Vas Népe, 1962. május (7. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-13 / 110. szám

8 FILMJEGYZET­EK Amíg holnap lesz Meglehetősen vegyes érzelme­ket kelt a nézőben az Amíg hol­nap lesz c. legújabb magyar film. Témájában ugyan mai, és kitűnő művészek egész sora vonul fel benne, problémafelvetését azon­ban mesterkéltnek érezzük. Egy termelőszövetkezet meg­alakulását, a közös gazdaság el­ső lépéseit, az egyéni gazdákból lett szövetkezeti tagok belső vívó­dásait akarja megrajzolni Kékes­­i Gyula novellája alapján Gyön­­gyössy Imre, a forgatókönyv író­ja. A cselekmény gyújtópontjában Zágon Mihály, a község egyik legtekintélyesebb gazdája áll. Őt választják elnöküknek, mert tud­ják, okos parasztember és ért a gazdálkodáshoz. Nincs könnyű dolga az elnöknek, hiszen nem­csak a szövetkezet gondja nyom­ja a vállát, hanem odahaza is ál­landóan zaklatják, amiért elvál­lalta a tisztséget. A film alapötlete alapjában vé­ve jó. A kifejtésben azonban több sablonos megoldással találkozunk. Ismert epizód, és sokan felhasz­nálták már, hogy a termelőszö­vetkezet a tapasztalt, idősebb ag­­ronómus helyett fiatal mezőgaz­­dászlányt kap. A filmben is ez történik, mert csak így adódik lehetőségük az alkotóknak a bo­nyodalmak elindítására. Mester­kéltnek hat az agronómuslány táncoltatása is. Ez a jelenet egyéb­ként kísértetiesen hasonlít az Al­ba Regia egyik nagyhatású epi­zódjára, csak ebben a filmben el­veszíti minden komolyságát. Túl hosszú, és mesterségesen felfoko­zott a tsz állatainak mentése az őszi esőből. Igaz, a rendező igyek­szik ezt egy másik képsorral fel­oldani, azonban így sem képes ellensúlyozni a film aránytalan­ságait. Az az érzésünk, hogy a film alkotói nem ismerik eléggé a mai falusi életet, és tapasztalati­­ anya­gukból nem futotta egy jó film erejéig. A felfokozott képsorok, s felnagyított ellentétek egymás­­utánisága akármilyen művészi erővel is kel életre, nem elegendő a mai falu hiteles ábrázolásához. A szereplők is érezték a forga­tókönyv hibáit. Bármennyire ki­válót is alakított Sinkovits Imre, Zágon Mihály megformálásában, Ruttkai Éva az agronómuslány szerepében, még­sem lett több ez az alkotás egy közepes próbálko­zásnál. Sorolhatnánk tovább a többi nagynevű művészt, Mészá­ros Ágit, Dayka Margitot, Agárdi Gábort, Gobbi Hildát, Szemes Marit, Bihary Józsefet és nem utolsó sorban a rendezőt, Keleti Mártont, a jó forgatókönyv hiá­nya azonban az ő alkotásukon is meglátszott. Szentkút A Szentkút című új magyar kisülni egy búcsújáróhely látoga­tóiról készült. A szentkúti búcsú még ma is sokat vonz, mert be­tegségeikre csodás gyógyulást re­mélnek. A zarándokok kilométe­reket baktatnak gyalog, és felál­dozzák éjszakáikat. Betegségükből azonban sem a szentkúti víz, sem a búcsú „kegyelme” nem gyógyít­ja ki őket. Sőt, az összecsókolt kődarab súlyos betegségeket ter­jeszt, és megfertőzheti azokat is, akik egészségesek. A film szemlé­letesen mutat rá: a gyógyulás nem a búcsújáróhelyek kegyelmében, a „szentforrások” gyógyító erejé­ben, hanem a korszerű orvostudo­mányban keresendő. Nevessünk Akik szeretik a