Vas Népe, 1961. április (6. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-01 / 78. szám

1961. április 1. Szombat Amíg Reiber Károly főmérnök lett... A Szentgotthárdi Selyemgyár szövőtermében több száz gép za­katolása teszi érthetetlenné a be­szédet. Reiber Károly, az üzem főmérnöke is innét indult el. De talán még messzebbről... Mert valamikor csak kívülről nézhette a Tutsch Részvénytár­saság tulajdonában­ levő gyárat. Pedig nagyon szeretett volna be­kerülni, gép mellé állni, dolgoz­ni. Sokáig azonban elérhetetlen volt számára a szövőgépek egyen­letes zakatolása, a munkáskö­peny, a gyári élet. Azután eg­yik napról a másikra mégis beke­rült a véletlen, illetve Bobi ré­vén. — A kutyám volt Bobi — em­lékezik vissza. — Ügyes, okos ál­lat, jó patkányfogó hírében állt Ezért kopogott be hozzám az ak­kori portás. A kutyáért jött A gyárba kellett volna Bobi, a pat­kányok miatt. Mérges lett. A kutya kell, ő nem? S kikötötte, hogy csak úgy egyezkedik, ha őt is felveszik. Akkor vele megy a kutya. — 1937 március 15-én azután behívtak — meséli tovább — Soha sem felejtem el ezt a na­pot. A próbafogáson jól szere­pelt Bobi, mintha csak megérez­te volna, mit jelent nekem. Hát így került a gyárba. Napi 12 órát állt az szelőgép mellett, 12 filléres órabérért. Aztán az előkészítőbe, majd a festődébe, onnét pedig újra az előkészítőbe került-Ezerkilencszáznegyvenöt még segédmunkásként találta. Az ak­kor 26 éves fiatalember tanulni szeretett volna. Hat elemivel irat­kozott be a Budapesten induló művezetőképző tanfolyamra, ahon­nét már művezetőként tért visz­­sza. Aztán ismét tanfolyam, s az államosítás után 1951-ig normál­ként dolgozott. És újra tanulás. A műszaki káderképző tanfo­lyamra járt. Volt közben szövö­­devezető, gyártásvezető, majd 1956-ban műszaki vezető, főmér­nök lett. Jövőre jubilál- 25 éve lesz, hogy a gyárban van. Elmúlott negyven esztendős. A jól végzett munka elismerése: a Munka Ér­demrend, a sztahanovista oklevél, s a Könnyűipar Kiváló Dolgozója cím tulajdonosa. Jutalomként ta­valy egy hónapot Kínában töl­tött, mint a könnyűipari delegá­ció tagja. Mögötte munkásévek, és előtte ismét csak tanulás. Most iratko­zott be a kétéves közgazdasági tanfolyamra. Nem akar lemarad­ni, mert neki a pókhálófinom szálak puha, csillogó kelmékké szövődése jelenti az életet. Szakály Éva Nyugaton még dörgött az ágyú- A háború sebei még nagyon frissek voltak Egy-egy kidöntött fa, árokba fordult, ki­égett tank, zilált kerítések mutatták rom­bolásait. Az emberek szemében is lát­szott még a nyugtalanság, ám az élet már bontogatni kezdte az öröm bimbóit is. A falakat elözönlötték a szovjet ka­tonák, vidám harmonikaszó csendült es­­telente s az emberek lelkéből lassan-las­­san elszállt a nyugtalanság. Április első napjaiban bajuszos, für­ge járású férfi érkezett Sárvárra. Korán tavaszodott 1945-ben, a járókelőket ki­csalta a jó idő az utcára­ A piactéren mintegy 40 főnyi nemzeti karszalagos tán­­fergett. A bajuszos férfi egyenesen felé­jük tartott. Körbe fogták a jövevényt, aki néhány szóval elmondotta, hogy őt a kommunista párt küldte Sárvárra... A karszalagosok megélénkültek. A­z idegen férfi megvillantotta lelkük mé­lyén a reménység napsugarát. Ám ekkor a bajuszos kinyújtotta karját, s felmuta­tott az egyik épület homlokzatára. — Az mi? — kérdezte felháborodva. — Nem lehet bemenni a házba — mondták egyszerre többen ás- A házon sértetlenül lengett a nyilaskeresztes lo­bogó.