Vasárnapi Ujság – 1921
1921-12-25 / 24. szám - Magyar Iliász. Regény a végekről. Irta Rákosi Viktor 278. oldal / Regények, elbeszélések
14. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. patakba és a túlsó parton kezdte a nyomot keresgélni. De csakhamar visszajött, lerázta magáról a vizet és bosszúsan dörmögött. Hiába járt. Elégedetlen volt magával, nem is mert a gazdájára nézni. Sámson gazda megsimogatta és megveregette a nyakát és valami olyasmit dörmögött a fülébe : ne búcsulj hűséges pajtásom, te nem vagy oka semminek. A kutya, ha nem is ezekből a szavakból, de a simogatásból megértette, hogy gazdája nem haragszik és hálásan nyalogatta a kezét. .. Sámson most czinczogást hallott; a bunda* zsebbe dugott mókus volt. Sámsonban rögtön megvillant az elhatározás, hogy a mókust megtartja magának. Eszébe jutott a szentek életéből, hogy jóságos szent Antal nak is volt egy ilyen mókusa, melyet egyszer betegen talált az erdőben. Valami gonosz erdei állat megmarcangolta úgy, hogy nem tudott visszajutni a vaczkába. Szent Antal magával vitte, meggyógyította és a mókus nem hagyta el őt többé és — mint a mesés könyv elbeszéli — bohókás ugrándozásaival, jókedvű játszadozásaival sokszor földerítette a szent embernek magányos életét. Egyszer szent Antal több napra távol volt hajlékától és mikor hazatért és már házának közelében jára, egyszerre az ő kis barátját, a mókust pislantja meg maga előtt az úton. De milyen állapotban! Szép bozontos farka majdnem középen le volt vágva és csak véres csonk volt a helyén. A szerencsétlen nyöszörögve tekintett fel a szentre és szemeiből mély fájdalom sugárzott. Szent Antal felkapta és haza akart vele sietni, de ekkor a mókus hirtelen erőfeszítéssel kiugrott az öléből és keresztbe feküdt előtte az úton. Hohó, ez jelent valamit! Ez az állat arra kéri őt, hogy ne menjen tovább. Úgy látszik, a házban gonosz emberek jártak, sőt talán még most is ott vannak, és ezek csonkították meg őt is. Legyünk óvatosak. A szent újra fölvette a mókust, de most már visszafordult az úton és ez úgy látszik, megfelelt a mókus óhajának, mert nemcsak le nem ugrott a gazdája öléből, hanem elégedetten nyöszörögve befúrta magát a hóna alá. Szent Antal szomszédaihoz sietett, ezekkel a házát óvatosan körülvették és csakugyan két útonállót találtak benne, akik a jó ember hazajöttét lesték. A zsiványok czinikus röhögéssel bevallották, hogy ők csonkították meg a szegény állatot, hogy kínjaiban gyönyörködjenek. A Gondviselés aztán megengedte ennek a gyönge kis jószágnak, hogy bosszút álljon rajtuk. A mókus kigyógyult rettenetes sebéből és még sokáig mulattatta gazdáját mulatságos és kedves mókáival. A remete elgondolkozott. Hát neki nem a Gondviselés küldte ezt a mókust ? Nem, nem, az nem pottyanhatott olyan véletlenül eléje, ez azért történt, hogy rávezesse őt a helyes útra... igen, igen, ez pedig nem lehet más, mint szent Antal, ő hozzá kell fordulni mostani bajában... Hála néked Mindenható Isten, hogy világosságot gyújtottál... ez az ujj* mutatás olyan világosnak tetszett előtte, hogy szeretett volna örömében ujjongani. Hol is vagyunk? A Szinyvár partján és innen ha neki rugtatunk, egy óra alatt a pribeli szakadékhoz érünk, szent Antal szobrához és kápolnájához. Igen, igen, a jó szent fog rajtunk segíteni és meg fogja mutatni az elveszett nyomot. Szent Antal nevében előre! A következő pillanatban Sámson már a patakot gázolta és sebes léptekkel elindult a pribeli szoros felé. Járásban megedzett lábai csak úgy falták a távolságot. Hektor most már nem előtte ugrált, hanem mögötte kutyagolt. A derék eb nyilván érezte, hogy neki kutyakötelessége lett volna a nyomot megtalálni, de mivel ez nem sikerült, önként lemondott a vezetőszerepről és szomorúan a második helyet foglalta el. Hát még milyen roszkedvű lett volna, ha sejti vala, hogy az a másik állat ott a meleg bundazsebben igazította útba a gazdáját, szent Antalt juttat=ván eszébe. Sőt minden jólelkűsége mellett is, de persze titokban, néhányszor a fogát vicsorította volna a konkurrens mókusra. VI. Hosszú, lobogó fehér hajával és hószínű lengő hatalmas szakállával olyan volt ez az aggastyán, mint a föld szelleme, a mint tüskön,bokron átgázolva rohant keresztül az erdő fekete talaján. Lihegve, reszkető makkal, verejtékes arczczal érkezett meg a Szent Antal kápolnához és első dolga volt a két szobor elé térdelni és alázatosan meghajolva buzgó imádságba merülni. Csodálatos és andalító harmóniák zendültek meg benne és fényes káprázatok jelentek meg szeme előtt: mintha ezt a jóságos szent Antalt látná az