Vas Népe, 1966. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-01 / 154. szám

Újabb amerikai légitámadás Hanoi ellen Az UPI és az AP hírügynök­ségek saigoni bejelentésre hi­vatkozva közlik, hogy az Egye­sült Államok légierejének és haditengerészetének repülőgép A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának központi lapja csütörtöki számában éleshangú cikkben bélyegzi meg az amerikai imperialisták legújabb bűnös akcióit — la­kott települések bombázását. A Morning Star, Nagy-Bri­­tannia Kommunista Pártjának központi lapja közli a párt nyilatkozatát az amerikai légi­erő barbár észak-vietnami­jei csütörtökön ismét megje­lentek Hanoi térségében és tá­madást hajtottak végre külön­böző célpontok elleni bombázásairól. A nyilatkozat megállapítja, hogy az Egye­sült Államoknak ez az akciója újabb bűn a vietnami nép el­len. A párt ugyanakkor eré­lyesen bírálja a brit kor­mányt, amely szavakban el­határolta ugyan magát ezek­től az agresszív cselekmények­től, de nem volt hajlandó el­ítélni az Egyesült Államok vietnami háborúját és to­vábbra is támogatja azt. A Francia Országos Béke­tanács, a Francia Kommunis­ta Párt és az Általános Mun­kásszövetség szintén elítélte az amerikai imperialisták leg­újabb agresszív cselekményeit. Az olasz kommunisták in­terpellációra készülnek a par­lamentben, az amerikai légierő észak-vietnami bombatámadá­sainak ügyében. Robert Kennedy amerikai szenátor rendkívül sajnálatos­nak minősítette a bombatáma­dásokat, s megállapította, hogy ezek az akciók a háború ki­­terjesztését jelzik. Ugyanak­kor azonban hozzáfűzte, hogy a „bombázás szükségesnek látszott”. Nemzetközi tiltakozás Szovjet—francia nyilatkozat Moszkvában csütörtökön szovjet—francia nyilatkozatot adtak ki. A dokumentum meg­állapítja, hogy a Szovjetunió és Franciaország kormánya úgy döntött: rendszeressé te­szi konzultációit és „közvet­len hírközlési összeköttetést létesít a Kreml és az Elysée palota között”. Leonyid Brezsnyev, Alek­­­szej Koszigin és Nyikolaj Pod­­gornij elfogadta De Gaulle tábornok meghívását, hogy tegyenek hivatalos látogatást Franciaországban. De Gaulle tábornoknak jú­nius 20-a és július 1-e között a Szovjetunióban tett látoga­tása „alapvető hozzájárulás a Szovjetunió és Franciaország egyetértésének fejlesztéséhez” és „a látogatás megszilárdítot­ta az újjászülető európai biza­lom érzését” — hangzik a nyi­la­tkozat. A szovjet—francia nyilatko­zatot szovjet részről Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, francia részről Char­les de Gaulle elnök írta alá. A két fél tárgyalásain az európai problémákra fordítot­ták a fő figyelmet, minde­nekelőtt az európai biztonság­ra és a német kérdésre, ame­lyekről a felek eszmecserét folytattak”. * A Szovjetunió és Francia­­ország megállapodott abban, hogy konzuli egyezményt köt és ezzel a céllal a közeljövő­ben tárgyalásokat kezd. A fe­lek kifejezték azt a meggyő­­győződésüket hogy az áru­csereforgalmat az 1965—69. évi ötéves kereskedelmi egyez­ményben előirányzott szinten túl is ki lehet terjeszteni. * A szovjet—francia nyilatko­zaton kívül aláírták a Szov­jetunió kormányának és a Francia Köztársaság kormányá­nak megállapodását a világűr békés célú tanulmányozása és meghódítása területén meg­valósítandó együttműködésről, valamint aláírták a tudomá­nyos , műszaki és gazdasági együttműködési egyezményt. Az egyezményeket