Vas Népe, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-01 / 232. szám

»-s y-. 9--» r*, r-« r-% r-, ^ r-i r-t r-, rí r- í N. Sz. Hruscsov és V. Gomul­ka az ENSZ-közgyűlés egyik szüne­tében. (Rádiókép: — MTI külföldi képszolgálat.) Ülést tartott a megyei pártbizottság Tegnap ülést tartott a megyei pártbizottság. A napirend kere­tében a pártbizottság tagjai meg­vitatták a párt- és KISZ-szerve­­zeteknek az ifjúság körében ki­fejtett tevékenységét, a KISZ- kongresszusra való felkészülés tapasztalatait, valamint az egysé­ges termelőszövetkezeti paraszt­ság kialakulásával kapcsolatos problémákat. Az említett kérdé­sekben alapos vita után a megyei pártbizottság megfelelő határoza­tokat hozott. iskolát avatnak vasárnap Harasztifaluban Új iskolát avatnak vasárnap délután 2 órai kezdettel Harasz­tifaluban. Az egy tantermes, nevelői la­kásos új létesítmény állami be­ruházásból, 687 ezer forintos költ­séggel épült. A lakosság hatezer forintot érő társadalmi munká­val parkosítja az új iskola kör­nyékét. Az új oktatási intézményt Kő­­falvi István, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályának vezetője avatja fel. Az ünnepi beszéd után a helyi tanács és a szülői mun­kaközösség rendezésében a KISZ alapszervezet és az úttörőcsapat, műsora szórakoztatja az ünnep­lőket. Kitűnően teljesíti a MÁV az őszi forgalom feladatait Az őszi forgalom egészen rend­kívüli, a vártnál is nagyobb fel­adatokat ró a MÁV-ra. Olyan nagy a szállítási igény, amilyenre még soha sem volt példa. Egyet­len adat is mutatja ezt: szep­tember 27-én 17.260 vagont rak­tak meg, míg tavaly ilyenkor a 16.000 vagonos napi rakodás csúcsteljesítménynek számított. A MÁV nagyobb zavarok nélkül továbbítja az árut. Különösen sok cukorrépát szállít a gyárak­ba, szeptember 15-től kezdve át­lagosan naponta 900 vagont.­­A vasutasok gondoskodnak arról is, hogy a személyvonatok is ponto­san közlekedjenek. Míg 1959. szeptemberében a személyszállító vonatok 97,4 százaléka közleke­dett a menetrend előírásainak megfelelően, az idén 97.7 százalé­ka. Ez olyan eredmény, ami nem­zetközi viszonylatban is elisme­résre méltó. A MÁV tehát az őszi c­súcsforgalom első harmadában kitűnő eredményeket, sikereket ért el. (MTI) ------------------------------------­V. évfolyam, 232. szám Ára 50 fillér I 1960. október 1. Szombat ■ ­­fi világ nem tekintheti többé a háborút­­ politikai eszköznek " Folytatódik az ENSZ-közgyűlés általános vitája , New York (TASZSZ). Az ENSZ­­ csütörtök esti ülésén az ecuadori­­ külügyminiszter után Muhiddin ‘ Fikini, líbiai küldött szólalt fel,­­majd B. P. Koirala nepáli mi­­­­niszterelnök emelkedett szólásra. Üdvözölte az ENSZ új tagjait,­­majd kifejezte azt a reményét,­­ hogy a még mindig gyarmati ura­­­lom alatt élő országok mielőbb­­ elnyerik függetlenségüket, el­foglalják helyüket az ENSZ-ben.­­Hangsúlyozta, hogy az ENSZ [mindaddig nem lehet valóban egyetemes szervezet, amíg a Kí­nai Népköztársaság nem foglal­hatja el benne az őt megillető helyet. Síkraszállt Algéria függet­lensége mellett, és rámutatott, hogy Franciaország nem tartotta meg De Gaulle tavalyi, Algériára vonatkozó ünnepélyes ígéreteit. A kongói helyzettel kapcsolatban a nepáli miniszterelnök hangsú­lyozta, hogy biztosítani kell a Kongói Köztársaság területi ép­ségét és politikai függetlenségét. Ellenezte azt a szovjet javaslatot, hogy a főtitkári tisztséget