Vas Népe, 1961. július (6. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-14 / 164. szám

1961. július 14. Péntek. 03 öt tagú brigád. Vizsgálta meg a Sárvári Cukor­gyárban az újítómozgalom hely­zetét. Mi tette indokolttá a vizs­gálatot? Az utóbbi időben az újítómozgalom az üzemben visz­­szaesett. 1958-ban 126, 1950-ben 83, 1960-ban 67 és az idén mind­össze 17 újítási javaslatot nyúj­tottak be a gyár munkásai és műszaki dolgozói. Igaz, hogy az idén még csak az év telénél tar­tunk, de az újítások számának csökkenő tendenciája azért így is kimutatható. A brigád tagjai — Daoda Gyu­la, Nagy László, Wittinger Sándor, Nagy Imre és Nagy Jó­zsef — műszaki dolgozók, szak­­szervezeti vezetők egy 29 pont­ból álló jelentést készítettek. A beszámolót, a vizsgálat tapasz­talatait széleskörű tanácskozá­son vitatták meg A jelentés megállapította, hogy az újítási naplót a rendeletnek megfelelő­en vezették, az újítók megkap­ták a megfelelő erkölcsi és anyagi támogatást a vállalat ve­zetőitől, a szerződéskötést meg­előzően az előkalkulációkat el­készítették és a gazdaságilag pontosan ki nem mutatható (pél­dául munkavédelmi jellegű) újí­tásokat eszmeileg díjazták. Az ügyvitelben, az újítások elbírá­lásában, alkalmazásában és dí­jazásában tehát különösebb hi­bát nem észleltek. Az újítómozgalom hanyatlásá­nak azért van néhány közelebbi oka. Először is, hasonló vizsgá­latot az üzemben már évek óta nem tartottak, tehát nem össze­gezték a jó módszereket, nem keresték a kijavításra váró hi­bákat. A jövőben tehát meg kell találni az újítómozgalom nyilvá­nosságának a módját. A tanács­kozáson javaslatok is születtek. Az elfogadott újítások kivitele­zéséről, az újítási, feladatter­vekről az üzemi híradóban, fali­újságon és a szakszervezeti bi­zalmiak útján tájékoztatják a dolgozókat. Hiba volt az is, hogy a vállalat újítási ügyeit az üzem energetikusa intézte és sok teen­dője mellett csak kevés időt tu­dott szakítani a kezdeményezé­sek felkarolására. Ezért a brigád az újítási feladatok ellátására Szabó Lajosné cukorgyári mér­nököt javasolta. A hibák kija­vítására, az újítómozgalom fel­lendítésére ezenkívül kilenc pontból álló intézkedési tervet dolgoztak ki. Az intézkedési terv szerint le­rövidítik az újítási javaslatok elbírálásának idejét, gondoskod­nak az elfogadott, de még nem hasznosított újítások alkalmazá­sáról, igénybe veszik a szakszer­vezeti aktivistákat a jó módsze­rek népszerűsítésére. A vállalat igazgatója, főmérnöke, a párt­­szervezet titkára és az üzem szakszervezeti bizottsága havon­ta meghallgatja az újítási előadó beszámolóját és segítséget nyújt az akadályok leküzdésére, a problémák megoldására. Az öt tagú brigád ellenőrzése, az általuk készített beszámoló széleskörű megvitatása és a ki­lenc pontból álló intézkedési terv elkészítése hasznos volt és jó kiinduló pontja lehet az újító­mozgalom fellendülésének. Most már csak a végrehajtáson, az öt­leteken, a dolgozók kezdemé­nyezésén van a sor. Farkas L. DOLD-MIHAJLIK: Ordasok között (130.) Heinrich felkelt, az ajtóhoz lé­pett, és megint belerúgott. — Az isten szerelmére, marad­jon már nyugton! Maga miatt mindnyájunkat megölnek! — szi­szegte Pfeiffer. — Addig nem nyugszom, amíg el nem értem, amit akarok! Az ajtó újra felnyílt, s a kü­szöbön megint az előbbiek jelen­tek meg: Melnyikov meg a maquisard. Mögöttük állt egy nő, kezében három karéj kenyérrel, egy vizeskancsóval és bögrék­kel. Melnyikov géppisztollyal a ke­zében az ajtónál maradt, társa pedig kezdte feloldozni a foglyok kezét. — Egyetek, csak aztán gyor­san, mert nincs időnk játszadoz­ni veletek! — förmedt rájuk tü­relmetlenül Melnyikov. — Nem