kormá­nyuk megbízásából Andrej Gromiko és Maurice Couve de Murville külügyminiszte­rek írták alá. A szovjet—francia doku­mentumok ünnepélyes aláírá­sánál jelen voltak a szovjet kormány és az SZKP vezetői. _____ A férfi zihálva állt az ajtóban, hosszú, sujtásos bundája, amelyre olyan büszke volt, mészfoltos, vakolatos, piszkos, arca is fel­dúlt, ijesztően kifordult. — Nincs Fortuna. Megszűnt. Az éjjel le­bombázták, a földig szétverték. Az asszony odament hozzá, kifűzte cipő­jét, odakészítette a papucsát, segített neki kibújni a bundából, úgy bánt vele, mint a nagy beteggel. — Ó, ne búsulj azért apukám — vigasz­talta. — Majd építenek helyette másikat. Van pénze a biztosítónak, tudod te azt. — De nem érted, te szerencsétlen, hogy most már biztosító sincs?! — förmedt a fe­leségére Papír Marci. — Az összes többi va­­gyonja vidéken volt, Tiszántúlon, az már az oroszok kezén van. — De te megvagy, életünk, egészségünk épen maradt, az a legfontosabb — mondta az asszony. — Feküdjél le, pihend ki ma­gad._ Jaj, dehogy tudok én most nyu­godni. .. Jenci kérdezgette nagybátyját a részle­tek felől. Emberáldozat csak a két éjjeliőr volt, a bérpalota lakói az óvóhelyen sértet­lenek maradtak, azoknak is mindenük oda­veszett persze. Kis idő múlva lejött a szobalány. — Boriskám kedves, gyere gyorsan, se­gítsél, a méltóságosok csomagolnak. Nagyon sietős nekik, mennek Bécsbe. Engem is visznek. — Ajjaj, itt marad a palota védelem nélkül. — Magukat itt hagyják házőrzőnek. — Mit érek én a méltóságom úr nélkül. Nekem semmi hatalmam nincs. Laci arra gondolt, Papír Marci most értette meg, hogy elvesztettük a második világháborút. Tévedett. Másnap, amikor Jencivel kiment a kony­hába reggelizni, a kávéscsésze mellé odaké­szítve várta őket az aznapi újság, a Virradat, amely a nevébe nyomtatva nagy nyilaske­resztet hordott. Mindjárt az első oldalon, vezető címként, a lap teljes szélességében szemet kiszúró felirat:­­ „A katonaszökevényeket rejtegetőikkel együtt felkoncoljuk!” Boris néni kiöntötte a kávéjukat, de nem nézett rájuk. Papír Marci az asztalfőn lesü­tött szemmel rágcsálta a kenyérhéjat. Jenci a feje búbjáig vörös volt, Laci közönyösen bámult maga elé. Amikor ismét a szobájukban voltak, Jenő kirobbant: — Ilyen gyáva, hitvány, jellemtelen fér­get!. .. — Elárulta a családot, mi? Megszegte az ősi törvényt... — Laci gúnyosan mosoly­gott. — Elvárnád, hogy miattunk odaálljon a szuronyok elé? ... — És milyen alattomosan csinálta... ő nem dob ki minket, ő nem szól egy szót sem, csak odateszi az újságot a reggeli kávé mellé. — Eddig abban bízott, hogy a vezér há­zát békében hagyják. A méltóságos úr el­ment Bécsbe, övé a rizikó. Ezt nem vállalja. — Disznó. Cseléd, nyomorult szolga. — Az. De most azt nézzük, merre me­hetünk tovább.­­— Akárhová. Én ezekkel nem tudok egy levegőt szívni percig sem. Laci gondolkozott. — Azt mondom — szólt végül — várjuk meg a délutánt. Ma kell jönni Magdusnak, talán ő tud valamit. A nagybátyádnak min­denesetre mondd meg, hogy még ma to­vábbéltünk. Ne eméssze az aggodalom, hogy itt maradunk. Estefelé érkezett Magda, a korai sötéte­désben, kifújta a szél, hideget hozott magá­val. A cselédszobában hármasban megvitat­ták a helyzetet. — Somos Árpival találkoztam a héten , Rigó néninél — mondta Magda. — Annak a két szigetcsépi lánynak van egy nővére, az itt lakik az Attila körúton a vőlegényénél, aki