három főből álló főtitkárságra bízzák. Befejezésül Koirala részletesen elemezte a leszerelés kérdését és hangsúlyozta, hogy megoldása el­sőrendű fontosságú. Utoljára Rudolph Grimes, libé­riai külügyminiszter mondott beszédet az ülésen. Kijelentette, hogy a leszerelés kérdésében megegyezésre kell jutni. A világ — mondotta — nem tekintheti többé a háborút politikai esz­köznek. Hruscsov és Macmillan találkozásáról New York (MTI). Csütörtök este Macmillan angol miniszter­­elnök látogatást tett Hruscsov szovjet miniszterelnöknél a Szov­jetunió ENSZ-missziójának szék­helyén. A megbeszélés több mint két óra hosszat tartott. Az an­gol külügyminiszter elkísérte a megbeszélésre a miniszterelnököt A megbeszélés után körülbelül félórával az angol küldöttség szó­vivője sajtóértekezletet tartott, amelyen elmondotta, hogy a két kormányfő kicserélte véleményét több kérdésről, így a leszerelés­ről, a berlini kérdésről és az ENSZ helyzetéről. A tanácskozás célja csak véleménycsere volt és elhatározták, hogy ezt a véle­ménycserét folytatni fogják. Szov­jet részről semmiféle hivatalos közleményt nem adtak ki a meg­beszélésekről. Az angol delegá­­ció köréből származó értesülés szerint úgy tudják, hogy a szov­jet miniszterelnök valószínűleg a jövő hét elején viszontlátogatást tesz Macmillan-nél, s akkor foly­tatják a megbeszélést. Mielőtt Macmillan megérkezett volna a szovjet ENSZ-misszió Park Avenue 680. szám alatti há­zába, Hruscsov miniszterelnök a székház kapujában beszélgetést folytatott az ott várakozó mintegy 25 újságíróval. A beszélgetés so­rán kijelentette, hogy nem akar beavatkozni az Egyesült Államok belügyeibe, de az a véleménye, hogy a jelenlegi elnök már nem hozhat komoly döntéseket. Hozzá­tette, hogy az új elnök nyilván sokkal jobb helyzetben lesz. Erő­sen remélem, hogy az új elnök hivatalba lépése után országaink viszonya határozottan javulni fog — mondotta Hruscsov —, majd hangoztatta: biztos benne, hogy az új elnök jobban meg fogja ér­teni azokat a problémákat, ame­lyeket az U—2 repülőgép ügye vetett fel, s jobban meg fogja ér­teni a párizsi csúcsértekezlet el­maradásának okait, az abból szár­mazó következményeket. Ezután azt mondotta, hogy Eisenhower és Macmillan kijelentéseiben, ame­lyeket a leszerelésről tettek, nem lát túlságosan sok biztatót. Mind a kettő az ellenőrzést helyezi elő­térbe. Mi azonban nem akarjuk ezt, amit mi akarunk, az a lesze­relés. Mit érünk az ellenőrzéssel hogyha még mindig vannak ra­kéták és az egyik a másik orszá­gába küldheti ezeket a rakétákat. Ezután megkérdezték Hruscsovot, hogyha borúlátó, akkor miért (Folytatás a 2. oldalon.) Több fontos, a lakosságot közvetlenül érintő határozatot hozott a szombathelyi városi tanács Csütörtökön, a városi tanács nagytermében ülést tartott Szombathely Város Tanácsa. A tanácsülés arról tárgyalt, mit tesznek a szolgáltató vállalatok a lakosság szükségleteinek kielégí­tése érdekében, s milyen intéz­kedésekkel lehet tovább javítani a megyeszékhely lakosságának ellátását. Zsiray Jenő elvtárs, a városi tanács elnökhelyettese számolt be a kommunális gazdálkodás másfél évtizedes fejlődéséről. Bár még mindig nagy gondja a tanácsnak a lakásprobléma meg­oldása, de évről évre intézkedések történnek a lakáshiány enyhíté­sére. Ez évben 117 lakást adnak át Szombathelyen a dolgozóknak, jövőre pedig 146 lakás átadásá­ra kerülhet sor. A