Vasmegye, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-01 / 152. szám
A párt felvilágosító munkája a tömegek között Részletek Horváth Márton elvtársnak a Központi Vezetőség ülésén tartott beszámolójából !A Központi Vezetőség ülésének első napirendi pontja keretében Horváth Márton elvtárs tartott beszámolót „A párt felvilágosító munkája a tömegek között‘ ‘ címmel. A beszámoló elején méltatta országunk, népünk fejlődését, majd rámutatott: az elért eredmények sokakban elbizakodottságot keltettek. Ez az éles politikai és ideológiai harc eltompulásához, gyakorlatias, adminisztratív rendszabályokkal való helyettesítéséhez vezet és egyértelmű az ellenséges ideológiákkal vívott aktív harcról való lemondással. A megnyugvás hangulatának egyik legsúlyosabb következménye: az ellenséggel vívott harc és az éberség gyengülése. Horváth elvtárs ezután részletesen foglalkozott az ellenség — a szociáldemokratizmus, a klerikális reakció, a kulákok — elleni harcban mutatkozó hiányosságokkal, opportunizmussal, majd élesen megbírálta azokat a funkcionáriusokat, akik nem tartják be a dolgozóknak a kollektív szerződésben biztosított jogait. A következőkben a vezetés színvonalának egyes kérdéseiről beszélt Horváth Márton elvtárs, majd a népnevelőmunka feladataira tért rá. Részletesen foglalkozott a munkások és műszakiak együttműködésének további javításával kapcsolatos feladatokkal, majd a termelőszövetkezetek megszilárdításában és a békemozgalomban előttünk álló agitációs feladatokra mutatott rá. A beszámoló végül felhívta a figyelmet: el kell mélyíteni népünkben az új hazaszeretet, amely növeli a munkalelkesedés és helytállás szellemét, amely nem tűr mulasztást a honvédelem, szent kötelességében. Az alábbiakban részleteket közlünk Horváth Márton elvtárs beszámolójából. ★ A pártunk II. kongresszusa óta eltelt 5 negyedév alatt hatalmas előrehaladást értünk el a szocializmus alapjainak építésében országunkban. Gazdasági, politikai és kulturális sikereinkben döntő rész© van népünk öntudatának, szélesedő műveltségének, gyarapodó szakismereteinek. A szocializmus építése egyúttal egész dolgozó népünk nagy iskolája, amelynek nevelő hatását világnézeti és szakmai téren nem lehet túlbecsülni. Ahogy népünk évszázadokon keresztül saját bőrén tanulta a kizsákmányolás, az idegen elnyomás, szolgaság gyűlöletét, úgy tanulta meg most rövid 7 év alatt saját helyzetén át szocializmust építő, népi demokratikus rendszerünk szeretetét. Építő munkánk korszakos eredményeit, mind számbavéve, legjelentősebb győzelmünk: dolgozó népünk öntudatának fejlődése. (Horváth Márton elvtárs ezután gazdasági, politikai és kulturális téren elért eredményeinket ismertette). — Mi magyarázza — folytatta Horváth elvtárs — szembetűnő eredményeink mellett is agitációnk "'gyengeségét. Először: az önelégültség, az eredményeken való megpihenés. Rákosi elvtárs emlékezetes 1950 február 10-i beszédében már figyelmeztetett ennek veszélyeire, amikor ezt mondotta: „Ahol elharapódzik az önelégültség, az elbizakodottság, az a szellem, hogy elég erősek vagyunk egyedül is, hogy nincs szükségünk a dolgozó tömegek támogatására, ott rögtön meglazul és később elvész a párt és a tömegek egészséges kapcsolata.. Pártunk elszigetelődik a " dolgozó néptől". Sok pártfunkcionáriusunk úgy gondolkozik, hogy a pártvezetés jó politikája, a helyes párt- és állami intézkedések, eddig megszerzett tekintélyünk bizonyos értelemben önmagukért agitálnak. Pártbizottságaink gyakran a könnyebb végén fogják meg a feladatot: túl egyoldalúan támaszkodnak pártunk vezetőinek megnyilatkozásaira, az agitáció központi eszközeire, a sajtóra, és rádióra. Túl egyoldalúan támaszkodnak arra, hogy pártunk politikája, államunk intézkedései „önmagukért beszélnek“. Természetesen helyes, ha minderre támaszkodnak, dtt helyes, ha mindez megnyugvásban, az eredményekkel való megelégedésben, a helyi politikai tömegmunka lebecsülésében nyilvánul meg. Ellenkezőleg: a párt tekintélye és jó politikája, a tömegek jó hangulata és odaadó hűsége nem ürügy a pihenésre, hanem ok az erősebb mozgósításra, a nagyobb feladatok vállalására és alaposabb elvégzésére. A tömegfelvilágosító munka lebecsülésének másik oka a párt monopolhelyzetével kapcsolatos. Vannak, akik úgy képzelik, hogy a hatalmon lévő osztály és párt számára nincs olyan jelentősége a meggyőzés és tömegmozgósítás erőfeszítéseinek, mint a hatalomért vívott harc szakaszában. Mi sem bizonyítja jobban az ilyen nézetek elterjedtségét mint agitációs munkánk fejlődése, jobban mondva hullámzása az elmúlt 7 év alatt. Azokban az években, mikor késhegyig menő harcban álltunk a nyíltan támadó ellenséggel, amikor a parlamenti többség a burzsoáziáé volt, amikor a parasztságért naponta harcolnunk kellett a kisgazdapárti demagógiával, a munkásosztályon belüli befolyásunkért naponta meg kellett küzdenünk a szociáldemokráciával — akkor nem kellett magyarázni párttagságunknak, szervezeteinknek a felvilágosító munka életbevágó jelentőségét. Akkor világos volt minden kommunista előtt: ha nem mi nyerjük meg a tömegeket, akkor az ellenség nyerheti meg. De ha a kérdés másképpen is áll ma, a lényeg ugyanaz maradt. Az ellenséget szétvertük. A ..tömegeket megnyertük pártunk és politikánk számára. Kivivott győzelmeinket nem fordíthatja visszájára semmi más, csak ha karbatesszük kezünket, ha megpihenünk határainkon, ha nem látjuk továbbra is elsőrendű harci és napi feladatunknak és kivtelességeinknek a tömegek megnyerését és mozgósítását. ★ A klerikális reakcióról Nem kisebb hiba, hogy párt- és állami szervezeteink elhanyagolják a klerikális reakció elleni harcot és újra tért hódítanak az egyházi reakció ,,ártalmatlanságáról“ szóló illúziók. A Mindszenty- és Grósz-per, a Wall Street és a Vatikán magyarországi megbízottaira mért csapások persze az ellenség számára súlyos vereséget jelentettek, az egyházak és az állam között létrejött megegyezések persze népi demokratikus rendszerünk erejét bizonyítják és kétségtelen eredmény a papi békemozgalom erősödése is, de mindez még nem jogosít arra, hogy most már azt higgyük: Mindszenty és Grósz embereiből, a tegnapi farkasokból mára ártalmatlan bárányok lettek. Megengedhetetlen, hogy pártfunkcionáriusaink és tagságunk egy része elfeledkezik Központi Vezetőségünk 1950 június 1-i határozatáról és opportunizmust tanúsít az osztályharcnak ezen a frontján. Tarthatatlan állapot, hogy egyes helyeken pártfunkcionáriusok részt vesznek egyházi megnyilvánulásokon. Hogyan neveli népét, hogyan végzi majd pártmunkáját, amelynek elválaszthatatlan része a klerikális reakció elleni harc, aki saját gyermekének nevelésébe olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden eszközét felhasználják arra, hogy szembefordítsák a gyerekeket az állammal, az iskolával, a tanulással és nem utolsó sorban a kommunista szülőkkel is! A mi elvtársainkat gyakran megtéveszti az, hogy az egyházi reakció, amely Mindszenty és Grósz példájából megtanulta, hogy a mai erőviszonyok mellett merev ellenállással elsősorban ő jár pórul — taktikát változtatott és kényszerűségből részben „demokratának’ álcázza magát. A mi álláspontunk mindig is az volt, hogy a fekete reakció leleplezése mellett támogatni kell a béke ügyéhez és az államhoz hű pápuát és bizonyos keretek között be is kell vonni őket a békemozgalomba, bár ugyanakkor óvakodni kell a politikai vagy vallási tevékenységükkel kapcsolatos illúzióktól. Sok helyen nemcsak a béke hitének ismerik el az