Vasárnapi Ujság – 1921
1921-04-10 / 7. szám - Bűnbánó Magdolna. Elbeszélés. Irta Rezek Román 79. oldal / Regények, elbeszélések
VASÁRNAPI ÚJSÁG. 79 FELTÁMADÁSI KÖRMENET AZ IRREDENTA SZOBROKNÁL. BŰNBÁNÓ MAGDOLNA. Elbeszélés. — írta Rezek Román. Párdányt, a festőt nem váratlanul érte a nagy csapás. Régóta gyanította, hogy már nem tud festeni, de bujkált az önvallomás elől, erőgyűjtés czímén egyre nagyobb pihenőidőt engedett magának, míg végre az önvallomás egyszer csak sarokba szorította : — Mit erőlködöl? Hiszen meghaltál, már rég meghaltál! — Nem, nem! — szeretett volna felháborodni, ám az egykori harczi készsége cserben hagyta s ő oly árván maradt, a mily árván csak művész maradhat. Mit tudják az emberek, mi az, mikor a sok szín, megfestetlen kép fakó foszlánnyá rongyosodva sorra elszálldos! Mikor a lélek mécsesei egyenkint elelalszanak, — most, épp most az utolsó is behunyja a szemét! — aztán vastag sötétség terpeszkedik szét és szivet szorongató csönd, oszt! valaki meghalt... Fiatal, egészséges, csak az Isten tudja, micsoda, elszállt belőle, ami eddig kézbe vétette vele az ecsetjét s képeket pingáltatott vele, néhány nagyon jót is. Hát ennek most vége s ez a zokogtató nyomorúság meg se látszik rajta. Csak ő tudja, hogy meghalt benne valami, hogy már csak az állati teste él, lélegzik, táplálkozik s a nyomorult igenis élni, lélegzeni, táplálkozni akar a lélek égbekiáltó romhalmazán, csak élni, élni, ki tudja meddig s lerázhatatlanul csipekedik ez a szörny. Nem törpül-e el ilyenkor a legnagyobb gyász is? Kerülte az embereket, önmaga elől is menekült. Csak ki, ki a városból, a sok ház öl. — Egy ilyen bolyongása közben a liget szélén valami elhagyott villa elé tévedt. Már régebben is feltűnt neki. Kis fenyves állja körül figyelmeskedőn a házat, a kertben sok virág, sőt arra hátrább magas üvegház is. És sehol egy lélek. Annál több a rigó s ne adj Isten kifogytnok a mondanivalójukból. Vájjon kié ez a ház? S a kérdése nyomában mindjárt ott melegítette a remény: — Itt jól lehetne festeni! Már látta is magát a villa valamelyik szobájában, amint dolgozik és a kép gyönyörű. Nem is lehet más. Ni, a foszlánnyá vált képtémák új életre kapva visszaszállnak hozzá. Ez is, az is, a tizedik, huszadik, mind itt van , megjöttünk, csak tréfa volt, hogy odajártunk ... És a hizelgésük nimfa sereg hízelgésénél is édesebb. — Hát itt tenni kell valamit! Pár lépésnyire tovább haladt. Közvetlenül a villa mellett kocsma settenkedett, a magányos kerti asztalok körül sok baromfi. — Németalföldi csendéletkép, — ötlött az eszébe néhány híres barna tónusu kép s jólesett néznie, hogy a hatalmas kakas az asztalról széktámlára szökik, nagyot kukorékol, aztán meginog. Idejekorán leszáll s roppant tekintélyesen lépked tovább. Párdány bement, italt kért s a kertből nézte a villát. Jó időbe telt, míg végre a villa hátsó részéből előkerült valaki, — öreg, töpörödött ember ke rülte zahli szakállal, — tett-vett a rózsák körül, azzal eltűnt. Párdány a kocsmában megtudott anyit, hogy a villa tulajdonosa egymagában élő agglegény, tavaly ilyenkor tengeri útra vállalkozott s azóta semmi