Vasárnapi Ujság – 1921
1921-02-13 / 3. szám - Egy ember, a ki megölte a szivét. Elbeszélés. Irta Kürthy György 28. oldal / Regények, elbeszélések
AVASÁRNAPI ÚJSÁG. 3. sz jiii. 192. 68. évfolyam. EGY EMBER, A KI MEGÖLTE A SZIVÉT. Elbeszélés. — Irta Kürthy György. I. Élt a földön egy ember, a ki sirva fakadt, ha egy kiskutyát meglátott, a mely vonítva üszkölt tova, mert egy fiú kővel dobta meg. A ki a letörött galyát viasszal kötözte vissza és finom raffiával, hogy újra meggyógyuljon, visszaforrva az anyaághoz. A ki a koldusnak ezüstforintot adott a templomajtóban. És a ki vadidegen betegeket képes volt hetekig ápolni éjjel-nappal és étlen-szomjan, ha kellett. Ez az ember mindenét másokra költötte, ősi birtokát el kellett adnia, valamint családi ékszereit és ezüstneműjét is, hogy alt=ruista hajlamainak élhessen.. A lakása mindig tele volt hajléktalanokkal, akik elették előle az ebédjét és vacsoráját és elszívták legjobb szivarjait. E hajléktalanok gyakran rosszhiszemű nyomorgók voltak : kétes exisztencziák, ál - szegények, csalárd,bukottak és póruljárt hamiskártyások, de emberünk nem messzivére ölelte valamennyit, nem kérdezvén : ki milyen bűnben vétkes; ő csak az esett embert látta valamennyiben, a szenvedőt, a nyomorultat és gyakran levetette utolsó ingét is, hogy annak adja, a ki utolsó ingét is elitta. És így élt emberünk, bátorul és önzetlenül hosszú,hosszú éveken által. Isten különnös kegyelméből mindig jutott neki valahonnan valami (hol egy kis örökség, hol egyéb), amiből fedezhesse „nagylelkű életű hivatása gyönyöreit", ahogy ő nevezni szokta ama balgatag cselekedeteket, amiket oly sok idő óta végezni szokott. II. Egy szép napon azonban felébredt. Eszméletre tért, mivel vizslája, amely állat mintaképe szokott lenni a hűségnek, a fa= képnél hagyta őt és elpártolt egyikével ama váltóhamisítóknak, kiknek ő fedelet és meg aélhetést nyújtott. A váltóhamisító és Treff, pointer=szuka, odébb állottak egy szép napon és emberünk megcsömörlött az önzetlen jótékonyságtól. Szóval, kiábrándult az elveiből és csalódott élőtársaiban. III. " E" naptól kezdve kizárólag macskákat tartott maga körül, mondván : ez az állat leghűtlenebb teremtmény hírében áll, ebben a tehát nem csalatkozhatom, csak kellemesen. És ettől kezdve sem embert, sem más teremtett élőlényt nem tart a közelében. Szép angoráit, perzsáit és kínai felis=eit gondozta és ápolta, mintegy maradványaként régi szenvedélyének, de már tisztában volt azzal, hogy ez az állat a házhoz ragaszkodik csupán és nem a gazdához. Dorombol és törleszkedik, de nem veszi zokon, ha nem kap összeaprított májat, — megy egerészni a padlásra. Önző, hideg és nem szentimentális, akárcsak ő: az ember! És ettől kezdve az önzésre adta magát. IV. Megtanult szívtelen lenni. Trenírozta a szívtelenséget. Ha látott egy éhezőt, a szemébe nevetett. Ha látott egy szenvedőt, szivarra gyújtott és tovább ment. Ha megszólította egy pénztelen, szó nélkül a feje fölé nézett és ha vérrel, nyomorral, ínséggel találkozott, megsimogatta saját, újabban gömbölyödő, hasát és ivott rá egy pohár finom hollandi pálinkát. Azután elkezdett kártyázni. És kártyázott ridegen és kímélet nélkül, mint egy rablólovag, kiszámítva és pontosan, mint egy logaritmus-tábla. Délután feküdt le aludni, hogy éjfélután frissen és kialudva ébredhessen föl. Ilyenkor megfürdött jó, langyos vízben, azután hideg tust vett, miközben megborotválkozott, majd szmokingot öltött és friss, hűvös fehérneműt. És elindult az új hadjáratra. A füstgőzös, borpárás, emberszagú, lázas kártyaszobában dülledt szemekkel, vörös araczokkal, reszkető ajkakkal és kezekkel dobták az ezres téteket a zöldposztós asztalokra a buta halandók, álmosan, részegen, vagy