Vas Népe, 1967. március (12. évfolyam, 52-76. szám)

1967-03-02 / 52. szám

XII. évfolyam, 52. szám Ara­tO fillér 1967. március 2. Csütörtök Népünk elfogadja és magáénak tartja a párt, a Hazafias Népfront politikáját A Magyar Szocialista Munkáspárt debreceni bizottsága, a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei és debreceni vá­rosi bizottsága a Hajdú-Bihar megyei és debreceni városi tanáccsal együtt szerdán választási nagygyűlést rendezett. A nagygyűlésre Debrecenbe érkezett Kállai Gyula, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Szerdán este az Arany Bika szállodában levő megyei művelődési ház Bartók termében került s°r a választási nagygyűlésre. A debreceni gyárak, vállalatok dolgozói és a város többi választópolgár­ának küldöttei zsúfolásig meg­töltötték a nagytermet. Hét órakor foglalta el a helyét a nagygyűlés elnöksége, amelyben ott volt Kállai Gyula, Ka­rakós László, a megyei pártbizottság első titkára, C. Nagy Gábor, a megyei pártbizottság titkára, dr. Szilágyi Gábor, a városi pártbizottság első titkára, Ambrus István, a me­gyei tanács vb elnöke, dr. Ács István, a városi tanács vb elnöke, Fazekas Károly, a Hazafias Népfront megyei elnöke, Önosi László, a Hazafias Népfront megyei titkára, Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag termelőszövetke­zet Kossuth-díjas elnöke, dr. Bartha Tibor, a tiszántúli re­formátus egyházkerület püspöke, valamint a debreceni üze­­mek több kiváló dolgozója szocialista brigádtagja. A megnyitó beszéd után Kállai Gyula emelkedett szólásra. Káll­ai Gyula választási beszéde Debrecen­ben K­e­dves kötelességemnek te­szek eleget, amikor átadom önöknek pártunk Központi Bizottsága, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa és a forradalmi munkás-paraszt kormány baráti üdvözletét; minden választópolgárnak munkájában és közéleti tevé­kenységében jó eredményeket és sikereket, családi életben sok örömet és boldogságot kí­vánok. Nekünk, akik a párt és a kormány vezetésében tevé­kenykedünk, némiképpen más a helyzetünk, mint a helyi jelölteké, feladataink, ame­lyekkel foglalkoznunk kell, felölelik az egész ország éle­tének és fejlesztésének gond­­ját-baját, sőt a nemzetközi élet nagy kérdéseit is. Úgy vélem, önök egyetértenek ve­lem, ha azt mondom: ameny­­nyiben a párt Politikai Bizott­ságában, a kormányban vég­­zett munkánkkal sikerül hoz­zájárulnunk ahhoz, hogy or­szágunk továbbhaladjon elő­re a fejlődés útján, s a nem­zetközi kérdésekben folytatott tevékenységünk a béke to­vábbi erősödését szolgálja, úgy ezzel egyben választóke­rületünk lakóinak érdekeit is képviseljük. Ha a választáskor ismétel­ten megtisztelnek bizalmuk­kal, ígérhetem: a jövőben is azon leszek, hogy várakozá­suknak megfelelően képvisel­jem az új törvényhozásban mind a választókerület, mind pedig szeretett városunk és lakosságának érdekeit, min­den erőmmel szolgáljam egész népünk további előrehaladá­sát és boldogságát, országunk további felemelkedését és békéjét, a szocializmus teljes felépítését hazánkban. Ez az a politika, amelynek tovább­folytatásához és megvalósítá­sához március 19-én, minden választópolgártól újabb négy­éves időszakra szóló felhatal­l­mazást kérünk. 1945 óta több választási csa­tában vettünk részt. Önök közül is jónéhányan emlékez­nek azokra a választásokra, amikor a különböző pártok egymással versengő szónokai hirdették programjukat. Ak­kor minden egyes választás a szembenálló osztályok és pártjaik közötti politikai üt­közet volt, amelyben a harc azért folyt, hogy a földbirto­kosoké és a tőkéseké, vagy a munkásoké, a népé legyen-e a hatalom. Erre a kérdésre végérvényesen választ adott a történelem: Magyarországon a nép harca, a választások eredményeként a hatalom a munkásosztályé, amely azt a parasztsággal szoros szövet­ségben, az értelmiséggel és a kispolgársággal, tehát minden dolgozó osztállyal és réteggel együttműködve gyakorolja. Ez életünk olyan ténye, ame­lyet senki sem változtathat meg! A szocialista Magyaror­szág teljes