Vas Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-01 / 178. szám
1957. augusztus 1. Csütörtök A kommunistáknak, a szocializmus híveinek soha nem szabad elfeledniük azokat a vérlázító gaztetteket, amelyeket az elmúlt év őszén az ellenforradalom művelt hazánkban. Ebből következően azokat az okokat sem téveszthettük szem elől, amelyek 1956. október 23-hoz vezettek. Az MSZMP decemberi határozata négy alapvető okot jelölt meg — a Rákosi—Gerő-féle vezetés súlyos hibái, a Nagy Imre áruló csoport tevékenysége, a belső ellenforradalmi erők, valamint a külső imperialista erők aknamunkája —, amelyek egyszerre jelentkeztek, együtt hatottak és teremtették meg a kedvező talajt az ellenforradalomnak. Hogy ellenforradalom volt, ez ma már a legtöbb dolgozó előtt világos. Az ellenforradalmárok gaztetteit azonban sokan lekicsinylően kezelik, s hajlamosak ezeket elfeledni. Sokan azt mondják, minek erről olyan sokat beszélni: a fő dolog az, hogy az ellenséggel már elbántunk, s komoly eredményeink vannak a munkáshatalom megszilárdítása, a normális élet megteremtése terén. Kevés szó esik azonban azokról a tanulságokról, amelyek az ellenforradalomból következnek. Pedig azért, hogy minél eredményesebben dolgozhassunk, — s azért is, hogy a múlt év őszihez hasonló helyzet soha elő ne adódhasson — a tanulságokat mindig szem előtt kell tartanunk. Az országos pártértekezlet megállapította: a szétvert ellenforradalmárok nem adták fel a harcot. Más körülmények között, más módszerekkel dolgoznak a népi hatalom ellen. Rendezik soraikat, szervezik erőiket, igyekeznek lejáratni a kommunistákat, a nép vezetőit, nem riadnak vissza a szabotálásoktól sem. Bizonyos értelemben az elmúlt években alkalmazott módszerekkel kísérleteznek, hogy felkészüljenek egy esetleges alkalomra, amely a népi hatalom megdöntésére ad lehetőséget. Ezért kell nekünk ébereknek lenni, tanulni a múlt hibáiból. Mert ellenség az lesz, de célja soha nem sikerül, ha a kommunisták elkerülik azokat a hibákat, amelyek gyengítették a pártot, a vezetést, megbontották a párt és a dolgozó tömegek kapcsolatát. Mit kell tehát tenni? Mintha tegnap lett volna, úgy éljen mindenki előtt az, amit azokban a vérgőzös napokban tettek az országban, megyében a régi rendszer hívei. Százával gyilkolták — s hogyan! — a kommunistákat. Megyénkben is készültek a halállisták, munkahelyéről, s nem egyszer a lakásából is elüldözték a kommunistákat, a haladó gondolkozású embereket. S míg Csepregen a magukat „forradalmároknak’’ nevező „hazafiak’ a kommunisták üldözésével voltak elfoglalva, addig a hajdani uraság számtartója — a földbirtokos feleségével — megérkezett a faluba, hogy „ősi jussát’’ visszakövetelje. S ez így lett volna mindenütt, ha győz az ellenforradalom. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ellenforradalomnak most is megvan a külföldi bázisa — nyugaton. Az imperialisták finanszírozzák a kémeket, diverzánsokat, felfegyverzik és kiképezik a nyugatra szökött fasisztákat, nyilasokat, csendőröket, katonatiszteket, gyilkosokat és rablókat. Mindenkit, aki csak hajlandó a szocializmus, a haladás, a néphatalom ellen harcolni. Emlékezzünk csak, hogyan magasztalták a „magyar forradalmat”, küldték a fegyvereket, utasításokat és a vöröskeresztes ládákban a lőszert és a fegyvert. S jöttek volna a nyugati csapatok is, ha ... ha a Szovjetunió hadserege a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére nem semmisíti meg a fegyveres ellenforradalmat. S még azt vetik a szemünkre, hogy keményen felléptünk az ellenséggel szemben. Pedig nem harcoltunk kellő erévyel a nép ellenségei ellen, nem tettük lehetetlenné számukra, hogy felemeljék fejüket. Az októberi ellenforradalom tanított meg bennünket arra, hogy a proletárdiktatúrának kérlelhetetlennek kell lennie az osztályellenséggel szemben, hogy annak soha ne legyen se kedve, se alkalma összeszedni, felsorakoztatni erőit a néphatalom ellen. S ez nemcsak elvi követelmény, hanem igenis gyakorlati feladat. Az országos pártértekezlet feladatunkká tette: „... jelenleg a párt tagjainak és méginkább a funkcionáriusainak az a kötelességük, hogy most és még nagyon sokáig állandóan szemünk előtt legyenek azok a szörnyű napok, és ne felejtsék el, mit élt át a párt és a nép október 23. és november 4. között!’’