Vasárnapi Ujság – 1921
1921-03-13 / 5. szám - Benczúr Gyula és tanítványai (képekkel). Paur Géza 54. oldal / Élet- és jellemrajzok
1. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI UJSÁG. — Nem, — felelte. — Magam is azt hiszem, hogy nem kellett volna tennem. Nagyon sajnálom. A földre tekintés, majd a felpillantás más váratlan eredményt idézett elő. Lewisham úrnak úgy tűnt fel, mintha nem a beszélgetésük tárgyáról, hanem valami másról vitatkoznának. Mindenesetre oly lehetetlen feltevés, melyet csak zavart állapotának lehetett tulajdonítani. Komoly kísérletet tett, hogy a szemrehányás talaján maradjon. — Biztosíthatom, hogy megismertem volna az írást. — Én is azt hiszem, hogy megismerte volna. Nagyon helytelen volt tőlem, hogy őt rábeszéltem. Higyje el ... én ajánlottam neki. Szegény olyan nagy bajban volt. És én azt hittem . . . Megint félbeszakította a mondatot és arczát halovány pirosság öntötte el. Hirtelen, ostoba módon, Lewisham úr úgy érezte, mintha az ő ifjúi arcza is pirulni kezdene. Szükségét érezte, hogy ennek a kettős pirulásnak az érzését valahogyan elűzze. — Biztosíthatom, — mondta nagyon komolyan, —, hogy sohasem adok fel büntetést, sohasem, hacsak a gyerek meg nem érdemli. Ez a szabály nálam ... Ez mindig szabály volt nálam . . . Ebben nagyon lelkiismeretes vagyok. — Nagyon sajnálom, — mondta a leány ő szinte megbánással. — Ostobaság volt tőlem. Lewisham érthetetlen módon kellemetlenül érezte magát, hogy a leánynak mentegetőznie kell és megint azért beszélt, hogy a további arczpirulást megakassza. — Nem, így értettem, — mondta erőltetett jókedvvel. — Alapjában véve nagyon szép, mondhatom, nagylelkű volt magától... És tudom, meg tudom érteni, hogy a maga szívessége... őt is bajba rántotta. És a szegény Teddy most bajba kerül, hogy elfogadta ... — Dehogy, — kapott Lewisham úr az alkaimon, megkísérelve, hogy ne nevessen annak a hallatára, amit maga mond. — Nekem nem kellett volna kor felemeltem . . . nem elolvasnom ezt, mit lett volna szabad elolvasnom .. . következésképen . . . Nem vesz tudomást róla? Csakugyan? Bizonyára nem, mondta Lewisham úr. A leány arcza felderült, Lewisham úr arcza pedig rokonszenvesre változott. — Semmi az egész... nem veszek róla tudomást, a legkevesebb, ha Pedig a legtöbb ember nem tenne így. A tanítók rendesen nem ily... lovagiasak. Lewisham úr lovagias volt! A szó sarkantyú módjára hatott. Valami bolondos ösztönzésnek engedelmeskedett. — Ha kívánja... — mondta. — Mit? — Ha kívánja, nem lesz szüksége erre. A büntetést értem. Elengedem neki. — Valóban? — Megtehetem. — Nagyon kedves magától. — Szót sem érdemel ... Semmi az egész. Ha csakugyan kívánja . . . Lewisham úr valósággal megtapsolta önmagát ezért az igazságon elkövetett botrányos sérelemért. — Nagyon kedves magától, — ismételte a leány. — Semmi, igazán, semmi. — mondta Lewisham úr. — A legtöbben nem tennék meg. — Tudom. Szünet. — Rendben van, tette azután hozzá. Teljesen rendben Szívesen mondott van volna még többet, valami ötleteset és eredetit, de semmi sem jutott az eszébe. A szünet tovább tartott. A leány az üres fasort nézegette. A beszélgetésnek, a ki nem mondott dolgok pillanatnyi sorozatának véget kellett érni ... A leány Lewisham úrra tekintett és megint mosolygott. A kezét nyuja A KORMÁNYZÓ ÉS KÍSÉRETE INDULÁSRA KÉSZEN A REISMANN-TÁRNA ELŐTT. A KORMÁNYZÓ A LEJTAKNAI GÉPHÁZBAN SCHMIDT SÁNDOR BÁNYAIGAZGATÓ MAGYARÁZATÁT HALLGATJA. A KORMÁNYZÓ MEGSZEMLÉL A DOROGI BÁNYÁBAN EGY SZÉNFEJTŐ GÉPET, SCHMIDT SÁNDOR BÁNYAIGAZGATÓ ÉS DEZSŐ KÁLMÁN MÉRNÖK TALÁLMÁNYÁT. 1. Schmidt Sándor,2. Horthy Miklós, 1. Ried tábornok 4. Dezső Kálmán mérnök, a gép feltalálója, HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ LÁTOGATÁSA A DOROGI SZÉNBÁNYÁKBAN.