Vas Népe, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-01 / 257. szám

Vas képe 1959. november 1. Vasárnap A harmadik negyedévben 37 százalékkal túlteljesítené tervét a megye ipara 375 millió forint értékű árut vásárolt a lakosság — 44 millió forinttal nőtt a takarékbetét Megyénk szocialista ipara 1959. harmadik negyedévi termelési előirányzatát 3,7 százalékkal túl­teljesítette és ezzel az előző ne­gyedévinél 103 százalékkal többet termelt. A korábbihoz hasonlóan ez a túlteljesítés néhány vállalat kiemelkedő munkájából szárma­zik. A negyedéven belül például csak három vállalat teljesítette folyamatosan havi termelési ter­vét. Különösen júliusban volt sok azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek nem teljesítették esedékes tervüket. A miniszté­riumi iparból a Szentgotthárdi Kaszagyár, a­z­egyterítő­gyár, a helyi iparból a Szombat­­helyi Ruházati Vállalat az az üzem, amely az év elejétől rend­iparvállalataink nemcsak a har­madik negyedévi termelési elő­irányzatuknak, hanem export-kö­telezettségüknek is eleget tettek. Az export-tervet 6,7 százalékkal túlteljesítették. Különösen a Szombathelyi Pamutipar, a Kő­szegi Posztó- és Nemezgyár, a Kőszegi Ágyterítőgyár, a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalati és a Szentgotthárdi Kaszagyár muta­tott példát a külföldi megrende­lések pontos teljesítésében. Me­gyénk ipara az elmúlt negyedév­ben 150 tonna kaszát, közel 9 ezer vívópengét, 1169 mázsa vágott baromfit, 485 tonna sajtot, 23 ezer gyermekcipőt, 121 ezer női cipőt, 764 ezer négyzetméter pamutárut és 232 ezer négyzetméter gyapjú­takarót gyártott exportra. Megyénk üzemeiben a munká­sok száma — a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva — mint­egy kilenc százalékkal emelke­dett. Jelenleg állami üzemeink és kisipari szövetkezeteink állomá­nyába 13 ezer munkás tartozik. A dolgozók megbecsülése az át­lagkereset növekedésében is meg­mutatkozik. Míg 1958. harmadik negyedévében 1292 forintot, ad­dig 1959. harmadik negyedévében 1354 forintot keresett havonta, át­lagosan egy munkás. Pártunk és kormányzatunk he­lyes politikája következtében az év első felében számos olyan in­tézkedés történt, amely a lakos­ság életszínvonalának emelkedé­sére irányult.­­ Ezért a lakosság jelentős részének anyagi helyzete is javult. Az idei jobb termés kö­vetkeztében a mezőgazdaságban dolgozók anyagi bevételei is emelkedtek. Bár a pénzbevételek emelkedésére részletes adatok nem állnak rendelkezésre, mégis a kiskereskedelmi forgalom és az OTP-nél elhelyezett takarék­betét alakulása híven tükrözi a lakos­ság életszínvonalának emelkedé­sét. Megyénk kiskereskedelmének forgalma 1959. harmadik negyed­évében 17,3 százalékkal, több mint 55 millió forinttal volt több, mint az előző év azonos idősza­kában. Az elmúlt negyedévben megyénk kiskereskedelmi hálóza­ta 375,7 millió forint értékű árut adott el. A forgalom emelkedése a bolti kiskereskedelemben 48,3 millió forintot, a vendéglátó vál­lalatoknál 7 millió forintot muta­tott. Az élelmiszerforgalom 19,2 millió forinttal volt több, mint 1958. harmadik negyedévében. A forgalom emelkedéséhez hozzá­járult az is, hogy a betakarítás és cséplés elhúzódása következ­tében a negyedév első felében a mezőgazdaságban dolgozók még az üzletekben vásároltak kenye­ret, lisztet. Kenyérből 46 vagon­nal, lisztből 69 vagonnal fogyott több, mint 1958. harmadik ne­gyedévében. Ezen ‘­’ilmenően pél­dául zsírból 4,5 vagonnal, cukor­ból 9 vagonnal többet hoztunk forgalomba, mint az előző év azo­nos időszakában, szeresen túlteljesíti esedékes ha­vi tervét. A szocialista iparon belül a harmadik negyedévi termelési előirányzatot a legnagyobb mér­tékben a szövetkezeti ipar (hét százalékkal) teljesítette túl. A mi­nisztériumi ipar tervteljesítése 103,8, az állami helyiiparé pedig 102,1 százalék volt A múlt év azonos időszakának termelését természetesen még nagyobb arányban túlteljesítették vállala­taink. Az 1958. harmadik negyed­év termelésénél a minisztériumi ipar 10, az állami helyiipar 8, a szövetkezeti ipar 19,3 százalékkal termelt többet. Szocialista iparunk idei első három negyedévi termelése is kedvezően alakult. A ruházati cikkekből különö­sen a konfekció áruk iránt élén­kült a kereslet. 1958. harmadik negyedévéhez képest 15,4 millió forinttal emelkedett a ruházati forgalom. Ezen belül férfi, női és gyermek felső ruházati áruból majdnem nyolc millió forinttal, pamutszövetből 2,7 millió forint­tal, gyapjúszövetből két millió forinttal többet hoztunk forgalom­ba, mint az előző év harmadik negyedévében. Itt kell megemlí­teni az október 4—5-én megren­dezett őszi vásár ruházati forgal­mát is. Az előző őszi vásárhoz képest 113,3 százalékkal több ru­házati cikket vásárolt a lakosság. 