Vasárnapi Ujság – 1921
1921-04-10 / 7. szám - Bűnbánó Magdolna. Elbeszélés. Irta Rezek Román 79. oldal / Regények, elbeszélések
10 VASÁRNAPI ÚJSÁG, 18. szám, 1921. 68. évfolyam. tért vissza az üvegházba. Kora délelőtt tavaszi tárlatot ment megnézni, maga se tudta, a miért. Tőle való képet már a második éve nem látni egyet se, szomorú hely ez nagyon. Mégis sorra járta a termeket és itt érte a nagy csoda. Amint később teljesen magában üldögélt, a szomszéd terembe leányalak lib=bent be. Rögtön megismerte. Hisz ez Giza, a tüneményes modell, akiről két évvel ezelőtt meg akarta festeni a Bűnbánó Magdolna festményét! A terv valahogy abbamaradt, de nem baj, mert csak most látja tisztán a képet, csak most, amint a lány az egyik festmény felé hajol. S ez a csekélység elég arra, hogy maga előtt lássa Magdolnát Jézus elé borultan. Jézus lábát már megkente Magdolna drága nárdussal, most a hajával törli meg az üdvözítő lábát. Egy szempillantásba se telt, már kivirult Párdány előtt a legszebb kép. Legszebb, hiszen fölséges leányt fest meg rajta, az érzékiségtől örökre szabadultat, a bűnbánatban fölolvadót. A teste csak dekorativ külsőség, aláomlott virághalom. Áhítat, az, az remeg majd a képen, lélegzetelállító átérzés. A hajával törli Jézus lábát, — ó, miért nem lehet rögtön itt festeni! Átkiáltott a terembe : — Gita! A lány megrezzent, — ki az ? Párdány oda sietett hozzá : — Én vagyok, világszép tündér! Gita szívesen nyújtotta a kezét: — Ugy megijesztett! — Ej, sohse szabad félni, se megijedni. Én különben fürdöm az örömben, királykis asszony. — Azt látom. Ha már így beszél . — Ezentúl mindig így beszélek. Minden lány tündér és királykisasszony. — Az előbb még azt hittem, csak nekem szól a megtiszteltetés. — Magának sokkal nagyobb megtiszteltetés jár ki. — Feleségül vesz. — Azt is. Mindent megteszek, amit csak kíván. De előbb elviszem a herczegi kastélyomba. — Beszéljen már komolyan, Párdány! — Ez életben most beszélek a legkomolyabban. Tiszteljen meg herczegi műtermemben, hadd fessem meg egy-két óra alatt a világ legszebb képét. Giza, maga a világ legkülönb Magdolnája! Mutassa csak a szemét ... Nézzen rám bűnbánóan ... így, így! Csak ők ketten voltak a teremben, hát kedvére ujjonghatott: — Giza! Aztán Párisba megyünk, Nizzába... — Nagy kép ? Párdány a falon mutatta a métereket és tréfásan tódította : — Négy és három. — Jézusom! — Nincs is ekkora vásznam, csak egy méteresek, de zsebképre csak nem fecsérlek el ilyen témát ? — Az ára ? — Még nem tudom. Talán százezer. — Párdány! — Testvérek közt is annyit ér. Karon fogta a lányt, magához szorította a karját, nem is a Gitáét, hanem Magdolnáét. — Ne szóljon, édes, maga még nem látta a képet, hát nem látta a világ legbensőségesebb színeit se. Majd aztán szóljon, holnap. Azt fogja mondani: Párdány, ezt nem hittem volna! — Még csak a kastélyt szeretném elhinni. — Szép villa, gazdátlan. Az üvegházban festek, — baj az? Rózsát százat kap. Gyerünk innen. Vitte magával a lóhalálában rohant lányt, kocsiba ült vele s vászonért. Bevárta, míg útnak indítják a nagy alkotmányt, de után se tudott megnyugodni, csak amikor belépett Gizával az üvegházba. Hát ha még sohse festett senki, itt ebben az üvegházban most majd festés megy végbe. Hogy, előbb rajz kell és vázlat ? Elég kár. A legszívesebben mindjárt a színeket rakná fel, bármekkora is a vászon. Mindjárt a színeket. Festő még sohse látta tisztábban a lelkében élő képet. Hogy Ő már nem tud festeni ? Elmosolyodott. Hisz még csak most kezdi, tessék csak nézni... Giza az édes szőke fejével kételkedőn a vászonra mutatott— Mikor ülök én itt majd modellt ? — Mindjárt, szivecském, mindjárt. A vászon elé széket tett, fölállt rá és rajzolni kezdett: — Miről is van szó ? Ez itt Simon farizeus szobája... Kilátni belőle a tornáczra. Oszlopocska is elkel ide, — mindjárt, mindjárt. Látja? Jézus itt ül baloldalt s maga előtte térdel. Azt a pillanatot kell elkapni, a mikor Jézus azt mondja, megbocsáttatnak a te bűneid, — s Magdolna átszellemülten feltekint rá. S mintha jól begyakorlottan csak másolná a képet, perczről-perczre gazdagodott a kép. — Hát bársonyos színeket látott-e már, édes Giza ? A minőket meg szeretne simogatni, annyira ingerlők .. . Többet nem ért rá szólni, hiszen a színek hódoló menete járult eléje s ő méltón fogadta őket. Mindnyájan a legjava díszükben pompáznak. A barna színteltséggel tündököl, a zöld pedig életkedvvel simul s mindkettő nagyot nyer a szomszédságon. Hát még a többi! A mennybolt szöglete, aztán a ruhák, Simon házanépe nő és Magdolna ! Lánycsóknál is édesebbek a szinek, — ej, mit lánycsók! A nő csak dekorativ elem, mint a virág vagy selyem. Téma, semmi más. Egyetlen nagy dolog a művészet. Se látott, se hallott, csak a színek hódoló felvonulását igazgatta : ti talán ide, drágáim, ti meg amoda, így, így, jaj de nagyon vártalak titeket! Hát a lilát hol hagytátok? No csak egy kis helyet neki is talán itt legalul a czitromsárga sávocska mellett. Nem nagyszerű ? Órák teltek el, észre se vette, sőt így szólt Gitának : — Most kezdődik a festés! Térdeljen le, édesem s tekintsen fel Jézusra. Nagyon sokat várt a leánytól, hanem Gita még ezt a várakozást is felülmúlta. Istenem, melyik ecsetjét vegye elő ? Hisz ezt csak odalehelni szabad, nem festeni, oly légies. Giza is nagy művész az átérzésével, kincs. Hogyan néz! Fönkeltségében halvány mosoly bujkál az ajkán, — ezt, ezt kell elkapni s bűbájossá válik tőle a kép. az IBIM— Néhai Ungváry László czeglédi nagybirtokos, akinek emlékére családja milliós alapítványt tett a Magyar Tud. Akadémia czéljaira. AZ ALBERTFALVI REPÜLŐGÉPGYÁR A TŰZVÉSZ UTÁN A GIZELLA-MALOM ÉGÉSE NAGY TÜZEK A FŐVÁROSBA M