felépítése — fej­lődésünk megmásíthatatlan útja lett! Büszkék vagyunk arra, hogy a föld 13 más or­szágának népeivel együtt a szocializmus építői vagyunk! A választás ma is politikai harc, e harc tartalma és célja az, hogy népünk még nagyobb tömegeit mozgósítsuk a szo­cializmus teljes felépítésének a meggyorsítására, együtt ke­ressük és valósítsuk meg gyorsabb előrehaladásunk újabb lehetőségeit, együtt küzdjünk a maradiság, a megszor­ottság, a szocializ- s­mustól idegen jelenségek el­len, hazánk erőinek gyarapí­tásáért, népünk gazdagabb, kulturáltabb életének megte­remtéséért. A jelölő gyűlése­ken részt vett hárommillió állampolgár egyöntetű állás­­foglalása igazolja, hogy né­pük az erősödő, szélesedő szo­cialista nemzeti egység je­gyében teljes bizalommal és egységesen követi pártunkat, magáénak vallja a gyakorlat­ban helyesnek bizonyult poli­tikáját. Miután nálunk a többpárt­rendszer mindörökre megszűnt, nekünk a párt vé­gzetesével, a tömegszervezetek és a népfront-mozgalom se­gítségével kell megoldani fel­adatainkat. Messze elmúlt már az az idő is, amikor a népfrontnak bizonyos körök a kívülálló kritikus, a második párt, vagy az ellenzéki erők gyülekeze­tének szerepét szánták. A vá­lasztások előkészítése során ismét igazolódott, hogy a Ha­zafias Népfront az egész nép­nek a szocialista építőmunka feladatai megoldására tömö­rített ereje, a párt alapvető célkitűzéseivel egyetértő és vele együttműködő tömegek nagy mozgalma, amelynek je­löltjei népköztársaságunk to­vábbi erősítésének, a szoci­alizmus teljes felépítésének, a béke védelmének politikai programjával lépnek fel. Meg­győződésünk, hogy a megvá­lasztásra kerülő 349 ország­­gyűlési képviselő és 15 ezer tanácstag ennek érdekében te­vékenykedik majd legfőbb törvényhozó, illetve helyi ál­lamhatalmi testületeinkben, év is az ország sokoldalú szo­cialista fejlődésének idősza­ka volt. Népünk sikeresen megvaló­sította a népgazdaság fejlesz­tésének második ötéves ter­vét, s eredményesen zárta új ötéves tervünk első esztende­jét. Ez idő alatt tovább javult iparunk szerkezete és területi elhelyezése is. Olyan tájak, ahol régebben csaknem kizá­rólagosan mezőgazdasági mun­kával foglalkoztak, egész nép­(Folytatás a 2. oldalon) A választás számvetés Minden választás egyben számvetés az elmúlt évek munkájáról. A Hazafias Nép­front jelöltjei nyugodt lelki- :­ismerettel állhatnak választó­ik elé, mert az elmúlt négy. Holnap: választási nagygyűlés Szombathelyen Szónokok: Komócsin Zoltán és Kisházi Ödön Holnap délután választási nagygyűlés lesz Szombathe­lyen a Művelődési és Sport­házban. A párt, a tanács, és a Hazafias Népfront megyei, illetve városi vezető testüle­tei által rendezett nagygyű­lésen (délután három órai kez­dettel) beszédet mond Komó­­csin Zoltán, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Kisházi Ödön, a Központi Bi­zottság tagja, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak helyettes elnöke, me­gyénk országgyűlési képvise­lőjelöltje. Ma este hét órakor Csep­­regen és Szergényben is vá­lasztási gyűlést tartanak. A csepregi gyűlésen dr. Zsigmond László megyei főállatorvos, országgyűlési képviselőjelölt, Szergényben pedig dr. Gosz­­tonyi János, a Népszabadság főszerkesztője, országgyűlési képviselőjelölt mond beszédet. Március 3-án, holnap este hét óraikor rendezik a vassu­­rányi választási gyűlést, amelynek szónoka Machó Ist­ván, a Hazafias Népfront me­gyei titkára, megyei tanács­tagjelölt. Kádár János látogatása a Szovjetunióban A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizottság­­ának meghívására február 25-e és március 5-e között baráti látogatást tett Moszkvában Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első tit­kára, Biszku Béla, az MSZ­MP politikai bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Erdélyi Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter­helyettes. Moszkvai tartózkodása során Kádár János, Biszku Béla és Erdélyi Károly elvtárs eszmecserét folytatott Leonyid Brezsnyevel, az