­­— Nem lehet bemenni, bezárták a kaput. A párt küldöttje előrelendült. Ka­tonás léptekkel ott termett a ház kapu­jában. A kapu tényleg zárva volt. Ekkor nekifeszítette vállát, de az erős tákol­mány nem engedett. — Ide hé! — kiáltotta amazoknak, akik egy ideig még zavarodottan álltak. Odaszaladtak, nekivetették ők is a vál­­laikat, s a kapu kinyílt­ A nyilaskeresz­­tes zászló a porba hullott. A párt küldöttje ekkor így szólt a kar­szalagosoknak: — Elvtársak, szaladjon valaki Orbán Lajosért. Mondja meg, hogy a Magyar Kommunista Párt küldöttje hivatja. A futár elment. A bajuszos pedig to­vább iné­zkedett. Egy embert elküldött deszkáért, amiből ideiglenes táblát eszká­­báltak s ráírták: „Magyar Kommunista Párt sárvári szervezete”. Készítettek egy másik táblát is, s az egyik ügyes kezű férfi a bajuszos javaslatára ezt pingálta rá: „Föld, kenyér, szabadság!” Ekkorra előkerült egy vörös zászló is. A táblákat elhelyezték az épület homlokzatán, s ez­zel, mintegy befejeződött az első aktus. Urbán Lajos hamarosan megérkezett. De nem jött egyedül. Magával hívta fiát és még hat férfit. Rövid tanácskozás után megalakították a Magyar Kommunista Párt sárvári szervezetét. A párt küldött­je kiállította az ideiglenes igazolványo­kat, majd papírokat nyújtott át. Azokon volt az Internacionálé sokszorosított szö­vege. A dallamát ismerték­ Ünnepélyes, komoly arccal felálltak s énekelni kezd­ték a dalt... „Föl, föl, ti rabjai a föld­nek, föl, föl, te éhes proletár”. A szemekből kibuggyantak a köny­­nyek. A jelenlevők meghatódottan néz­ték mindezt, s még aznap többen belép­tek a kommunista pártba. •. . Szabó Imre elvtárs — ő volt a Magyar Kommunista Párt küldöttje —, másnap elindult szülőfalujába, Felsőpaty­­ra, hogy ünnepélyesen megkezdje a föld­osztást. Az volt a terve, hogy a három község lakóit — Felsőpaty, Alsópaty és Rábapaty —, a felsőpatyi népházba hívja össze nagygyűlésre. Ott majd megalakít­ják a földosztó bizottságot és megkezdik a földek kiosztását a szegényparasztok kö­zött. A párt küldöttjén izgalom vett erőt. Hogyne, hiszen ahova indult, abban a faluban cselédeskedett hosszú-hosszú éve­ken át. Ismerte a fákat, a bokrokat, az öregeket és felnőtteket egyaránt. Felsőpatyra érve legelőbb a jegyző­vel találkozott­— No, Imre, mi újság Pesten? — kérdezte. Szabó elvtárs pár szóval elmondta, mit csinálnak a pestiek, hogyan fogtak hozzá a romok eltakarításához, majd így szólt a jegyzőhöz: — Jegyző úr, én holnap reggel gyű­lést akarok tartani a népházban. Kérem, doboltassa ki mind a három községben, hogy a kommunista párt küldöttje akar szólni a lakossághoz. A jegyző furcsán nézett. Tétova moz­dulatokat tett kezeivel. Kereste a szót, amely ördög tudja, mi okból, kezdett hűt­len lenni hozzá. — Ej­te, Imre, nem lesz abból semmi —­ dadogta végül is­ — Korán van az reggel, meg nem is mernek összejönni még az emberek. — Jegyző úr, én holnap reggel hat órakor a népházban leszek... Hangja igen határozott lett most már. A jegyző ekkor cselhez folyamodott. — Nézze Szabó úr, ha akarnám sem tudnám összehívni az embereket. Az oro­szok bekötözték a lovakat a népházba Nem lehet oda bemenni... Szabó elvtárs tudta, hogy ez nem lehet igaz. — A Magyar Kommunista Párt kül­dött, megértette? Holnap