Vasárnapi Ujság – 1921
1921-04-10 / 7. szám - Jakab Ödön: A csillagászok 75. oldal / Költemények
VASÁRNAP/ UJSÁG. 75 azért találta ki, mert ő is szerepel benne? Erre feleljenek meg azok, akik a telepathia vagy a gondolatolvasás törvényeivel tisztában vannak ... és ha kitalálta, mit jelentene az ? Semmit. Hiszen nem értene meg belőle semmit. Megértésükhöz hiányzik neki a kulcs ... a mi különben, valljuk be, nekem is hiányzik.) V. A Pataki család szerencséje. Egy pillantás a mult századba. A révház belső traktusa felé vezető ajtó megnyílt és egy ijedt képű, alázatossá görnyedt öreg parasztember lépett be rajta. A mint Sámson báró meglátta, a mondat közepén ott hagyta Andrást és a belépőhöz ment. — Éppen kendre gondoltam, Csóka. — Igenis értem, — felelt makogva és megzavarodottan a paraszt és a süvegét forgatta ujjai közt. — Mióta révészgazda kend ezen a helyen? — Szent Mihálykor volt harmincz esztendeje, könyörgöm. Istennek legyen hála. — És látott valaha ehhez hasonló Vágy repedést ? A révészgazda elgondolkozva nézett maga elé, nagyon óvatos akart lenni a feleleteivel, mert nem tudta, hogy hova czéloznak az urak ezzel a kihallgatással, melynek folyamán még ő keveredhetik bajba. Hátha felelősségre akarják őt vonni, mert hiszen nem lehetetlen, hogy őt valami mulasztás terheli. Végre vontatott hangon megszólalt: — Dehogy láttam, már hogy láttam volna? Nem történt minálunk semmi hiba, könyörgöm. És ezzel, hogy megszabaduljon a további inkvizícziótól, el akart lépni, de Sámson báró lefogta. — Csak maradjon Csóka... tudós professzor uram Uzonyi, kérem egy szóra. Engedje meg, hogy most a tudományt szembe állítsam a tudatlansággal. A kettő között tán megtalálunk valamit az igazságból. Mondja kérem, nincs önnek valami egyéni fölfogása erről a tüneményről ? — Nincs méltóságos uram. Én elfogadtam a Szűcs magyarázatát, mert annál valószi« nűbbet nem találok. — Hát kend mit gondol Csóka, mi okoz hatta ezt a repedést ? — Könyörgöm, nem gondolok én semmit. Isten ments, hogy gondoljak! Már hogy gondolhatnék akármit is én szegény ember, mikor az urak maguk sem tudják kihámozni az igazság mibenlétét. Most megszólalt Barna, aki mikor a báró megszólította, rögtön ott hagyta a hölgyek társaságát. — Mondja csak öreg, mi a népnek a véleménye ? — A népek azt mondják kérem alássan, hogy a vén Harácsot, aki belefulladt a vízbe, elvitte az ördög. Meg aztán, hogy gonosz ember lehetett a vén Harács, mert a jég nem tudta elviselni bűnös nyomdokait és a merre ment, végig beszakadt alatta. Akkor aztán kiugrottak a vizimanók és elvitték az öreg Harácsot magukkal a pokolba. Mert kérem ássan a víznek is meg vannak a maga ma«nói, épp úgy mint a tűznek meg a földnek... Het sokat tudnak erről mesélni a tutajosok, akik holdvilágos éjjelen ereszkednek le a Vágón és látják a törpe ördögök mulató zását . .. — Érdekes, — szólalt meg most a báró,— hogy a nép milyen hamar megtalálta a magyarázatot. Ők szépen belenyugodnak abba, hogy a vén Harácsot elvitte az ördög és ezzel a dolog el van intézve. — Hát maga már látott ilyen vizi manó« kat ? — folytatta Barna a kihallgatást. — Dehogy láttam, Isten ments, hogy lássak. Hiszen aki ilyesmit lát, az még abban az esztendőben meghal. Elbetegesedik, ágy«nak esik és többet nem kel fel. A báró most angolra fordította a beszédet. — • Érdekes, hogy ennek a primitiv, kicsi« szokatlan eszű