Vasárnapi Ujság – 1921
1921-04-10 / 7. szám - Bűnbánó Magdolna. Elbeszélés. Irta Rezek Román 79. oldal / Regények, elbeszélések
SÉfJ Hl. i'í '•> ' -Hi 12 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 18. szám. 1921. 68. évfolyam. Jelembe vetett hite megint forró és erős volt, szive pedig telve megbánással az elvesztett napokért. Szombaton reggel a leány képe annyira élénken állt előtte, hogy még a legjobban előadható tárgynak, az algebrának a tanításában is folyton megzavarta. Az iskolai órák befejeztével megfogamzott az elhatározása és a hírnév hanyatt a homlok menekülni volt kénytelen. Délután elmegy és bármiként is találkozik és beszél a leánnyal. Bonover csak egy pillanatra jutott eszébe, hogy megint elűzze magától. Különben is... Bonover úr kora délután aludni szokott. Igen, elmegy, megkeresi és beszél a leánynyal. Semmi sem tarthatja vissza. Mihelyt ez az elhatározás megfogamzott benne, képzelődése valósággal izzadni kezdett, hogy mi mindent mondjon neki, hogy miként viselkedjék és határozatlan, kedves álom= képek tömege rajzott az agyában. Ezt mondja, azt mondja, tulajdonképen nem mond semmit, csak egész mindenségét a szerelmesnek csodálatraméltó érzése tölti be. Micsoda kétmondor tartotta oly sokáig távol tőle! Mire is gondolt ő tulajdonképen ? Hogy magyarázza meg az elmaradását, ha csakugyan találkozik vele ? Feltéve, hogy teljesen őszinte akar lenni... Mérlegelni kezdte az Őszinteség határait. Vájjon elhiszi-e neki, hogy nem látta őt csütörtökön? Elhiszi-e, ha azt mondja neki? ... De rémes, mindezek közepette egyszerre megjelent Bonover úr azzal a kéréssel, hogy vállalja el a felügyeletet Dunkerley helyett a krikett-játszótéren ezen a délutánon. Dunkerley volt az idősebb kisegítő tanító, Lewisham egyetlen kollegája. A szemrehányásnak utolsó nyoma is eltűnt Bono= ver modorából; mikor szívességet kért tőle, csak a kényúri módja volt az olajág átnyújtásának. De ez a szivességkérés kegyetlen megpróbáltatás volt Lewishamra. Egy sors= döntő pillanatig a beleegyezés határán ingadozott. Azután hirtelen felmerült előtte a hosszú délutáni felügyelet, mialatt a leány esetleg örökre elmehet Claphamba. Elfehéredett. Bonover úr az arczát figyelte. — Nem, — felelte Lewisham úr tompán s csak miután ebben az egy szóban kibökte mindazt, a miben bizonyos volt, kezdte magát valami mentségért gyötörni. — Nagyon sajnálom, hogy nem állhatok a szolgálatára... de az elfoglaltságom ... Valóban, délutánra már másként vagyok lekötve. Bonover úr szemöldöke összeránczolódott erre az áttetsző füllentésre és túláradó nyár jassága egyszerre elborult. — A feleségem egy ismerősét várja ma délután, — mondotta, — és szükségünk lett volna Dunkerley úrra, hogy négyen legyünk a kroketthez ... — Nagyon sajnálom, — mondta Lewisham úr, elcsodálkozva, hogy Bonover úr krokettet játszik. — Ön is tud talán krokettezni ? — kérdezte Bonover úr. — Fogalmam sincs a játékról. — felelte Lewisham. — Ha Dunkerley úr kérné meg önt ? — kérdezte a tárgyra ismét visszatérve Bonover, ismerve Lewishamnak a formák iránti előszeretetét. — Óh nem, egyáltalán nem ez volt az okom, — felelte Lewisham, míg Bonover még mindig összeránczolt szemöldökkel, meg a botránkozó csodálkozás hangulatában, hagyta el őt. Lewisham elfehéredve és megmeredetten állt és csodálkozott a saját rendkívüli szilárdságán. VI. A botrányos kirándulás. Mihelyt vége volt az iskolának, Lewisham felmentette önmagát további kötelezettségei alól és hazarohant a lakására, hogy ott töltse az időt, míg az ebéd elkészül. Vájjon helyesen járt-e el így?... Kissé nehéznek tűnik fel ezt mondani Lewisham úrnak és az is kétséges, hogy egy férfi regényírónak nem volna-e tartozó kötelessége a saját nemével szemben, hogy őt megfékezze, de hát, mint az ablakkal szemben levő falon levő felírás mondotta : „Magna est Veritas et prevalebit"... Lewist hamar buzgalommal kefélte és festői módon rendezte el a haját, kipróbálta valamennyi nyakkendőjének a hatását és egy fehéret választott, egy régi zsebkendővel kifényesítette a czipőjét, nadrágot váltott, mert a hétköznapi nadrágja kissé ki volt rojtosodva a sarkánál és tintával befestette a könyökét, ahol a szálak kissé