Vasárnapi Ujság – 1921

1921-03-13 / 5. szám - Benczúr Gyula és tanítványai (képekkel). Paur Géza 54. oldal / Élet- és jellemrajzok

56­5­ szám. 1921. 68. évfolyam, sem egyéni stílusát tanítványaira nem erő­­­szakolta. De szellemi vezérnek jobbat nála keresve sem találhattak volna, mert a­mi­­lyen konzervatív volt a maga művészi hit­­vallásában, annyira liberális volt minden mű­­vészi irán­nyal szemben. Mint ember, vég­­telenül szerény és önzetlen volt. Az itthoni pest művészi letelepedés fellendítette Budai életét, a­mely a nyolczvanas évek elején alig számlált néhány érdemes művészt, azokat, a­kiket a sors épen ide köl­tött. Az 1877-ben megnyílt régi Műcsarnok pár év múlva szűknek bizonyult és 15 éves küzdelembe került, míg a jelenlegi városi ligeti Műcsarnok 1896-ban felépült. Ez évtől számít a magyar képzőművészet rohamos fellendülése, fejlődése. A művészi élet irányí­­tását a kilenczvenes évek végéig a Benczúr- iskola végzi, mely munkában Benczúr maga nem vett részt, visszavonulván műtermébe, élvén művészetének. A kilenczvenes és kilencze százas évekre esnek újabb nagyméretű alko­­tásai. Megfesti nagy történelmi alkotását : „Budavár bevétele 1686-ban", mely Buda­­pest főváros tulajdonát képezi, ezt követi a „Millenniumi hódolás 1896-ban" műve, me­­lyet dr. Mészáros Károly rendelt meg a Szép­­művészeti Múzeum számára. 1966-ban a lipót­ városi Szent István-templom szentélyének öt képet tervez, melyet a veneziai Salviati mo­­zaikban rak ki a templom mennyezetére. Pár év múlva kapja legszebb megbízatását, a Má­­tyás király cziklus megfestését, hét képben : Mátyás tudósai körében, Mátyás művészei körében, Mátyás esküvője Beatrixcal, Mátyás és Holubár párharcza, Mátyás királ­lyá vá­­lasztása, Mátyás az igazságos, Mátyás fogadja a pápai követeket, Mátyás a diadalmas. Hét művészi alkotás a magyar történelem arany­ korából! Az irgalmatlan sors csak kettőt ha­­gyott befejezni : a diadalmas Mátyást és a pápai követek fogadását! Ezek voltak utolsó művei, melyek befejezése után B­olányba ment — örök pihenőre­­zet Benczúr Gyula művészete egy külön feje= a magyar képzőművészet történetében. A klasszikus művészetek befolyása alatt, azok tradíczióin épült fel, a művész egyéniségéhez simulva kifejlődésében. Jellemzői : a biztos rajz, pompázó színgazdagság, bámulatos fe­­gyelmezettség a technikai kivitelben, mely a formák és színek igazságait soha fel nem áldozza a művészi véletlennek. Biztos tudás­­sal indul és azzal érkezik meg kitűzött czélja megoldásához. Világosan kifejezésre jutó esz­­mei tartalom a kompozícziókban, válogatott és mégis keresetlen egyszerű beállítás arcz= képeiben. Mind olyan tulajdonok, melyek el­­engedhetetlen kellékei a­ maradandó értékű művészi hatások elérésének. Ezek biztosítot­­ták Benczúr Gyula műveinek általános si­­kereit. Ezen konzervatív vezérelvek vezették keresztül öt évtized hullámzó művészi irá­­nyainak küzdelmeiben. Ezek teszik alkotásait ellenállásra képessé a divatos irányok perió­­dusaiban, melyekben mindenkor a tisztult klassziczizmus marad a nyugvópont. Benczúr Gyula ezenfelül hasonló konzervativizmussal tartott ki hazai művészetünk fejlődésében : minden kísértések között, haláláig magyar maradt. Paur Géza: A SZERELEM ÉS LEWISHAM ÚR. Regény. (Folytatás.) Irta H. G.­­Syells.­­ Fordította Tonelli Sándor. A leány folyton közelebb, közelebb "jött, szemét állandóan lefelé szegezve. Lewisham urat bizonytalan és oktalan gondolatokkal töltötte el ez a váratlan találkozás. Külö­­nös volt, hogy a leány még mindig nem vette észre őt. Lewisham úr valósággal saj­­nálkozva gondolt a pillanatra, mikor a leány feltekint, pedig hát mit várhatott ettől a pillanattól ! . . . Az járt az eszében, hogy a leánynak mi ötlik a szemébe, ha őt meg­­látja s hogy bizonyára azon fog csodálkozni, hogy hova lóg sapkájának a rojtja, mely néha eltakarta az egyik szemét.