is akarjuk tartóztatni! — válaszolt megvetően Heinrich, és harapott egyet a kenyérből, majd lenyomtatta egy korty víz­zel. Az ízletes ebéd után, amellyel egy órával korábban André Re­­nard és ugyanez a Melnyikov megvendégelte, Heinrichnek nem akart lemenni a torkán a száraz kenyér. A sofőr és Pfeiffer azon­ban egy pillanat alatt befalták a kenyeret, mind a vizet, míg Heinrich még mindig csak rágta a maga darabját. — Nem várok tovább! — ki­áltotta Melnyikov, és kikapta Heinrich kezéből a bögrét. — Fulladj meg a vizeden! — vetette oda egykedvűen Hein­rich, és élvezettel szippantott a cigarettából, melyet a nő valami­vel előbb adott neki. — Megkötözni! — rendelkezett Melnyikov, amikor a foglyok el­szívták cigarettájukat. Újra megkötözték őket, s a be­tett ajtón kattant a zár. — No, megkönnyebbült egy kissé? — kérdezte Heinrich Pfeiffertől. — Könyörgök, ne ingerelje őket többé — súgta a rémült pro­pagandista. — Úgyis dühösek ránk, és most még dühösebbek lesznek. — Ez még csak a kezdet. Azt figyelje meg, hogyan fogok vi­selkedni a bíróságuk előtt! Egye­lőre megpróbálok aludni, és ma­guknak is ezt tanácsolom. Heinrich villával szalmát ko­tort derékaljának, végigfeküdt rajta, és tíz perc múlva már az igazak álmát aludta. Estefelé megint kihallgatásra vitték őket. Pfeiffert meg a so­főrt hamar elengedték, Goldring kihallgatása azonban sokkal to­vább tartott. Pontosan annyi ideig, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy végleg kidolgozzák megállapított tervük részleteit. A kihallgatás után a foglyok­nak bekötötték a szemét, autóba ültették őket, és elindultak velük valamerre. Sokáig utaztak, talán egy óráig, talán kettőig. Végre a gép­kocsi megállt egy épületnél. A sötétben csak homályos körvona­lai látszottak. Bevezették őket az épület belsejébe, és ismeretlen okból levették szemükről a kö­tést. Kiderült azonban, hogy a foglyok most sem látnak többet, mint akkor, amikor szemük be volt kötve. — Sofőr, itt van? Hát maga, Herr Pfeiffer? De hová lett Bertina Grausamen? Aggaszt, hog­y őt elkülönítették. Talán szabadon bocsátják? — Hova gondol! SS-egyenru­­hában van, s ezt itt éppoly ke­véssé szeretik, mint a civil nem­zeti szocialisták barna egyenru­háját — dörmögte komoran a so­főr. Pfeifferből félig sóhajtásra, félig nyögésre emlékeztető hang tört elő. — Mein Herr — súgta oda neki halkan Heinrich —, mialatt idevezettek minket, sikerült ki­szabadítanom a kezemet. Mind­járt az önét is kiszabadítom. Bi­zonyára ez az utolsó állomás az útunkon ... mielőtt meghalnánk. De megpróbálom lóvá tenni őket. Egy idő múlva szükségre kérezkedem, és amikor kivezet­nek,, megpróbálok elszökni. Ha sikerült, minden lehetőt megte­szek a maguk megmentésére is. Heinrich feloldozta a sofőr ke­zét, majd Pfeifferét. Ez utóbbi­nak egész teste remegett. — Ha maga megszökik, akkor minket ítélet nélkül megölnek! — jajdult fel a propagandista, és elkapta Heinrich karját. — Nem engedem el! Nem hagyom, hogy kockáztassa az életünket. — Elég már az óbégatásból — avatkozott bele a sofőr. Most, hogy élet-halálról volt szó, már nem válogatta meg kifejezéseit, és minden tisztelet nélkül vállon ragadta Pfeiffert. — Ez az egyet­len reménységünk a menekülés­re, és maga megakadályozná. Félrehúzta a propagandistát az ajtóból, és kezével betapasztotta a száját. Heinrich akár csak a nap folyamán a fészerben, megint rugdosni kezdte az ajtót. — Mi kell? — hangzott Melnyi­kov hangja. — A lakomátoktól megfájdult a hasam, hogy mennétek a po­­kolba valamennyien! — kiáltotta. Melnyikov elkáromkodta ma­gát, de ajtót nyitott. Vezényszó hallatszott, hogy tartsák lövésre készen a géppisztolyokat. Valaki