Vas Népe, 1966. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-01 / 232. szám

Kongresszusi ABC 4. H­áziipari Szövetkezet Szombathely. A kong­resszusi munkaverseny előre­láthatólag nem kevesebb, mint félmillió forint tervtúlteljesí­téssel jelentkezik itt E mel­lett a termékek minősége el­len sem lehet semmi kifogás: 93—100 százalékban elsőosz­tályú árut termel a szövetke­zet. A részlegek között az ex­portra készítő bébi és leány­ka ruhát varró dolgozók tűn­nek ki: a tervezett 6000 da­rab mennyiséggel szemben 6964 darab ruhácskát varrtak eddig, melyek értéke közel félmillió forint. A papucskészítők anyag­­takarékosságukkal jelentősen csökkentették az önköltséget. Drága alapanyaggal dolgoz­nak, a nemez ára kilónként 200 forint. A harmadik ne­gyedév 42—43 ezer forintra tehető anyagtakarékossági eredményének zöme az ő ér­demük. , A per­zsaszőny­e­g-készí­tők verseny felajánlásában a bel­földi értékesítésre szánt 400 négyzetméter készáru mellett ugyanennyi export-termék is szerepel. A kongresszusi munkaver­seny ideje alatt új termék lépett be, melynek „0-szériá­­ja” most fut. Ezek a modern bútorstílushoz alkalmazkodó falvédők. Egy részük ragasz­tott technikával készül. A ne­gyedük negyedév közepén már , kapható lesz az üzletekben. * I­parcikk Kiskereskedel­mi Vállalat. Lapunk­ban, közelmúltban beszámol­tunk a vállalat­ kiváló első félévi és harmadik negyedévi eredményeiről, melyek alapján 23,6 nap nyereséget értek el. A negyedik negyedévben to­vábbra is tartani akarják ezt a szintet. A kongresszusi mun­kaversenyen belül a negyven­két, összesen 286 tagú szocia­lista bűnért küzdő brigád az év hátralévő részében külön pótvállalással toldotta meg célkitűzéseit, melyek a forga­lom növelésére irányulnak. A „tegyük szebbé boltjaink” — mozgalom —, mely társadalmi munkán alapszik — és az „ud­varias,, előzékeny kiszolgálás” jelszava dominál a három hó­nap alatt. Korántsem kismér­vű a felajánlások jelentősége: fontos követelmények a szo­cialista vállalat cím elnyeré­séhez. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését megelő­ző rendelkezések — hitelpoli­tika, fenntartási alap képzés, kockázati alap képzés — he­lyes alkalmazása és ezekkel kapcsolatos további intézke­dések ismertetésére a vállalat vezetősége — a párt és szak­­szervezettel közösen — sza­bad akadémiát indít. Első elő­adásunk „A gazdaságirányítás reformja a kereskedelemben” címmel október 10-én lesz, majd ezt követően ismertetik a gazdaságirányítás új voná­sait az áruforgalomban. A dolgozók és a vállalat vezetősége közötti kapcsolat szorosabbá fonására irányul az az elképzelés, mely sze­rint október második felében húszas csoportokban ankétra hívják meg az alkalmazotta­kat, ahol kettős lesz a téma: mi foglalkoztatja a vállalat vezetőségét, és arra is választ akarnak kapni, hogy mi fog­lalkoztatja a vállalat dolgo­zóit? — ha — ­ Újabb lehetőségek a megye állatgyógyászatában Ma indul elad útjára az állatmentő Fennállása óta sok százezer forint kártól megmentette az állat­tartókat — kis és nagy üzemeket — a szombat­­helyi Állatkórház. Dolgozói­nak munkáját a megyén kívül is jól ismerik, nagyra érté­kelik. Nagy tenyészértékű állatokat gyógyítottak meg már Zala, Győr-Sopron és a Vas megyei állományokból. Az