agyoncsigázva a játék paroxizmusában. Ő pedig üdén és hidegen ült le és mérlegelte az esélyeket, minden szenvedély nélkül. Objektíve és reálisan. Vissza akarta szerezni ősi birtokát, a porczellánokat, bútorokat, a családi képeket és ezüstöt, mind. V. És visszaszerezte. És azonkívül még sokat, többszörösét mindezek árának. Szerzett százezreket és milliókat. Kártyán, turfon és börzén, mindenütt hidegen, kegyetlenül és számítva embertársai gyengeségére. Monte-Carlóba soha se ment el. Ott bármilyen szenvedélymentes lett légyen is az ő vére tekintetben, a gép mégis túltett volna rajta es csak a buta és gyönge, a jó és lágy emberi szivekre ugrott, mint a pár, duez a gyanútlan nyulacskára. Ő neki nagy előnye volt, hogy nem volt kiirtotta, gyökeresen, hosszas szive, mert ezt és fáradságos gyakorlattal, de a legjobb eredménnyel. A nőkkel nem törődött. Áruczikknek tekintett minden nőnemű lényt, forintot ér, a másik egy milliót. Az egyik öt Anyja, akit hajdan, mikor a szíve még élt, imádott, haldoklott a régi kis falusi házban. A fiát imádta és szerette volna látni utolsó napján. Az ember pedig kijelentette, hogy ezer pengőt ad annak, aki anyja szemét lefogja a halálos ágyon. Az öregasszony meghalt. És tizenöten jelentkeztek az ezer pengőért. Mind a tizenöt megkapta. Erre százötvenen jelentkeztek újból. Mire emberünk záros határidőt tűzött ki a jelentkezésekre. De leszállította a taksát száz pengőre. VI. Emberünk tudniillik boldog akart lenni. Ő ugyanis abban az ósdi tévhitben ringatózott, hogy a pénz boldogít. Merthogy pénzzel mindent meg lehet szerezni: jó életet,yachtot, autót, birtokot, villát, asszonyt, italt, havannát, selyem és más alsóneműeket, perzsaszőnyeget, könyvtárt, virágot, lovat, kutyát és a többi kisebb-nagyobb létföltétel leit az emberi boldogságnak. Tehát gyűjtötte a pénzt. Az angol bankban volt már egy millió font sterlingje, a Credit Lionnaisben tíz millió frankja. Nyilt hitele Berlinben és Bécsben a Rothschild- háznál, idehaza meg több ezer holdja, versenyistállója, háza, villája, autós parkja, repülőgépe és marconi állomása. Egész udvartartása, titkárja, komornyikja, szakácsa, ruhatárosa,, kengyelfutói, írnokai, jegyzői,házi poétái, családi genealógusa, udvari bolondja (zsakettben), ujságkivonatok lója és külön czipőtisztítója (akit Nápolyban és New Yorkban képeztetett ki ötven- nyolczezer korona költséggel). VII. • De emberünk nem volt képes boldoggá lenni. Sőt egyre boldogtalanabbá lett. Rá jött ugyanis arra, hogy elveszítette az életének a zamatját, azthatatlan valamit, ami a különös és definiál a diákévek, a krij= czártalanság nyomorának a romantikáját olyan pótolhatatlanná és megvásárolhatatlanná teszi. Elveszítette az édes, az esetlegességekkel teli, furcsa és tarka élet minden zamatját és bűbáját, az apró anyagi gondok utáni jól eső mámort, a gyalogjárás apró, kedves szenzáczióit; nem látta meg többé, andalogva, az alkonyok tobzódó színű, mélabús koloritját, a holdas éjszakák misztikus erotikáját. Nem fogta meg a Véletlen, mert a Bizonyosságot uralta, nem nyűgözte le a Hideg és az Meleg, a Tél és a Nyár, mert bundája volt és mivel elutazhatott a Nord Capig, amikor akart. Emberünk boldogtalan volt. Sokkal boldogtalanabb, mint valaha, a szegénység és kiábrándultság legsötétebb perczeiben. VIII. Tehát elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Beszámolt magával és életével. Összevetette az eredményeit és a végösszeg száz negyvenegy millió aktivát és egy elpusztított szivet mutatott fel. Tiszta sor: nem érdemes tovább élni. Meg kell halni. A KÉPVISELŐK STROMMER VIKTORIN PERJEL ELŐADÁSÁT HALLGATJÁK. AZ APÁTSAG TARSALGOJÁBAN BÁRDOS RÉMIG FŐAPÁTTAL. A NEMZETGYŰLÉSI KÉPVISELŐK LELKIGYAKORLATA PANNONHALMÁN.