reggel hat óra­kor beszélni akarok a három község la­kóival. Ezzel magára hagyta a jegyzőt, aki zavarodottan állt az út szélén és sokáig nem is tudott megmozdulni. Csak nézett az egykori cseléd után és sehogyan sem akarta megérteni, mi történt vele hir­telen. Reggelre ott állt a három falu népe a ház előtt- Az épület belseje ragyogott a tisztaságtól. A nagytermet berendezték, a falakon Marx, Engels, Lenin képei és különböző feliratok díszelegtek. Szabó Imre hozta magával mindezt. Az emberek megilletődve olvasták a jelmondatokat: „A föld azé, aki meg­műveli”. „Föld, kenyér, szabadság!'’ Könnyezve hallgatták végig a beszédet. Az egykori cselédtárs boldogságot hozott közéjük. A kommunista párt küldöttje megtöltötte bizalommal a lelkeket-A gyűlésen megalakították a föld­osztó bizottságot. Még aznap megkezdték a földek kiosztását. Az urasági földekbe beledobbantak a mezsgyekarók. Hmm-- 1'j-ple­­t betét­en töltésietek VAS NÉPE Élüzem lett , az Uraiújfalui Állami Gazdaság Az 1960-as évi eredmények alapján — a megye állami gaz­daságai közül —, az Uraiújfalui Állami Gazdaságot érdemesítet­ték élüzem címre Az élüzemava­­tó ünnepséget csütörtökön este tartották Uraiújfaluban. Ez al­kalommal Micsuk László, a MEDOSZ elnökségének tagja ad­ta át az élüzem címmel járó ok­levelet. Az előadó hangoztatta, hogy az uraiújfalui gazdaság az elmúlt évben a tervezettnél 3,5 millió forinttal nagyobb ered­ményt ért el, s ebben nagy szere­pet játszott a szocialista munnka­­verseny. A jó munkának meg­van a jutalma. Az Uraiújfalui Állami Gazdaságban az élüzem­­avató-ünnepség során 816 ezer forint nyereségrészesedést osztot­tak ki a dolgozók között. Szemé­lyenként átlagosan egy havi ke­reset összegének megfelelő nye­reségrészesedés jutott. Az él­­üzemavatón számos dolgozót tüntettek ki és részesítettek pénz­­j­utalomban Lelkesítő volt Igazán lelkesítő volt! Nemcsak azért, mert a városi fúvószene­kar vérpezsdítő zenével végigvo­nult a városon. Az arcokon lát­szott az izgalom, a tenniakarás izgalma. Amikor az üzemekben elült a gépek zaja, az irodákban becsukódtak az íróasztalok, nem hazafelé indultak az emberek, mint máskor. Gyülekeznek kezd­tek a megyei tanács épülete előtt, hogy onnan vonuljanak a vasútállomás elé, az Éden Gyula térre. Vasutasok, ipari munká­sok, tanácsi dolgozók és más in­tézmények vezetői állak a sorba. A tér pillanatok alatt benépe­sült. A tér, ahol tizenhat évvel ezelőtt romokban hevertek a házak. Gerenda­darabok, üsz­kös romok őrizték a háború bor­zalmait. A tér lapátos, csáká­­nyos emberekkel telt meg. A városi tanács elnökének szavai után megpendültek a szerszámok. Az újonnan épült, impozáns házak ablakai megnyíl­tak. Először kíváncsian nézték, mi történik az Éden Gyula té­ren. Aztán, amikor megtudták, hogy társadalmi munkába meg­kezdték a parkosítást, jöttek le egymás után. Hazafelé igyekvő munkások, sétálgató járókelők álltak meg a téren. Nem mentek tovább, lapátot, csákányt fogtak, hogy részesei legyenek ennek a mun­kának. Játékos kedvű gyerekek özön­lötték el a teret. A látvány azonban feledtette velük a játék örömét, nagyobb örömöt leltek abban, hogy szerszámot foghat­tak ők is a kezükbe. Ez volt a lelkesítő. Az a közel kétszáz ember s az az izgalom, amely fűtötte őket. Valaki pa­pírra írta a társadalmi munká­sok nevét. Vagy 160-an