utóbbi időben a külön­böző műtéteken, egyéb sok­rétű kezelésen kívül például méhek nozéma-kórjára is végeznek vizsgálatokat, ne­hogy a fertőzött egyedek to­vábbi megbetegedéseket okoz­zanak vándoroltatáskor, vagy más alkalommal. A határ­menti községek 10 kilométeres sávjában atka-kór ellen is vizsgálják a méheket. Mint ismeretes, exportra csak tbc-re és brucellózisra negatív állatokat lehet szál­lítani. Ezek vérvizsgálatát ko­rábban Budapesten, az Orszá­gos Állategészségügyi Inté­zetben végezték. Hosszú időt vett igénybe, amíg az ered­mény visszaérkezett,­­ is abban a szombathelyi Álla k­órház­­ban két-három napon belül sürgős esetekben néhán­y óra múlva is közölni tudják a vizsgálati eredményt. A jövőben az eddigieknél is sokoldalúbbá válik az állatkór­ház munkája, s még több lehetőségük lesz a segítség­­adá­sra, gyógyításra. Ma in­dítanak útjára először állat­mentő autót, hívásra. A men­tőre fekvő állatot is fel tud­nak húzni, s járóképes állat is könnyedén felsétálhat rá. A mentő — aminek beszerzé­se a megye állategészségügyi vezetőinek köszönhető, — te­lefonhívásra a megye bár­mely községébe, majorjába elmegy. A lehetőség szerint megyén túlról is kórházba szállítja a beteg állatot. Korábban nem is egy példa volt rá, hogy egy-egy nehéz elles alkalmával — gyors be­avatkozás hiányában — az anya is, a magzat is elpusz­tult. Arra is jócskán volt pél­­­da, hogy az időben érkezett állatorvos csak egy-két órás munkája után tudta eldönte­ni, sajnos nem segíthet. Ilyen esetekben ■, a gyors járatú ál­latmentő használatával meg­gyógyították volna az állatot. A mentőre egyszerre négy beteg, vagy kényszervágásra kerülő szarvasmarhát, vagy lovat lehet felrakni. A gyógyításban beállt újabb lehetőségek szükségessé tették a jelenlegi férőhelyek bőví­tését is. E célból összesen egymillió 200 ezer forintos beruházással növelik a férő­helyek számát, steril műtőt, állatmosó helyiséget, és ga­rázst építenek. Az új istálló boxosrendszerű lesz, ahol az állatok nem érintkezhetnek egymással, s természetesen nem is fertőzik egymást. Az építkezés befejezésével arra is mód nyílik, hogy a tbc-s, vagy az egyéb fertőző beteg­ségben szenvedő állatot telje­sen elkülönítsék. A beteg jó­szág kezeléséhez függőágyat és keréken járó hordágyat is kapott az Állatkórház. Az említetteken kívül földig süllyeszthető döntő-divány, modern kaloda segíti elő az orvosok munkáját, s egy elektromos autokláv teszi tö­kéletessé a textíliák, műsze­­rek sterilizálását. — U — Lengyel vendégek jegyénkben A magyar—lengyel barát­ság ápolása jegyében néhány napja megyénkben tartózkodik Edward Debicki, a lengyel nagykövetség mellett működő Lengyel Kultúra igazgatója és Párkányi Zoltánné, a Len­gyel Kultúra munkatársa. A látogatás kapcsán megtekin­tették a várost, ellátogattak Simaságra a Május 1. terme­lőszövetkezetbe, találkoztak az Agroker Vállalat dolgozói­val, tegnap délután pedig el­beszélgettek az egészségügyi szakiskola hallgatóival. A szakiskola növendékei rögtönzött kultúrműsorral és néhány ajándékkal kedvesked­tek a vendégeknek, akik teg­nap este még Söptén, béke­­nagy,gyűlésén is részt vettek. TO és jww Setup fut, egy rg Otfet cikl M HSZK? VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TÁJI­ÁCS LAPJA Ára 