SZKP KB főtitkárával, Alekszej Koszi­ginnel, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével, Jurij Andropov­­val, az SZKP KB titkárával és Andrej Gromikóval, az SZKP KB tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. A testvéri, szívélyes légkö­rű beszélgetések során a két párt képviselői eszmecserét folytattak a kommunizmus és a szocializmus országaikban folyó építésének kérdéséről, továbbá a bukaresti nyilatko­zatnak és a Varsói Szerződés külügyminiszterei tanácsko­zásának szellemében megtár­gyalták az európai biztonság kérdéseit. A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártjának veze­tői megelégedéssel állapítot­ták meg, hogy eredményesen fejlődik a magyar és a szov­jet nép megbonthatatlan ba­rátsága és sokoldalú testvéri együttműködése. Egybehang­zóan aláhúzták, hogy teljes egység van közöttük vala­mennyi nemzetközi probléma, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseinek megítélésében. A felek kifejezték azt az elhatározásukat, hogy tovább­fejlesztik a pártjaik és né­peik javát szolgáló sokoldalú testvéri kapcsolataikat és együttműködésüket. Támo­gatják­ az amerikai imperia­lista agresszió ellen küzdő vietnami nép igazságos har­cát. Szolidaritásukról biztosít­ják a szabadságu­kért és füg­getlenségükért harcoló népe­ket. Folytatják küzdelmüket a világ, Európa békéjéért és biztonságáért. Feladatuknak tekintik a szocialista országok egységének erősítését, a kom­munisták és valamennyi dol­gozó internacionalista szoli­daritásának elmélyítését a bé­ke, a demokrácia, a nemzeti felszabadítás és a szocializmus javára. Az SZKP Központi Bizott­ságának meghívására a Szov­jetunióban tett nemhivatalos baráti látogatás befejeztével szerdán délben vonaton ha­­zaindult Moszkvából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Biszku Béla, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Erdélyi Károly, az MSZMP Központi Bizottságának­­ tag­ja, külügyminiszter-helyettes. A küldöttséget az SZKP és a szovjet kormány vezetői búcsúztatták Moszkva Kijevi pályaudvarán. SAIGON Arthur Goldberg, az Egye­sült Államok ENSZ-képvise­lője, szerdán Taipeiből Sai­gonba érkezett. Tajpeiben Goldberg a Csang Kaj-sek klikk képviselőivel a vietnami háborúról, a Kínai Köztársaság ENSZ-képvisel©lé­nek kérdéséről tárgyalt. A két napja tartó véres adeni eseményeknek tizenkét halottjuk van. Szerdán általá­­nos sztrájk kezdődött. ADEN Telexen érkezet­t NEW YORK Oscar Gestido tábornok, aki múlt év november 27-én győ­zelmet aratott a választáso­kon, szerdán elfoglalta Uru­guay elnöki székét. BOGOTA A Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma a nemzetközi kom­munista mozgalom egységével foglalkozó nyilatkozatában ki­jelenti: az úgynevezett kínai kulturális forradalom „az ab­szurdumig hajtott véres me­rénylet a kínai forradalom nagy vívmányai ellen, a kínai nép kulturális hagyományai és a világ kulturális öröksége ellen”. BONN Tonck­ osztrák külügymi­niszter szerdán befejezte bon­ni látogatását és tovább uta­zott Koppenhágába. ATHÉN A görög szakszervezeti moz­galom háromszázhetvennyolc képviselője felhívással fordult a parlamenthez a Görög Kom­munista Párt legalizálását kö­vetelve. NEW YORK Balaguer dominikai elm­ük rendeletet hozott, amely meg­tiltja a Dominikai Kommu­nista Párt tagjainak és más haladó személyiségnek, hogy külföldre utazzanak. MOSZKVA Klaus osztrák szövetségi kancellár Tonck­ külügymi­niszter kíséretében március 14-től 21-ig hivatalos látoga­tást tesz a­ Szovjetunióban. BRÜSSZEL Luxemburgban a fasizmus áldozatainak emlékművénél több ezer tüntető tiltakozott amiatt, hogy Nyugat-Német­­országban fokozódik a neofa­­sizmus és a revansizmus be­folyása. DAMASZKUSZ A szíriai mezőgazdasági és földreformügyi minisztérium elrendelte, hogy az ország északi részében harminc föl­desúr földbirtokának a földre­formban engedélyezettnél na­gyobb részét kobozzák el Univerzális esztergapadon dolgozik Kiss Tibor, a Bádogos Ktsz-nél. (Képes riport a 3. oldalon)

Next