Vas Népe, 1962. május (7. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-03 / 101. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT VAS MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA­­ VII. évfolyam, 101. szám Ára : 50 fillér 1962. május 3. Csütörtök : Színpompás felvonulások, ünnepi megemlékezések, majálisok voltak m­egyeszerte május 1-én Tizennyolcadszor ünnepeltük immár szabadon ezt a napot, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét, május elsejét. A múlt heti nyárias idő után szokatlanul hűvös napok követ­keztek, mégis nagy gonddal készültek az ünnepi sátrak, a lampio­nok, a színes transzparensek és a hatalmas májusfák. Az ünnep reggelén hűvös szél nyargalt az utcákon, de ez egy pillanatra sem rontotta el az ünneplő sokaság k­edvét. A nyári öl­tönyök helyett szövetruhákba bújtunk, előkerültek a felöltők. Kora délelőtt már mozgalmasak voltak az utcák. A tizennyolcadik szabad május­­ reggelén zeneszóra ébredt Szombathely: „Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse.. A felvonulás fél tízkor kezdődött a gyülekező helyekről. A szülök kézen fogták gyermekeiket, színes léggömböket vásároltak nekik.­­Együtt indult ezen a napon sok-sok család. Impozáns látvány volt a két parkba igyekvő, színpompás fel­vonuló tömeg. A parkok pedig ezen a hűvös májusi reggelen is a tavasz ezernyi pompáját és üdvözletét sugározták. Gazdag és színes program várta mind a Puskin ligetben, mind a Jókai park­ban a megyeszékhely dolgozóit. Ünnepelt mindenki. Büszkén, boldogan, felszabadultan, immár tizennyolcadszor. Boldogan harsant az ének a hangszórókból, a da­losok ajkáról: „Népek tavasza téged hív ez a vidám ének, béke ■ legyen a világon...” Béke! Ezt a szót sugározta a színes, kavargó tömeg, ezt hirdette az ■újraéledt természet, hirdették a feldíszített utcák, a házak, a fel­vonulók lelkesedése, öröme... Munkatársaink az alábbiakban számolnak be a megyében tar­tott ünnepségekről: lista állam volt: a Szovjetunió, ma­­ pedig már szocialista világrend-­­ szerről beszélhetünk, olyan világ-­­ rendszerről, amelyben megvaló-­ sult május­­ zászlóvivőinek az­ álma. A szocialista világrend-­ szerben élők a mai napon mun-­­kájuk eredményének örömével, a­­ boldog cél, a kommunizmus felél haladva ünepelnek.­­ Czvizek elvtárs ezután régi má-­­ jus elsejék emlékét idézte. Hang-­­­súlyozta: a magyar munkások­ 1919 előtt is mindig megünnepel-t ték május elsejét. A Horthy-kor-­­szakban azonban a rendszer hal-­ latlan erőfeszítéseket tett a május­ elsejei ünnepségek megtorpedó­zására. A magyar munkásosztály azonban a Horthy-önkény ellenére is mindig megtalálta a módot ar­ra, hogy évről évre hitet tegyen harcos, forradalmi akarata mel­lett, és megülje a proletariátus nagy nemzetközi ünnepét. Szom­­bathelyen is hagyományai vannak május elsejének. Régi újságok megsárgult hasábjai beszámolnak az 1903-as május 1-i ünnepségről, „amely tüntető körmenetté ala­kult”. 1919-ben Szombathelyen is nagyszabású ünnepség volt ezen a napon. A veteránok még emlé­keznek rá, és el is mesélik a fe­lejthetetlen ünnep történetét. A szónok ezután az idei május elseje jelentőségéről beszélt. Rá­mutatott, amíg szerte a világon a dolgozók milliói a munka ünnepét köszöntik, a Csendes óceánon az Egyesült Államok felújították az atomkísérleteket. Ez azonban nem vont fátylat májusi örömünk fölé, mert bízunk abban, hogy a népek békeakarata ismét győzni fog. Ke­zünkben a piros lobogóval, a jö­vőbe vetett rendíthetetlen hittel, derűs optimizmussal ünnepeljük május elsejét. Elszánt akarattal megyünk tovább, végezzük mun­kánkat és küzdünk a boldogabb jövőért! Éljen május elseje, éljen a haladó emberek nagy nemzet­közi összefogása! — fejezte be