. Sajnos az elbizakodottságból és másfelől az opportunizmusból eredő békülékenység az ellenforradalmárokkal, a nép ellenségeivel szemben ma is érvényesül. Vannak, akik értekezleteken bírálják a belügyi szerveket, mert ezt vagy azt az ellenforradalmárt még nem tették ártalmatlanná. De ha arra kerül a sor, hogy leleplezzék az ellenforradalmárt, ezek az elvtársak nem mindig őszinték, sokszor védik is — hogynépszerűek’ legyenek — az ellenséget. A kommunisták akkor használják fel igazán a nép javára, a szocializmus üdvére az október— novemberi tanulságokat, ha állandóan a szemük előtt lebeg, hogy majdnem tragédiához vezetett a revizionizmus, Nagy Imrének és csoportjának osztályárulása. De nem szabad elfelejteni azokat a tanulságokat sem, amelyek a szektás politikából, a tömegektől való elszakadásból következtek. Az országos pártértekezlet elítélte és megbélyegezte a revizionista osztályárulókat, s harcra hívott minden kommunistát a marxizmus-leninizmustól idegen nézetek leleplezésére, megsemmisítésére. Aki tagadja a párt vezető szerepét, a szolidaritást a szocialista országokkal, s békülékenységet hirdet a letűnt uralkodó osztályokkal szemben, az végső soron eljut — mint Nagy Imréék —, az osztáyyáruláshoz. Ezért hasznos, ha minden kommunista úgy okul az ellenforradalomból, hogy felülvizsgálja, mennyire hatottak rá a revizionista nézetek, a soviniszta uszítás, s megtisztítja nézeteit, gondolkozását ezektől a káros elméletektől. E munkáiban egyik kommunista segítse a másikat — s együttes erővel küzdjenek a pártegység megbontói ellen. Rosszul gondolkodnak — s a pártnak ártanak — azok is, akik a szektás nézetekkel szemben engedékenyebbek. Jól tudjuk, hogy a szektás nézetek is súlyos károkat okoztak a pártnak: módot adtak a revizionistáknak arra, hogy bomlasszák a párt erejét. Aki szektás nézeteket vall és ennek megfelelő gyakorlatot folytat, az — akarva, akaratlan — árt a párt, a szocializmus ügyének, mert elősegíti a párt és a tömegek közötti kapcsolat megromlását és ily módon támadási felületet ad az ellenségnek. Azok tanulnak igazán az ellenforradalmi eseményeket előidéző okokból, akik kíméletlenek a nép ellenségeivel szemben, s soha egy pillanatra sem szakadnak el a dolgozó tömegektől. Gyűlölni az ellenséget és szenvedélyesen szeretni a dolgozókat — alapvető kommunista jellemvonás. Mindig úgy kell dolgozni, hogy tetteinkkel a munkáshatalmat erősítsük. Akik ilyen nézőpont alapján végzik a munkájukat, azok kevesebb hibát követnek el, s hamarabb felismerik, hol hibáztak, hogyan kell eredményesen munkálkodni a dolgozó nép érdekében. Fülöp Lajos szocialista tábor erősítésének ügyét. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok létérdeküknek tekintik a lehető leggyorsabb kölcsönös gazdasági fejlődést. Minden egyes új gyár vagy bánya, amely a Szovjetunióban, Kínában, Lengyelországban vagy Csehszlovákiában üzembe lép, nem csupán az adott ország gazdasági fejlődését viszi előbbre, hanem az egész szocialista világrendszer gazdasági és védelmi erejét is jelentősen növeli. Számos példát sorolhatunk fel arra vonatkozóan, hogy a gazdasági tekintetben fejlettebb szocialista országok hiánycikkekkel, nyersanyagokkal, gépekkel és berendezésekkel segítenek más szocialista országokat. Olyan fejlett ipari ország, mint például Csehszlovákia, segíti Bulgáriát, Romániát stb. gépipari fejlesztésében és az iparosításhoz szükséges szakemberek kiképzésében, gépmegrendeléseket ad ezeknek az országoknak, amit egyetlen fejlett tőkés ország sem tett meg sohasem. A szocialista tábor gazdasági kapcsolatainak gyakorlatában sűrűn előfordul a hosszúlejáratú hitelnyújtás, vagy az ilyen hitellel felépített vállalatok odaajándékozása az adott ország népének. A