Vas Népe, 1968. május (13. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-01 / 101. szám
Kedden, a Szakszervezetek Országos Tanácsának székházában — a május 1-i ünnepségek hagyományos eseményeként — átnyújtották a SZOT díjait azoknak a művészeknek, akik kiváló alkotásaikkal, a munkások körében végzett kulturális felvilágosító tevékenységükkel a legeredményesebben segítették a szocialista nevelési célok megvalósítását. A SZOT 1968. évi művészeti díjait megkapták: Urbán Átadták a SZOT 1968 évi művészeti díjait Ernő Kossuth-díjas író, az rendező, Kiss István szobrász„Írott malaszt” című regé-művész. Xantus Gyula festőnyéért, Czine Mihály krnti- művész és Pauló Lajos, a kus, irodalomtörténész, Hor- Magyar Rádió- és Televízió Táth Teri színművésznő, Né- rendezője. Hethy Ferenc színművész, a A kitüntetettek nevében Miskolci Nemzeti Színház Czine Mihály mondott közőtagja, Kovács András film-netet. 4 Az első szívátültetési műtét Európában Párizsban Mercadier professzor sajtóértekezleten újságíróknak nyilatkozott az Európában végrehajtott első szívátültetési műtétről. A 66 éves Clovis Roblain tehergépkocsivezető testében átültették egy 23 éves fiatalember szívét, aki súlyos koponya és agysérülés következtében vesztette életét. Roblain a műtét után 51 és fél óráig élt és tegnap délelőtt meghalt. Aki bejutott, és aki nem Olvasóink még bizonyára emlékeznek a közelmúltban lezajlott, nagy tetszést aratott ki, mit tud? vetélkedő döntőjére, amelyen sok tehetséges fiatal mutatkozott be. Néhányat közülük meghívtak Budapestre a televízióbeli országos válogatóra, amelyen arról döntött a zsűri, kik kerülhettek a nyilvánosvetélkedőre, amelyet a televízió is közvetít A Vas megyei fiatalok közül kettővel beszélgettünk. A megyei döntőn nagy tapsot aratott ifj. Schmolczer Imre, aki ötletes paródiaszámot mutatott be. A sötétbarna hajú, kék szemű, nyílt tekintetű fiatalembert a vasvári Balogh Ádám gimnázium IV. B. osztályának tanulóját az iskolában találjuk. — Hogyan is kezdődött? — Még az általános iskolában. Egy mesejátékban szerepeltem — állítólag ügyesen — azóta kedvelem a színjátszást, a színpadot. Az első sikert is a mesének köszönhetem. VI. osztályos koromban a megyei úttörőszemlén első lettem, mesét mondtam. — És a humor, a paródia? — A gimnáziumban „fedezem” fel Karinthyt, aki azóta is az egyik legkedvesebb íróm. Élvezettel olvastam írásait, — sőt magam is megpróbálkoztam az Így írtok ti alapján irodalmi paródiával, persze csak úgy a magam szórakoztatására. — Miadta az ötletet mások utánzására? — Rábahídvégen, ahol lakom, a helyi öntevékeny színjátszó csoportban mindig idősebb szerepeket bíztakrám, s azt mondták jól csinálom, mindig másként beszélek. Ha verset mondtam, mindig bíráltak, nem a saját hangodon beszélsz... Aztán egyszer csak elkezdtem utánozni Rádai Imre hangját, ment, később tudatosan készültem egyes számokra. Hát valahogy így m is A szerény, jó tanuló fiatalember, aki a megyei döntőn saját maga írta szöveggel Abody Bélát, Rajkint, Kellér Dezsőt parodizálta, sikerrel vette a gátat a budapesti országos válogató versenyen és így május 17-én a Ki mit tud országos IV. elődöntőn a televízióban mutatja be műsorát. — Milyen esélyeikkel indul? Műfajomat az egyéb kategóriák közé sorolták — egy csoportban az artistákkal, bűvészekkel — s erős a mezőny. Mindenesetre bízom, hogy a Bolgár Kultúra Háza közönsége tapsolni fog produkciómnak, s ez mindig nagy segítség számomra. — Végül egy érdekes kérdés: milyen pályára készül? — Nem előadóművésznek. Szeretnék bejutni a műszaki egyetemre, ahol a közlekedés építő szakot végezném el. ★ Hajas Ilona is eljutott az országos válogató versenyre, de Fortuna — úgy látszik nem fogadta kegyeibe a jánosházi Kölcsey gimnázium III. A osztályos tanulóját, mert a zsűri úgy döntött, nem szerepelhet a televízióban. — Nagyon el van keseredve? — Hát először bizony „mellre szívtam” a kellemetlen hírt, hiszen becsülettel készültem a válogatóra is, de aztán megvigasztalódtam, végtére is nem történt semmi, az élet megy tovább ... Hajas Ilona 4 éve foglalkozik versmondással. A vers szeretetét édesanyja oltotta belé, a színpadot a papa ismertette meg vele. Szülőfalujában az alig 500 lelkes Kocákon ugyanis egy kitűnő művészeti csoport tevékenykedik, amelyiknek híre már túljutott a megye határain is. A színjátszók, az irodalmi színpad tagjai — velük