vidámságot és a kacagást, nem csalatkoznak a Nevessünk című amerikai film­­burlesz-összeállításban. Robert Youngson válogatása a hajdani némafilmek világába viszi el a nézőt. Halhatatlan komikusok kel­nek életre a régi kópiákon. Mo­solyt, kacagást fakasztanak a mai mozilátogatók körében is. Láthatjuk a néma filmvígjáték koronázatlan királyát, Billy Be­­vam-t osztriga-evés közben, s a huszas évek másik két vígjáték sztárját, Laurel-t és Hardy-t. Lát­hatjuk a film történetének legna­gyobb komédiását, Harry Lang­­don-t is. Az összeállítás több re­mek jelenetet mutat be a nagy­nevű művész főszereplésével. A Nevessünk című összeállítás valóban a humor igazi gyöngy­szemeiből készült, s a mai néző­nek is kellemes szórakozást nyújt. E. T. VAS NÉPE 1962. május 13. Vasárnap — Most aztán nem fog felvágni az elnök a motorjával... Tanácstagi fogadóórák A szombathelyi városi tanácstagok közül ma, május 13-án Halász József (118-as vk) délelőtt 10 órától déli 12 óráig a VI. kerület, Vörös László u. 2. szám alatt, Horváth Sándor (86-os vk.) délután 4 órától 5 óráig a Szalonok u. 33. szám alatt. Flór Mihály (115-ös vk) délelőtt 10-től déli 12-ig a VII. kerület Zaja u. 8. szám alatt és Németh János (112-es vk.) délelőtt 10 órától déli 12 óráig a VII. kerület, Szófia u. 20. szám alatt. Szombathelyi városi tanácstagok fo­gadóórái május 14-én, hétfőn: Csonka Ferenc (30-as vk) délután 4 órától 6 óráig a KISZÖV székházban a Hunyadi úton, Kőbányai Ernőné (1-es vk) délután 3 órától 4 óráig a Simon Ferenc u. 18. szám alatt, Körmendi Sándor (62-es vk) délután 5 órától 8 óráig az Árpád u. 7. szám alatt, Varga Ferenc (33-as vk) délután 4 órától 5 óráig a Derkovits Gyula u. 8. szám alatt és Pánczél Károly (105-ös vk) délután 4 órától 5 óráig a Balogh Ádám u. 14. szám alatt. Fölöp Kálmán, a körmendi járási tanács végrehajtó bizottságának tag­ja május 14-én délelőtt 9 órától déli 12 óráig a járási tanács vb titkársá­gán fogadóórát tart. Arnold Gyula, a szombathelyi városi tanács végrehajtó bizottságának tagja május 15-én, kedden délelőtt 8 órától 10 óráig a városi tanács első emeleti kistermében fogadóórát tart. Szombathelyi városi tanácstagok fo­gadóórái május 15-én, kedden: Takács Irén (119.és vk.) délután 8 órától 7 óráig a VIII. kerület, Brigád u. 9. szám alatt, dr. Tóth Károly (35-ös vk.) délután 6 órától 7 óráig a Köz­társaság tér 14. szám alatt és Wagner Ferencné (16-os vk) délután 5 órától 6 óráig a Lenin u. 19. szám alatt, az első emeleten. Iker János, a szombathelyi járási ta­nács végrehajtó bizottságának tagja május 15-én, kedden délelőtt 8-tól déli 12-ig fogadóórát tart a járási ta­nács titkárságán. — 0 — — Ügyeletes gyógyszertár Szombat­helyen ma a 6/7-es számú, Köztársa­ság tér 9. — Ügyeletes orvos Szombathelyen ma reggel 6 órától este 8 óráig a vil­­lamosvasúttól a VII. kerület, Kámon felé dr. Gelencsér József, Markusovsz­­ky u. 1. szám, III. emelet, a villamos­­vasúttól a IV. kerület Szőllős felé dr. Honti Antal, Operint 6. 