felszabadulás óta jelentős mértékben javult a város vízellátása is. 1928-ban 1700 köbméter volt a szombathelyi vízkutak napi ter­melése. Ez évben pedig már 6 ezer 300 köbméter vizet szolgáltat a lakosságnak a vízmű. A vízhá­lózat hossza mintegy 100 kilomé­ter, s a vízellátás mintegy 34 ezer lakost érint. A fejlődés ellenére azonban a megyeszékhelyen még elég nagy terület vár a vízháló­zat kiterjesztésére. A vízszolgáltatás javítása mel­lett gondot fordított a tanács a csatornahálózat fejlesztésére is. Csatornahálózatot fektettek le az utóbbi időben a Kertész utcában, a Március 15. téren, a Háy utcá­ban, a Szőkeföldi úton, valamint a Jókai utcában. A csatornahá­lózat fejlesztésének jelenleg gátat szab a derítőberendezés elavult­sága, így a csatornahálózat fej­lesztése szempontjából jelenleg új derítőberendezés létesítése a legfontosabb. Lényeges fejlődés tapasztalható a megyeszékhely gázszolgáltatá­sában is. A Gázmű jelenleg 7 ezer köbméter gázt ad naponta a városnak. 1938-ban a megye­­székhelyen mindössze 230 házba volt bekötve a gázvezeték, ma pedig már 2646 gázfogyasztó van a városban. A kétségtelen fejlő­dés ellenére azonban a Gázmű nem tudott lépést tartani a fej­lődéssel. Az utóbbi időben lényegesen javult a város zöldségellátása, fejlődött a kereskedelmi hálózat is. A Kertészeti Vállalat a tava­lyi 39 és fél vagon zöldségféle helyett az idén 51 vagon zöldség­félét termel. Arra van szükség, hogy a vállalat a jövőben terme­lésének nagyobb hányadát adja a megyeszékhelynek. A város jobb áruellátására, a kereskedel­mi forgalom növekedésére jel­lemző, hogy ez év első felében mintegy 20—28 százalékkal többet vá­sárolt a lakosság, mint egy évvel ezelőtt. Megálla­pította azonban a beszámoló, hogy még mindig nagy szükség van a kommunális szolgáltatás s az áruellátás javítására. A tanácsülés határozata több fontos intézkedéssel kívánja ja­vítani a megyeszékhelyen a la­kosság ellátását A tanácsülés határozata felkéri a KISZÖV ve­zetőit, hogy a kisipari szövetke­zetek létesítsenek a városban olyan vertikális üzemházat, ahol a lakosság mindennemű javítá­sait néhány néhány nap alatt el­végzik. A tanácsülés határozatára a városi tanács végrehajtó bizott­sága javasolja a megyei tanács­nak, hogy a város csatornaháló­zatának bővítése érdekében már a második ötéves tervben létesít­senek új derítőberendezést. A lakosság kérését és vélemé­­■vét tükröző határozatok szület­tek a TÜZÉP és az AKÖV mun­kájával kapcsolatban is. A ta­nács javasolja a TÜZÉP-nek, hogy a mostaninál megfelelőbb helyen rendezze be a széneladás­sal foglalkozó irodát, hogy zavar­talanabb legyen a tüzelőellátás. Az AKÖV pedig a lehetőség sze­rint abban az időpontban szál­lítsa a megrendelőknek a tüzelőt, amikor a megrendelők kérik, s gondoskodjék az Autóközlekedési Vállalat arról is, hogy a megrendelő kívánságára, a pincébe is lerakják a tüzelőt. Ugyancsak határozat született a tanácsülésen arra, hogy az isko­lákban rövidesen oldják meg a diákok tízóraiztatását, lássák el a vállalatok megfelelő mennyiségű palackozott tejjel az iskolákat. Határozatban indítványozza a ta­nács az Üzemélelmezési Vállalat­nak, hogy a gyermekek számára külön főzzenek olyan ételeket amelyek különösen elősegítik a fiatalok fejlődését. Szorgalmazza a városi tanács azt is, hogy a jövőben nagyobb mértékben al­kalmazzák a városban a cement nélküli járdaépítést

Next