Vas Népe, 1963. október (8. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-01 / 229. szám

VILÁG PROLETÁRJAI.*EGYESÜLJETEK! VIII. évfolyam, 239. szám Ára 60 fillér 1963. október 1. Kedd A legsürgősebb mezőgazdasági munka a szántás és a vetés Októberre fordult a naptár. Tegnap azt mondta egy zanati tsz-tag- „április után ez a legravaszabb hónap. Váratlanul, egyik napról a másikra változhat az idő, s ha nem vigyáz a parasztember, erősen ki­késhet a munkából.” Hosszú esztendők tapasztalatát sűrítette megálla­pításába a szövetkezeti paraszt, s nem kétséges, hogy igaza van. Egyelőre azonban jó idő mutatkozik, s rajtunk múlik, hogy milyen mértékben hasznosítjuk az értékes perceket. Jelenleg viszonylag nem állunk rosszul a tennivalókkal. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának tájé­koztatása szerint 83,8 százalékra fejeztük be a vető­­szántást, a vetéssel pedig 44 százaléknál tartunk. Változatlanul szorgalmazni kell azonban a munkát, s az eddigieknél is nagyobb lendületre, és jobb szerve­zésre van szükség. A legfontosabb mezőgazdasági tennivaló most a vetőszántás és a vetés. A hét végére, de legkésőbb vasárnap estére be kell fejeznünk a szántást, ha azt akarjuk, hogy időben s­ülepedett földbe kerüljön a mag A szántást azonban egyre jobban akadályozzák a földben levő kapások, elsősorban a burgonya, a cukorrépa, kisebb mértékben a kukorica is. A vetés érdekében mindennél előbbre való legyen hát a nö­vények gyors betakarítása, hogy minél előbb eket lehessen vinni a földekre. A kapások betakarítását ott gyorsíthatják meg a legjobban, ahol célprémiumot tűznek ki a munkára, s a háztáji helyett először a közös terményét szedik ki, illetve hordják haza. A munka általános szervezését­ hatékonyabban se­­­gítsék elő a járási mezőgazdasági osztályok is. A gyen­gébb szövetkezetekben napról napra kísérjék figye­lemmel az időszerű tennivalókat és konkrétan is se­gítsék egy-egy feladat szervezését, irányítását. Segítsék elő, hogy a kapások betakarításában minél több csa­ládtag vegyen részt, mert csak így teremthetjük meg a szántás és a vetés mielőbbi elvégzésének feltételeit. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának je­lentése szerint, bár a múlt héten javult a gépek ki­használási foka, de még közel sem dolgozunk velük annyit, amennyire lehetőségünk lenne. Szombatig mindössze 91 gépállomási és 147 termelőszövetkezeti traktor járt két műszakban. A gépállomási vetőgépek nagy többsége pedig kihasználatlanul áll a színekben vagy az udvarokon, ugyanakkor több szövetkezetben vetőgép hiánya miatt késik a vetés. Ez az állapot nem maradhat tovább! Közös érdek, hogy a szövetkezetek vegyék bérbe a kihasználatlan vetőgépeket, vagy egyéb módon hasznosítsák őket. A járási vezetőknek az ilyen jelenségekre is terjedjen ki a figyelmük, s ne csak szántótraktort, hanem vetőgépet is irányítsanak át egyik helyről a másikra. Mint a cikk elején is említettük, bár a munkákkal nem állunk rosszul, egy pillanatig sem lehetünk el­bizakodva. Októberben már erősen rövidülnek a napok, s akarattal sem lehet annyit dolgozni, mint a nyári hónapokban. Az időjárás is minden pillanatban közbe­szólhat, s nagy hiba lenne, ha mindössze 10—15 nap munkája miatt hetekkel kitolódna a vetés, ami a ter­mésátlagok csökkenését vonná maga után. Jó szervezéssel, további fegyelmezett munkával október közepére elvethetnénk. Az időbeni vetéssel teremtsük hát meg a jövő évi jó termés alapját — a saját érdekünkben! U. Gy. A bányászok teljesítik vállalásaikat A bányászok a harmadik negyedévben nagy lépéssel közeledtek vállalásuk telje­sítéséhez. Augusztus végé­re már majdnem 700 OOO tonnát termeltek ki a nép­gazdaság téli tüzelőgond­­jainak elhárításához szük­séges egymillió többletből. Ezt szeptemberben — amint a Nehézipari Mi­nisztérium szénbányászati főosztálya hétfőn közölte — előzetes adatok szerint — mintegy 70 000 tonnával tetézték, miután szeptem­beri tervüket a vasárnapi műsza­k­kal