Vasmegye, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-01 / 51. szám

RÁKOSI ELVTÁRS 60. SZÜLETÉSNAPJA TISZTELETÉRE Már csak egy nap az elmaradás A szombathelyi Cipőgyár dol­gozói három hé­tel ezelőtt még 5 nappal el voltak mara­­dva ter­vük teljesítésében. A dolgozók­ban megvolt az igyekezet az el­­maradás behozására, de hol az egyik, hol a másik illemrész munkájába csúszott be valami hiba, ami ugyancsak nagy el­maradást okozott. Az üzem kom­munistái és élenjáró dolgozói javasolták, hogy vezessék be a napi értékelést, s akkor napon­ta ellenőrizhető, melyik üzem­rész hibájából adódik a tervtel­­jes­íttés terén mutgttlkozó el­mara­dás. Ha meztosan meg is valósították a dolgozók javaslatát,­­ azóta fokozatosan emelkedik a terme­lés. Rákosi elvtársinak is megfo­gadják ekkor az üzem dolgozói, hogy behozzák elmaradásukat El­határozásuk akt rért követte: a versenymozgalom nagyarányú kiszélesítésével, a verseny ered­ményeinek állandó ismertetésé­vel az 5 napos elmaradásból már 4 napot behozt­a­k. Igen élénk verseny bontako­zott ki az egyes körök között A verseny élére a Pécsi­ aljakör dolgozói kerültek 140 százalékos napi tervteljesítésükkel. A Kos­­suth alja-kör 135, a Táncsics­alja-kör 1255 százalékos napi terv-teljesítéssel büszkélkedhet. A Cipőgyár dolgozóit az elért eredmények serkentsék további eredmények elérésére, hogy a ne­gyedév végére ne csak teljesítsék, de nem túlteljesítsék első negyed­évi tervüket, hogy a becsületes dolgozó pa­rasztok határidő előtt teljesít­sék kötelezettségüket. A zsédenyi Dimitrov-termelő­­szövetkezeti csoport tagjai már­cius 9-re fe­ljánl­ották, hogy a munkafegyelmet megszilárdít­ják és a terü­ezet a brigádok között felosztják- Vállalásukat már helyeerítették. Kijavították a gazdasági felszereléseket, hogy a vetést is határidő előtt befejez­hessék. A tezes-tagok megtanul­ták a munkaegység számolást és így minden do­gozó ismeri a munkaegységszámítás módját. A csoport tehenészetében beve­zették az egyedi takarmányo­zást, aminek eredménye, hogy a napi fedési átlagot 8 literről 10 literre emelték. Azonban a fejőgulyások, ha alkalmazták volna a háromszori fejést, a tőgymasszázást és a csepegtető fejést, még jobb eredményt tud­tak volna felmutatni. Jókon az állami gazdaság dol­gozói munkafel­ajánásokat tet­tek Rákosi elvtárs születésnap­jának tiszteletére. A göbölyösök munkacsapata vá­llalását már 87 százalékban teljesítette. A göbör­­lyösök közül a legjobb ered­ményt Máté István érte el. A tervezett 1 kilós súlygyarapodás helyett a gőbölyöknél 1­20 kilós súlygyarapodást ért el gondos ápolással és az etetés pontos el­végzésével. A bőgős éi állami gazdaság fürdőnevelője, Farkas János a takarmány értékesítés terén 2 százal­ékos emelést és az elhul­lásnál 5 száza­ékos csökkentést vállalt. Ezideig 640 forint érté­kű megtakarítást ért el. A kissge­­csenyi üzemegység ellető kaná­­szai 1400 szaporulat biztosítását vál­allták, s ezzel szemben 1670 szaporulatot értek el. Vállalásu­kat 117 százalékra teljesítették, amelynek pénzbeli értéke 2380 forint­ A MÁT szombathelyi igazga­tósága a Bajcsy Zelanszky­ utcai kultúrházában március 1-én, szombaton 19 órai kezdettel Tu­sa Erzsébet zongora­művésznő felléptével „Farsangi műsoros­­estet” rendez, melyre a vasutas dolgozókat és azok vendégeit szeretettel meghívjuk Műsor után tánc. f­okozódó egyéni párosverseny A szombathelyi Takarógyár dolgozói Rákosi elvtárs születés­napja tiszteletére tett vállalása­ik sikeres teljesítése érdekében elhatározták, hogy még jobban kiszélesítik az egyéni párosver­senyt. Elhatározásukat valóra is váltha tják: mindig többen csat­lakoznak a párosversenyzők tá­borához, így természetesen az eredmények is növekednek- Varga Jánosné és Göncz Ilona orsózók között már régóta nagy versengés folyik, a a­ verseny