1958. októberében 2,8 millió fo­rintot, 1959. októberében 6,1 mil­lió forintot forgalmaztak ruházati cikkekből kereskedelmi szerveink. Az őszi vásáron elért összes for­galomnak 78,5 százalékát a ruhá­zat tette ki. A korábbi időszakhoz képest kisebb mértékben emelkedett a vegyes iparcikkek forgalma, amely 13,7 millió forinttal volt több, mint 1958. harmadik ne­gyedévében. Tovább élénkült a kereslet a dolgozók szórakozását, kirándulását szolgáló árucikkek iránt. Például rádióból 1264 da­rabot, motorkerékpárból 298 da­rabot, kerékpárból 2102 darabot értékesítettünk. Tüzelőanyagból több mint 400 vagonnal forgal­maztunk többet, mint egy évvel korábban. A megye kiskereskedelmi kész­lete 1959. szeptember 30-án 213,6 millió forinttal, hét százalékkal volt magasabb, mint 1958. szep­tember 30-án. Az összes készleten belül a ruházati cikkek készlete — különösen az őszi-téli felkészü­lésre való tekintettel — 9,6 szá­zalékkal emelkedett. A lakosság pénzbevételének emelkedését mutatja az a tény is, hogy az egyre növekvő vásárlá­sok mellett állandóan növekszik az OTP-nél elhelyezett takarék­­betét állománya. 1958. január 1. óta, egy és háromnegyed év alatt több mint 44 millió forinttal emelkedett a megye lakosságá­nak takarékbetét-állománya. 1959. június 1. óta — négy hó­nap alatt — majdnem hét millió forintot helyeztek el takarékban megyénk dolgozói. Százalékban kifejezve az alábbiak szerint ala­kult a betétállomány: 1958. január 1-én 100 % 1958. december 31-én 202 % 1959. szept. 30-án 328,9 % A takarékbetétállomány növe­kedése azt bizonyítja, hogy a dol­gozók a mindennapi megélhetés mellett mind nagyobb összegeket tudnak félretenni, megtakaríta­ni televízió, motorkerékpár, mag­netofon vásárlására, családiház építésére, külföldi utazásra. 1959. 1—9 hónapjának termelése a terv a múlt évi tény százalékában Minisztériumi ipar 102,9 109,1 Állami helyiipar 103,— 111,1 Szövetkezeti ipar 100,8 101,5___ összesen: 102,8 109,1 Növelik a műszakiak képzettségét a gépállomásokon A jövőben nagy gondot fordít a Gépállomások Vas megyei Igazga­tósága a vezető műszakiak to­­vábbképzésére. Célul tűzték ki, hogy a gépállomáson dolgozó mű­szakiak 1964-ig megszerzik az egyetemi vagy a technikumi vég­zettséget. Két egyetemi hallgató­val kötött az igazgatóság szerző­dést ösztöndíjra. Ezek a műszaki egyetem elvégzése után Vas me­gyei gépállomáson dolgoznak. Ugyanakkor téli tanfolyamokon tovább képezik a traktorvezető­ket. 15 tanterem építése és 4 falu villamosítása fejeződött be megyénkben az elmúlt héten Az év utolsó hónapjainak va­sárnapjai egyre-másra kettős ün­nepet jelentenek községeink la­kossága számára. S ez azzal ma­gyarázható, hogy befejezéshez közelednek a községfejlesztési tervek alapján végzett építkezé­sek, s az új létesítményeket ün­nepségek keretében avatják fel. Ez alkalommal arról számolha­tunk be, hogy megyénkben újabb 15 tanterem építése fejeződött be a múlt héten. Nagyrészt a köz­ségfejlesztési alapból (és állami hozzájárulással) hozták létre eze­ket az új tantermeket. Dukán, Csákánydoroszlón, Kemenesmi­­hályfán négy-négy tantermes, két­­két szertárral, egy-egy nevelői és egy-egy igazgatói szobával ren­delkező korszerű iskola létesült. Építési költségük egyenként kö­zel egymillió forintot tesz ki. Az új létesítmények létrehozása a községek idei községfejlesztési ter­vében szerepelt, s a lakosság a pénzbeli hozzájáruláson kívül társadalmi munkával is segítette ezen iskolák mielőbbi elkészültét. Hegyfalun kéttantermes iskola létesült nevelői szobával és szer­tárral, Bögötön egytantermes is­kola és nevelői lakás készült el. Az iskolák műszaki felülvizsgá­lata és átvétele már megtörtént. Az Állami Építőipari Vállalat, valamint a Vas megyei Tatarozó és Építőipari Vállalat általában kifogástalan munkát végzett e létesítményeken, amelyeknek ün­nepélyes átadását és felavatását a napokban rendezik meg. Huszonegy község villamosítá­sát terveztük az idén, s ebből ti­­zennégyé már be is fejeződött. A tizennégyből Csehimindszenten tegnap avatták fel a villanyt, s ez a község a megye felszabadu­lás után villamosított 154. községe. Kerkáskápolnán november 7-én, Pankaszon és Őrimagyarósdon pedig november 8-án tartják a villanyavató ünnepséget. .Befejezéshez közeledik a villamo­sítás Szőcén és Harasztifaluban, s folyamatban van Felsőberkifalu és Vasalja villamosítása is. , I N­ősz. A JÓKAI PARKBAN Hiába várja már a szerelmeseket az elárvult­ pad.­r*! Nem száll a dal, nem zúg már a taps. Tavaszig csend honol­­ a szabadtéri színpadon. Tavaszt lopnak ők a télváró fák közé. Jövőre talán már új formájában pompázik ezen a helyen a Kioszk.

Next