Vasárnapi Ujság – 1921
1921-04-24 / 8. szám - Katonák. Elbeszélés. Irta Csűrös Zoltán 92. oldal / Regények, elbeszélések
• i É: If 92 VASÁRNAPI ÚJSÁG: a rablók a kocsiban puskát pillantottak meg, akkor már távolról lövöldözni kezdtek. Már azután, ha__c.ak két*három rabló fog kocsim mellé állni,akkor előbb ezeknek ékes beszédet tartok s el fogom mondani, hogy Nagybecskereken együtt mulattam reggelig Rózsa Sándor portyázó szabadcsapatával, — a mint hogy e véletlen meg is történt velem a honvéd életben — különben szegény magyar ember vagyok, stb/.Ha a betyárok mindemellett sem irgalmaznak, akkor köpenyem alól hirtelen előrántom duplámat, készületlen rablókat egy szempillanat alatt a lelövöm. Bíztam lövészi gyakorlottságomban, de mindamellett sokkal többet ért ennél a szerencse, mely megmentett a találkozástól. E részben valóban különös szerencsém volt, amit legjobban a következő eset is mutat. Egy télen Szegeden volt összpontosítva a telekkönyvi személyzet, melynél magam is alkalmazva voltam. A hivatalos helyiség egyik főutczán, valami Kohn Ábrahám házában volt. Reggeli nyolcz órakor kellett rendesen megjelennünk, s én mindig fontos voltam, csupán egyetlert egyszer késtem el egy félórával. És mi történt itt e napon. Reggeli hét órakor egy csapat rabló tör be a házba, mind a két kapuját bezárják, belül őröket állítva, s rabolni kezdenek egész kényelemmel. A házban Kohn családját és egész személyzetét összekötözve, a főteremben a földre fektették, egymás mellé és fölé, mint a sós halakat. Nyolcz órakor kezdenek szállinkózni a hivatalnokok s a kaput zárva találják. No, gondolák magukban, itt ugyan elaludtak, mert kinek juthatott volna eszébe a vad ötlet, hogy itt, Szeged város közepén, fényes nappal, rablók gazdálkodnak? Kopogtak rendesen s arra a kapu kinyilik, de a mint bemennek, a kapu hirtelen becsapódik, két rabló az érkezőket torkon ragadja, megkötözi és a főterembe fekteti a többi mellé, így a szám valami harmincz lehete már, mindőn egy magánosan érkező hivatalnok, egy izmos szép fiatal férfi, Cs . . . . y nevű, a kapun belül szintén torkon ragadtatva, nem engedi magát, birokra kel, egyet a rablók közül földhöz vág s már a másikkal vívódik, míg a másik a földről föltápászkodva, befut a többihez s^rémülten kiáltja : baj van, ki vele, segítségre! Cs . . .. ytt megkötözve be viszik a többihez és ott szörnyen elagyalják, hogy egész vértócsa képződött szegény feje körül. De már ekkor a rablók készen is voltak, aztán e kis intermezzo nyugtalanítni is kezdhette őket. Azzal befogattak Kohn Ábrahám saját hosszú kocsijába, arra fölrakodtak, s a kaput maguk kinyitván, a városból szépen kikocsiztak. E jelenet után néhány perczczel érkeztem meg magam is, örülvén, hogy ez egyszer elkéstem, mert valószínűleg én is birokra kelek a betyárokkal és még a Cs . . . . énál is gonoszabb sorsra juthatok. ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉG A MŰEGYETEM AULÁJÁBAN, (KÖZÉPEN HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ.) SANTELLI ITALO MŰEGYETEMI VÍVÓMESTER JUBILEUMA. • Csonka Magyarország—nem ország, Egész Magyarország — mennyország. 8. szám. 1921. 68. évfolyam. KATONÁK. Elbeszélés. — Irta Csűrös Zoltán. Isten bizony, a nap is szebben süt a házak fölött és a madarak is vidámabban csi=ripolnak a vadgesztenye lombján, ha elvonul a piaczon a hadsereg. Na, nem az egész ár=mádia. Csak egy század rendesen. Elől léptet a kapitány és mindjárt utána a hadnagyok jönnek és a bakák. Mire a menet eleje a piacz közepére ér, a sátorverők is megjelennek a piaczszögleten. A sátorverők után nem jön senki. Pörög a dob, olykor a trombita is bele* harsan a levegőbe, megcsillan a napsugár a csákók tetején és Pali úr szívét megdobog* tatja a nagy öröm. Csípőre teszi apró öklét, az aszfalt szélére lép és hetykén végigméri a dadát, aki ki akarná fújni a Pali úr orrát. — Hagyjon most békét nekem! A fiatalember katonának készül. Igaz, csak nemrég óta. Eddig sokáig habozott a czuk* rász* és kocsispálya között. Az ifjú lélek in*gatag. De amint az ember megérik, a vágyai tovább szállanak az egyéni jólét meze* jéről a hirtév országútjára. Igaz, aki kocsis, az napestig hajthatja a lovakat és kocsiskod* házik, a czukrász süteményt reggelizik, ebé del és vacsorál, éjjel