Vasárnapi Ujság – 1921
1921-02-13 / 3. szám - Quatrocento. Költemény egy felvonásban. Irta Drasche-Lázár Alfréd 32. oldal / Regények, elbeszélések - Az asztrofizika új sikerei. Sz. K. 32. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak
32 VASÁRNAPI ÚJSÁG. .2. szám, 1921. 68. évfolyam. ó=marxista fanatikusa vagy az az álszenti mentalizmus adhatna, a mely így szól : dobjátok ki a koldust, mert szenvedéseinek láttára megszakad a szivem! Nem, az oly reális gondolkodók, a valóság oly apostolai, mint a minő Pedlow kapitány, nem sokat okoskodnak, hanem segítenek a pillanat szükségén és a Holnap gondját átengedik a politikusoknak. Úgy hírlik, hogy a Nobel-féle békedíjat az idén az Amerikai Vörös Keresztnek fogják odaítélni. Méltán. Amerika segítségének köszönhették ,a Szövetségesek, hogy megnyerték a háborút és az amerikai Vörös Keresztnek fogják köszönhetni, ha végleg nem vesztik el a békét. Annak a Vörös Keresztnek, amely oly bátor, nyilt szemű és nyilt szivü katonákkal rendelkezik az emberi szenvedés ellen folytatott küzdelemben, mint a minő Pedrow kapitány, Dr. Vámbéry Rusztem. AZ ASZTROFIZIKA ÚJ SIKEREI. Körülbelül egy esztendeje annak, hogy a nagy Mount»Wilson»obszervatóriumon hozzá kezdtek a modern csillagászat egyik legnehezebb problémájának megoldásához, az álló csillagok látszólag átmérőjének közvetlen megméréséhez. Az állócsillagok oly végtelen messze vannak tőlünk, hogy a távcső látómezején képződő képük csak geometriai pont, amelynek nagyságát lehetetlenség megmérni s ezért még csak egy évtizeddel ezelőtt is, szinte eszükbe sem jutott a csillagászoknak, hogy ezt a lehetetlenségnek látszó feladatot kitűzzék. Az állócsillagok távolságát a parallaxis segítségével meg tudták határozni nem túlságosan messze eső csillagoknál, melyeknek távolságához képest a Föld Nap körüli pályájának átmérője — 300 millió kilométer — még nem elenyésző csekély hosszúság, de ai csillagok valóságos nagyságáról ebből az adatból semmit sem tudhattunk meg, mert az régóta bizonyos, hogy az álós csillagok fényessége nem egyforma s a fényesebb csillagról még nem bizonyos, hogy az közelebb is van hozzánk, mint a gyengébb fényű. A modern asztrofizika — különösen az utolsó öt-hat esztendőben — mégis hatalmas elméleti eredményeket ért el az állócsillagok fizikai vizsgálatában s ezek során gyors szükséglet lett az, hogy valamilyen úton mégis meg tudjuk figyelni az állócsillagok látszólagos átmérőjét. Az elmélet módot adott arra, hogy kiszámíthassuk a csillagok átmérőjét s a számítás eredményét kellett az észlelés útján ellenőrizni. Az elmélet szerint a csillagok látszólagos átmérőjét kiszámíthatjuk, ha a látszólagos teljes fényességet elosztjuk a szintén fotometriai úton megállapítható felületi fényességgel s ez a hányados lesz az a szög, mely alatt a csillag látszik. Ebben a számításban nem is szerepel a csillag parallaxisa, vagyis a távolsága, mert a felületi fényesség független a távolságtól s a csillagászok ki is számították egy csomó állócsillagnak ilyen módon adódó látszólagos átmérőjét. Az elméleti adatok néhány ismertebb állócsillagnál a következők : E szerint a legnagyobb csillag az Orion csillagkép vörös Betelgeuzéja, míg a legközelebbi állócsillag, a Sirius jóval kisebb. Ezek az elméleti számok természetesen csak akkor lehetnek megbízhatók, ha valamilyen úton a megfigyelés is igazolja őket s ezért volt szükség arra, hogy Michelson kipróbálja az egyetlen lehetőséget, a fény interferencziájának felhasználását a látszólagos nagyság lemérésére. Ha fénylő korongról, gömbről jövő fény sugarakat vizsgálunk a távcsőben, a gyújtó pontban megjelenő kép mégis egyszerű kis fénypont lesz, hanem középen egy fénypont s körülötte váltakozva fényes és sötét gyűrűk, miket a fény interferencziája hoz létre s miknek a fényhullámok hosszúságával való összefüggését pontosan ismerjük. Ha már most a csillagról jövő fénysugarakat nem bocsátjuk egyenesen a távcső lencséjére, hanem ernyőt állítunk a lencse elé, melyen két nyílás van, akkor a látómezőben két csillagképet látunk egymás felett s mindegyiket az interferencziális gyűrűk veszik körül. Az ernyő nyílásainak változtatásával el lehet érni azt, hogy az egyik kép gyűrűrendszerének sötét gyűrűi pontosan elfedik a másik világos gyűrűit, tehát az interferencziás