* Bizonyára már lehetetlen, hogy felemelje a kezét és megigazítsa. Közel volt hozzá, hogy remeg­­jen az izgatottságtól. Lépése, mozdulatai, melyek rendesen önkénytelenek voltak, bi­­zonytalanra és nehézkesre változtak. Azt lehetett volna hinni, hogy azelőtt találkozott emberi lén­nyel . . . Mind sohasem köze­­lebb, már csak tíz yard, kilencz, nyolcz. Elmegy a leány talán mellette, a­nélkül, hogy feltekintene ? . . . Azután a tekintetük találkozott. A leánynak dióbarna szeme volt, de Le­­wisham úr, a­ki még kezdő volt a szemek tekintetében, nem tudott szavakat találni a meghatározásukra. A leány komolyan tekin­­tett rá és úgy látszott, nem vett észre rajta semmi különöset. Ellebegett mellette a fák között és elment, és nem maradt utána egyéb, mint az üres fasor és a naptól meg­­világított, zölden csillogó üresség. A látomás elmúlt. Távolról a szél suhogása szárnyalt Le­­wisham úr felé s a következő pillanatban valamennyi gally recsegett és ,ropogott és minden ág megzörrent felette. Úgy látszott, mintha sürgették volna, hogy távolodjék a­ leánytól. Az elfakult száraz levelek, melyek valamikor zöldek és frissek voltak, felkeres­kedtek, egymásnak rohantak, ugrándoztak. * Az angol iskolákban tanítók, tanárok és tanít­­ványok egyaránt a mostar board nevü fejhez simuló, fent négyszögletes és bojtos sapkát viselik. Erre a sapkára több ízben van czélzás a regényben. Ford. forogtak és tánczoltak. Mintha valami na­­gyobb levél súrolta volna a nyakát, fenn­­akadt egy pillanatra s azután elhagyva őt, repült tovább a fasorban. Valami vakítóan fehér dolog volt! papírlap, a­melyre az imént a leány írt. Egy Lewisham úr az alkalmat,, a­mit sokáig lesett, nem szalasztotta el. Oldalra pillan­­tott a válla fölött és rögtön megértette. Fél­­szegsége eltűnt. Horatiusszal a kezében ül­­dözésre indult és tíz ugrással hatalmába ejtette a megszökött okmányt. Azután a diadaltól felhevülten, a leány felé fordult, kezében lobogtatva a zsákmányt. Mikor felé vette, rögtön meglátta, hogy mi van rá írva, de pillanatnyilag maga az esemény teljesen uralkodott rajta. Néhány lépést tett a leány felé s csak azután eszmélt rá, hogy mit látott. Vonalak és nagybetűk szabályo­­san ismétlődő távolságban egymástól! Lehet­­séges volna ? ... Megállt. Szemöldökét össze­ ránczolva, az írásra pillantott, majd maga elé tartotta és egész nyiltan szemügyre vette. Töltőtollal volt írva s a szöveg ismétlődött. ,,Iskolában lármázni nem szabad!" Azután újból : „Iskolában lármázni nem Azután folytatólag tovább : szabad!" ,,Iskolában lármázni nem szabad!" ,,Iskolában lármázni nem szabad!" Ez a szöveg folytatódott végig az egész oldalon, olyan gyerekes írással, mely szokat­­lanul hasonlított a kisebbik Frobisher fiúéhoz. No nézd csak! — mondotta magában Lewisham úr és az új jelenség láttára meg­­lepetésében kizökkent minden elfogódottságá­­ból . . . Nagyon jól emlékezett a büntetés körülményeire. A kisebbik Frobisher kissé nagyon is hangos volt magyarázat közben és ennek köszönhette az ügyet . . . Mikor látta, hogy a leány mit csinált, az a bizonya­talan körvonalú kép, melyet róla megrajzolt, csorbát szenvedett. Úgy érezte, mintha meg­­csalták volna. De ez az érzés csak egy pil­lanatig tartott. A leány egyenesen feléje tartott. — Lesz sávos visszaadni a papíromat, kérem? — kérdezte lihegve. Mintegy két inch=csel volt alacsonyabb Lewisham úrnál. „Észrevetted félig nyitott ajkát?" — kér­­dezte az anyatermészet halk suttogással Le­­wisham úrtól, — a­mire különben később ő maga is visszaemlékezett. A leány szemé­­ből a szemrehányásnak az árnyalatát lehe­­tett kiolvasni. — Azt hiszem, mondta Lewisham úr először ellenkezve, — ezt nem kellett volna magának megtenni. — Mit nem kellett volna megtennem ? Ezt. Iskolai büntetés a diákjaim szá­­mára. A leány hirtelen felhúzta a szemöldökét, azután hirtelen leeresztette és reánézett. — Ön Lewisham úr? — kérdezte úgy színlelve, mintha semmiről sem tudna s e pillanatban fedezne fel valamit. Nagyon jól ismerte Lewisham urat, a­mi épen egyik oka volt annak, hogy a büntető feladatot írta, de a nemismerést alkalma volt, hogy mondjon valamit. tettetve Lewisham úr igenlőleg intett. Szentséges Isten! Akkor rajtakapott engem .. . — Attól tartok, — felelte Lewisham. — Attól tartok, hogy rajtakaptam . . . A következő pillanatban megint egymásra meredtek. Azután a leány mentegetőzésre szánta magát. — Frobisher Teddy az unokaöcsém. Tu­­dom, hogy ezt nem kellett volna tennem, de láttam, hogy szegénynek oly borzasztó sok a dolga és oly nagy bajban van. Nekem pedig semmi dolgom sem volt. Én voltam az, a­ki felajánlottam neki . . . A leány megállt és Lewisham úrra nézett. Úgy látszott, hogy befejezettnek tartja a magyarázatot. A szemek találkozása határozottan zavaró hatású volt. Lewisham úr a büntetési ügybe igyekezett belekapaszkodni. ".­.. Magának ezt nem kellett volna tenni, — felelte határozottan. A leány először a földre, azután megint a szemébe nézett. ÁLOM. A BENCZÚR=KIÁLLÍTÁS A MŰCSARNOKBAN. A ,,Könyves­ Kálmán" jogosításával.

Next