Vasárnapi Ujság – 1921

1921-01-09 / 1. szám - Jaroszewska Boleszlava (arczképpel). Divéky Adorján 4. oldal / Élet- és jellemrajzok - Balta János. Elbeszélés. Irta Mihályfi Ernő 4. oldal / Regények, elbeszélések

5. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 5 Az apja fölkapta. Magához karolta, meg­­csókolta. — Mi újság Ancsurka? Jó voltál? — Vendégünk volt, édesapám. Egy bácsi. Az ajtón jött és az ablakon ment ki az elébb. Balta János visszatette a lányát a földre. Körülnézett. A felesége a lóczán ült a fal­nál. Hozzálépett. — Jó estét, anyjuk. Az asszony megvaczogott, nem bírt szólni. — Meg se csókolja az embert. Ráeresztette a vállára a kezét. Az asszony felált. Engedelmesen, gépiesen. Átkarolta az urát és megcsókolta. Visszaroskadt. — Ehetném. Van szalonna? — Van. De nem mozdult az asszony. János kifor­­dult az ajtón. Az asszony szemére kapta a kezét. Mire az ura bejött, felállt, kenyeret szelt. Széles rágással ette Balta János a szalon­­nát és kenyeret. Szólt. — Ma jó volt a szántás. Az asszony sápadtan ült mellette. Szája szélét rángatta a sírás. — Igen? Ancsurka az apjához szaladt. Az anyja elhúzta. Az orrát kezdte törülni. János ki­­nálta. — Ancsurka nem eszel szalonnát ? —­ Ne adjon neki, evett már. Ancsurka lefekszik. A férfi kinézett az ablakon. — Ne még, korán lesz, hadd játsszon. Csönd. Ancsurka a macskához futott, a kemen­­czéhez. Megfogta és visongott hozzá. — Megfejtél már?­­ Nem. Megtörülte a kését. — Bemegyek a faluba. Beszélgetni egy kicsit. Nem leszek soká. A tehén alá szórt szalmát. A lovakat majd megitatom én. . — Hová megy édesapám? — Czu­korért. Kiment. Az asszony csendesen pityogott a padon. Az asztalra zuhant a feje. Görcsö­­sen rázta a zokogás. Ancsurka hozzászaladt. Ijedten nézte, aztán sírni kezdett.­­• Rossz voltam édesanyám ? Vidáman lépett az utczán. Lába körül kis felhők vágódtak fel a porból. Kétoldalt fehér házak mosolyogtak. Szemben a Csirkehegy mögé csúszott a nap. Egyre sűrűbb fekete fátylaiból pirosan integetett búcsút. A hegy hátán — éles sziluettet vágva a vöröslő égen — egy eke húzódott. Az izmos állatok ököri belenyugo­vással tagolták az utat. A felvágott görön­­gyök kirojtozták az eget. Az ember nagy, békés léptekkel ballagott. Árnyékuk messze áthúzódott a falun. Balta János tudatlanul együtt ringott a mozgásukkal. A hídon legények álltak. Néha nyers ka­­czagás szabadult ki közülük. Az egyik be­­szélt. A híd karfáján támaszkodva kimagas­­lott. Balta János elkapott egy-két mondat= foszlányt: „ — valahogy korábban jött haza ... gyor­­san az ablakhoz —" Odalépett. Kezet fogott mindegyikkel. El­­sőbb a beszélővel. Melegen, apásán szorí­­totta meg a kezüket. — Adj Isten jó estét, gyerekek. Mormogtak. — Ista. Kettő összevillogott a háta mögött. Beszélgettek. — Szép időnk van. — Szép.­­•— Holnap szél lesz. Vörös az ég Virágos felett. — A Dudás Jóska még mindig kint van a földön. Lenyúzza azt a két marhát. — Tegnap húszezer pengőt kínált értük az egresi zsidó. Harminczat kért. Messziről jött harangszó lebegett el fe­­lettük. . — Harangoznak Berczelen. És idehallik. Eső lesz. Az egyik halkabbra fogta a hangját. — Balogh Andris jár a Kovács Annus­­hoz. Vendégségre elveszi. A másik kicsit irigy fontoskodással. — Jó test, de nem dolgos. Uri kisasszony szeretne lenni. A sziráki grófoknál szolgált, ott tanulta. • A disznócsorda röfögve futott szét a falu­­ban. Egy tehén hosszan felbőgött valahol. Balta János hazaindult. Mosolyogva fogott kezet. A szemei jók voltak. Nagy, nyugodt béke volt a szívében. Nemrégen az olasz golyók zsongásában járt így. Ő meg nem halhat. Hiszen ki hallott olyat, hogy meg­­hal a föld, a meleg, ölelő barna föld. És ő egy vele. Valami ősi primitiv helyeslés la­­kott benne. És nem is tudta, hogy ez a legnagyobb jóság. A kapujuk előtt valaki a karjára tette a kezét. — János bátyám. Hátrafordult. A hidon beszélő legény volt. — Gyere be édes fiam. Előretessékelte. — ölj le. Az asszony nem volt bent. Ancsurka aludt. Megsimogatta. — Mi jót hoztál fiam ? Belépett az asszony. Halkan sikoltott. Révedezőn jártak a szemei. Senki se tudott szólni. Ráborult az ura mellére. — Nem csaltalak meg, nem csaltalak meg. — Tudom. A legény felpattant. — János bátyám, én rosszat akartam. De nem tettem semmit. A felesége ártatlan. Be­ se akart ereszteni. Bejöttem és rövidre rá érkezett János bátyám. Kiugrottam az ab­­lakon. Nem történt semmi. Most eljöttem. Üssön meg, ha akar. Megérdemlem. Az asszony halkan vergődött az ura mel­­lén. Simogatta a fejét. A másik keze a legény erős vállára tévedt. — Hát így volt ? Ancsurka felült az ágyban. Mosolygott. János szelid nézése összeölelte őket.­Az as­­­szony lassan elcsitult. A legény fejét szomorú megbánás fátyolozta. lehajtott Olyanok voltak, mint napszálltakor a vad­­rózsa összeboruló szirmai. Elől ülnek Reinprecht Sándor ezredes, dr. Benárd Ágostné, dr. Benárd Ágost népjóléti miniszter, Preszly Elemér főispán, Hermann Antal tanár, dr. Gömbös polgármester, dr. Benárd mögött áll Mátyás ezredes, és Gaál József, a rokkantiskola igazgatója. A VÁCZI ROKKANTISKOLA KARÁCSONYI ÜNNEPE. A hadiárvák dr. Benárd Ágost népjóléti miniszter és Rassovszky Kálmán piarista rendi igazgató körül. KARÁCSONYI ÜNNEP A HADIÁRVÁK VÁCZI INTERNÁTUSÁBAN.

Next