ilyen papot, hanem mindjárt be is vonják a tszcs-be, mint Kuncsorba községben történt (Szolnok megye), sőt felkérik, hogy a tszcs-vezetőségben lássa el a gazdasági vezetést, mint Nemesbük községben (Veszprém megye). A klerikális reakció módszerei rendkívül változatosak, méltóak az alkalmazkodás és szemforgatás évezredes jezsuita hagyományaihoz. Fel kell számolnunk az egyházi reakció állítólagos „békés“ szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket. Rendszeres propagandamunkával világossá kell tenni a párton belül azt a százéves marxi megállapítást, hogy a vallás ópium a népnek. Funkcionáriusainktól, öntudatosabb párttagjainktól meg kell követelni, hogy ezen a téren is, egyénileg is mutassanak példát a párttagság egészének, sőt ezt pártszerű formában számon is kell kérni azoktól, akik erről megfeledkeznek, akik részt vesznek (vagy máskép segédkeznek) egyházi rendezvényeken, vagy gyermekeiket hittanra járatják. Figyelmeztetni kell párttagjainkat is a helyes kommunista magatartásra, s ahol szükséges, alapos nevelő, felvilágosító munkával segíteni kell őket abban, hogy a kommunista párttaghoz méltatlan vallásos elmaradottságot leküzdjék magukban. Nem kisebb aktivitást kell kifejtenünk a kevésbbé öntudatos elemek, a pártonkívüli hívők tömegei közt. Nem szabad, megengedni, hogy elhalványuljon az az éles fény, amelyet Grósz és cinkosainak leleplezése a klerikális reakció földalatti, sötét tevékenységére vetett és sokkal tervszerűbben és intenzívebben kell felhasználni a népnevelő munkában ennek a pernek a tanulságait. Tovább kell szélesíteni az előadásos természettudományos és világnézeti felvilágosító munkát. Különös figyelmet kell fordítani olyan politikailag és gazdaságilag fontos rétegre, mint a bányászság — a nők jelentős tömegeire és az ifjúságra, amely a klerikális reakció erkölcsös fegyelemrontó tevékenységének központjában áll. ★ A kulákok aknamunkájáról Az opportunizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, amelyet falusi párt- és tanácsszerveink nagy része a kulákokkal szemben tanúsít. A falusi osztályharc első vonalában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kulák. Nem nevezhető másnak, mint az osztályérzék eltompulásának az a gyakorlat, hogy gyakran a hibák beadási terheit hárítják át a dolgozó parasztok váltóira, ahelyett, hogy érvényt szereznének államunk rendelkezéseinek, amelyek tudvalevőleg a dolgozó parasztot védik a kulákkal szemben és nem megfordítva. A sertésbeadási kötelezettség elszámoltatása során a hátralékban lévő kulákok közül országosan mindössze 10 százaléknál történt igénybevétel. Somogyban csak a kulákok 60 százalékára vetettek ki sertésbeadást, de ebből is csak 30 százalék teljesített határidőre. Fejér megyében a dolgozó parasztság 88,2 százaléka, a kulákok 45,7 százaléka teljesítette sertésbeadási kötelezettségét. Miközben egyes tanácsaink a kulákokkal különbékét kötnek, a hiányt jogtalanul kivetik a dolgozó parasztokra. Például a seregélyesi kulákok 67 sertéssel tartoznak, de ahelyett, hogy rajtuk keresték volna, egyszerűen kivetették azokra a dolgozó parasztokra, akik már teljesítették kötelezettségüket. Vannak párt- és tanácsszerveink, például a mátészalkai járási begyűjtési osztály, amelyek azt válaszolják erre, hogy a kulákok szegények. Természetesen: a kizsákmányolás „jogában ‘ korlátozott kuláss, különösen, ha nem nagyon fűlik a foga a munkához, remélhetőleg valóban „szegényebb' ‘, mint volt. S az is természetes, hogy a becsületesen dolgozó parasztok egyetlen kategóriájára sem illik ma már a „szegény* ’ jelző. Várjon tudják-e egyes falusi párt- és tanácsszerveink, hogy az ilyen „vedd, ahol éred“ begyűjtéssel a párt helyes paraszti osztálypolitikáját helyettesítik észrevétlenül ellenséges osztálypolitikával? A tények azt bizonyítják, hogy tanácsszerveink a kulákok nagy részére nem vetettek ki bizottsertés beadási kötelezettséget a félévi különkivetés keretében. Nem követelik meg a földjüknek megfelelő számú állat tartását és eltűrik, hogy a kulákok az állatállomány lecsökkentésével szabotálják beadási kötelezettségüket. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint egy év alatt kerek százezer kát. holdra tehető az a kulákföldterület, amelyet a fennálló rendelkezések megsértésével a helyi tanácsok különböző cíven nem kulákfölddé minősítettek. Eltűnik a kulákföld, sokszor a kulák megkerül, mint „új belépő dolgozó paraszt a tszcs-be", a földje pedig valamelyik sógor, vagy koma „dolgozó paraszti tulajdonaként" . Elég lesz egyetlen szégyenletes példa erre. A csongrád megyei Csorves község Kiss Imre termelőszövetkezete arról az elvtársról van elnevezve, akit két éve a kulákok állatiasan meggyilkoltak. Ennek a szövetkezetnek a vezető tisztségeibe kulákok épültek be és kiüldözték a dór gőzös parasztokat .Kulák volt a tsz-elnök, a tanácselnök és a tsz párttitkár, akinek a múltban 26 hold földje és fűszerüzlete volt. Minderről tudott a járási bizottság, de mindaddig szemet hunyt, amíg a sajtó és a felsőbb pártszervek közbe nem léptek. Amint mondták, attól féltek, hogy a szövetkezet felbomlik, ha a kulákokat kizárják. Fel kell vetni elvtársak, mi az alapjaaz ilyen nem egyedül álló, rothadt opportunista magatartásnak! Az éberség és az osztályérzék eltompulása és sok esetben cimborálás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák veszélyességének lebecsülésével, a „szétvert ellenség" hangulatával szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai meghunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét. Meg kell szólaltatni azokat, akiket közvetlenül kizsákmányolt, volt cselédeit, napszámosokat, igakölcsönvevőket. A falusi agitációban a kulákságot nemcsak személy szerint, hanem mint ellenséget, osztályt is le kell leplezni, amely a nagybirtokrendszer utóvédje, az imperialisták háborús terveinek szövetségese. Háború árán szeretné visszanyerni régi kizsákmányoló szerepét a nagybirtokrendszerrel, a csendőrterrorral, a dolgozó parasztok nyomorával együtt. A kulák „passzivitása" — ha ugyanezt az elbújást passzivitásnak lehet nevezni — csapda, amellyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigorával kell lesújtani a feketevágó, adócsaló, a beadást és a földmegművelést szabotáló, a vámhírterjesztő, a szövetkezetbe csalárd módon befurakodó bulikra, az Egyesült Államoknak az a törekvése, hogy vezetése alatt egyesítse az imperialista világot, mind nagyobb ellenállásba ütközik, nemcsak a néptömegek, hanem az imperialista vetélytársak részéről is. A Tito-bandáról szólva Horváth Márton elvtárs a következőket mondotta : Jugoszlávia nyomora és gyalázata megmutatja, hogy mit jelent az imperialisták uralmának visszaállítása. Jelenti a kulákuralmat a falun, kapitalistákat a gyárakban, régi tiszteket a hadseregben, banditauralmat, amely saját népének és szomszédainak halálos ellensége. Jelenti a termelés szétesését, az ország kirablása ellenében amerikai tudáspénzt, amit addig és olyan mértékben kapnak, amíg teljesítik a szabad népek ellen orvgyilkos megbízatásukat. A szerencsétlen jugoszláv népet megkísérlik az állati burzsoá-sovinizmus mocsarába taszítani, határsértések és légi provokációk gyalázatos sorozatával ellenünk fordítani. Adjon erőt a jugoszláv népnek is az a tudat, hogy szabad szomszédai a, nagy Szovjetunió oldalán győzelmesen építik a szocializmust és megvan az erejük, hogy a Tito-banda mindenféle provokációjával szemben megvédjék magukat. Az imperialista háborús provokációk különös jelentőséget adnak békénk védelmének, a június 1-i megyei béketalálkozók ékesszólóan, bizonyították, hogy immár nemcsak a magyar munkásosztályt, hanem a parasztságot és értelmiséget is- a rokonszenv egyre szorosabb kapcsolata fűzi a béke ügyéért harcoló, népekhez, s e harc kiemelkedő hőseihez. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a nemzetközi szolidaritás nagy eszméjével a békemozgalom itatta át tömegméretekben a magyar falut. Ugyancsak nőtt a békemozgalom mozgósító ereje a termelésben. A mozgalom fő hiányossága továbbra is az, hogy nem küzd eléggé a soraiban fellelhető pacifista hangulatokkal. Nem mozgósít eléggé helytállásra és nem tudta megoldani a béke védelmének szükségszerű öszszekapcsolását a honvédelemmel. Meg kell magyarázni, hogy e kettőt lehetetlen különválasztani: békevédelem honvédelem nélkül annyit jelent, mint kitárni országunk határait az imperialista fenevadaknak. Fegyvertelenségünk, vagy éppen „kicsiségünk" pacifista hangoztatása háborús felhívás lenne a Tito-banditák és gazdák számára. Meg kell magyarázni hazánkban a béke minden hívének, más szóval minden becsületes dolgozó embernek: amíg a koreai pestisterjesztők fenyegetik a békét, addig békevédelem és honvédelem egy és ugyanaz. Bizonyos pacifista elferdülés tapasztalható a békemozgalom fő jelszavával kapcsolatban is. A „munkával a békéért" jelszó helyes, mert milliók számára magyarázza meg, hogy jelenleg a termelés a legközvetlenebb és legáltalánosabb egyéni hozzájárulás békénk védelméhez, hazánk erősítéséhez. De sokan vannak, akik olyan „munkamegosztást" képzelnek e jelszó mögé, hogy a béketáborban a mi hozzájárulásunk a béke védelméhez kizárólag a termelőmunka és például Koreáé a harc. Amilyen helyes a „munkával a békéért" mint fő jelszó, olyan helytelen egyetlen jelszóként használni. Fiatalságunk körében népszerűsíteni kell néphadseregünket, azt a gondolatot, hogy a „honvédelemmel a békéért" nem kevésbbé fontos, mint a „munkával a békéért". Népünkben izzik a gyűlölet az imperialisták ellen, lángol a szeretet édesanyánk, szabad hazánk iránt. Kész érte dolgozni, de harcolni is. Ha milliók számára tesszük magától értetődővé a honvédelem kötelezettségét , ezzel egyúttal a termelőmunka lelkesedését is magasabbra szítottuk és jobban biztosítottuk a termelési felajánlások becsületes teljesítését. Az MDF Központi Vezetőségének illése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1953 június 27-én és 28-án ülést tartott. Az ülés napirendje a következő volt: 1. A párt felvilágosító munkája a tömegek között (előadó Horváth Márton elvtárs), 2. A párt munkája az ifjúság között (előadó Farkas Mihály elvtárs). A Központi Vezetőség beható vita után, melyben Rákosi Mátyás elvtárs is felszólalt, mindkét beszámoló politikai irányvonalát egyhangúlag jóváhagyta. ★ Békemozgalmunkról Az ipar és a mezőgazdaság napi mozgósítást kívánó feladatain túl, politikai felvilágosító munkánknak válaszolnia kell azokra az átfogó jellegű kérdésekre, amelyek felvetődnek a tömegekben. Ezek közül egyike a legfontosabbaknak az imperialisták háborús provokációinak leleplezése és visszaverése. Központi Vezetőségünk ülése egybeesik Korea gyalázatos megtámadásának második évfordulójával, amely százmilliók előtt mutatta meg az amerikai imperializmus igazi arculatát és ülésünk ugyanakkor egybeesik a Tájékoztató Iroda történelmi jelentőségű határozatának negyedik évfordulójával, amely lerántotta az álarcot a Tito-bandáról. Az amerikai imperializmus ezalatt kimutatta fenevad ábrázatát. Koreától Franciaországig, Németországig egyre szélesebb tömegek isménk fel, hogy a fasiszta német imperializmus utódjával állunk szemben, mely felülmúlja Hitlert, XVe Kedd, 1952 július 1,3