továbbszolgáló őrmester a Kelenföldi híradóslaktanyában. A Messerschmidt-gyárat kiürítették, egy részét behozták Kőbányára, a sörös pincékbe, másik részét Ausztriába szállították. A Somos gyerekeket is fölesket­ték, hogy viszik a gyárral az országból őket is. Aznap léptek le, amikor Rigó néniéknél összeszaladtunk. — A két Vidódy-lánnyal mi van? — kérdezte Laci. — Azok lenn ragadtak Szigetcsépen. Az állítólag már a szovjetek kezén van. Gyere­kek, nagyon közel vannak a ruszkik. Teg­nap belőttek Kispestre, egy gránát az 51-es vonalára hullott, a villamos nem megy to­vább a Katona­rétnél. — Magda szavait át­­fűtötte az izgalom. — Most már tényleg nem tart soká. — De hová akarsz kilyukadni, Mag­dikém­? — Hát éppen arra, hogy az Árpi mondta, itt az Attila körúton ti is megfér­tek, ha elunjátok magatokat Papír Marci­nál. Az őrmester hozzánk tartozik, tud sze­rezni papírokat. — Ez nem is lehet igaz. — De pont így igaz, ahogy mondom. Egyébként, hogy őszinte legyek, én nem na­gyon lelkesedem a gondolatért, hogy Budát dekkoljatok. Napnál világosabb, Pest fog előbb felszabadulni, a harcok Budán elhú­zódhatnak, nem is nyugszom én addig, min. Margitvárosban nem szerzek nektek valami jó helyet. Beszéltem a bratyeszommal, an­nak van egy ígérete, két napot kell még várni. Addig kihúzzátok az Attila körúton Itt van egyébként a szomszédban, csak á kell menni az Alagúton. Laci magához vonta Magdát, odaszorí­totta arcát a lány szétfútta, hideg orcájához. Egy pillanatra eszébe villant Boris néni, amint állva szappanozza magát a fürdőkád­ban, s most kicsit szégyellte, amit akkor gondolt. — Azt hiszem nélküled már elpusztul­tunk volna — mondta melegen. Gyorsan összecsomagoltak. Távozásukat Jenci jelentette be, hidegen, szárazon, mint­egy mellékesen. Papír Marci odáig volt a megdöbbenéstől. — Édes öcsém, hát maradhattatok volna... Elfértek itt velünk együtt. Igazat, nem­­voltatok útban. Miért kell ilyen sürgő­sen? ... (Folytatjuk) Államcsíny Irakban? A MEN hírügynökség kairói jelentése szerint Irakban csü­törtökön államcsíny-kísérletre került sor. A puccs jellegéről, részve­vőiről más jelentés eddig nem érkezett. Bányaszentsellenség az NSZK-ban A Ruhr-vidéken Gelsen­kirchen mellett csütörtökre virradóra súlyos bányaszeren­csétlenség történt. Az „Unser Fritz” nevű bányában robba­nás következett be, s hét bá­nyász meghalt, 35 pedig meg­sebesült. Huszonhárom súlyos sebesültet kórházba kellett vinni. A robbanás okai még nem ismeretesek. Az MSZMP távirata A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Kínai Kommunista Pártot megala­kulásának 45. évfordulója al­kalmából. Érdekes dokumentum Az Egyesült Államok Kommunista Pártja már befejezte XVIII. kongresszusát, amely­nek határozataira, egész munkájára szerte a világon felfigyeltek a társadalmi haladás hívei. A kongresszus idején készült kép megkésve érkezett hozzánk, de még így is tör­ténelmi dokumentum. Képünkön: az elnöki emelvény, s mögötte a kongresszus jelszavai olvashatók. (Rádiótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) ­ÉPE Erkölcsi csőd A felháborodás hatalmas vihara zúg, végig a földkerek­ség minden kontinensén ezekben az órákban. Nem újság­írói képletes beszéd ez, amely a megdöbbentő és utálatos tény hangsúlyozása kedvéért bőven használja a „színeket”. Való és igaz: haragtól szikrázó szemmel olvasták Hanoi és Haiphong külvárosainak