pedig, ha nem alhatik, csak fölkel és elszórakozhatik a tortái között hajnalhasadásig. Szóval ezek mind virágos és kényelmes életpályák. Mégis, van valami, ami mindennél magasztosabb. Hiába minden kertelés, az igazság az, hogy Dombovári Pa*linak már olthatatlan dicsőségszomja volt, pedig az orrát még a dadája fújta ki. Az álom édes tündére gyakran kézenfogta és elvitte harczterekre, miken kékruhás katonák küzdöttek és az erdők piros fényben ájlottak az ágyútűz fölcsapó világításában. És Pali harsány hangon osztotta parancsait. Domború mellén aranysujtásos attila ragyo* gott és piros csákója kócsagforgójával enge* leg vel játszott a mezők fuvallata. Oh, hány nehéz diadal mámoros érzésével ébredt föl kicsi hősünk ketreczes ágyában, a mikor a fölcsapott függönyön kék reggel mo*solygott már felé s a szomszéd szobában megcsördültek a kávéskanalak! Még látta elvo* nuló megtépett, de győztes seregét, még gyö* nyörködött a röpködő, dagadó zászlók sorá* ban, még hallotta a diadalmas kürtszót, mely végigrivallgott a harmatos réten, elhullám* zott az ezüstködös erdők fölött és a messze* ség violás hegyei katlanjaiban elveszett, a mikor Mari öblös hangja a fülébe morzsolta : — Pali úrfi, hasára süt a nap... II. De most csönd van a gyerekszobában és az ablakon beszűrődő sápadt kék októberi sugarak körülfolyják a megvetett gyerekágyat, amelyben a fiúcska lihegve szendereg. Lábujjhegyen járnak a háziak. Kis gyerek* széken tarka macska mosakodik és ha el* hagyja a műveletet, merengve néz a levegőbe, mintha az emberi múlandóság járná meg pa=kányi macskaeszét. A kisfiú később fölébred és szomorúan néz maga elé. A szeme lázban ragyog, az arcra beesett és égő piros foltok gyúltak ki rajta. Keskeny csontos kezével a paplanja csücskével babrál és halkan mondja : — Elvesztettem a csatát. Senki sem érti, azt hiszik, félrebeszél. Fut* nak ismét orvosért. De Pali nincs rosszab*bul, mint tegnap. Hanem a szeme sokkalta szomorúbb. — Mi van a katonákkal ? kérdi csöndesen. . Az édesanyja melléje ül, megfogja a kis beteg erőtlen kezét. És Pali halkan mondja ezeket: — Már úgy volt, hogy a miénk lesz a győ* zelem. De akkor a katonáim egyszerre el* hagytak. Valaki azt kiáltotta, nem érdemes engedelmeskedni neki, úgy sem él már sokáig. Ugye, anyám? Az anya sírni kezdett. A beteg folytatta : — Amióta nem hallom a dob pörgését, a katonákat nem látom az úton menni, nincs kedvem semmihez. Édesanyám, mondja meg a katonáknak, jöjjenek ide és itt fújják meg a trombitát.. . Borongó félhomály ül a boltozatos irodá* ban. Az ajtó előtt szuronyos vitéz strázsál, idebent a főhadnagy * adjutáns a nagy irat* csomókat rendezi. Odakint enyhe őszi idő. A nyitott ablakon lágy zsongás hullámzik a szobába, valahol most csikordul a kút ke*reke ... valahol lábdobáj... valahol néhány ember diskurál. De az egész nagyon messzi* ről hangzik ide. Aztán erős léptekkel jön valaki. Milyen ünnepélyes lett most idebenn minden! A nagy üveges szekrény a két ablak között, a sok* fiókos íróasztalok, a bőrfotelek, a karosszé* kek, a polczállványok : mintha mind vigyázz* állásban várnák a hatalmas ezredes urat. Ő itt a fő. Hatalma akkora, hogy a sze* gény baka még álmában is csak úgy néz rá, mint hangya a hatalmas sasmadárra, mely a fellegeket szántogatja. Ő neki egyforma hódolattal köszön az őrnagy, a kapitány, a fő* hadnagy és a hadnagy, az őrmester, meg a káplár. Mert mindenki alatta van. Magas szőke férfi. A hajában nyoma sincs még az ezüstszálaknak, csak a vastag baju* szó csavarodik a szürkébe. Nagy kék szemé* ben mélységes komolyság és nyíltság sugárzik. A főhadnagy haptákba vágva jelenti: — Dombovári tanácsos úr várja az ezredes urat. A tanácsos zavartan áll az ezredes előtt. Oly különös, amit most mondani akar. Tulajdonképen nem olyan roppant nagy dolog, de mégis, ki tudja, a katonai reglamával megfér-e valamiképen? Valóban, csak a helyzet magyaráz meg mindent... de az apa mi mindent meg nem tesz a fiáért... a beteg kisfia örömére... akit úgy szeret... és a betegség komoly, az orvos rossztól tart... de minden egyszerre megfordul, ha megtörténik ez a dolog... a gyermek meg fog gyógyulni, az bizonyos, ismét ugrándozni fog az udvaron, kiabálni fog, kacsagni fog, örvendezni fog. . És csak arról van szó, hogy a gya=