kifehéredtek. Azután, mind jobban belemelegedve, szőrtelen arczát különböző látószögekből nézegette a tükör előtt és megállapította, hogy előnyére válnék, ha orra egy gondolattal kisebb volna ... Rögtön ebéd után elment hazulról és a legrövidebb úton az üres telkek melletti útra indult, azt mondva magában, hogy nem törődik vele, ha az utczán Bonoverral találkozik. Nem volt vele egészen tisztában, hogy mit szándékozik tenni, de világosan állott előtte, hogy látni akarja a leányt, akivel a fasorban találkozott. Tudta, hogy látnia kell őt. Az akadályok érzése csak megszilárdította elhatározásában s ez jól esett neki. A telkek melletti útról a kőlépcsőkön felment a Frobisherék házán uralkodó lépcsős kis útra, arra az útra, ahonnét a Frobisherék hálószobáját figyelte. Ott összefont karokkal, szemben a házzal leült. Tiz percz híja volt két órának.Húsz perczczel három óra előtt még mindig ott ült, de kezét mélyen a kabát zsebébe dugta és lábát türelmetlen egyhangúsággal tánczoltatta lépcsőfokon. Felesleges szemüvege a mellény a zsebében tűnt el, ahonnét délután nem is került elő, kalapja pedig kissé hátracsúszott a homlokáról és látni engedte elülső hajcsomóit. Alatta az úton egy-két ember haladt, de úgy tett, mintha nem látta volna őket, hanem inkább két erdei szürkebegy nézésével szórakozott, melyek egymást kergették a napfényes, széltől hullámzó vetés hosszában. Mindenesetre indokolatlan volt, de haragudni kezdett a leányra, amint az idő haladt. Érezése csökkenő irányzatot mutatott. Háta mögött az ösvényen lépteket hallott. Nem akart visszanézni, mert bántotta a gondolat, hogy mások látják őt ülni ebben a helyzetben. Előbbi erős megfontoltsága, noha már leküzdötte, még mindig burkoltan tiltakozott a délutáni vállalkozás ellen. Egyszerre a járás fent az ösvényen megszűnt. — Hordanád el magad, — mormogta Lewisham a fogai között ... Mögötte rejtelmes zaj kezdődött, a sövény gallyai hevesen su=hogtak és egészen könnyű ugrások toppanása hallatszott. A kíváncsiság ösztökélni kezdte Lewishamot és rövid küzdelem után úrrá is lett rajta. Hátratekintett és a leány volt mögötte, háttal feléje s a virágzó szúrós kökény után ágaszkodott, mely áthajolt a túlsó sövényen,. Csodálatos véletlen! A leány nem látta őt. Lewisham lába egy szempillantás alatt szinte lerepült az ösvényen. Akkora lendületet adott a lépteinek, hogy a leány mellett belerohant a tüskés sövénybe. — Engedje meg, — mondta izgatottan, mikor látta, hogy a leány nem mutat csodálkozást. — Lewisham úr! — kiáltotta a leány tet tetett meglepetéssel és félrehúzódott, hogy helyet adjon neki a kökény előtt. — Melyik gallyat akarja ? — kérdezte Le=wisham túláradó örömmel. — A legfehérebbet? A legmagasabbat ? Parancsoljon! — Az ott, — jelölte meg a leány talá lomra, amelyikből kiáll a fekete ág. A gallyank hófehér virágtömege az áprilisi ég felé ágaskodott és Lewisham, aki minden erejével el akarta érni, — a megjelölt ág ugyanis egyáltalán nem volt a legkönnyebben elérhető, — fantasztikus elégtétellel látott kezén egy hosszú karczolást először megfehéredni, azután vörösre változni. — Arra felfelé az ösvény mentén, — mondta Lewisham, mikor diadalmaskodva és elfulladva megállt, — ott van igazán kökény... Ezt nem is lehet vele összehasonlítani. A leány mosolygott és megfontolatlan helyesléssel nézett a kipirultan, szemében diadalmas tekintettel előtte álló Lewishamra. Lewisham előrehajló arcza már a templomban, a karzaton, bizonyos érdeklődést keltett benne, de ez egészen más volt. — Mutassa meg azt a kökényt, — mondta, noha tudta, hogy bármely irányban mérföldnyire ez az egyetlen hely, ahol kökényt lehet találni. — Tudtam, hogy látnom kell magát, — mondta Lewisham olyan hangon, mintha fel lelne. — Biztosan éreztem, hogy ma látni fogom. — Majdnem az utolsó alkalma volt. — felelte a leány úgy, hogy szinte az elismerés csengett ki a szavából. — Hétfőn hazamegyek Londonba. — Tudtam, — kiáltotta Lewisham diadalmasan. — Hazamegy Claphautba ? — Igen. Állást kaptam. Ön nem tud ha, hogy én gyors- és gépírónő vagyok? Igen. Most végeztem a kurzust a Grogram-iskolában. Most akadt egy öreg úr, aki titkár= nőt A KIBOCSÁJTANDÓ ÚJ MAGYAR ÁLLAMJEGYEK.