12. szám. A házhoz hívást reggel 8 órától 10 óráig kell bejelenteni az ügyeletes orvos­nak. Ma este 8 órától hétfő reggel 6 óráig az egész város részére az ügye­letes orvos a Wesselényi u. 4. szám alatti orvosi rendelőben (telefon: 33— 40) található. Az ügyeleti idő alatt csak sürgős ellátást igénylő betegek­hez hívhatók az ügyeletes orvosok. — Ügyeletes orvos Kőszegen hétfőn reggel 7 óráig dr. Ambrus Domonkos (telefon: 179). Az ügyeleti idő alatt csak sürgős esetben hívható az ügye­letes orvos. — Ügyeletes állatorvos Szombathe­lyen hétfőn reggel 7 óráig dr. udvar­helyi József, Éden Gyula tér 1. n. emelet 10. szám. A szolgálati idő alatt kizárólag sürgős esetekben áll ren­delkezésre az ügyeletes állatorvos.­­ A Savaria Múzeum kéri a szombathelyi lakosságot, hogy aki az egykori országzászló díszítése­ként állt, és a közelben elföldelt hat méter magas gránit oszlop­szár pontos helyét ismeri, közölje azt a múzeum vezetőségével a Kisfaludy Sándor u. 9. szám alatt, vagy a 25—54-es telefonon.­­ Befejeződött a villamosítás Jánosházán, a Petőfi Termelőszö­vetkezetben. A 116 ezer forintos munkát a Vas megyei Tanácsi Építőipari Vállalat végezte. A Kertészeti Vállalat kámoni tele­pének villamosítását is befejez­ték. Ez a munka mintegy 160 ezer forintba került. — Fennállásának 50. évforduló­jára készül a MÁV kőszegi fiú­nevelő intézete. A jubileum alkal­mából, május 27-én egésznapos műsorral emlékeznek az intézet fél évszázados történetére. — Térítésmentes véradónap zaj­lott le a Vas megyei Vérellátó Al­központ segítségével a Szentgott­hárdi Kaszagyárban. Ez alkalom­mal az üzem nyolcvanegy dolgo­zója adott vért. (Pácz Ferenc tu­dósító leveléből). — A nyári hónapokban is mű­ködnek a balett-, illetve a­ gyer­mekjáték-szakkörök Kőszegen, Gencsapátiban és Vasszécseny­­ben. A nyári gyermekfoglalkozta­tások tevékenységébe fokozottab­ban bevonják Szombathelyen az úttörőházat, ahol bábszakkört hoznak létre, majd rövidesen megkezdi működését a bábkészítő- és kölcsönző állomás.­­ Grafikai kiállítás tart nyitva június 1-ig a Műcsarnok rendezé­sében Szombathelyen, a Savaria Múzeumban. A kiállítás hétfő ki­vételével délelőtt 10 órától délután 1 óráig, délután 2 órától 6 óráig, munkaszüneti napokon pedig dél­előtt 10 órától 1 óráig és délután 4 órától 6 óráig tekinthető meg. A Camping felszerelések árusí­tását megkezdte OTP hitellevélre a szombathelyi 28. sz. sportszak­­üzlet, I. számú camping felszere­lés, amely áll 1 darab kétszemé­lyes sátorból, 2 darab gumimatrac­ból, 2 darab hálózsákból és 1 db hátizsákból, kapható 4210 fo­rintért. II. sz. camping felszerelés, amelynek részei: 1 darab 4 sze­mélyes sátor, 2 darab gumimatrac, 2 darab hálózsák, 1 darab háti­zsák, kapható 5196 forintos áron. (x) A Kontárkodásért a napokban a következőket büntette meg az ille­tékes tanács igazgatási osztálya. Németh Lajos oladi lakost a kő­művesipar jogtalan gyakorlása miatt 800, Hári Miklós szentgott­hárdi lakost az ácsipar jogtalan gyakorlása miatt 600, Kósik József szentgotthárdi lakost a kályhás­ipar jogtalan gyakorlása miatt­ 1000 forint pénzbírsággal sújtottal — 1450 holdra növelték zöld­ségtermő területüket az idén a Vas megyei