Szovjetunió például díjtalanul átadta az albán népnek a szovjet hitellel felépített vállalatokat. A szocialista tábor országai közti gazdasági együttműködés fejlesztése és erősítése a nemzetközi munkamegosztás alapján történik, mentesen a tőkés konkurrencia szellemétől. A szocialista módon szervezett társadalom ■mindegyik országnak lehetővé teszi, hogy természetes erőforrásaival és gazdasági lehetőségeivel összhangban önállóan és mindenoldalúan fejlessze termelőerőit. A széleskörű gazdasági együttműködés megteremti az előfeltételeket a nyersanyagforrások, a termelőkapacitások, a tudományos és műszaki vívmányok legcélszerűbb felhasználásához. A külkereskedelem az egyik legfontosabb formája annak a gazdasági együttműködésnek, amelyet a népi demokratikus hatalom megteremtésének első napjai óta folytatnak az európai és ázsiai népi demokratikus országok. Az egymás között folytatott külkereskedelem jelentős segítséget nyújt ezeknek az országoknak az egész szocialista tábor minél gyorsabb gazdasági fellendítését célzó szocialista iparosítás politikájának megvalósításához. A szocialista országok kölcsönösen előnyös hosszúlejáratú egyezmények alapján folytatnak külkereskedelmet. Ez megkönynyíti az egyes országokban hiányzó áruk beszerzését árucsere útján, elősegíti az éves és távlati népgazdasági tervek teljesítését. A széleskörű árucsere megszervezése hozzájárult a szocialista világpiac létrejöttéhez, a szocialista tábor áruforgalmának lényeges megnövekedéséhez. Lengyelország áruforgalma a háború előttihez képest 2,2-szeresére, Romániáé 2,6-szeresére, Csehszlovákiáé 3.2-szeresére, Magyarországé 3.4-szeresére, Bulgáriáé 4-szeresére nőtt. A népi demokratikus országok a Szovjetunióval fejlesztik legsikeresebben áruforgalmukat. 1956-ban a Szovjetunió részesedése Románia áruforgalmában 47.6 százalékot, Albániáéban 42.2 százalékot, az NDK áruforgamában 41 százalékot, Csehszlovákiáéban 31.8 százalékot, Lengyelországéban 27.5 százalékot tett ki. Lényegesen megváltozott a szocialista országok külkereskedelmének szerkezete is. Bulgária, Magyaroszág és Lengyelország a háború előtt javarész mezőgazdasági nyersanyagot, könnyű- és élelmiszeripari termékeket vitt ki. Ezeknek az országoknak a kivitelében jelenleg jelentős helyet foglalnak el a gépek, műszerek, fűtőanyagok és más nehézipari termékek. A Szovjetunió nagy segítséget nyújt a népi demokratikus országoknak az iparosításhoz, új vállalatok és egész iparágak megteremtéséhez. 478 vállalat teljes berendezését szállítja. (Ebből a 478 iparvállalatból 211 kínai, 72 lengyel, 56 román, 39 bolgár). Közülük már sok üzembe lépett. A Szovjetunió egyes iparágak fejlesztéséhez és megindításához is nyújt segítséget a népi demokratikus országoknak azzal, hogy szakembereket küld a berendezés felszereléséhez, beállításához és üzembehelyezéséhez, a gyártási technológia kidolgozásához. A Szovjetunió nagy mennyiségű vas- és mangánércet, gépet, hengerelt árut, ásványolajat és olajterméket, gyapotot, szemesterményt és más árut exportál ezekbe az országokba. Csehszlovákia számára például 1950—1956 között az ország vasérc-importjának 74 százalékát, rézimportjának körülbelül 70 százalékát, nikkel-importjának körülbelül 90 százalékát, aluminium-importjának 70 százalékát szállította. A lengyel behozatalban a Szovjetunió ezekben az években a következő arányban szerepelt: vasérc — 64 százalék; folyékony fűtőanyag — 49 százalék; gyapot — 81 százalék; szemestermények — 43 százalék. A KGST 1957. júniusi ülésén a tagállamok klíringegyezményt írtak alá. Ez az egyezmény hozzáfog járulni a szocialista országok egymásközti kereskedelmének további kiszélesítéséhez. A szocialista tábor országainak kölcsönös áruforgalom évről évre növekszik, ami azonban koránt sem jelenti, mintha ezek az országok arra törekednének, hogy elszigeteljék magukat és önmagukba zárkózzanak. A szocialista államok készségesen fejlesztik gazdasági kapcsolataikat a tőkés országokkal. A szocialista országok kölcsönös áruforgalmának