győzese mindig Varga Jánosné volt. Csütörtökön azonban nagy meglepetésre Göncz flória került az élre: 160 százalékos re­korderedményt ért el, maga mö­gött hagyta versenytársát, aki 144 százalékra teljesítette nor­máját Pimper Györgyi és Goszt­ofa Margit orsózók is versenyre kel­tek egymással Rákosi elv­társ születésnapja méltó megünnep­lésére. A verseny győztese eddig Pimper Györgyi, aki 144 száza­lékos napi teljesítményével ma­ga­ mögött hagyta, versenytár­sét. 189 százalékos átlagteljes­tés A szombathelyi Aszfalogipari Vállalat festő-részlegének dol­gozói Rákosi elvtárs születés­napja tételézésre vállalnák, hogy ny­­­agszázalékukat 136 százalák­ra fokozzák. Vállalásuk sikeres teljesítése érdekében versenyt fo­ratottak­ A verseny élére Ajkai István került) 189 százalékos át­lagteljesítményével. A verseny második helyezettje Kosler Fe­­renc, aki 172 százalékos átlag­teljesítményt ért el. Vállalták , teljesítik Megyénk községeinek dolgozó parasztjai teljesítik Rákosi elv­iék­e születésnapjának tiszteleté­re tett vállalásaikat. Kondorfán Vargia György 9 holdas közép­­paraszt a vállalt határidő előtt teljesítette ezső negyedévi tojás­áé baromfibeadási előirányzatát. Bédy Imre cserisoveki dolgozó paraszt vál­lalta, hogy március 9-re teljesíti első negyedévi to­jás­- és baromfibeadási kötele­zettségét, amit határidő előtt 100 százalékon felül teljesített. To­vábbi jó munkájával igyekszik példát mutatni a községben. Rákosi elvtárs életének tanulmányozása új eredmények elérésére lelkesít A vasszilvágyi gépállomás dol­gozói minden egyes alkalomkor lázasain készülnek a politik­a­i iskolára- Tudják­, hogy az iskola segí­tségével még jobbam megiis­­merhetik pártunk politikáját, amelynek vezetője, s irányi­tes a Rákosi elvtárs De ez a nap ki­emelkedő a többi nap közül amelyeken az iskolai foglalko­zást tartották. A dolgozók ezen a napon munkájukat is gyor­sabban végezték, mint másnapo­kon. Ekkor kezdték meg a­ gép­állomás politikai iskoláin Rá­kosi elvtárs életének tanulmá­nyozását)­ Az ünnepi foglal­kk­ozásra örömmel és szeretettel készültek. Németh Já­nos elv­társ propa­gandista középfokú politikai is­koláján mégegys­zer annyian jelentek meg, mint teáskor. Min­denki ott akart lenni, miig azok is, fiak több esetben elmarad­nak. Ma Rákosi elvtárs harcos életéről hallanak, tanulnak. A szeretet és ragaszkodás mutató­ja ez, ami a dolgozókban él. Ünnepélyes a hangulat- A hal­­gatók viselkedése is más, mint az előző politikai foglalkozáso­kon. Átérzik, hogy Rákosi elv­­társ mennyit harcolt a szabad­ságunkért. Németh elvtárs a politiikai iskola vezetője részle­tesen­­­ismertette Rákosi elvtárs életét. A hallgatók mozdulatla­nul figyelik, s hallgatják az elő­adást Németh elvtárs arról beszélt először is, hogy néhány nap múlva ünnepeljük Rákosi elvtárs születésnapját, akinek a kése alatt nőtt, erősödött pár­tunk, irányításával kivívta a dolgozó nép szabadságát. Németh elvtárs előadása után beszélget­tek. — Ez a nap egészen elválik a többi politikai iskolától — mondja az iskola vezetője. — Eddig is voltak hozzászólások, de ezen az előadáson mindenki­nek megoldódott a nyelve. Az elv­társak elmondták, hogyan teljesítették vállalásukat Rákosi elvtárs születésnapjára. És újabb vállalásokat tettek, amit március 9-re teljesítenek. Náréd József pedig az vállalta, hogy az évi tervét másfél­hónappal a határidő előtt befe­jezi. Nárai József beszélgetése, so­rán elmondta, hogy Rákosi elv­­társ nem hátrált meg semilyen nehézségtől. Harcolt az igaz­ságáért, a dolgozó nép ügyéért önkírálitot gya­korolt, hogy ő meghátrált a feladat elöl, ami­vel a gépállomás vezetősége, a párt megbízta. Pedig csak női munkaerőt kellett volna beszer­vezni. A politikai iskolán tanuló elvtársak megismerkedtek Rá­kosi elvtárs életével, hogy