belépett, és hátba taszítva a fog­lyot, kivezette az udvarra. Majd bezárult az ajtó, és kattant a zár. Pfeiffer és a sofőr lélegzetvisz­­szafojtva figyeltek. Kívül azon­ban teljes volt a csend, semmi­féle hang, de még nesz sem hal­latszott. Csak mintegy öt perc múlva hallatszott kiabálás és lábdobo­­gás. — Állj! Elfogni! Egy lövés, majd még egy, ez­tán gépfegyversorozat... Mindez távolodott, halkult. ... Amikor egy órával később a hatos számú támaszpont pa­rancsnoka, Schweizer hadnagy megpillantotta Goldring ismerős alakját, elképedt: a kékre vert szemű, vérző kezű Heinrich alig­ha emlékeztethette arra a külön­leges feladatokkal megbízott tisztre, akit a hadnagy többször is látott már a törzsnél (Folytatjuk) fordította: dr. Radd Györes VAS NÉPE Három kenyeri kombájnos rekordteljesítménye (Tudósí­tónk­tól) Még az aratás előtt valameny­­nyi kombájnosunk bekapcsoló­dott a versenymozgalomba. Az SZK—3-as gépekkel dolgozó kombájnosok egyöntetűen elha­tározták,­­hogy részt vesznek a „300 holdas” mozgalomban. Az aratás már több mint két hete tart, s ez idő alatt szép eredmé­nyek születtek a kombájnosok, különösen az SZK-3-asok ver­senyében. Buti Lajos július 12-ig 360 hold földről takarította be a gabonát és szerdáig Egyházi La­jos kombájnos is elérte a 300 holdnyi teljesítményt. Vajda Pé­ter, aki az ostffyasszonyfai ha­táriján dolgozik, július 12-én pontosan 538 mázsa 45 kiló ga­bonát csépelt el SZK—3-as kom­bájn­jáva. Dugmonits István főagronómus, Kenyéri Gépállomás Félévi számvetés a gépi Rákóczi Tsz-ben Künn a góri mezőn a kaszák suhognak, idebent az árnyékban papírlapok zizegnek az íróaszta­lon. Kapolcsi Ottó könyvelő és Gyurátz Sámuel a félévi szám­vetés , eredményeit összegezi. A számokból az derül ki, hogy jó a tejtermelés a tsz-ben. — Jó is ám a tehenészetünk — magyarázza a könyvelő, mi­közben a könyveket lapozza. — Júniusban 10 ezer 30 liter tejet fejtek a tehenészeink. A tejet jórészt értékesítik. Jú­niusban a tejiparnak 6577 liter tejet szállítottak, 2878 litert pe­dig saját gépükkel fölöztek. El­adtak 583 liter tejszínt. A többi tejet a falubeliek vitték el. A tejen kívül a sertéstenyész­tés hoz sokat a „konyhára”. A góri Rákóczi Tsz ugyanis az idén 507.600 forint értékű tejet és ser­tést akar eladni az államnak. Eddig nincs elmaradás a tervtel­­jesítésben. Az áru értékesítési tervet teljesíteni akarják, mert ez 12 ezer forint hitelelengedést jelent majd az év végén a tsz­­nek. Az első félévben kedvezően alakult a sertésértékesítés is. A tervezettnél héttel többet, össze­sen 69 hízott sertést adtak el. A második félév persze „fogósabb” lesz, mert ebben az időszakban még 91 sertést kell meghizlalni a tsz-ben. Bodorics Gyula állatfelelős so­kat izgul is emiatt. Más megol­dást nem talált, mint azt, hogy ő vállalta el a sertések gondozá­sát. Erről jegyezte meg Gyurátz Sámuel: — Bodorics Gyula majd meg­mutatja, hogyan lehet gyor­san hizlalni. Szakember ő a sertés­hizlalásban Az új sertésgondozó azt kérte, hogy a hizlaláshoz teremtsék meg a feltételeket. Egy hónapja beállítottak egy fölözőgépet és most másodtejjel fújatják a sül­dőket. Nagy tétről van szó, mert közel 200 ezer forint bevételt jelent majd a tsz-nek a 91 hízott sertés értékesítése. A gártak az idén 30 forintos munkaegységet terveztek. Ahogy Kapolcsi Ottó könyvelő mondta: a tsz fennállása óta ez az eszten­dő ígérkezik legjobbnak a jöve­delem szempontjából. Az idén 2 forinttal akarják megtoldani a tavalyit. A félévi számvetés azt tükrözi: ha a mezőn is olyan eredmények születnek, mint az állattenyésztésben, akkor a góri Rákóczi Tsz tervei megvalósul­nak. K. L. . V : ::r'v . 