Vas Népe, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-01 / 154. szám

Vasárnap tartottuk meg Kombathelyen 2 V. Vas megyei Ifjúsági Találkozót. A találkozó nagy ikert hozott és ékes bizonyíéka volt annak, milyen agy tömegekre terjesztette ma már befolyását mesénkben a Kommunista Ijúsági Szövetség. A találkozón felvonult fiatalok ez■ei hitet tettek a párt és a nép iránti hűség, valamint, Kommunista Ifjúsági Szövetség célkitűzései mellett. Az ünnep után mert újra dolgos hétköznapok következnek, amikor munkával kell hitet tenni, amikor nap nap után kell bizonyítani, merre tartunk, mit akarunk, s milyen áldozatokat tudunk hozni épülő szocialista hazánkért. Most a munkapadok mellett, a gyárakban és az üzemekben, a traktorokon, kint a mezőn kell helytállni, s legalább ugyanúgy vagy jobban kell dolgozni, nagyobb akarással, lelkesedéssel, mint ahogy azt eddig tettük. Emellett persze más feladatok is várnak ránk, s a most, a nagy nyári mezőgazdasági munkák idején ez különösen parasztifjúságunkra vonatkozik. Vegyenek részt a gépállomásokon, az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben dolgozó fiatalok a különböző termelési mozgalmakban, az ifjú traktorosok versenyében, a sücsőbrigádok részére kiírt országos versenyben, és a kukoricatermesztési mozgalomban. Járjanak élen fiataljaink az aratásban és cséplésbe is, hogy minél több gabona kerüljön az ország magtárába, és minél előbb jusson új kenyér a munkások és értelmiségiek, s hazánk mhlféM dolgozójának asztalára. Egy év múlva újabb megyei ifjúsági találkozót fogunk rendezni, amelyen beszámolunk majd arról, mit tettünk egy esztendő alatt mennyiben feleltünk meg a munkánk iránt támasztott követelményeknek és várakozásunknak. Rajtunk áll, hogy egy esztendő múlva a mostaninál is nagyobb munkasikerekkel és eredményeikkel büszkélkedhessünk. (dkl) Fazekasok, így ismerték csak a ’ múltban az egész Őrségben a magyarszombatfaiakat. S valóban, itt minden második házban cserépfazék, lábos, virágcserép készült, mert a nyomorúság és a sovány föld erre kényszerítette az embereket. A fazekas télen előkészült a tavaszi szezonra, a konjunktúra időszakára, aztán fuvarost fogadott, telerakta a szekeret cserépedénnyel, s elindult Zalába, Somogyba, s olyan is volt közöttük, aki még Dombóvárig is eljutott. Nyárra hazajöttek learatni az egy-két holdas termést, s aztán ősszel me,gint vitték a fazekat. Vándorélet volt ez, cigányélet — ahogy itt mondják —, s mégis csinálták az emberek, mert rákényszerültek. Magyarszombatfa abban az időben azonban nemcsak erről a foglalkozásról, és a szegénységről volt nevezetes, hanem még egy magyar paraszti betegségről, az egykéről is. A nyomor, a puritán életmód és a meglevő egzisztenciához való görcsös ragaszkodás „eredményeként” általában minden harmadik háznál csak egy gyerek született. A többiekben általában kettő, s ritka volt az olyan ház, ahol három, vagy uram bocsa’, négy gyerek is volt Mindezt Horváth Elek, a helyi népfrontbizottság harminckét éves elnöke, mondotta el, amikor afelől érdeklődtünk, mi az oka annak, hogy a községben olyan kevés a fiatal. Mert nagyon kevés Magyarszombatfán a fiatal. Háromszázötvenkét lakosú a község a legutóbbi népszámlálás szerint, de a KISZ-korhatárban levő fiatalok száma még az összlakosság tíz százalékát sem