Vas Népe, 1967. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

XII. évfolyam, 27. szám Ara­tO fillér 1967. február 1. Szerda „Kérem felvételemet...“ A legutóbbi két-három hét óta Vas megyében több százan írták le e szavakat, s juttatták el a termelőszö­vetkezeti vezetőségekhez: „Kérem, felvételemet a ter­melőszövetkezetbe.” Többen hosszasan indokol­ták kérelmük okát, mások csak a rövid tényt vetették papírra. Beadtak olyan ké­­relmet is, amelyben a fel­vételre jelentkező megírta: „már korábban tsz-tag vol­tam, de ipari munkára men­tem. Most úgy találtam, job­­ban járok, ha itthon mara­dok, s szeretném, ha akkori elhamarkodott lépésemért senki nem haragudna rám”. Rábagyarmaton hat — többségben fiatal, Bükön három Vasalján egy egész építőbrig­ád kérte tsz-be vakó felvételét. Az említett falvakon kívül Bajánsenyén, a szombathelyi, a körmendi, a sárvári és a vasvári járás sok szövetkezetébe kapó­ztat­tak kívülállóik, hogy felvéte­lüket kérjék. Az új belépők közül sokan — mint család­tag — eddig is a tsz-ben dolgoztak, mások, ugyancsak helybéliek vállalatoknál vol­tak alkalmazásban majd megint mások — főleg sze­relők, műhelymunkások — 10—15 év óta városon ke­resték kenyerüket. Hogy miért a nagy érdek­lődés a szövetkezeti tagság iránt? A belépni szándéko­zók szerint a nagyüzemek javuló gazdálkodása, ezáltal a paraszti jövedelem fokoza­tos növekedése. A legnyo­mósabb ok azonban a párt IX. kongresszusának határo­zatai, s az azóta napvilágot látott olyan intézkedések, mint a paraszti nyugdíj újabb rendezése, a társada­lombiztosítás, a garantált munkaegység, a készpén­z­fi­­zetés és még sorolhatnánk. A belépésre jelentkezők elhatározásuk előtt megfon­tolták, hogyan járnak job­ban. Azok, akik mint bedol­gozók szimpatizáltak a szö­vetkezettel, könnyen döntöt­tek, hiszen nap mint nap tanúi voltak a nagyüzemek életének. A korszerűsödő gaz­dálkodás és a nyugdíjas mun­kakör biztonságában nem volt sok gondolkodni való­juk. Inkább volt azoknak, akik közben jól kereső ipari, vállalati dolgozók lettek s akiknek a keresetük utáni nyugdíj mindenképpen biz­tosított volt. Nem egy olyan új belépő van megyénkben, akinek látszólag néhány száz forinttal is magasabb volt a fizetése a szövetkezetben várható részesedésnél. Ami­kor azonban kiszámították, hogy a több száz forintnyi különbözetből mennyi fogy el a bejárásra, s nem egy­szer a családtól is távol élésre, akikor kétséget kizá­­■dóa­n az otthonmaradás mu­­t­atkozott előnyösebbnek. Nem is szólva arról, hogy a munkahelyre való utazga­tás megszűntével sokkal több adőt tölthetnek hasznosab­ban, munkában vagy éppen a családdal. Természetesen nem kevés az olyan belépők­­s szám­a sem, akiknek az új munkahelyükön, a szövetke­zetben lesz magasabb a fi­zetése a korábbinál. A tapasztalatok szerint a tsz-ék vezetői jóindulattal bírálták el a jelentkezők felvételi kérelmét s jóindu­lattal terjesztették vagy ter­jesztik elfogadásra a köz- és a küldöttgyűlés elé is. He­lyénvaló ez, hiszen az új­­ belépőkkel új — és sok fiatal — munkaerővel gyarapodnak a gazdaságok, amit eddig nélkülözniük kelett, s amit a legtöbb helyen a fokozot­tabb gépesítéssel sem tud­tak ellensúlyozni. Bár rengeteg elfoglaltsága van ezekben a hetekben a a szövetkezeti vezetőknek, mégis alkalmat kell találni­uk arra, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig elbeszélgesse­nek az új belépőikkel. Vázol­ják előttük a nagyüzem pil­lanatnyi helyzetét, ismertes­sék a munkalehetőségeket, s ha csak egy mód van rá, mindenkit a kérésnek meg­felelő területen alkalmaz­zanak. Ez a módszer ösz­tönző hatással lesz az új belépőkre, fokozza munka­kedvüket s az első percben úgy érzik: egyenrangú tag­jai lesznek a közösségnek. Ugyanekkor ismertessék ve­lük a szövetkezet munka­rendjét, fegyelmét, s az an­nak megszegésével járó kö­vetkezményeket is. Ezt rész­ben el is várják az új ta­gok, így kezdettől tudják mihez tartják magukat, s még fokozottabban tisztelik majd a szövetkezet szabá­lyait, ami már az ő életük formálója is