Vasárnapi Ujság – 1921
1921-02-13 / 3. szám - Quatrocento. Költemény egy felvonásban. Irta Drasche-Lázár Alfréd 32. oldal / Regények, elbeszélések - Az asztrofizika új sikerei. Sz. K. 32. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak
szám. 1921. 68. évfolyam. • VASÁRNAPI ÚJSÁG. 8* Antonio (érdeklődéssel). Ezt, asszonyom, csak én sajnálhatom. Antonio vagyok . . . Livia (csodálkozva). Antonio ? (elneveti magát). Valóban, másnak festő képzetem E ház urát. De mindegy! Fődolog, Hogy végre szinről szinte láthatom, Bár nem kecsegtető az alkalom, Mely elhozott iL késő éjszakában A szomszédból! Én Livia vagyok. Antonio Mit ? Livia ? A Rózsavár tündére ? Livia A népnek ajkán így hangzik nevem — Bár nem tudom, mikép nyerem el ezt. Egy éve sincs még, hogy az ősi várat Előbbeni urától megverém, Hogy özvegységem szürke napjait Leéljem csöndesen uj hajlékomban, A nagyvilágtól távol, egyedül .. . ( Szünet.) Antonio (nem minden gúny nélkül). Pedig beszélik ám, hogy Livia Baráti körbe kedves és vidám, S hogy a mióta áll a Rózsavár, Annyi vendégség, táncz, lakoma, vígság S bohókás ünnep ott nem volt soha! Livia Egy szót se higyj ebből, Antonio! A pletyka éhen halna biztosan. • Ha nem táplálnák ifjú özvegyek! Antonio Legyen! (A pamlagra mutat.) Pihenj meg, bájos Livia! Livia (leül). Örömmel, mert biz' az erős futás, Amig elértem házadig, no meg Az izgalom ugyancsak meggyötörtek. Antonio Dehát mi történt? Hallgatom, beszélj! Livia Szörnyű eset , te benned is bizonnyal A hallatára felforr majd a vér, Ha megtudod, hogy én, a védtelen, Az elhagyott nő mennyit szenvedek Egy támadó bolondnak ostromától Több napja már! Antonio (részvéttel). Ki az a nyomorult? Nevezd meg őt! Livia Leonet ismered ? Antonio Leonet ? (keresve). Ah, tudom, jól ismerem ! Leone, Cosimo derék fia, Aki, hozzád közel, a birtokán Gazdálkodik és szabad idejét A tudománynak, könyvnek szenteli! Livia Miket beszélsz? Hogy tudománynak élne Leone ? Furcsa tudomány lehet, Amelynek utja asszonycsábítás! Antonio Leone ? (nevetve). Ah, kizártnak tartom ezt! Hisz oly szerény és jámbor a fiu! Livia Leone jámbor? Rosszul ismered! Testében ördög vére kavarog, Erkölcse romlott, a tisztes leány kitér előle, mint a vész elől, A férjes asszony is kerüli őt! Hitvány kéjencz Leone, Semmi más! Antonio Ez meglepő, valóban meglepő! Livia Már több hete, hogy engem szüntelen A szerelmével kerget, ostromol, De ezért nem ér, könnyelmű nem vagyok . És védtelen bár, özvegy, elhagyott,Erényemet tisztán megőrzöm én. Ha házasságról szólna, ugy talán Feléje hajlott volna már a szivem, De így ? Valóban, szégyelem, uram, Elmondani Leone czélzatát, És hogy minap mit tett a vakmerő! Egy estelen csók által költözött A Rózsavárba s küszöböm előtt Tölti az éjszakát, megesküdvén, Hogy el nem mozdul addig, amig én A nyoszdámba be nem fogadom. Antonio Mily vakmerő! Ki hitte volna ezt? Livia Ma végre menekülnöm sikerült, Segítve régi hű cselédem által . Egy kötéllétrán, éjnek idején, Az ablakon kimásztam! Istenem, Saját lakomból lopva szöktem, így! Antonio Úrnőm, ne félj! Megtorlom én magam E szörnyű szégyent és torkára forr Leone urnak bűne, légy nyugodt! Ötödmagammal majd hajnal felé Megszállom én a büszke Rózsavárt ! Leonet elfogom! Livia Kedves uram, Milyen adósod néked Livia! Antonio Csak azt teszem, amit minden lovag Megtesz a nőnek, kit megvédni kész. De addig is hajlékom a tied, Vonulj meg itt s vedd otthonod gyanánt. Livia (kezet fog Antóniával). Hálás leszek örökké! Íme már Oly otthonosnak érzem itt magam! ( Szünet.) A hitvesed aludni tért, ugye ? Antonio (szórakozottan). A nőm? Igen — — (Szünet.) Livia Miről gondolkozol ? Antonio Eszembe jut, mikor megérkezel, Nevetve mondtad : másnak képzeled E ház urát! Miképen értsem ezt? Livia Ó Istenem — oly semmiség vala Antonio De mégis — Livia (nevetve). Tudd meg, ezt gondoltam én : Kissé öreg s unalmas vagy te már. — De tévedek S ez kellemes nagyon. Bevallom bátran, így csalódni meg. Antonio Oreg vagyok s unalmas is ? Talán Unalmas, ezt nem tudhatom, de még Oreg, Istennek hála, nem vagyok! Miért gondoltad ezt ? Livia Mert híre jár, Hogy te volnál a férjek mintaképe, Antonio, s az ilyen mintaférj Oreg avagy unalmas rendszerint, — Vagy mind a kettő! Jól esik nekem Látnom, hogy vannak még kivételek ... Antonio Nos, elhiszem, de kérlek egyre most, Add engedelmed, kedves asszonyom, Hogy félrevonjam lenge fátyolod S gyönyört találjak végre szépségedben! Livia Ha minden áron akarod — legyen! Antonio hátrahajtja Livia fátyolát, majd a legnagyobb csodálattal hátralép s a homlokához kap). Mily látomány! Megcsal talán szemem? Vagy hirtelen meghibbant az eszem, Vagy ébren is még folyton álmodom ? Livia Mi lesz, Antonio? Antonio (tágranyilt szemekkel közelebb jön). Nem érthetem! Kit lát szemem? Valóban Livia? Livia Ki is lehetnék más, mint jómagam ? Antonio Való igaz, de mégis . (Csodálkozva.) Livia ! Livia Nem értelek, tűnődve mit beszélsz S miért ámulsz el úgy, Antonio ? Arczom, remélem, nem a legrutabb Antonio Ilyet ne mondj, de kissé nehezen Eszmél agyam, melyet e látomány Csodás erővel íme megzavart A hitvesem, ki itt előttem áll, S hinnem kell mégis, hogy ő Livia, A Rózsavárnak hires asszonya! Mi a való ? Livia E tévedés, uram, Hivságomat fokozza, tudva lévén, Hogy messze földön legszebb Mária. Antonio És furcsa, lám! Amint így jobban és Figyelmesebben nézem azezodat, — ÁCSORGÁS EGY BUDAPESTI FAKERESKEDÉS ELŐTT.