együtt 103 szá­­■tóékr*­. teljesítették. Szeptemberben az előző hónaphoz képest lassúdott a termelés, ezért a három­­negyedévi mintegy 770 000 tonna túlteljesítés körülbe­lül 30 000 tonnával keve­sebb a többletnek erre az időszakra ütemezett idő­arányos részénél. Minden­esetre a kilenc hónap ered­ménye biztosíték arra, hogy a bányászok, ha nagy erőfeszítéseik árán is, va­sárnapi műszakok segítsé­gével még az év vége előtt teljesítik egymillió tonnás vállalásukat — hangsú­lyozták a Nehézipari Mi­­nisztérium­ban. A Kínai Népköztársaság ünnepe (A 2. oldalon) Az olvasók fóruma (A 4. oldalon) Jánosháza 1963. őszén (Az 5. oldalon) A tárgyalóteremből (A 7. oldalon) Kétnapos ülésre összehívták a Szakszervezetek Országos Tanácsát­ zetek Országos Tanácsának ülését. A tanácsülés első napján megtárgyalják az 1963. évi népgazdasági terv teljesí­tésének, valamint a télre való felkészülésnek a fel­adatait. A második napon a szakszervezetek nevelő­munkája szerepel a tanács­ülés napirendjén. Az elnökség beszámolóit Beckl Sándor és Bugár Jánosné, a SZOT titkárai terjesztik elő. Csütörtökre és péntekre összehívták a Szakszerve- Magyar siker külföldön Bonn (MTI) Vasárnap ért véget Köln­ben az Antga, az élelmi­­szeripari és agrártermékek két évenként megrendezett nagy nemzetközi kiállítása, amelyen a Magyar Keres­kedelmi Kamara rendezé­sében három külkereske­delmi vállalat, a Terim­­pex, a Monimpex és a Hungarofruct vett részt. A magyar kiállításnak nagy sikere volt. Mind a szakemberek, mind a nagy­­közönség részéről nagy ér­deklődés nyilvánult meg a magyar szalámi, gyulai kolbász, a különféle borok, friss gyümölcsök iránt és különösen nagy sikere volt a frissen készült ma­gyar ételkülönlegességek­nek. A kiállítás láto­gatói sok ezer adag gu­lyáslevest, paprikáscsirkét, töltöttpaprikát és más ételt fogyasztottak. A kiállítás rendkívül hasznosnak bizonyult kül­kereskedelmi szermpontból is, a magyar vállalatok sok értékes új kapcsolatot épí­tettek ki és jelentős üzlet­kötéseket bonyolítottak le. KGST-kísérletek A Szolnoki Állami Gaz­daságban a KGST megbí­zásából kísérletek kezdőd­tek szovjet és csehszlovák répakombájnokkal. A kom­bájnok — a szakemberek felügyelete mellett — a gazdaság hatszáz holdnyi cukorrépa-tábláin dolgoz­nak. Az eddigi tapasztala­tok szerint a gépek napon­ta 3—4 holdról szedik fel és fejelik le a répát, így negyven ember munkáját helyettesítik. A gazdaság és a mezőgazdasági gépkí­sérleti intézet szakemberei munka közben tanulmá­nyozzák a gépeket és tu­lajdonságaikról jelentést készítenek a KGST-nek. (MTI) Honvédelmi sportnap és ifjúsági találkozó Győrvá­­ron. (Képes beszámoló a 3. oldalon) Átvették a kulcsokat a KISZ-lakások tulajdonosai Kedves, családias ünnep­ség színhelye volt tegnap a szombathelyi Ifjúság Há­za klubja. A KISZ lakás­építő akció első 24 boldog lakástulajdonosa jogó nap vette át a kulcsokat. Nagy Imre, a városi KISZ-bizott­­ság titkára méltatta az ak­ció jelentőségét és tájékoz­tatta a megjelenteket a kezdeményezés tovább­fej­lesztésének lehetőségeiről. Ezt követően Maróti János, a KISZ-bizottság munka­társa, a lakásépítő akció egyik legfőbb szervezője­ átadta a kulcsokat a bol­dog lakástulajdonosoknak." A bensőséges ünnepség után fehér asztal mellett sokáig együtt szórakoztak az „újdonsült” lakótársak. Koszorúzási ünnepség és díszszemle Szombathelyen a fegyveres erők napján Koszorúzási ünnepséggel egybekötött Zom, a rendőrség, az MHS, valamint a katonai díszszemlét tartottak a fegyveres Magyar Szocialista Munkáspárt megyei erői­ vasárnap délelőtt Szombathelyen, és városi bizottsága, a megyei és városi a szovjet hősök emlékművénél. A jegy­­tanács, a Hazafias Népfront megyei és véres erők napja alkalmából az emlékmű­ városi elnöksége, a szakszervezetek, az talapzatára helyezték el koszorúikat a üzemek nevében a Takarógyár küldött­határőrség, a munkásőrség, a karható­­ségei. A munkásőrség felvonulása a díszszemlén. Fotó: Jákfalvi

Next