növekedése szükségessé tette a szorosabb gazdasági együttműködést a közlekedés terén. Ennek kapcsán ezek az országok a vasúti együttműködés céljából nemzetközi szervezetet állítottak fel. A szocialista országok kölcsönös gazdasági kapcsolatainak rendszerében fontos helyet foglalnak el a kölcsönös hitelek. Ezeket igen kedvező feltételekkel, általában 2 százalékos évi kamatra adják, sőt nem ritkán még ennél is kedvezményesebben— az első évekre kamatmentesen, vagy teljesen kamatmentesen. VAS NÉPE 3 Bizottságok alakulnat! megyeszerte augusztus 20 megünneplésének előkészítésére Alkotmányunk augusztus 20-án történő megünneplését megyeszerte a Hazafias Népfront-bizottságok rendezik meg. A nagy nap programjának összeállítására mindenütt bizottságok alakulnak állami és társadalmi szervekből. A megyei akcióbizottság augusztus 5-én délelőtt tartja alakuló ülését s ekkor állítja össze az ünnepségek műsorát. Hasonló előkészületek folynak a járásokban és községekben is. Képviselői fogadóórák és látogatások A hét végén, szombaton Ilku Pál, megyénk országgyűlési képviselője Szombathelyre érkezik és a Rostkikészítő dolgozói részére a helyszínen fogadóórát tart. E napon a megyében élő többi országgyűlési képviselőnk Kőszegre látogat el. Fogadóórát is tartanak, ezenkívül otthonaikban is felkeresik választóikat, hogy elbeszélgessenek velük problémáikról. 200 sárvári család panasza sürgős orvoslásra vár! Sárváron külön kis településnek számít a Kertváros, ahol mintegy 200 család lakik. E lakók szinte egytől-egyig állami gazdasági vagy termelőszövetkezeti dolgozók, illetve egyéni gazdák, tehát olyanok, akik évi munkájuk egy részének fizetvédeként kenyérgabonával rendelkeznek. Eddig rendben is volnának a dolgok. A Kertváros lakóinak azonban van egy szinte évek óta fennálló panasza. Ez pedig nem más, mint a házi, vagy ahogy ők mondják, a „szer”kenyérsütés körüli nehézségek. Erről szól az a 200 lakó nevében megírt és 40 aláírással ellátott panaszlevél is, amelyben a kertvárosiak arra kérik a Vas Népét, hogy segítse hozzá őket egy központi fekvésű „ster’‘kenyérsütödéhez. Kérésüket meg is indokolják. A Kertvároshoz legközelebb levő két pékség bármelyikéig másfél, két kilométert kell a kertvárosi asszonyoknak gyalogolniuk karjukon a szakajtó kenyértésztával, hogy azt megsüttessék. Ez jó idő esetén is nagyon fárasztó, a téli időben pedig szinte megoldhatatlan nehézség. A panaszosok megoldást is javasolnak. A Kertváros közepén — mindenkihez közel — van egy pékség, a Gárdosi-féle sütöde. Ez azonban évek óta nincs üzemben. Ennek az újbóli üzemeltetésével egy csapásra megoldódna a kertvárosi családanyák, asszonyok kenyérsütési gondja. A panaszlevél alapján munkatársunk a helyszínen a következőket állapította meg. A Kertváros lakóinak a házikenyérsütéssel kapcsolatos panasza jorgos és sürgős orvoslásra vár. A lakótelep közepétől valóban legalább másfél kilométert kell (oda is, meg vissza is) megtenniük azoknak az asszonyoknak, akik saját lisztjükből akarnak házikenyeret sütni. A megoldás is adva van. Üzembe kell újból helyezni a Bercsényi Miklós utca 4 szám alatt levő, s jelenleg szükséglakás céljait szolgáló, volt Gárdosi-féle sütődét. Ennek kicsi kapacitása is tökéletesen megfelelne a bérsütés céljaira. A kérdés megoldásának gyakorlati akadálya nincs, mert a jelenleg lakáscélokat szolgáló sütődei rész 10—14 napon belül megürül, s át lehetne adni eredeti rendeltetésének. Ez a véleményünk a sárvári községi, illetve járási tanács felelős vezetőinek is. És, ha esetleg a sárvári Sütőipari Vállalat részéről volnának tárgyi nehézségek, akkor is lehetne áthidaló megoldást találni: adják magánkezelésbe a sütődét. Erre megvan a lehetőség, sőt éppen a kertvárosi kétszáz család esete támasztja alá azt a helyes kormányintézkedést, amely szerint a lakosság érdekében biztosítani kell a kis, illetve a magánipar működését — ott, ahol szükség van rá. Sárvár kertvárosi lakóinak panaszát az illetékesek elé tárjuk, s megfelelő gyors intézkedést várunk.