iratkoz­tak fel, pedig többen voltak... Mire besötétedett, elsimultak a földhányások. A fagyalbokrok mind-mind kupacokban várták az elszállítást. A zenekar már ré­gen elhallgatott, amikor a lapátok még összekoccantak a kavicsos földdel. És ez volt az igazi zene. A munka ritmusa zengett arról, hogy nemsokára ez a tér lesz a város egyik legszebben parkosí­tott tere. —hj— Megyénk több üzemében élüzemavató ünnepséget tartottak Az elmúlt év második felében végzett munka alapján — az ed­digi értesülések szerint — a Va­s megyei iparvállalat nyerte el az élüzem címet a Kőszegi Posztó- és Nemezgyár élüzemavató ünnepségén a gyár dolgozóin és a társvállalatok kép­viselőin kívül megjelent Goszto­­nyi János elvtárs, a megyei párt­­bizottság" első titkára, Seres Ti­bor elvtére, a Könnyűipari Mi­nisztérium Gyapjúipari Igazgató­ságának vezetője és Apró József elvtárs, a Textilipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezető­ségének titkára A múlt év második félévének eredményeit, a termelési tapasz­talatokat és az idei feladatokat Klajszki János elvtárs, az üzemi pártbizottság titkára ismertette. Az ünnepség végén 42.001­ fo­rint jutalmat osztottak ki. A fő a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta, 28 munkásnak pedig a kiváló dolgozó oklevelet és jelvényt, illetve a vele járó eg­y heti és két heti fizetésnek megfelelő jutalmat adták át. Ez alkalommal fizették ki a nyereségrészesedést is­ Egy-egy dolgozó átlagosan közel három­­hét, fizetésnek megfelelő nyere­­sé­grészesedést kapott. A Vas megyei Építőanyaipari Egyesülés dolgozói a Savaria Nagyszálló kisermében rendezték meg és­üzemavató ünnepségüket, ahol Szakács Tivadar elvtárs, a válla­lat igazgatója számolt be azok­ról az eredményekről, amelyek alapján az egyesülés elnyerte a nagy elismerést jelentő élüzem címet. Az egyesülés téglagyárai 1960-ban átlagosan 95 forinttal olcsóbban állítottak elő egy-egy ezer da­rb téglát, mint egy év­vel korábban. Az élüzemavató ünnepség al­­kalmával osztották ki az Építő­­anyagipari Egyesülés irányítása alatt dolgozó üzemek kiváló dol­gozóinak a kiváló dolgozó okle­veleidet és a jutalmakat. Hárman kiváló dolgozó oklevelet, huszon­­hatan pedig összesen 15 ezer fo­rint jutalmat kaptak. Az élüzemavató ünnepségen részt vett P­ozsovits István elv­társ, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője és Horváth István elvtárs, a megyei tanács elnök­­helyettese is. A Szombathelyi Villamosvasút dolgozói a Gyöngyös vendéglő­ben gyűltek össze az élüzem­ cím elnyerésének megünneplésére. A vállalat most már nyolcadszor szerezte meg a megtisztelő címet. Nem érdemtelenül. Erről számolt be a családias ünnepségen Bá­rány Mihály elvtárs, a vállalat igazgatója. A terv 1 millió 560 ezer forint menetdíjbevételt írt elő, s a vállalat dolgozói az elő­írást majdnem 200 ezer forinttal túlszárnyalták. Az önköltség ered­ményes csökkentése, a gazdasá­gos munka révén 115 ezer forint többletnyereségre tett szert a v­­állalat. A Villamosvasút dolgozói ez élüzemavató ünnepség alkalmá­val kapták kézhez az elmúlt évi munká­btan járó nyereségrésze­sedést is, ami 18 napi fizetésnek megfelelő összeget tett ki. Ugyan­csak ez alkalommal osztották ki a Kiváló dolgozó okleveleket és a legjobbak­nak járó pénzjutal­makat. A vállalat öt dolgozója kapta meg a Kiváló dolgozó­­ok­levelet. 3

Next