éri el. S ez a legfőbb magyarázata annak, hogy a KISZ-szervezetnek mindössze huszonkét tagja van. Cseke József középtermetű, széles vállú, erős testalkatú húszéves fiatalember. Ő a KISZ-szervezet titkára. Foglalkozására nézve agyagbányász a kerámiagyárban. Miközben beszél, vakítóan fehér fogai kivillannak napbarnította arcából. — Érdekes szervezet a mi KISZ-ünk. Amolyan testvérszövetség vagyunk A huszonkét KISZ-tag közül tizenhat fiatal még egyénileg gazdálkodik — nincs még a községben termelőszövetkezet —, hatan meg itt dolgozunk a kerámiagyárban, mint korongosok, agyagbányászok, festők. Amikor afelől érdeklődünk tőle, mit végzett ez a testvérszervezet az elmúlt fél esztendőben, a következőket mondja: — A télen mind a tizennyolcan részt vettünk — akkor még tizennyolcan voltunk, azóta szaporodtunk huszonkettőre —, a KISZ-politikai körön, amelyet Szakály Ferenc, a község fiatal tanítója vezetett. Színdarabot is tanultunk, bemutattuk a szomszédos községben is. A bevétel nagy részét, mintegy kétezerötszáz forintot, átadtuk a helyi művelődési otthonnak televízióvásárlás céljára. Az Ifjúság a szocializmusért próbajelvényt valamennyien megszereztük. Április 4-én gyulladt ki a faluban először a villany, és a villany bevezetése során minden fiatal 25 óra társadalmi munkát végzett. Ezen felül a művelődési otthon körül mintegy 360 óra társadalmi munkát végeztünk. A magyarszombatfai KISZ-szervezet, tehát, amely olyan fiatalokból áll, akik a hajdani nagy nyomorúság idején látták meg a napvilágot, lényegében betölti feladatát, és szépen dolgozik. Most, nyáron is megtartják a taggyűléseket és sportolnak a fiatalok. Röplabdáznak, futballoznak. Az őszszél, az idei jó tapasztalatokat felhasználva s támaszkodva a televízió műsorára, méginkább fellendítik a közösségi életet, növelik a kulturális rendezvények színvonalát s a politikai kérdések iránti érdeklődést. Így fest ma a KISZ- munka a volt fazekasok falujában. S a fiatalokról még el kell mondani azt, hogy a ma még egyénileg gazdálkodó fiúk és leányok készülnek a közösségi életre, várják a szövetkezetet, amely szerintük az ősszel vagy a télen egész bizonyosan megalakul. A szövetkezeti gazdálkodás megteremtése pedig, mint ahogy másutt, Magyarszombatfán is szükségszerűen magával hozza a több szabad időt, s vele a több szórakozást, kultúrát és a szebb életet. A búcsúzásnál még anynyit mondanak el a fiatalok, hogy ma már kiveszett az egyke a faluból, és minden szeren egy-egy futballcsapatra való gyereket lehetne összeszedni. — Ők már a mi rendszerünk szülöttei — mondja a fiatal Horváth Elek —, és tíz év múlva nem lesz már kevés a fiatal volt fazekasok falujában. D. Kónya Lajos A volt fazekasok falujában iateszlit tanévben a középiskolák irodalmi színpadán, ifjúsági előadásokon, KISZ-rendezvényeken nagyon gyakran konferálták a szereplők között Vörös Jutkát. Csajkovszkij, Bayer és más zeneszerzők darabjainak hangjai kísérték táncát. Jutka magas, karcsú, hajlékony lány, szőke haja mint csillogó palást kíséri mozdulatait. Most a múzeum öltözőjében ül, s kissé fáradt. Nem csoda, ezen az estén volt a nyilvános balettvizsgája. Pillanatról pillanatra változik át külseje. Eddig Seherezádé volt, a szép híremhölgy, de most fátylai leomlanak válláról, és mint, egyszerű, fiatal lány mondja el, milyennek