Vasárnapi Ujság – 1921
1921-01-09 / 1. szám - A Nemzeti Szalon téli kiállítása (képekkel) 6. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekű közlemények
VASÁRNAPI UJSÁG. 24. szám, 1920. 67. évfolyam. A NEMZETI SZALON TÉLI KIÁLLÍTÁSA. A Nemzeti Szalon téli kiállítása a megszokottnál magasabb színvonalú. Szenzácziója nem igen akad, de van néhány figyelemre méltó képe. A kiállítók közül felemlítjük Barkász Lajost, Gaál Ferenczet, Kacziányi Aladárt, Kohner Idát, Ottlyk Tihamért, Páldua Kálmánt, Say Gézát, Scheiber Hugót, Szabó Bélát, E. Gachal Józsefet, Csabai Ékes Lajost, Feiks Jenőt, Feiks Alfrédot, Győrffy Istvánt, Juhász Józsefet, Makoldy Józsefet és nagyon kiemelve Krusnyák Károlyt. Különösebb érdekességet a Szalon kiállításának egy régóta visszavonult festőnk megjelenése ad, akit nagyon sokan fognak üdvözölni, főleg azok, akik örömmel gyar történelmi festészet fénykorának a mai kori társai voltak. Ezekben számos emlék fog feltámadni, amidőn most Vágó Pál művészetével nyilvános kiállításon ismét találkozhatnak. Vágó pályafutása, akármilyen sikerekre tekinthet is a művész vissza, nem minden tragikum nélkül való. A század közepén születik, ifjúságát a kiegyezés korának hazafias felbuzdulásokban gazdag idejében éli át. Már korán nagy rajzolói készséget mutat, de családjával küzdenie kell, míg a művészi pályára engedik. Münchenben Benczúrnál és Wagnernél tanul. Elsajátítja a történelmi iskola egész gondolatvilágát és kifejezési módjait is könnyen magára ölti. Már mint növendéknek szép sikerei voltak, komponálásának erős lendületességében, témáinak heroikus beállításában sok magyaros „virtus" a nyilvánult meg. Először 1881-ben állított ki Műcsarnokban. Idehaza is folytatódnak sikerei, bár nem egyszer összeütközik a hivatalos körök és az akkori műpártolók zsarnoki hajlamaival, akik nemcsak a témát, hanem a kivitel módját is meg akarták szabni. Állami megbízásból festi meg a szegedi árvizképet, az 1900. évi párisi világ= kiállítás huszártermének képét, melyért franczia becsületrenddel tüntetik ki, de még ez előtt a Bem—Petőfi kép huszárrohamának bravúros ábrázolásával nagy feltűnést kelt. Aztán az új század elején kedvét veszíti, falusi birtokára vonul vissza, ahol elvonultan él, a nyilvánosságnak alig-alig dolgozik. Ezért ma meglepetés számba megy, hogy újból megjelent közöttünk. Sokan törték fejüket, hogy mi lehetett oka elkedvetlenedésének. Ennek hiteles magyarázatát nemrégiben ő maga adta megemlékezésében, amelyeket annak idején Nagy Miklósnak, a „Vasárnapi Újság" szerkesztőjének felhívására írt, de amelyek csak az idén jelentek meg. Ezeket írja : „Az a nemzedék, amelyhez én tartozom, Gyárfás Jenő, Feszty Árpád, Bihary, Révész, Roskovics, Margitay, Stetka kitűnően iskolázott erőkkel, két szerencsés korszak termelése, virágzása közé szorult s nem tudott magának megfelelő érvényesüléssel megfelelő helyet szorítani. Előttünk, minket egy évtizeddel megelőzve, egy kiváló magyar mű=E*£ vészgeneráczió tört utat a magyar névnek"'* külföldön. Mind kiváló nagy egyéniségek, aUj művészet grande seigneurjei, kiknek királyok voltak barátai, Zichy, Munkácsy, Benczúr, Lietzenmayer, Wagner. Mi is erős egyének voltunk, hivatva ezek nyomába lépni, tovább dolgozni a dicsőség levegőjében, amelyet ezek a magyar névnek a külföldön szereztek. De vagy korán jöttünk, vagy későn. Korán ahhoz, hogy e nagy neveket helyettesítsük, mert ők a mi szereplésünk kezdetekor virágzásuk legmagasabb állottak és a külföldön akkor már színvonalán avulásnak indult iránynyal, de nagy egyéniségükkel divatban voltak. És a világművészet nagy ko=hójában még akkor csak vajúdtak az erők s még nem állott elő egy új színskála, egy új paletta-érzés, amelyek birtokában mellettük fel lehetett volna tünni s a mely előnyökért a világ őket mellőzte volna kedvünkért. Helyzetünk kritikus nehéz volt. Nekünk Zichy, Munkácsy és Benczúr mellett kellett feltűnnünk, divatba jönnünk és megnőnünk." Nagyszerű és megható önismeret nyilvánul meg ezekben a sorokban. Valóban így állott a helyzet. Tegyük még hozzá azt, hogy a történelmi kompozícziók kora egyszerre hirtelen lejárt. Mintha történelmi lelkesedését a millennium ünnepségeiben teljesen kiélte volna a nemzet, új ízlés, új irányok kezdődtek, amelyekhez vajmi kevés köze volt Vágó tehetségének. Elmaradtak az állami rendelések is, a közönségnek sem kellett a heroikus történelmi irány, pedig Vágó fantáziáját csak az izgatta. Megpróbálkozott a magyar zsánerrel is. Maga mondja, hogy kevés sikerrel. Nem volt érzéke az anekdotához, a magyar parasztban a hazáját védő hős katonát látta csak, de nem a humoros helyzetek szereplőjét. A Francziaországból jött új irányok kerülték a nagy témákat. Mentül kisebb és jelentéktelenebb, erkölcsi tartalommal nem pompázó témákon mutatták be az új nemzedék új világlátását, tarka színekkel, a fény játékával töltötték meg a vásznakat, amelyeken azelőtt nagy emberi indulatok egy pár komoly színre hangolt harcra kavargott. Vágó ekkor látta, hogy önmagát megtagadni nem tudja és visszavonult. Pedig most látható képei is arról tanuskodnak, hogy kár volt ezért a pályája derekán kettétört művészetért. Sok magyar erő és eredetiség volt benne, amellyel kétségtelenül beleírta nevét a magyar művészet történetébe. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban Hiszek Magyarország Feltámadásában, Jímen. Vágó Pál: Ámor és Vénusz. Nyilassy Sándor: Az új ruha. Kató Kálmán: Kék ház. A NEMZETI SZALON TÉLI KIÁLLÍTÁSÁRÓL.