50 fillér 1966. október 1. Szombat XI. évfolyam, 232. szám A Kínai Népköztársaság ünnepe (2. oldal) Őszi csécshrgaisa (3. oldal) A hét végi sportműsor (4. oldal) Csehszlovákia— Magyarország 195-111 (4. oldal) TMa biztosítási rangest* (5. oldal) A megyei tanácsülés elfogadta Vas megye harmadik ötéves tervét Pénteken ülést tartott a me­gyei tanács. Az ülésen meg­jelent Kovács Antal elvtárs, a megyei pártbizottság első tit­kára is. Dr. Gonda György, a me­gyei tanács vb-elnöke az ülés megnyitása után az Elnöki Ta­nács, illetve, a Minisztertanács megbízásából Pásti Istvánnak, a Patyolat Vállalat volt igaz­gatójának,, a megyei tanács tagjának nyugállományba vo­nulása alkalmából a Munka- Érdemrend bronz fokozatát, Horváth Tibornak pedig, aki szeptember 12-én V. Tomikát Szombathelyen egy kútból ki­mentette, életmentő emlékér­met és pénzjutalmat adott át. A legutóbbi tanácsülés óta eltelt időszak eseményeiről, a vb-nek a két tanácsülés kö­zött végzett munkájáról , a tanácsi vállalatok 1966. évi el­ső féléves tervteljesítéséről, a gabonatermés betakarításának eredményeiről és a Savaria 1966. rendezvényeiről —, dr. Kelemen Ferenc vb-elnökhe­­lyettes tájékoztatta a tanács­ülés részvevőit. Ezután került sor Vas me­gye tanácsa harmadik ötéves tervének előterjesztésére, illet­ve jóváhagyására. A tanács­ülés a megye harmadik öt­éves tervét egyhangúlag jóvá­hagyta. A harmadik ötéves tervvel kapcsolatos előterjesztés anya­gának­ ismertetésére vasárnapi számunkban visszatérünk. A tanácsülésen több inter­pelláció hangzott el. Pály-Kiss Sándor, az Őriszentpéteren ki­használatlanul álló pedagógus szolgálati lakás sürgős kiuta­lását kérte, tekintettel arra, hogy a községben tarthatat­lan körülmények között lakik egy három gyermekes nevelő. Az interpellációra Horváth Lajos vb-művelődésügyi osz­tályvezető válaszolt, s közölte, hogy a szóbanforgó nevelőt saját kérésére a múlt tanév végén szülei lakhelyére áthe­lyezték, azonban utólagosan meggondolta magát. Az üresen álló lakásba középiskolai ta­nárházaspárt akarnak elhe­lyezni. A háromgyerekes ne­velő részére megfelelő lakást szereznek. Fábián Imre bejelentette,, hogy az Ikervárhoz tartozó majorokból az új tanév kez­dete óta az állami gazdaság nem szállítja be az általános iskolás gyerekeket a községbe, az autóbusz költségeit a sok­gyerekes szülők nem tudják fedezni. Az elhangzott észre­vételre Horváth Lajos közölte, tíz napon belül írásban adja meg a választ Dr. Nagy Jánosné segítséget kért a vasvári négy pedagó­guslakásból álló épület épít­kezéseinek elkezdéséhez, mivel az államtól segítségül kapott 300 ezer forintos támogatás felhasználása veszélyben fo­rog. Az építkezést a negyedik negyedévben megkezdik. Szabó József a büki gyógy­víz palackozásának megkezdé­sét sürgette. Megjegyzésére Polgár Fe­renc, a vb. tervosztályának ve­zetője adott választ. Elmondta, hogy az Egészségügyi Minisz­térium a büki víz nagy mész­tartalmának gyors lerakódása miatt egyelőre nem járul hoz­zá a víz palackozásához. A mésztartalom csökkentésére kísérleteket folytatnak. A Hazafias Népfront országos elnökségének ülése A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának elnöksége — a mozgalom budapesti és megyei bizottságai elnökeinek részvételével — pénteken ülést tartott, amelyen a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága IX. kongresz­­szusának irányelveit vitatták meg. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökének megnyitója után dr. Erdei Ferenc főtitkár mon­dott bevezetőt. A vita során felszólalt Balla János, dr. Bo­­dóczky László, dr. Csernik Jó­zsef, Darvas József, dr. Erdey- Grúz Tibor, dr. Földi Mihály, dr. Harrer Ferenc, Nagy Antal, Sin Lajos és Z. Nagy­­ Ferenc.­­ Az ülésen részt vett és a vi­­­­tában felszólalt Kádár János,­­ a Magyar Szocialista Munkás-­­ Párt Központi Bizottságának­­ első titkára. Az elnökség beható eszme­­­­csere után kifejezésre juttatta helyeslését az irányelvekben­­ megnyilvánuló politika alap­­­­vető kérdéseivel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy az irány­­­elvek céljaival egyetért és­­ azokat támogatja. Elhatároz­ta, hogy a vitában elhangzott­­ észrevételeket és javaslatokat eljuttatja a Magyar Szocialis­­­ta Munkáspárt Központi Bi­­­­zottságának. (MTI) Vas­­termelési szakemberek szabadegyetemeken Az idén több mint 200 igaz­gató, főkönyvelő, főmérnök és osztályvezető jelentkezett a TIT által szervezett Gazda­sági vezetők szabadegyetemé­re megyénkben. A Szombat­helyen megrendezésre kerülő öthónapos tanfolyamon ne­ves budapesti közgazdászok, üzemszervezők, és kutatók tartanak előadásokat az új gazdasági reform bevezetésé­nek jegyében. Az érdekesnek ígérkező szabadegyetemen — többek között — a gazdasági irá­nyítás reformjáról, a vezetés színvonaláról, a népgazdasági termelés és a vállalati önál­lóság összhangjáról, az egyé­nek és kollektívák szerepéről a mechanizmusban, a KGST országainak együttműködésé­ről, fejlődési irányairól, ha­zánk külkereskedelmének fel­adatairól hallhatnak a gazda­sági szakemberek. A TIT a munkaügyi elő­adóknak — tekintettel arra, hogy eddig több vitás kér­désben kellett néha önállóan dönteniük, a munkájukat megkönnyítendő Munkajogi szabadegyetemet szervez. A szombathelyi MÁV Járó­műjavító Vállalatnál a közép­vezetők részére a jó és a he­lyes vezetés követelményeiről rendeznek hasznos előadás so­rozatot a tél folyamán. A Rába partján láttuk ezt a kerékpáros gyermekkaravánt. A kemenesmih­ályfai úttörőcsapat 158 fővel rendezett harci kirándulást a Vörös Zászló hőseinek útján mozgalom keretében. ,— no — Vasi ifjúsági küldöttség utazott Csehszlovákiába A Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövetség mehívásá­­ra tegnap harminc tagú ifjú­­sági delegáció utazott me­gyénkből Csehszlovákiába Vint­kovics Jánosnak, a megyei KISZ-bizottság első titkárá­nak vezetésével. Megyénk fia­taljai csehszlovák—osztrák fia­talokkal találkoznak Pöstyén­­ben egy ifjúsági találkozó ke­retében. Háromnapos kint tar­tózkodásuk során a vasi fia­talok üzemeket látogatnak, mezőgazdasági objektumokat keresnek fel és nagygyűlésen vesznek­ részt. Péter János megbeszélései Péter János külügyminisz­ter, a közgyűlésen részt vevő magyar küldöttség vezetője pénteken délelőtt megbeszé­lést folytatott Abdul Rahman Pazhwakkal, a közgyűlés 21. ülésszakának elnökével. Külügyminiszterünk délután felkereste hivatalában O Trcantot, az ENSZ főtitkárát, akivel a világszervezet kér­déseiről, nemzetközi problé­mákról folytatott megbeszé­lést.

Next