képzeli jövőjét. — Most fejeztem be a gimnáziumot. A Kanizsai Dorottyába jártam. A napokban érettségiztem. Nagyon izgalmas napok voltak ezek. Aki ismeri táncát vagy őt magát, bizonyára azt hinné, hogy balettáncosnő szeretne flagal,r de nem. Jog és balett — A balett nagyon jó szórakozás, sőt élvezet nekem, mert művészet, persze számomra — a legszebb, de nem életcélom. Pécsre jelentkeztem, az egyetem jogtudományi karára. Jogász, és még közelebbről, ügyvéd szeretnék lenni. — No, és akkor mi lesz a balettel? Nagyon gyorsan válaszol: — Persze azt se hagyom félbe. Pécsett több balettiskola is van, a legerősebbe iratkozom majd. Ha nem is kiváló, de jó balettáncos akarok lenni. A fehér balettcipőt, amelyet levetett, gondos, simogató kézzel csomagolja össze. — Aztán ha megfelelek, valamelyik színház balettkarába is belépnék — kültagnak — folytatja a beszélgetést. Gyorsan elkészül az öltözködéssel. Ruhái rendben sorakoznak a vállfákon, a baletteipős csomagot a kezében tartja, mert arra vigyázni kel, a színpadon aratott siker egy része azt illeti! S mit mond Jutkáról a táncoktató, Blatt Lászlóné, aki hat éve ismeri, s hetenként több estét töltöttek el együtt. — Jutka csendes, szerény gyerek. Tehetségesnek tartom. Mindig szívesen foglalkoztam vele, mert gyorsan és lelkesen tanult is még egyet. Segít. Amikor én már ideges és fáradt vagyok, akkor ő megy oda társához, és magyarázza, mutatja a mozdulatokat, lépéseket. Egyedül azt sajnálom, hogy nem marad meg a balett mellett, s nem választja hivatásául. Hogy hogyan alakul majd Vörös Jutka sorsa, azt nem tudhatjuk. Tervei mindenesetre szépek, dicsérendők. Minden reménye megvan arra, hogy majd akár mint Ügyvéd, akár mint balerina, megtalálja helyét az életben. Körmödy Éva Aki mégsem „csoda-kocsis...” Van egy „csoda-kocsis” a kemeneskápolnai tsz-ben. Még alig élt többet másfél évtizednél és máris felveszi a versenyt az idősekkel. A kapások ekézésében például senki sem teljesített többet, mint ő. Napi átlaga meghaladta a három holdat. Volt már példa arra is, hogy egy nap négy holdat megekézett. Nincs olyan munka, amit ne mernének rábízni, mert tudják, hogy azt becsületesen elvégzi. Maráczi Ferenc, a szövetkezet elnöke tömörenígy fogalmazta meg róla véleményét■■ — Bár csak minden fiatal olyan lenne, mint a Horváth Jóska. Ki ez a fiatalember? Kint a mezőn, a fenyvesdűlőben találkoztunk vele Nem túl erős, de izmos legény. Csak pár perccel érkezhetett előbb, mint mi, mert éppen akkor igazgatta a kapálóekét. Kissé zavarbató volt, mert még soha életében nem találkozott eleven újságíróval és ez most tartózkodóvá teszi Megkérdezzük tőle: — Valóban maga a „csoda-kocsis"? Mosolyog, majd tagadban a fejét ingatja. Ő nem csoda-kocsis, ő egyszerűen csak fogatos. A legeslegfiatalabb fogatos a kemeneskápolnai szövetkezetben. Kocsis csak az uradalmakban volt, a tsz-ben fogatasok vannak. . S ezt olyan meggyőződéssel mondja, hogy el kell hinni. — Hány munkaegységet szerzett már az idén? — Negyven ötven körül lehet — válaszol és a lovat a krumplisorba irányítja. — Mennyi lesz az év végéig? — Nem tudom — mosolyodik el újra. — Én csak dolgozom... A munkát nagyon szeretem. — Ki tanította meg rá’’ Azt feleli, a szülei szeretették meg vele a földet, amunkát. Horváthék tekintélyes gazdák voltak mindig a faluban. Jómódú