termelőszövetkezetek! Az 1450 holdból 442-t öntöznek is! — Mészáros József festőmű­vészt meghívta a vönöcki művelő­dési otthon klubtagsága. Mészáros József május 23-án látogat el Vö­­nöckre. — Magyar operaest címmel elő­adást tart május 15-én este 8 órai kezdettel Kocsis Gyula tanár, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Vas megyei szervezeté­nek szombathelyi klubjában. A klubestet a társulat művészeti szakosztálya rendezi. — 10,2 liter volt a fejési átlag a múlt hónapban a vásárosmiskei termelőszövetkezet tehenészeté­ben. A magas fejési átlagot első­sorban azzal tudták elérni és tar­tani, hogy tavaly egyetlen szál etetésre alkalmas takarmányt sem­ hagytak veszendőbe menni. A tíz­ben jelenleg is bőséges adagokat adhatnak a teheneknek. A Vas megyeiek büszkesége, az idegenforgalmi szakemberek egyik kedvence, a nálunk megforduló külföldi és hazai vendégeknek pedig maradandó élménye a kőszegi Jurisich vár. Az öreg vár, amely valamikor hősi küzdelem színtere volt, most megis fedik. Nagy jubileumra készítik elő restaurátorok, építészek, munkások, jövőre lesz 700 éves. Baloldali képünk az árkádsor középső szakaszának helyreállítási munkálatairól készült. Jobbra: állványerdő jelná, hogy tatarozzák az északi tornyot. —­o — LOTTÓ-TÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása, szerint a 13. játékhéten öt találatos szelvény nem volt. Négy találatot 42 fo­gadó ért el, nyereményük egyen­ként 77.980 forint. A háromtalá­­latos szelvények száma 3613, nyereményük 449 forint. Két ta­lálatot 98.811 fogadó ért el, nye­reményük 16 forint 50 fillér. — O — A GYŐRI RÁDIÓ MŰSORA Vasárnap: Lajta László: Udvarhelyi tán­cok­ — Kisalföldi kulturális hír­adó. — Közvetítés a Zeneművé­szeti Főiskoláról. — A Győr-Sop­­ron megyei Tanács kórusa énekei, vezényel Kőhalmi János. — Peda­gógiai jegyzet. — Gyermekszáj.—* Könnyűzenei összeállítás. Hétfő: Nyugat-Dunántúl életéből. —­ Tánczene. — Sporthíradó. — Szó­rakoztató zenekari muzsika. — A Győri Rádió levelesládája. Vála­szolunk hallgatóinknak. — 0 — A POZSONYI TELEVÍZIÓ MŰSORA Vasárnap: 9.30 A néphadsereg műsora. —­ 10.00 Gyermekműsor. — 11.00 A­ távoli sziget titka. Szovjet rajz­film. — 11.30 Ajándékműsor föld­művesei­nknek. — 14.00 Sportmű­sor. — 17.45 Bábjáték. — 19.00 TV-híradó. — 19.30 Sporteredmé­nyek. Versek. — 20.00 Aesopus, Szovjet TV-film. — 21.45 A nap eseményei. — 22.10 A békever­seny hírei. — O — VÁLTOZÁS a rádió vasárnapi műsorában A Kossuth Rádió vasárnap dél­utáni programján a kiadott mű­sortól eltérően 16.05-kor szerepel az Új zenei újság és 16.30-kor kez­dődik a könnyűzene, amely köz­­ben közvetítés lesz a Honvéd—* Slovan Bratislava KK-mérkőzés*­ről. Beszél Szepesi György. 18.10-kor kezdődik a Tánc és sport című műsor, amely közben közvetítés lesz a Ferencváros— Spartak Hradec Kralove KK-mér­­kőzésről. Beszél Gulyás Gyula. — o — IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig: a­ felhőzet csökkenése, főleg dél­után már több napsütés. Mérsé­kelt északi, északkeleti szél. Vár­­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet 15—20 fok között

Next