népnek milyen gazdag a fantáziája. Ha gondolatmenetében elakad, ha egyet és mást nem tud megmagyarázni magának, rögtön a meséhez menekül, ezzel el« hárítja az akadályokat és megnyugodva hallag tovább. (Folytatása következik.) •PAH'U'R NYUGATMAGYARORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK SOPRONI TÜNTETÉSE. Egyszer, nincs is éve oly sok, Éljenek négy bölcs tudósok. Bölcs tudósok, nagy fejűk, Hírnevesek mindenütt. Ezeknek a bölcs halandóknak ismeretei messze szóltak. Egészen fel a magas égi;*, Hol tenger csillag tüze fénylik, S honnan a hold ha levilágít: Sóhajtva néz rá legény s lány itt, Bohó, szerelmes szívvel dőre Ábrándokból szép hímet szőve. Tudósunk tehát lázas hévvel kutatták fent ,az eget éjjel, Végigfirtatták, lesték, búzták A naprendszert, a Hadak útját, Míg végtére úgy ismerek, Mint más ember a tenyerét. S ennek okáért szerfelett Nőtt irántuk a tisztelet, Patak módjára, mit tél végén Nyájasabb idők langyos fényén Olvadó mezők hótömegje Hizlal naponta kövérebbre. És ők, ahogy nőtt hír, csodálat, Még mind buzgóbban dolgozának: Jegyezték szorgos gonddal egyre, Mely csillag mikor kél és megy le, Számítgatták, meghatározták A tömegsúlyt, a pálya hosszát, S egy üstökös ha elmegy innen, Vissza mikorra jő meginden. De a közmondás most bevált, Hogy jóból is a sok megárt, Mert szegényeknek a fejét A számok úgy megviselék, Hogy bent a finom szerkezet Épségén egy kis kár esett, Miből lőn aztán, hogy az égen Hibákat leltek mind a négyen, "Váltig vitatták : nem egész Helyes ott a berendezés. Sőt némelyütt egyáltalán Nincsen igazság, nincs arány. Avagy arányos, igaz volna, A hogy áll ott a bolygók dolga ? A Szaturnusnak mért legyen Mindjárt nyolcz Holdja egy egen, S négy a másiknak, míg nekünk Csak egy virrasztja éjjelünk ? Ez nincsen jól így, mind hiába, Csak az nem látja, aki kába. Mert e rend bármi régen áll is : A CSILLAGÁSZOK. Mese, a jövendő békebíráinak. Ma már nem elég szocziális, Sok hosszú ezredév alatt A korszellemtől elmaradt 1 S a négy, nagy fejű csillagásznak Most az a bolond terve támadt, Hogy a mit még nem téve senki: Egy újabb rendszert eszelnek ki, Melyben a sok kis csillagocska korszerűn úgy lesz mind beosztva. Hogy abban egész földtekénknek Bármely tudósa egyetérthet, Legyen az akár Szerbia, Akár oláh, cseh föld fia. És csináltak nagy könyvet erről A csodálatos, bölcs rendszerről, Jobbá javítván, mi a múlt időkből ott fenn elavult. A Szaturnustól s valamennyi Társától, ahol volt mit venni. Elírtak itt egy, ott két Holdat ,s átutalták más bolygónak, Bőkezűn, mit se fukarkodva, Ahogy az olyan ember szokta. Ki csupa szív és pazar mindjárt, Ha máséból oszt alamizsnát. A könyv elkészült, de az égen Hatása nem volt semmiként sem: A' sok, hűséges, jámbor Hold ott Csak régi ura körül forgott, A melyik bolygó egykor kezdte. Pórázán most is az vezette. Ügy, a mint Isten akaratja Kezdetben az ős törvényt szabta, A melyet gyarló emberek Hóbortja mássá nem tehet. Hanem azért a könyv maga Hasztalan mégis nem vala : Mint a virágpor a szelekkel, Híre szanaszét messze ment el, S ahová elment, minden tájon Jót mulattak e bolondságon, Mi nem kicsinység ma, mikor Könny a világon annyi foly! És a hír fel ha égig ére, Vált ott is sokak jó kedvére. A vén Szaturnus bizonyára Nagy fitymálva úgy hahotáza, Hogy jó lett volna ám, ha látja A Felföld, Erdély, vagy a Bácska! Jakab Ödön.