be­szédét Czvitek Miklós elvtárs. Az ünnepi beszéd elhangzása után vigyázba meredt a tarka so­kaság, és felcsendültek az Inter­­nacionálé akkordjai. Az ünnep hivatalos része ezzel véget ért. De mennyi szórakozás várta az ünneplőket. A díszemelvény ez­után az énekkaroké lett, zengett, szállt a májusi köszöntő. Délután 3 órától folytatódott az ünepi műsor: a város üzemeinek, vállalatainak kultúrcsoportjai lép­tek színpadra és szórakoztatták a megjelenteket. A hűvösre forduló alkonyat a szabadból ugyan­ hazaküldte az ünneplőket, de a szórakozást, a vidámságot nem tudta elűzni. Zsúfolásig megteltek a város szó­rakozóhelyei, vendéglői és nagyon sokan otthonukban folytatták a 18. szabad május 1. ünneplését. Szombathelyen, a Puskin ligetben Mintha vörös és nemzeti színű zászlókat termettek volna erre a napra a fák, úgy ringatóztak a selymek az ágakon, és színes zászlófüzéreket feszített a szél. Jóval a nagygyűlés kezdete előtt már benépesült a park. Gyerme­kek szaladtak az elszabadult lég­gömbök után, és a még néptelen ünnepi emelvényen hancúroztak, műsort rögtönöztek. Fél tíz felé megadták a gyermekek a jelt. — Jönnek a felvonulók! — kiál­tották — s valóban, a park bejá­ratánál feltűntek a zászlóerdős so­rok. A zene elhallgatott, a párt­­rés az állami szervek képviselői, a város vezetői és az üzemek élen­­járó dolgozóinak képviselői elfog­lalták helyüket az emelvényen. A hangszórók szétszórták a ligetben az ünnepi műsor konferansziéjá­­nak a hangját. — Üdvözöljük Szombathely dol­gozóit a 18. szabad május elseje, a ■munkásszolidaritás és a munka nemzetközi ünnepén! Éljen a szo­cialista tábor megbonthatatlan egysége! Éljenek a testvéri szo­cialista pártok! Sorba érkeztek a díszemelvény elé a XII. Autójavító Vállalat, a Kisipari Szövetkezetek, a Vas megyei Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalat, a Szombathelyi vas­úti csomópont, az Élelmiszeripari Gépgyár, és a Savaria Ruházati Ttsz dolgozói. Majd egy félóráig tartott a Pa­­mutipar dolgozóinak menete. Az élen hatalmas transzparens hir­dette:­­(Új fonodánk termelése 1961 első negyedévéhez viszonyít­va 250 százalékra nőtt!” Ott volt a menetben az a több száz dolgozó is, akik május­­ előestéjén kap­ták meg a törzsgárda-jelvényt. Ott voltak a menetben a Szom­bathelyi Cipészipari Vállalat dol­gozói, és büszkén tartották táblá­jukat a magasban: „Kilencedszer is élüzem lettünk”. Jöttek a közlekedési úttörő­ őrs tagjai, az iskolák tanulói, hivatalok és vál­lalatok dolgozói. Fél óra alatt tarka rétté vált a park. Elmúlt 10 óra, de még min­dig özönlött a nép. Megérkeztek a Járómű­javító Vállalat, az Építő­ipari Vállalat, az Öntöde és Fém­­megmunkáló Vállalat, a Tervező Iroda, a Vendéglátó Vállalat és az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói is. Fél 11-re járt az idő, amire minden vállalat felsorakozott az emelvény köré, hogy meghallgas­sák a nagygyűlés ünnepi szónoká­nak, Czvizek Miklós elvtársnak, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjának beszédét. — Milliók ünnepelnek ma — kezdte beszédét Czvizek Miklós elvtárs. — Zeng-zúg május örök dala, sok nyelven a nagy nem­zetközi ünnepen. 72 évvel ezelőtt, 1890 május elsején ünnepelt elő­ször a világ forradalmi proletariá­tusa. Az első május elseje világ­méretű sikere után a munkásság már évről évre megünepli ezt a napot, így vált május­­ a nem­zetközi munkásosztály harci se­regszemléjévé. Május elseje­ a nagy nemzetkö­zi proletár-seregszemle korunkban a békéért harcoló embermilliók demonstrációja is. Az utóbbi négy évtized alatt megváltozott a világ. Akkor még csak egyetlen szocia­ A Jókai parkban A Jókai parkban is­­zászlók, fel­iratok köszöntötték a Zsiray Lajos utcából és a