angyalok hódoló társaságában. Oh jóságos atyám, segítsd meg a te jámbor és hív szolgádat, mikor éjnek éjszakáján a jó emberek védelmében fáradozik. Amen! Az imádkozót komoran állotta körül a komor éj, a sötétsége szinte falnak tetszett, mely azért áll ott, hogy az innen elröppenő imádságot felfogja és ne eressze tovább. A remete imádkozás közben ég felé emelte tekintetét. A mennyboltozatot komor, fekete felhők borították, de amint a remete oda nézett, egy helyen tisztulni kezdett ez a kárpit, majd nyílás mutatkozott, melyen barátságosan leragyogott egy szál csillag. Sámson lelke ujjongott örömében, mert ő ezt úgy magyarázta, hogy imádságának sikerült keresztültörni az ellenséges éjszakát, az fölért az égbe és most ott ajtót nyitnak neki. De előbb az őrcsillag lenéz a földre, hogy ki az a buzgó hívő, aki így meg tudja ostromolni az egeket ? Én vagyok, Sámson, a remete, — suttogott az aggastyán féldeliriumban. A csillag pár pillanatig ragyogott, nem, nem ragyogott, mosolygott, aztán a nyílás egyszerre eltűnt, az ajtó becsukódott. Bennt vagyok már, — mormogott Sámson és szíve körül kellemes melegséget érzett. Megcsókolta szobrot és befejezte imádkozását. Most már a biztosra vette, hogy nem hiába fordult szent Antalhoz. Érezte, hogy valami fog történni, ami az ő éjjeli útját eredményessé teszi, és teljesen megszilárdult benne az a meggyőződés, hogy a figyelmeztető mókust a gondviselés lökte eléje. — Neked is köszönöm, kis czimborám, — dünnyögött és megsimogatta a mókust, mely erre czinczogni kezdett, — micsoda ? Csak nem vagy megint éhes? Nesze kis komám, megérdemled. Ezzel kenyérhajat tett be neki. Még a mókus ellátásával foglalkozott, mikor a bokrok közül egyszerre csak előrohant Hektor, ránézett gazdájára és halkan mormogott. — Nono, ne haragudjál pajtás, te rólad se felejtkezem meg Ezzel két- három darab száraz kenyeret adott neki, de nagy bámulatára a kutya nem nyúlt hozzá, hanem újra morgott és lábaival a földet kaparta. Sámson még sokkal jobban el volt foglalva belső világával és ezzel kapcsolatban a mókussal, semhogy rögtön észre vette volna kutyája izgatottságát. De a kenyér visszautasítása és a második morgás már megütötte figyelmét. Ez jelent valamit. Hektor valamit érez. A kutya egy darabig a gazdáját nézte, mintha leste volna, hogy megértette-e őt, aztán hirtelen megfordult és a meredek út irányában eltűnt a száraz bokrok között. Sámson gazda feszülten figyelte, hogy mi lesz ? A kutya jó messze elszaladhatott, mert egy darab idő múlva lihegve, kilógó nyelvével, sebes futással tört elő a sötétségből és nyugtalanul kezdett ugrálni gazdája körül. Ellenség közeledik, gondolta Sámson. Mi itt a teendő ? Kinyújtotta két hatalmas öklét és megrázta, ami annyit jelentett, hogy el van szánva mindenre. Egymaga volt a nagy éjszakában, de szive tele volt bizalommal. Érezte, hogy minden hatalom, mely a jókat támogatni szokta, vele tart. Hirtelen egy ötlettől megkapva, elővette a kis kápolna kulcsát, melyet mindig magával hordott, kinyitotta a rozsdás zárat és Hektorral együtt bevonult az épületbe. Valami ösztön súgta, hogy rejtőzzék el és éppen ide rejtőzzék. A kápolnában csak egy oltár volt, semmi más. Két ablakán csak vasrács volt, üvegtáblák nem. Sámson bezárta maga után az ajtót és ahhoz az ablakhoz állt, mely a meredek út felé nyílt és leste, hogy mi lesz. Szekérzörgés hallatszott, még pedig a lár* májából ítélve parasztszekér zörgése. Vajjon ezen jönnek azok, akiket Hektor olyan ellen* ségesen jelez ? Igen, ezen: a kocsi a kápolna irányában megállt az úton. A hiúz nem les* heti mohóbban, szenvedélyesebben és türel* metlenebbül a prédáját, mint Sámson gazda az érkezőket. El nem tudta képzelni, hogy bárkik legyenek is azok, mit keresnek ilyen zimankós éjszakán Szent Antalnál ? Csak nem az a ... ? Hangok kápolnáján mormogását hallotta. Óvatosan az ablakhoz térdelt és a hangok felé lesett, de előbb odahúzta magához a nyugtalankodó Hektort és a száját egy kendővel bekötötte. Bagoly szemei három alakot láttak a sötétből kibontakozni, kettő mintha katonaruhában lett volna, a harmadik pedig magastermetű parasztembernek látszott. Sámson az oltár üregbe bújt a kutyájával. Most mögött levő megszólalt egy hang cseh szókkal kevert tót nyelven : — Ugyancsak nagyra szabták Szent Antal urat, nehéz lehet. — Tíz ember vette le a szekérről, mikor Gróf Bethlen István miniszterelnök, Télfy Béla (közélelmezés), gróf Klebelsberg Kuno (belügy), Kállay Tibor (pénzügy), Mayer János (földmivelésügy). A KORMÁNY ÚJ TAGJAI GRÓF BETHLEN ISTVÁN MINISZTERELNÖKKEL AZ ESKÜTÉTELRE MENNEK.