középparasztokként emlegették őket. S bizony — ahogyan a faluban beszélik róluk —, sokan elmehettek volna Horváthékhoz szorgalmat tanulni. A Horváth-szülők nemcsak a birtokkal, a gyermekükkel is törődtek. Innen van az, hogy fiukat a szövetkezet vezetősége a legjobb fogatosnak tartja Ez pedig nagy dolog, s különösen akkor, ha valaki tizenhatéves korában érdemli ki a felnőttek elismerését. Takács Ferenc A sztkőknek 2S felszabadulási kulturális serepsemla megyei döntőjén A kőszegi leányiskola díszterme zsúfolásig telve. A megye minden részéből eljöttek az úttörők, hogy a felszabadulási kulturális seregszemle döntőjén szavalatokkal, énekes zenekari számokkal, táncos bábjátékokkal szerepeljenek. Felgördül a függöny, pillanatok alatt megszűnik a gyermekzsivaj, és minden szempár a színpadra irányul. Barna, rövid hajú kislány, Papp Ágnes, a körmendi leányiskola úttörőcsapatának tagja jön ki a színpadra, középen megáll, kissé félénken körülnéz és Várnai Zseni Prológus című versét kezdi szavalni. A hallgatók hosszan tartó tapssal fejezik ki tetszésüket. Még be sem fejeződik a taps, amikor a 405-ös számú Jurisich Miklós úttörőcsapat fúvószenekara lép a pódiumra. A 12 év körüli fiúk különböző fúvóshangszerekkel a kezükben figyelmesen várnak, majd Budacker Gusztáv tanár intésére megszólalnak* a hangszerek és felcsendülnek egy ismert munkásmozgalmi dal akkordjai. A nagy hangszereken 3,a kis zenészek 5* fegyelmezetten játszanak, és a tanár bácsi minden kézmozdulatára ügyelnek, nehogy eltévesszenek valamit. Őket a szombathelyi Rákóczi Ferenc utcai leányiskola úttörőcsapatának hangulatos vidám bábjátszó csoportja követi. A nézőtéren levő gyermeksereg nagyokat nevet a fordulatos, mulattató mesejátékon. Varga Sándor, a jánosházi úttörőcsapat tagja énekszámaival hívja fel magára a bíráló bizottság figyelmét. Pattogós, pergő ritmusú magyar népdalt énekel, majd a Metssze tűnt már kezdetű szovjet munkásmozgalmi dalt adja elő mély arcérzéssel. "ír A színvonalas műsor sokáig eltartott. Ének- és zenekarok, táncegyüttesek és bábjátszók adtak bizonyságot arról, hogy lelkiismeretesen és jól felkészültek , az úttörők felszabadulási versenyének megyei döntőjére. Késő este került csak sor az eredményhirdetésre, az emlékplakettek és érmek átadására. A zsűri döntése alapján a következő úttörőcsapatok és pajtások mennek Csillebércre, az országos úttörő felszabadulási versenyre: Papp Ágnes, a körmendi leányiskola úttörőcsapatának tagja a szavalók közül, Biró Csilla, a celldömölki leányútörőcsapat tagja, a hangszerszóló első helyezettje, Péczeli József, Farkas Lajos és Török János, a szombathelyi Petőfi Sándor utcai iskola úttörőcsapatának tagjai, a hangszertrió első helyezettjei, a szombathelyi Tolbuhin utcai leányiskola úttörőcsapatának kamarakórusa, Vargyas Sándor, a jánosházi úttörőcsapat tagja, az énekszóló első helyezettje, a gencsapáti úttörőcsapat vegyes tánccsoportja és a szombathelyi Rákóczi Ferenc utcai leányiskola úttörőcsapatának bábjátszói. . A zenekari számban két első díjat adtak ki, az egyiket a sárvári fiúiskola úttörőcsapatának vonósegyüttese, a másikat a celldömölki leányiskola úttörőcsapatának mandolin-zenekara kapta. A 405-ös Jurisich Miklós úttörőcsapat fúvószenekara sikerrel szerepelt a felszabadulási verseny megyei döntőjén.