hír róla. Arról is értesült, hogy a nyomaveszett tulajdonos nagy műbarát, teli a lakása képekkel, az az öreg ember a kertésze, s egyetlen bizalmasa. — No akkor beszélnem kell vele. Visszament a villa elé s becsöngetett. Az öreg elég hamar honos papagálya előcsoszogott: a villa tulajult a vállán s ezt a nevet kiáltozta: — Ormonde, Ormonde! Párdánynak izgatottnak kellett lennie, mert amint a kertész rápillantott, megcsillant a szeme s még a kapu elé se ért, ezt kérdezte: — Hírt tetszett hozni ? — Nem, édes barátom ... A kertész csalódottan szólt közbe : — Akkor hát ? — Egyelőre még nem hoztam hírt, csak egyelőre nem, de minden el fog simulni. Mindennek jó a vége. Az öreg kinyitotta a kaput: — Hisz ha így volna! — Persze hogy így van. Aki elhagyja magát, elveszett. — vége. Én festő vagyok, kezembe veszem a dolgot és sok mindent megtudhatok. Addig festeni szeretnék itt, pár hétig, talán addig se. — Itt festeni? — pislogott bizalmatlanul az öreg. — No igen, akármelyik üres szobában vagy akár az üvegházban. Senkit se zavarnék s engem se zavarnának. Kivette a pénztárczáját, bankókat szedett elő . — Ez a magáé, édes barátom. A lakásért majd akkor fizetek, ha beköltözöm. — Hát nem mondom, hogy nem lehet... az üvegházban. — Jó. — A lakás, tetszik tudni, nem az enyém. — Persze. Az üvegház meg üres. Mindjárt meg is nézték. Két színes pillangó hancúrozott benne egymással, egy pók pedig szörnyű buzgalommal készülődött a hálójába került légy ellen. Nagy csönd, pazar világítás. — Kitűnően megfelel! — lelkesült Párdány, — még csak egy széket állítunk be s egy asztalkát. — Aludni ugye nem tetszik itt ? — Hát ha nem szabad, akkor nem alszom. Hajnalban jövök s estig maradok. Mindig együtt ebédelünk s vacsorázunk a szomszédban. Még ma ide hozatnám a holmimat. Ez kora délelőtt történt s két órával később konflis állt meg a villánál. Hordár szállt le a bakról rámákba feszített csupasz vásznakkal, festőállvánnyal, Párdány a palettát hozta s a festékes tubusokat sok ecsettel. Pár percz alatt berendezkedett, megvendégelte a kertészt a kocsmában, aztán behúzódott az üvegházba. — No most el lehet kezdeni ... Többször mondogatta ezt magának, szükség volt erre. Valami zsibbadtság fogta el. El lehet kezdeni, — ez igaz, de melyik témájába kezdjen bele? Alig nyújtja ki valamelyik után a kezét, elsuhan mellőle és csak távolban bukkan fel megint, oly hiba, mint a témátlanság. Ez talán épp ! A kertész azzal nyitott be hozzá, hogy tán elkelne kényelmes pamlag s karosszék. Persze, hogy hiányzik, no és modell. Hát amit eredetileg akart festeni: virágot ? gyönyörű rózsákat? A kert csupa rózsa. Megpróbálta. De a színek makacskodtak vele, mind szétfolyt szürkén, fakón. — Mi ez?! — kérdezte hangosan. Nem felelt. Minek is ? A csőd megint ott ólálkodott körülötte. Estig az üvegházban ült, semmi egyebet se tett, csak a legyek zümmögését hallgatta, akkor aztán olyan érzéssel ment haza a villából, mintha évekig börtönben sínylődött volna. Holnap is így lesz ? Másnap a terve ellenére nem hajnalban A FELTÁMADÁSI KÖRMENET MEGINDUL A BAZILIKÁBÓL. A FELTÁMADÁSI KÖRMENET A SZABADSÁG-TÉREN.