1 A tegnapig tartó száraz idő­járás változatlanul kedvezett az aratásnak. A megye paraszt­ságának nagy többsége töret­len lendülettel, kora reggeltől késő estig a földeken szorgos­kodott. Kézi kaszákkal és gé­pekkel egyaránt arattak, hogy minél előbb betakaríthassák a termést. Szorgalmuk eredmé­nyeként tegnap estig a gaboná­nak több mint a felét kepébe rakták va­gy a kombájnszerűk­re hordták. Sajnos, azonban nem minde­nütt „szorítják” úgy az ara­tást ahogyan ezt a gabona érettségi állapota megkívánná Nem is egy községben, illetve tsz-ben csak a kényelmesen elfogyasztott reggeli után kez­denek hozzá az előző nap ab­bahagyott munkához. E ké­nyelmeskedésük folytán persze késik az aratás, s az egyéb ten­nivaló is a körmükre ég. Pe­dig senki nem végzi el helyet­tük a munkát, mindenütt a helybelieknek kell learatniuk és elcsépelniök a termést. Gon­dolják csak meg az aratással késlekedők, kinek ártanak az­zal, ha nem kellő „hozzáállás­sal” végzik a munkát? Első­sorban saját magukat károsít­ják meg. A túlérett gabonáról köztu­dott, hogy eső után vagy egy szél hatására könnyen pereg belőle a szem, s hamar adódik 10—12 százalékos szemveszte­ség. Ez pedig azt jelenti, hogy a hanyagság miatt egy holdról több mázsa gabona, megy ve­szendőbe. Hát vajon azért fá­radtak, izzadtak az emberek , vetéstől a beh­­árításig, hogy egész évi munkájuk egy jó ré­sze kárba vesszen? Ahol a kés­lekedés miatt nagy lesz a szemveszteség, ott kevesebb kerül eladásra, s kevesebbet vihetnek haza a tsz-tagok is. Végső soron az országnak is kárt okoznak, hiszen ismeretes, hogy még mindig megoldatlan probléma a kenyérgabonael­látás. Drága pénzért külföldről kell gabonát vásárolnunk, hogy mindig bőven legyen ke­nyér, kalács és egyéb tészta­féle a háztartásokban. A tapasztalatok szerint Ki­­szegdoroszlón, Horvátzs­dény­­ban, Csákon és a szombathelyi járás nyugati részén levő több községben, eztán Sétony­­ban, Bejcgyertyánoson marad­tak el az aratással. Nem válik el díszére a szövetkezetnek, de a falu vezetőinek sem, akik­nek sokkal jobban a szívükön kellene viselni a sok verejték­kel megtermelt gabona sorsát. A tsz-tagoknak, s a falusi vezetőknek egy része valami­kor a szűkös kommenciós ke­nyéren aratott, s ha az intéző vagy a gazda parancsára nem jelent meg hajnali háromkor a földön, kiadták az útját. Most a magukét aratják, senki nem parancsolja meg, mikor keljenek ki az ágyból. De a jól felfogott érdekük azt kívánja meg, hogy minél kisebb szem­veszteséggel és minél előbb ta­karítsák be a szépen beérett gabonát. Ilyen korán még soha nem arattak le a csipkerekiek Amire még nem volt példa, a csip­­kerekiek egy hét alatt befejezték a kalászosok aratását, s tegnap már megkezdték a zab betakarítását is. Pedig három hónappal ezelőtt még senki sem merte azt gondolni, hogy ilyen „simán” és lendületesen halad majd a munka ebben a múlt év őszén alakult termelőszövetkezetben. A ve­zetőség ugyanis egy-két dolgot nem a legcélszerűbben alakított ki, s emiatt, meg aztán a kedvezőtlen idő­járás miatt is úgy látszott, hogy el­maradnak a kapálással, a gabonabe­takarítással is. A tsz-tagok azonban idejében megtették észrevételeiket és új munkaszervezeteket alakítottak ki. Ennek eredményeképpen háromszor megkapálták a répát, kétszer a ku­koricát és állandóan mintegy het­venkét kaszással aratták hétköznap és vasárnap a 670 holdnyi gabonát. Az aratásba azokat is bevonták, akik ipari üzemekben vagy más munkaterületeken dolgoztak. Így tör­tént, hogy jóval a határidő előtt, a korábbi majdnem egy hónapos ara­tással szemben egy hét alatt befe­jezték az aratást. JOÓ FERENC, cipőgyár­ munkás tsz-patronáló 5

Next