mi­lyen­­nehézségek közepette kel­lett neki harcolni az igaz ügyért. A börtönben is harcolt a magyar nép biztos győzelméé­*’ úgy, hogy tanult és tanutet. Erőt me­h­et­tek Rákosi elvtárs éle­tből, hogy hogyan kell harcolni egy kommunistának, minte­i áldozat­késznek kell lenni. — Rákosi elvtárs 60. születés­napjának méltó megünneplésére csak akkor készülhetünk fel — mondja Lukács elvtárs, — ha a termelési eredmények mellett megjavítjuk a politikai iskola munkáját is. Tanulunk, mert csak akikor tudjuk megvalósíta­ni feladatainkat. Rákosi elvtárs nehéz helyzetben volt állandóan, mégis folyton képezte magát po­litikailag- Hiszen csak­ úgy tu­dott harcolni az osztályellenség­­gel szemben. — Az előadás után még sok értékes­­hozzászólás volt, aminek során elmondták, hogy ha nehézségeik lesznek, Rákosi elvtárs életére gondolnak. A gépállomás dolgozói az előadás óta lelkesen végzik munkájukat Igyekeznek a legjobban kihasználni mindig a munkaidőt. Munkájuk után több esetben csoportosan beszél­getnek és megvitatják utólag az előadást. Hárman-négyen együtt készülnek fel a következő beszélgetéshez, amely holnap este lesz. ^ •—» Fel kell készülnöm nekem is a szeminárium levezetéséhez — mondja ismét Németh elvtárs. — úgy érzem nagyon jó lesz, mert az elvtársak sokat foglalkoznak az anyaggal. A megbeszélést úgy fogom levezetni, hogy újabb eredmények elérésére lelkesítsem a hallgatókat termelés és any­ág terén egyaránt. — Azonban azok­nak az ígéreteknek a teljesítése melyet Rákosi elv­árs születés­­napjára tesznek a politikai isko­lán a hallgatók, kommunista kö­telességük. A BOLSEVIK PÁRT TAPASZTALJAIBÓL te Nemzetközi kérdések megvilágítása a népnevelő munkában A szovjet népnevelők rendsze­resen ipartana­k csoportos beszél­getéseket amelyeken a dolgozók megtárgyalják a nemzetközi élet legújabb eseményeit­. A megbe­széléseik színvonala nagymérték­ben attól függ, hogyan készült fel a népnevelő, milyen mélyen tanulmányoz­,­ a megvitatásra kerülő problémákat, a nemzet­közi kérdésekben való tájékozó­dás megkönnyítésére .­ Gyuzsef népnevelő az egyik nagy moszk­vai gyár temezhengerlő műhelyé­nek hengerésze átadta a gyár többi népnevelőjének a nemzet­­közi kérdések csoportos megtár­gyalása perén szerzett többéves tapasztalatait. — A felkészülés alapja — kezdte beszámolóján ez­ az újságok, folyóiratok és könyvek rendszeres olvasása. Sajá­t­ tapasztalatból győződtem meg arról, hogy mennyire igaz Mihail Ivanovics Kalinyinnak az a kijelentése, hogy a népnevelő­nek sokat kell olvasnia, szüntele­nül gazdagítania kell ismereteit, másképp nem végezhet jó mun­kát, nem­­tudja megértetni dol­gozótársaival a párt politikájá­nak helyességét, a jövő távla­tait. Amelett, hogy figyelemmel kísérjük a napilapok cikk­anyagát, nagyon fontos az elméleti folyó­iratok olvasása. A beszélgetések résztvevői ugyanis gyakran tesz­­nek fel olyan kérdéseket, ame­lyek nincsenek közvetlen kapcso­latban a tárggyal. Hogy az ilyen kérdésekre helyesen tudjunk válaszolni, feltétlenül ismernünk kell a nagyobb országok legfonto­sabb földrajzi és gazdasági ada­tait, a jelentősebb­ pártok elne­­vezését, tudnunk kell, melyik osztály érdekeit képviseli egyik vagy másik pánt stb. Mindezek az ismeretek pedig csak az újsá­gok és folyóiratok olvasása út­ján safjátlt­hatak el . Az olvasás azonban egyma­gában még nem elegendő. Rendszeresen és kitartóan prüjten­i kell a legér­de­ke­sebb, legfontosab­b cikkeket, tanulmányokat. Én gyűjtöm és megőrzöm pár­tunk és kormány­unk vezetőinek beszámolóit, valamint a tervek teljesítéséről kiadott, statisztikai jelentéseiké­. Ez az anyag csak­nem minden csoportos beszélge­tés előkészítéseikor nélkül­özhe­tetten Gyűjtöm és osztályozom az európai népi demokratikus országokra, a Kín­ai Népköztársa­ságra, a Német Demokratikus Köztársaságra, a legjelentősebb kapitalista országokra a koreai háborúra és a béketábor növekedő, kére tion®4kozó politikai anyagot.