bombázásáról szóló híreket az egyszerű emberek Párizsban, Londonban, Rómában, New Yorkban, Moszkvában — szerte a világon. Spontán röpgyű­­lések, tiltakozó felvonulások, petíciók, levelek és táviratok dokumentálják: az amerikai genocídium, a Vietnam föld­jén folyó népirtás minden tisztességes embert felvonultat kitervelői és végrehajtói ellen. Mi szülte ezt a becstelenséget és hová vezet? Az Egyesült Államok mondvacsinált ürügyekkel, im­perialista céljai szolgálatában, sokezer kilométernyire senki által nem veszélyeztetett és fenyegetett határaitól, egy másik kontinensen, megtámadott egy kis népet. E nép azonban csodálatos hősiességgel védelmezi önmagát, s már­­már a legendák világába tartozó elszántságával bizonyítja a népek igazának legyőzhetetlenségét. Immár teljes az USA csődje Vietnamban. Már hónapok óta világos, az amerikai agresszorok katonai, politikai és erkölcsi helyzete a végletekig lerom­lott és romlik tovább a Siami-öböltől a 17. szélességi fokig. Hiába vittek oda több százezer állig felfegyverzett katonát és vetették be a legmodernebb harci eszközöket, és hasz­talan alkalmazzák a legundorítóbb harci módszereket — a foszfort, a baktériumot és a gázt — a megtámadott nép ellenállását nem tudják megtörni. Mit tesz az USA agresszor ebben helyzetében? Felülkerekedik benne az esztelen katonai kalandorság. A sebzett vad dühével csapkod, újabb területekre tör reá és vérbeborult szemmel rohan saját vesztébe. Az USA tá­bornokai megtanultak félni Vietnamban. És miközben Johnson népszerűsége odahaza rohamosan csökken, a tö­megek ítéletmondásától megrettenve, minden józanságot el­dobva — kihívja maga ellen a végzetet. Hanoi és Haiphong környékének bombázásával felrúgta a saját békeszólamait, kihívta maga ellen a világközvéleményt és bebizonyította az eseményeket mérlegelni tudó amerikaiaknak — mit vár­hatnak tőle! Példátlan cinizmus párosul mindehhez. NcNamara, alig néhány órával a gyalázatos bombázá­sok után, Hanoi és Haiphong térképére mutatva dicseke­dett a Pentagon legújabb „hőstettével” a sajtó képviselői előtt. Mindez immár félreérthetetlenül a hitlerista fasisz­ták magatartására emlékeztet. Márpedig minden emberte­lenség vége — mint a fasizmusé is mindenkor — csak egy lehet: a dicstelen bukás. Túl minden szón — az agresszor cselekedetei önmaga ellen érvelnek. Vietnam népe sokat szenved, de el nem bukhat. Óriási történelmi erők sorakoznak fel melléje: a békét egynek és oszthatatlannak tekintő emberiség. Mi, magyarok, minden más néppel egy fronton, elítéljük az agresszort, lehetséges eszközeinkkel fellépünk ellene és tudjuk: ezt a törekvést az amerikai tömegek is mind erő­teljesebben támogatják. Jenki szoldateszka: el a kezekkel Vietnamtól! Francia atomrobbantási kísérletek Párizsban csütörtökön közöl­ték, hogy a csendes-óceáni kí­sérleti telepen már az éjszaka folyamán sor kerülhet az első atombomba felrobbantására. A kísérlet előkészületei befeje­ződtek, a végrehajtás időpont­ja, csak a légköri viszonyoktól függ. A bombát Mururoa korall­­sziget közelében robbantják fel. A francia katonai hatósá­gok figyelmeztették a hajókat, hogy kerüljék el a sziget kö­rüli veszélyes övezetet. Billotte tábornok, a tengerentúli me­gyék és területek államminisz­tere és a francia szakemberek a Gambier szigeten épített bunkerekből kísérik figyelem­mel a robbantást. 1966. július 1. Péntek

Next