lesz. E gondolatnál még egy dologról is szóljunk. A vezetők is, a tagok is általában szeretettel s öröm­mel fogadják az új belépő­ket. Akadnak azonban — szerencsére kis számban — szálkakeresők, nem kívána­tos hangulatot keltők is, akik azt dobják az új be­lépőknek: a készre jöttetek vissza. Amikor a legjobban kellett volna a tsz-ben a munkaerő, akkor elmentetek. Nem azért nyújtottuk a na­pot éveken át, hogy nektek jobb legyen. Maradjatok, ahol eddig voltatok. Tisztelet jár azoknak, akik a nehezebb időkben is helyt álltak azért, hogy most jobb legyen a sorsuk, könnyebb a megélhetésük. De a harag, a sértődöttet játszás mindig rossz tanácsadó volt. Hiba lenne valakit azért elítélni, mert ki tudja, milyen okból, a jobbat kereste. Ez emberi dolog. S ezek az emberek végül is belátták: maguk és a közösség érdekében is okosabban cselekednek, ha újra, de most már véglege­sen a földhöz térnek vissza, ami valamikor nemcsak éle­tet, de sok-sok gondot, ve­rejtéket is jelentett a szá­mukra, s most megint abból akarna­k élni, de mér em­beribb körülmények kö­zött ... A tavaszig bizonyára újabb száz és száz felvételi ké­relem érzik a tsz-ek ve­zetőségei elé. Magam is nem egy szülőtől hallottam: az iskolából idén kimaradott fiamat, leányomat a tsz-ben szeretném elhelyezni. Sok lehetőség kínálkozi­k arra, hogy traktorosnak, állatte­nyésztő szakmunkásnak, vagy más munkaterületre ké­pezzék ki ezeket a fiatalo­kat. Az új belépők foglal­koztatásával megszűnik a munkaerőhiány, s mód lesz a különféle műveletek szak­szerűbb elvégzéseire, ami má­zsákban, forintokban a köz­­ellátás javításában érezteti majd hatását. S hogy ez így legyen, s a felvételt nyert szövetkezeti tagok is jól érezzék magukat az új kör­nyezetükben, ehhez a veze­tőség és a tagság általános megértésére, , segítségére szükség lesz ... Udvarai Gyula Jelölő gyűlések a megyében FEBRUÁR 2-ÁN Szombathelyen, a MÁV Já­róműjavító Vállalatnál 16 órakor tartják meg az 1-es országgyűlési és a 6­09 me­­gyei tanácstagi választókerü­leti jelölő gyűlést. 18 órakor az Antal János utcai Általános iskoláiban a 47-es, a Nyugat-magyarorszá­gi Fűrészeknél a 49-es, a Mű­­malomban a 42-es, a Pamut­iparban a 46-os városi tanács­tagi választókerület­­ jelölő gyűlését tartják meg. Kőszegen, a vár lovagter­mében 17 órakor országgyű­lési képviselői jelölő gyűlés; Celldömölkön, a MÁV mű­velődési otthonban 10 órakor országgyűlési képviselői jelö­lő gyűlés; Vasváron, a községi ta­nács nagytermében 17­ órakor országgyűlési képviselői jelö­lő gyűlés; Körmenden, a Gépjavító Ál­lomáson 14 órakor országgyű­lési képviselői jelölő gyűlés lesz. FEBRUÁR 3-ÁN Szombathelyen, a Cipőgyár­ban délután negyed 3-kor a 2-es országgyűlési és a 8-as megyei tanácstagi választóke­rületi jelölő gyűlést. 18 órai kezdettel a Tolbuhin utcai Általános Iskolában az 58-as, az Ifjúság Házában az 59-es, az Egészségügyi Szakiskolában (Paragvári u. 13.) a 16-os, a Derkovits Művelődési Otthon­ban a 61-es, a Savaria Gim­náziumban a 83-as városi ta­nácstagi választókerületi je­lölő gyűlést tartják meg. Vépen, a művelődési ott­honban 18 órakor országgyű­lési képviselői jelölő gyűlést; Répcelakon, a Sajtgyárban 14 órakor országgyűlési kép­viselői jelölő gyűlést; Sárváron, a Cukorgyában délután fél 6 órakor ország­­gyűlési képviselői jelölő gyű­lést; Szentgotthárdon, a Selyem­gyárban délután 2 órakor or­szággyűlési képviselői jelölő gyűlést; Hosszúperesztegen délután 6 órakor megyei tanácstagi jelölő gyűlést tartanak. A szombathelyi jelölő gyűlé­sekkel kapcsolatban közöljük, hogy a választókerületekhez tartozó utcák felsorolása a kifüggesztett hirdetményeken olvasható. A Hazafias Nép­front szombathelyi városi bi­zottsága kéri a lakosságot, hogy a jelölő gyűléseken mi­nél nagyobb számban vegyen részt. 