Tanácsköztársaság­liget felől érkező színes, tarka csoportokat. A park fái között élénken lengette a szél a pántliká­kat, transzparenseket, a kisgyer­mek kezében a vörös és nemzeti­­(Folytatás a 31 oldalon) Nagy a forgalom a horvátnádaljai takarmánykeverőben. Innét szál­lítja rendszeresen a takarmánykeveréket fogattal, vontatóval, autón a körmendi és szentgotthárdi járás félszáz termelőszövetkezete. Odaítélték az 1961. évi nemzetközi Lenin-békedíjat Dobi István a kitüntetettek között Moszkva (TASZSZ). A Nemzet­közi Lenin Békedíjakat Odaítélő Bizottság az 1961. évi díjakat, a béke megőrzéséért és megszilárdí­tásáért folytatott harcban szerzett kimagasló érdemeiért a követke­zőknek ítélte oda: Kwame Nkrumah ghanai ál­lamférfinak, Pablo Picasso ■ francia festőmű­vész és közéleti­ személyiségnek.. . Dobi Istvánnak, a Magyar Nép­­köztársaság államférfiénak, Faiz Ahmad Faizu pakisztáni költőnek és társadalmi személyi­ségnek, Olga Poblete de Esprimosa chi­lei közéleti személyiségnek. A Nemzetközi Lenin Békedíj Bizottság Dimitrij Szkobelcin aka­démikus­ elnökletével április 19- én és, 20-án tartotta üléseit.’-” r—% *r-^i tr—% *'■» ■»*. Algírban és Oránban katasztrofálissá vált a helyzet Párizs (MTI): Algírban az el­múlt napokban tovább súlyosbo­dott a helyzet. Az állapotok Algírban és Oránban katasztrofá­lisakká váltak — állapítja meg az algériai kormány hivatalos közleménye, amely a francia ha­tóságokat , teszi felelőssé az evia­­ni egyezmény szabotálásáért. Szombattól keddig 76 halottat és száznál több sebesültet jelen­tettek az algériai városokból, ahol az OAS továbbra is szabadon ga­rázdálkodik. Oran kikötőjében az OAS nyersolajjal öntött le egy 300 tonnás haruszállítmányt, amelyet türelmetlenül várt az arab vá­rosrész éhínséggel küzdő lakos­sága. Az arab „gettóban” síny­lődő sebesültek és betegek nem jutnak gyógyszerhez, mert a fa­siszták­ feltartóztatják a gyógy­szereket szállító autókat. Orán arab negyedeiből több tífusz- és feke­tehimlő megbetegedést jelentet­tek. Az arab lakosságot gyakor­latilag megfosztották a munkale­hetőségektől. Algírban szerdán kora reggel az arab dokkmunká­sok közé dobott gránátok­ 50 em­bert megöltek vagy megsebesí­­tettek. Az OAS ugyanakkor fel­robbantotta a posta és társada­lombiztosító pénztárait, hogy az arabok ne kapják meg Franciaor­szágban dolgozó családtagjaik pénzküldeményeit és nyugdíjil­letményeiket. Módszeresen folyik az algériai gazdasági és kultur­áis intézmé­nyek megsemmisítése. Az OAS az utóbbi napokban több táma­dást intézett a szaharai olajve­zeték ellen, számos iskolaépüle­tet plasztikbombákkal­­ döntött romba. A közigazgatás az ultra­­tisztviselők szabotázsa következ­tében gyakorlatilag megbénult. Az OAS egységei kedden­­este megtámadták és aknatűz alá vet­ték az orani francia főparancs­nokságot. A tüzelés negyven per­cig tartott, majd a támadók el­menekültek. Hivatalos körök­ sze­rint az OAS ezzel az akcióval kí­vánta „üdvözölni” a francia csa­paterősítésekkel együtt Oránba érkezett kormánytisztviselőket. Az algíri rendőrprefektúra be­jelentette, hogy 133 személy tar­tóztattak le, akiket terrorista tet­vékenységgel­­ vádolnak. Salinger a Szovjetunióba látogat Washington (Reuter—AP). A Fehér Ház bejelentette, hogy Sa­linger, Kennedy sajtófőnöke má­jusban a Szovjetunióba látogat. Salingert még Adzsubej, az Iz­vesztyija szerkesztője hívta­ meg az Egyesült Államokban tett lá­togatásakor.­A Fehér Ház sajtó­főnöke hangsúlyozta, hogy ■ mint diplomata utazik, csupán az Egye­sült Államok és a Szovjetunió tá­jékoztatási cseréjéről kíván tár­gyalni. Moszkvai útja előtt Salinger Nyugat-Németországba és Hol­landiába utazik, ahol ugyancsak tájékoztatásügyi problémákról fog tárgyalni. ,

Next