Vasárnapi Ujság – 1921

1921-02-13 / 3. szám - Quatrocento. Költemény egy felvonásban. Irta Drasche-Lázár Alfréd 32. oldal / Regények, elbeszélések - Az asztrofizika új sikerei. Sz. K. 32. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak

szám. 1921. 68. évfolyam. • VASÁRNAPI ÚJSÁG. 8* Antonio (érdeklődéssel). Ezt, asszonyom, csak én sajnálhatom. Antonio vagyok . . . Li­via (csodálkozva). Antonio ? (elneveti magát). Valóban, másnak festő képzetem E ház urát. De mindegy! Fődolog, Hogy végre szinről szinte láthatom, Bár nem kecsegtető az alkalom, Mely elhozott iL késő éjszakában A szomszédból! Én Livia vagyok. Antonio Mit ? Livia ? A Rózsavár tündére ? Livia A népnek ajkán így hangzik nevem — Bár nem tudom, mikép nyerem el ezt. Egy éve sincs még, hogy az ősi várat Előbbeni urától megverém, Hogy özvegységem szürke napjait Leéljem csöndesen uj hajlékomban, A nagyvilágtól távol, egyedül .. . ( Szünet.) Antonio (nem minden gúny nélkül). Pedig beszélik ám, hogy Livia Baráti körbe kedves és vidám, S hogy a mióta áll a Rózsavár, Annyi vendégség, táncz, lakoma, vígság S bohókás ünnep ott nem volt soha! Livia Egy szót se higyj ebből, Antonio! A pletyka éhen halna biztosan. • Ha nem táplálnák ifjú özvegyek! Antonio Legyen! (A pamlagra mutat.) Pihenj meg, bájos Livia! Livia (leül). Örömmel, mert biz' az erős futás, A­mig elértem házadig, no meg Az izgalom ugyancsak meggyötörtek. Antonio Dehát mi történt? Hallgatom, beszélj! Livia Szörnyű eset , te benned is bizonnyal A hallatára felforr majd a vér, Ha megtudod, hogy én, a védtelen, Az elhagyott nő mennyit szenvedek Egy támadó bolondnak ostromától Több napja már! Antonio (részvéttel). Ki az a nyomorult? Nevezd meg őt! Livia Leonet ismered ? Antonio Leonet ? (keresve). Ah, tudom, jól ismerem ! Leone, Cosimo derék fia, A­ki, hozzád közel, a birtokán Gazdálkodik és szabad idejét A tudománynak, könyvnek szenteli! Livia Miket beszélsz? Hogy tudománynak élne Leone ? Furcsa tudomány lehet, A­melynek utja asszonycsábítás! Antonio Leone ? (nevetve). Ah, kizártnak tartom ezt! Hisz oly szerény és jámbor a fiu! Livia Leone jámbor? Rosszul ismered! Testében ördög vére kavarog, Erkölcse romlott, a tisztes leány kitér előle, mint a vész elől, A férjes asszony is kerüli őt! Hitvány kéjencz Leone, Semmi más! Antonio Ez meglepő, valóban meglepő! Livia Már­ több hete, hogy engem szüntelen A szerelmével kerget, ostromol, De ezért nem ér, könnyelmű nem vagyok . És védtelen bár, özvegy, elhagyott,­­Erényemet tisztán megőrzöm én. Ha házasságról szólna, ugy talán Feléje hajlott volna már a szivem, De így ? Valóban, szégyelem, uram, Elmondani Leone czélzatát, És hogy minap mit tett a vakmerő! Egy estelen csók által költözött A Rózsavárba s küszöböm előtt­­ Tölti az éjszakát, megesküdvén, Hogy el nem mozdul addig, a­mig én A nyoszd­ámba be nem fogadom. Antonio Mily vakmerő! Ki hitte volna ezt? Livia Ma végre menekülnöm sikerült, Segítve régi hű cselédem által . Egy kötéllétrán, éjnek idején, Az ablakon kimásztam! Istenem, Saját lakomból lopva szöktem, így! Antonio Úrnőm, ne félj! Megtorlom én magam E szörnyű szégyent és torkára forr Leone urnak bűne, légy nyugodt! Ötödmagammal majd hajnal felé Megszállom én a büszke Rózsavárt ! Leonet elfogom! Livia Kedves uram, Milyen adósod néked Livia! Antonio Csak azt teszem, a­mit minden lovag Megtesz a nőnek, kit megvédni kész. De addig is hajlékom a tied, Vonulj meg itt s vedd otthonod gyanánt. Livia (kezet fog Antóniával). Hálás leszek örökké! Íme már Oly otthonosnak érzem itt magam! ( Szünet.) A hitvesed aludni tért, ugye ? Antonio (szórakozottan). A nőm? Igen — — (Szünet.) Livia Miről gondolkozol ? Antonio Eszembe jut, mikor megérkezel, Nevetve mondtad : másnak képzeled E ház urát! Miképen értsem ezt? Livia Ó Istenem — oly semmiség vala Antonio De mégis — Livia (nevetve). Tudd meg, ezt gondoltam én : Kissé öreg s unalmas vagy te már. — De tévedek S ez kellemes nagyon. Bevallom bátran, így csalódni meg. Antonio Oreg vagyok s unalmas is ? Talán Unalmas,­­ ezt nem tudhatom, de még Oreg, Istennek hála, nem vagyok! Miért gondoltad ezt ? Livia Mert híre jár, Hogy te volnál a férjek mintaképe, Antonio, s az ilyen mintaférj Oreg avagy unalmas rendszerint, — Vagy mind a kettő! Jól esik nekem Látnom, hogy vannak még kivételek ... Antonio Nos, elhiszem, de kérlek egyre most, Add engedelmed, kedves asszonyom, Hogy félrevonjam lenge fátyolod S gyönyört találjak végre szépségedben! Livia Ha minden áron akarod — legyen! Antonio­­ hátrahajtja Livia fátyolát, majd a legnagyobb csodálattal hátralép s a homloká­­hoz kap)­. Mily látomány! Megcsal talán szemem? Vagy hirtelen meghibbant az eszem, Vagy ébren is még folyton álmodom ? Livia Mi lesz, Antonio? Antonio (tágranyilt szemekkel közelebb jön). Nem érthetem! Kit lát szemem? Valóban Livia? Livia Ki is lehetnék más, mint jómagam ? Antonio Való igaz, de mégis .­ (Csodálkozva.) Livia ! Livia Nem értelek, tűnődve mit beszélsz S miért ámulsz el úgy, Antonio ? Arczom, remélem, nem a legrutabb Antonio Ilyet ne mondj, de kissé nehezen Eszmél agyam, melyet e látomány Csodás erővel íme megzavart A hitvesem, ki itt előttem áll, S hinnem kell mégis, hogy ő Livia, A Rózsavárnak hires asszonya! Mi a való ? Livia E tévedés, uram, Hivságomat fokozza, tudva lévén, Hogy messze földön legszebb Mária. Antonio És furcsa, lám! A­mint így jobban és Figyelmesebben nézem azezodat, — ÁCSORGÁS EGY BUDAPESTI FAKERESKEDÉS ELŐTT.

Next