Vasárnapi Ujság – 1921
1921-04-24 / 8. szám - Duhajok és betyárok. Irta Vajda János 88. oldal / Regények, elbeszélések
88 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam. DUHHJOK ÉS BETYÁROK. Irta Vajda János. (Vége.) A siralomházban jóízűn ebédelt, midőn egy törvényszéki egyén, ki őt előbb mint pásztort ismerte, s a ki jól tudott az efféle emberek nyelvén, meglátogatta, ki akarván tudni tőle, ki volt másik társa. — No Pista, — úgymond, — már most úgyis meghalsz, hát beszélgessünk egy keveset. Tudod, hiszen én neked sohasem voltam ellenséged. — De nem is volt az úr barátom. — Megmondhatnád nekem, ki volt a másik czimborád ? — Hát nem elég, hogy itt egy özvegy és egy árva óbégat, azt akarná az úr, hogy még egy özvegy s még néhány árva sírdo=gáljon itt ? — De látod Pista, az a te czimborád, meg lehet, nem kimél majd téged, ha elfogják, sem más többi társajt és rájuk vall. — Az az ő sora. Én megtettem a magamét! Megjegyzem, hogy Pista ezen feleletei szó szerint, betű szerint így voltak mondva. Nekem ama bizonyos úri egyén maga beszélte el, közvetlen a jelenet után. Kis szünet mul= ván Pista újra megszólalt: — Bezzeg egyet nem kérdeztek tőlem az urak. Pedig ezt szerettem volna. Hogy tudni illik : mennyi volt az a pénz, amit nálam találtak? De persze, az urak is csak jobban hittek a német zsandárnak, mint nekem. A végrehajtás előtt megjelent a rabló felesége. Pista szűrét, tarisznyáját dobta elébe e szavakkal: — Ezt a szűrt, tarisznyát tedd el; ez se legyen a hóhéré. Fiamat neveld bárminek, csak ne pásztorembernek. Mert a pásztorból nem válik becsületes ember. Ha felnővén, fiunk mégis pásztor akar lenni, ezt a szűrt, meg ezt a tarisznyát verd a fejéhez és mondd neki, hogy: apád is pásztorember volt és ebben a szűrben, ebben a tarisznyában akasztották föl! Azzal elbocsájtotta zo=kogásban fuldokló feleségét. Nyugalma, humoros kedélye egész a vége perczig nem hagyta el. Sok nép kisérte a vesztőhelyre. Egy fiatal birtokos, szép sárga paripán, kocsija mellett lovagolt szüntelen s Pistának a szeme mind e lóra veszett. A pap nyomkodta kezébe a feszületet. — Hagyja el, tisztelendő úr, — mondá mosolyogva, — nem ment az meg már engemet az akasztófától. Ennek a sárga csikó* nak a kantárát nyomogatná rembe, az még kivihetne innen, inkább a ke= Az akasztófa alatt a hóhér egy legényére ismert, kivel együtt gyerekeskedtek. — Hát te sem tudtál különb mesterséget tanulni ? — mondá neki nevetve. — No mi ugyan nem sokat vethetünk egymás szemére. Már a kötelet igazítá nyakán a hóhér, mindőn felkiálta : — Hanem a zsandároknak a poklok or*szágában sem bocsájtok meg! . . . Alig hogy kivégezték, egy óra múlva a főbíróhoz belép egy dúlt arczú zsidó, elpanaszolván, hogy a múlt éjjel őt a mizsei pusztán két betyár mindenéből kifosztotta. A mint besötétedett, két lovas állítá meg szekeremet, így beszélé el esetét a zsidó; az egyik a lovak elé állt, a másik parancsolta, hogy adjam át minden pénzemet, fenyegetőzvén, hogy ha mind át nem adom, majd pórul járok. Én kivettem a nadrágzsebemből pénztárczámat, becsületemre állítván, hogy nincs több nálam. A rabló megolvasta egy krajczárig, eltette a pénzt, aztán rám riadt : akasztani való, add ide a többit is, mert nem jól jársz. Esküvel erősítettem, hogy nincs több nálam, de mintha csak bizonyosan tudta volna, olyan határozottan rám mordult, hogy van még a nagyobb tárczában, csak adjam elő s azzal os=torával a nyakam közé vágott. Ördöge van, gondolom, vagy valaki tán elárult ? és oda adtam a szivartárczámban levő ötven forintot. Azt is nagy figyelemmel és nyugalommal a holdvilágnál megolvasta. Akkor még harangosabb lett és azt mondta: Szállj le Mózsi! Leszálltam a kocsiról, s akkor elkezde taposgatni a nyakamtól kezdve, gondosan lefelé, hogy már a hideg kezde borzogatni. Mikor a hátam közepére ért, ott megérezte, hogy van valami. Oda kötöttem egy nyakravalóba összes pénzemet, amit a vásáron kaptam. Akkor szörnyen hátba ütött, hogy hasra buktam és azt mondta : no lásd kutya, itt van az örege! Le kellett vetkőznöm és átadnom a néhány száz forintot. Vár nekem, vár! A biró jegyzőkönyvbe vétette a vallomást, azután kérdé, ha fölismerné-e a rablót? — Oh igen, — feleié az, — még a más* világon is. • — No hát sétáljon ki a város végére, — úgymond flegmával a biró, — ott épen most akasztottak föl egy rablót, nézze meg, ha nem az volt-e ? Egy óra múlva nagy hálálkodással jött vissza a szegény kárvallott zsidó s megha*tottan az igazságszolgáltatás gyorsaságától, mondá, hogy már most könnyebben esik neki HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ A TENYÉSZ-ÁLLATVÁSÁR MEGNYITÁSÁN. BIMBO, KÉT ÉVES ÜSZŐ, I. DÍJ NYERTESE. TOLDI, EGY EVES BIKA, I. DÍJ NYERTESE (Teknyős Károlyné Budapest.) (Kis Fónai Mihály rónai kisgazda tenyésztése.) A BUDAPEST TENYÉSZÁLLATVÁSÁRRÓL,