gyűrűk végleg eltűnnek a csillag képe körül. A nyílások helyzetéből s a csillag távolságából ki lehet számítani a fénylő korong nagyságát, vagyis a csillag átmérőjét s csak megfelelő megfigyelő berendezését kell konstruálni, mert elképzelhető, hogy mily mi=meziózus mérésekről lehet szó. Michelson egy évvel ezelőtt vállalkozott rá, hogy kísérletet tesz ennek a módszernek gyakorlati keresztülvitelére a mount wilsoni harmadfélméteres tükör=teleszkóppal. Az elmélet szerint legnagyobbnak látszó Betelgeuzét választotta s mint most halljuk, meg is van az első eredmény. A megfigyelés szerint a Betelgeuze valóságos átmérője háromszázszor akkora mint a Napunké, vagyis körülbelül 415 millió kilométer, ami harmadával több, mint a földpálya átmérője. Ha tehát a Betelgeuzét tennénk a Napunk helyére, akkor a csillag egészen a Mars bolygó pályájáig kitöltené a Naprendszert. Ha tekintetbe vesszük, hogy a Betelgeuze százötven fényévnyire van tőlünk, míg a S=rius távolsága csak hét fényév, fogalmat alkothatunk magunknak a világegyetem végeelenségéről és hatalmas arányairól, amikhez képest az egész Naprendszer elenyésző semmiség. Michelson megfigyeléseinek elsősorban az a czéljuk, hogy az elméletet alátámasszák. Mint mondották, a felületi fényesség megméréséből azt számították ki, hogy a Betel» geuze 0.051 ívmásodpercznyi szög alatt látszik. Michelson eredménye szerint ennek a szögnek kisebbnek kell lenni, körülbelül három»századrész ívmásodpereznek, ami elég nagy eltérés lenne, ha az ily apró mennyisé» gekkel való számításoknál tökéletes pontos« ságot követelhetnénk. A további megfigyelés seknek és számításoknak kell majd eldönteniök, hogy mit kell korrigálni és mekkora valószínű hibát kell tekintetbe vennünk, annyi azonban máris bizonyos, hogy az elmélet csak ugyan megadja a nagyságrendet, azaz hogy a csillagok látszólagos átmérőjét század- és ezredmásodperczekben adhatjuk meg. A Betelgeuze az úgynevezett óriás csillagok közül való, amelyek gáz halmazállapotban vannak s a fejlődésük első korszakát élik. Ezeknek a csillagoknak a hőmérséklete még aránylag alacsony s akkor kezd emelkedni, mikor megkezdődik az összehúzódásuk. A hő elmélet szerint az összehúzódásnak hőemelkedéssel kell járnia egészen addig, míg a csillag megszűnik tökéletes gáz lenni s ettől kezdve a csillag hűlni kezd a további össze húzódás alatt s a másik tipusú csillagok közé tartozik, mint a mi Napunk. A modern asztrofizikának ez a megállapítása is a legújabb időkből való s ezzel kapcsolatban — különösen a modern atomelmélet felhasználásával — gyönyörű eredményeket értek el az állócsillagok fizikai és kémiai sajátságainak megállapításában. Meg lehetett állapítani, hogy az óriás csillagok átlagos molekulasúlya körülbelül három és fél , hogy a tömegük a Nap tömegének fele és ötszöröse között váltakozik. Ezzel a megállapítással nagyon sokat érünk, mert hiszen a szabad szemmel látható csillagok kilencző tizedrésze óriás csillag. A hőelmélet módot ad arra, hogy a törpe csillagokra vonatkozólag is következtethessünk s így például kiszámíthatjuk, hogy egy adott tömegű csillagnak milyen lehet a maximális hőmérséklete. Azt is ki lehet számítani, hogy milyen különbség van a csillagok fényessége közt fejlődésük kezdetén és végén, sőt a változó csillagoknál ki tudjuk számítani a lüktetés periódusát is, ami teljesen megegyezik a megfigyelt periódussal. Az asztrofizikának ezek az újabb eredményei, különösen az által, hogy a Michelson- féle csillagmérés sikerült, új korszakot jelentenek a tudományos kutatás terén s ha a jövőben is oly erőteljes lendülettel folytatódhatnak a vizsgálatok, mint az utolsó öt esztendőben, akkor el lehetünk rá készülve, hogy a kozmogónia minden problémáját exakt természettudományi alapon megoldhatjuk és egyáltalán nem leszünk hipotézisekre rászorulva. " Sz.K. BERNÁT ISTVÁN HARMINCZÉVES JUBILEUMA A KÖZTELEK DISZTERMÉBEN. Betelgeuze 0.051" Arcturus 0.020" Antares 0.043" Pollux 0.013" Aldebaran 0.022" Sirius 0.007" QUÄTROCENTO. Költemény egy felvonásban. (Vége.) letti Drasche-Lázár Alfréd. Antonio (meglepetve hátrálj. Ah! Livia Engedelmet kérek, — nem tudom, Jó helyt vagyok? Signor Antoniót Keresem én, e tengerpartvidéknek Derék urát, kinek jeles hírét Rég ismerem, de eddig őt, magát Személy szerint nem látható szemem.