31.1 milliárd forint a mezőgazdasági beruházásokra A legutóbbi négy esztendő fontos szakaszt jelentett a mezőgazdaság fejlesztésében: ebben az időszakban a terme­lőszövetkezetek, állami gaz­daságok és egyéb mezőgaz­dasági üzemek, intézmények 31,1 milliárd forint értékű épületet, berendezést, gépet, ültetvényt és más beruházást kaptak. Tragikus hősök (2. oldal) A párt szavára... (3 oldal) Az olvasóit fóruma (4. oldal) Anyakönyvi hírek Szombathely, Celldömölk, Sárvár, Vasvár 16. oldal) Pribéri József hegesztő a fiatal munkáskollektíva egyik legszorgalmasabb tagja. Fotó: H. F. Tsz-közi gépjavító társulások alakítsák A megyei tanács vb ülése Tegnap a megyei tanács a megyei tanács vb elnöke végrehajtó bizottsága ülést tájékoztatta a vb tagjait. Ez­­tartott. Az ülésen jelen volt után a termelőszövetkezeti Czirák Ferenc, a megyei párt­ gépjavításokról, a vízgazdás­­bizottság titkáras­kodási társulatok működése-A vb két ülése között ki- j-g­, majd a Vas megyei adott fontosabb döntésekről S ikk Kiskereskedelmi Var­ós utasításokról a lejárt ha-­­ ........................ . , záridejű határozatok végre- lálat munkájáról szóló jelen­hajtásáról dr. Gonda György, réseket tárgyalta meg a vb. Egységben a génjavító állomásokkal „­ termelőszövetkezeti gép- darab közép- és nehéz univer­­javításról szóló jelentés meg- sas traktort vásároltak a szó­­állapítja, hogy tiz-ednk ező­­vetkezetek.) Mindezeken ki­ás munkagép állománya az­zal 33 kombájn és 100 igé­­elmúlt évben is tovább nőtt, nyesebb munkagép van a tsz­­emellett — különösen az erőd­ek tulajdonában. A gépek gépekben — jelentős minő­ karbantartása és javítása légi változás is bekövetkezett, iránti igény megnőtt. Az ősz­­(93 Hoffer traktort kiselejtez­­szes erőgépeknek mintegy 51, tek 213-at álló munkára mi­ a munkagépeknek pedig 70,4 nősítettek át, ezek helyett 151 százalékát kell kijavítani, eze­­ken a fő és folyójavításokat elvégezni. Az erőgépek közül 614-et a gépjavító állomások, 177-et és a munkagépek zö­mét a termelőszövetkezetek saját műhelyeikben javítják ki. A tsz-eknek ezekhez a munkához 153 műhely, közöt­tük 50 jól felszerelt, és 121 megfelelően képzett szakmun­kás áll a rendelkezésükre. A vita alapján a vb meg­állapította, hogy a gépjavító állomások munkája az utóbbi években minőségileg sokat ja­vult, a panasz már jóval ke­vesebb. Csökkent az alkatrész­­hiány is. Mindez nem jelenti, hogy ne lennének további feladataik (gyorsaság, minő­ség és árak). Elismeréssel szóltak arról a helyes kezde­ményezésről, hogy a tsz-ek be­hozott rossz traktorait azon­­(Folytatás a 2. oldalon) Exporttermékeket gyárt egy fiatal üzemrész Két hónappal ezelőtt kezd­­te meg működését a Vas-­ Fém- és Gépipari Vállalat bü­ki üzeme. Dolgozói azt a fel­adatot kapták, hogy az IKARUS üzem és a Győri Vagongyár részére készítse­nek alkatrészeket, illetve hű­tőkazánokat. A vállalat köz­pontjában a közelmúltban ér­tékelték a büki egység mun­káját. A vezetők és a szak­emberek általános véleménye szerint az új üzemrész vára­kozáson felül beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Meny­­nyiségben és minőségben egy­aránt eleget tesz a követel­ményeknek, s termékeit, mind Budapesten, mind Győrben maradéktalanul felhasználhat­ják az exportra készülő gé­pekhez. Az egyelőre 53 fővel és 22 ipari tanulóval dolgozó üzem­rész továbbra is export ter­mékeket gyárt. A kivétel­ nél­kül fiatalokból álló munkás­­gárda a jövőben is maradék­talanul igyekszik eleget ten­ni a tőle várt követelmények­nek. * Fent: Csöglei József ipari tanuló a lemezmunka néhány fortélyával ismerkedik. Fontos ipari beruházások Az idén több mint negyven fontos ipari beruházás építé­séhez fognak hozzá az ÉM vállalatok. Elsősorban az or­szág fizetési mérlegének ja­vítását segítő üzemek létre­hozását gyorsítják. Az alu­míniumprogram keretében sor kerül a Székesfehérvári Köny­­nyűfémmű új­­présüzemének építésére és a budapesti alu­mínium-edénygyár fejleszté­sére. Megkezdték a Szeged környéki olaj- és földgázme­zők több éves beruházási programjának előkészítését, s a második félévben már fel­vonulnak az építők. Az élel­miszeripar fejlesztésére Buda­pesten korszerűsítik a szalá­­miérlelőüzemet, Pécsett bő­vítik a sörgyárat és Miskol­con új tejüzemet építenek.

Next