­­ Feltétlenül szükséges, hogy a nemzetközi beszámoló szemléltesse és konkrét té­nyekkel, számadatokkal, ha­sonlatokkal támassza alá az általános megalapít­ásokat. Az előadást gazdagító konkrét­ tények és ada­to­k összegyűjtésére a következő módszert alkalma­­zom: ha valamilyen értékes ada­­tot, vagy szemléltető hasonlatot találok egyik vagy másik tag­­ban vagy folyóiratban, félj­egüzem és betűrendes jegyzéket készítek arról, melyik kiadványban talál­ható meg egyik vagy másik fel­­használásra alkalmas cikk vagy tan­ulmányrészlet. — Hogy konkrétan bemutassam a felkészülés menetét, elmondom, hogyan készültem fel a­­Németi Demokratikus Köztársaság ered­­ményei" című előadásra. Először is összeállítottam mondanivalóm tervét, azaz átgondoltam a témát és ré ▼id vázlat formájában rög­zítettem, miről is kell be­szélnem hall­gatóimnak-Ezután láttam hozzá az anyag kiválasztásához. Átnéztem a Né­­met Demokratikus Köztársaságra és általában a­ német kérdésre vo­natkozó újságkivágásokat, jegyze­teimet és összeállítottam, mire van még szükségem. Mindenek­előtt kikerestem gyűjteményem­­bőr Sztálin elvtársnak a Német Demokratikus Köztársaság meg­alakulásakor a német néphez in­­tézett üdvözletét, és a köztársaság megalakulásának történetéről és gazdasági eredményeiről képet adó számadatokat. A Német De­mokratikus Köztársaság vezetői­nek politikai és gazdasági tárgyú előadásait­ felhasználtam előadá­­som elkészít­éséhez. Mivel nem volt még elegendő anyagom, a könyvtárba mentem és kikeres­tem a hiányzó cikkeket és ada­tokat. Az összegyűlt bő anyagot csoportosítottam, s úgy tömörí­­tetem, hogy több idő jussom a hozzászólásokra, mint az én elő­adásomra. A csoportos beszélgetés leg­fontosabb része az, amikor a dolgozók elmondják véle­ményüket és kérdéseket in­téznek az előadóhoz. Az előad­ásból és a hallgatók hoz­­zászólásaiból kell, hogy egész gazdagságában kibonit­akozzék a hángyait téma. A hallgatók fo­kozódó érdeklődését mutatja a nemzetközi kérdések iránti, hogy a Német Demokratikus Köztársa­ság fejlődését tárgyaló előadás a német nép egységéért vivott harc ismertételévé fejlődött. A mű­hely dolgozói felszólalásaikban hangsúlyozták, nem lehet tár­­gyalni a NDK eredményeit a né­met­ népnek egységéért és a bé­kéért vivottt harca nélkül, így egészítették ki a dolgozók elő­adásomat, rámutatva, hogy a szovjet emberek a termelés foko­­zásával válaszolnak a német fa­sizmus újraélesztését, Nyugat- Németország felfegyverzését cél­zó amerikai kíséretekre. (Broknot Agitátora) 117 százalékra teljesítették február havi tervüket Üzemünk dolgozói számos ér­tékes felajánlást tettek Rákosi elvtárs 60. születésnapja tisztele­tére. Ezeknek a felajánlásoknak eredménye, hogy februárban az üzem 117 százalékra teljesítette tervét­ A munkaversenynek e sza­kaszában kiváló eredményt ér­tek el Czeglédi József és Hor­váth János elv­társak. Czeglédi elvtárs 98 százalékról 121-re, Horváth elvtárs pedig 95 száza­lékról 119 százalékra emelte ter­­melését. BERTA LÁSZLÓ sárvári Vasüzem. Politikai felvilágosító munkával Én, Sebők Róza sialafői tojre és baromfife vásárló versenyre hívom ki az őriszentp­éteri fel­vásárlót, szeretett Rákosi elv­­társ 60­ születésnapjának tiszte­letére, az alábbiak szerint. Vállalom, hogy az elei ne­gyedévi tervemet március 20 ra 100 száza­ékkal­ teljesítem. Az áru pontos átvevését, annak pontos kezelését és a raktározás­hoz a szükséges összesítőket rém­­et időre elkészítem. Tervemet így valósítom meg, hogy jó po­litikai felvilágosító munkával megmagyarázom a község döl­töző parasztjainak a határidő előtti teljesítés e­lnyeit. Sebők Róza, tojás és baromfifelvásárló Szálafő- Szombat, 1952­ márc­ 1­3

Next