogy az ajtót zárva találja ...! Ha már minden elkésett! Minden irányban nyers dolgok sebző emlékébe ütközött. Megvillant előtte, hogy mennyire meg kellett változni neki Ethel szemében és tűrhetetlennek érezte a helyzetét. Egyszersmind azonban megbizonyosodott benne, hogy egész szívével szereti Ethelt. Egyszerre egy virágos bolt kirakata volt előtte, közepén egy pompázó rózsacsokor. Tekintetét megragadták a rózsák, mielőtt még a gondolatát megragadták volna. Nézte a rózsákat, a fehér, szűziesen fehér rózsákat, a sárga, halvány és sötétvörös rózsákat, a hús és gyöngy színének gazdag árnyalatait, az illatozó színek és a látható illatok tömegét s középütt egy mély vörös színfoltot. Olyan volt, mintha ez lett volna érzésének az igazi színe. Visszafordult a kirakathoz és belebámult. Nagyon szép volt, kétségtelenül, de mi volt igazában, ami őt úgy vonzotta? Azután úgy jött rá, mintha magától érte=kednék, hogy mi a teendője. Ezt akarta. Ez volt az érv, amelynek hatni kellett, annál is inkább, mert ez elűzte volna azt az érzést, hogy valamelyikük az önmegtartóztatás kellemetlen érdemét követeli magának, ami az állandó feszültség egyik oka volt közöttük. A rózsákat Ethel teljesen váratlanul kapja meg s bizonyára új szerelemre lobban tőlük. Ő csak azután, a rózsák után tér majd haza ... A komor aggodalom egyszerre elpárolgott a lelkéből, megint gazdag színekben látta pompázni a világot. Ragyogóan és tisztán látta a jelenetet, melyre vágyott, látta, hogy Ethel megint nem kesereg és könnyezik, hanem boldog, mint valamikor, mikor mindig boldognak látszott. Valami gyengédtelen intő hang szólalt meg benne, de nyomban elhallgatott. Tudta, hogy egy sovereign van a zsebében. Belépett a virágos boltba. Egy fekete ruhába öltözött tekintélyes fiatal hölggyel találta magát szemben, de erre az üzletre semmiféle formulája nem volt készenlétben. Sohasem vett még azelőtt rózsát. Ihletet keresve tekintett körül. A rózsákra mutatott. — Ezeket a rózsákat szeretném, — mondotta ... A felváltott sovereignből néhány apró ezüst pénzdarab maradt a kezében. Meghagyta, hogy a rózsákat, rendesen becsomagolva, Ethelnek küldjék el ; külön kifejezett utasítására a virágok hat óráig voltak elszállítandók. — Hat óráig, — ismételte Lewisham nagyon komolyan. — Tudjuk, — mondta a feketeruhás fiatal hölgy olyformán, mintha nem tudott volna egy mosolyt elfojtani. — Mi már hozzá vagyunk szokva a virágok küldéséhez. XXVIII. A rózsák megérkezése. A rózsák czélt tévesztettek! Mikor Lewisham hazaérkezett Vigourstól, már majdnem hét óra volt. Dobogó szívvel lépett be a házba. Azt várta, hogy Ethelt lelkendezve találja, amint a rózsáknak örül. De Ethel arcza halovány volt és fáradt. Leewisham annyira meglepődött, hogy ajkán elhalt az üdvözlés. Csalódott! Bement a nappali szobába, de nem látta a rózsákat. Ethel utána jött be és háttal fordulva feléje, ki nézett az ablakon. A várakozás nagyon kínos volt. . . Meg kellett kérdeznie, noha biztos volt a válaszban : — Nem érkezett semmi ? ÜNNEPÉLYES BESZENTELÉS AZ EÖTVÖS TÉRI RAKODÓPARTON. Magyar kir. folyamőrök kihozzák a partra a halottakat. A hősi halottakat szállító «Szeged» őrnaszád kikötése az Eötvös-téren. (Az őrnaszádot Wulff Olaf a dunai flotilla parancsnoka és Domony Móricz a MFTR. vezérigazgatója fogadják.) CSICSERY ISTVÁN ÉS MÁHR OTTÓ SORHAJÓHADNAGYOK TEMETÉSE. (az 19^9 JÚNIUS 24-IKI ELLENFORRADALOM ALKALMÁVAL HŐSI HALÁLT HALTAK ÉS IDEIGLENESEN BAJÁN TEMETTÉK EL ŐKET.)