együtt a tehetséges gimnazista lány — bemutatták produkciójukat Kaposvárott a Népművészeti Intézet szervezte országos művészeti csoportok találkozóján, tavaly Nyíregyházán a MEDOSZ II. országos művészeti fesziválján. Jó iskola volt ez. Bizonyítja, hogy Hajas Ilona a Ki mit tud megyei döntőn társa, Téri Tibor mellett az első helyet szerezte meg versmondásban. — Kik a legkedvesebb költői? — A mai magyar költőket szeretem. Nagy tisztelője vagyok József Attilának, Tóth Árpádnak. Nagyon sok verset tudok tőlük. — Legutóbbi versmondó sikere? — Meghívást kaptam és részt vettem Kecskeméten a közelmúltban megtartott középiskolások és szakmunkástanulók országos szavalóversenyén. — Az eredmény? — Ezüst oklevelet kaptam. — Színésznek készül? — Nem! Magyar—német szakos tanár szeretnék lenni. A rendkívül vonzó egyéniségű kislány szavaiból a józan megfontoltság érződik. Hiába a színpadi sikerek, nem ringatja magát álmokban. Reálisan szemléli az életet Az iskolájában is így ismerik, ahol a KISZ-bizottság szervező titkára. Társai szeretik. Talpraesett, egészséges gondolkozású mai lány. — További tervek? — Jó iskolai bizonyítvány, jövőre sikeres érettségi, és azért egy év múlva újra megpróbálkozom a Ki mit tuddal. Hátha jobban sikerül... Zentai Pál VAS NÉPE Új művelődési otthon Hosszúperesztegen Új művelődési ház épült Hosszúperesztegen, mintegy kétmillió forintos költséggel, melynek felét a községi tanács saját erejéből fedezte. A lakosság mintegy 30 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a minden igényt kielégítő 220 személy befogadására alkalmas művelődési ház építéséhez. Itt kap helyet a könyvtár és posta is. A barátság szálai Százával kapták az üdvözlő lapokat szovjet barátaiktól május elsejére is a szombathelyi Dózsa György utcai Általános Iskola úttörői. Hosszabb idő óta kifejlődött kapcsolataik szép bizonysága volt ez, éppen úgy, mint ahogyan a két nép nemzetközi ünnepein eddig is köszöntötték egymást — most városaikról a tudósító színes képeslapokkal, jelvényekkel, népművészeti alkotásokkal kedveskedtek magyar társaiknak a szovjet barátok. Gauthier Barnáné, a VIII. osztályfőnöke orosz szakos tanárnő arról gondoskodott, hogy a november 7-re ajándékul küldött jelvényeket díszes bársonypárnára tűzve helyezték el az iskola egyik vitrinjében. A pajtásoknak érkezett ajándékok között korábban is sok „Maruszjaj baba” és „Burattino-figura” jött. A kedves, humoros ajándékok megörvendeztették a pajtásokat, s ők is elhatározták, hogy hasonló ajándékokkal viszonozzák a kedvességet. November 7-re a felszabadító baráti Szovjetunió nagy ünnepére vörös nyakkendőt küldtek szovjet barátaiknak. A nyakkendőre a béke szimbólumát, a fehér galambot festették. Ajándékaik között volt a raffia-vászonra hímzett Aurora-modell is, és olyan naplókötések, melyeket népi motívumokkal hímeztek. Lenin profilját egy zászlóra festették. A proletár internacionalizmus ünnepe alkalmából üdvözlő lapokat küldtek a pioníroknak. Az iskolából több mint 150 tanuló levelez állandóan a szovjet barátokkal. Nagy szerepe van a jó kapcsolatok kiépítésében az iskola orosz szakos tanárainak: állandó jelenet, hogy az órák szünetében hozzájuk lépnek a gyerekek s kérik őket, valamelyik eddig még ismeretlen mondatot fordítsák le számukra. Füzesi Györgyné csapatvezetőhelyettes azt is elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartják tanulóik tanításában és nevelésében a baráti Szovjetunióval ápolt kapcsolatokat. Gauthier Barnáné felsorolja a kölcsönösen küldött ajándékok hosszú sorát: Lenin képsorozatot, babákat, játékokat, töltőtollat kaptak, ők pedig most május alkalmából a színes , üdvözlő lapok mellett magyar babákat la postára adtak. A számtalan ajándék, sok üdvözlőlap és baráti köszöntés közvetítésével így szövődik életre szóló kapcsolat a szombathelyi Dózsa György utcai Általános Iskola pajtásai és a szovjet városok pionírjai között. «—• ko *** Az uraság szőlőjébe jártunk vagy hatvanan. Valamennyien napszámosok. A munkába, vagy hazafelé jövet szoktuk volt mondani — akár passzolt valamire, akár nem — hogy szintén zenész. A szólásmondás városról odakerülő vicctöredék lehetett, amit úgy kellett értelmezni, hogy én is kapás, napszámos vagyok, egy bandához tartozom, de hogy ebben a bandában milyen „hangszeren” tudok játszani, azt a szorgalmam, rátermettségem után a vincellér határozta meg. A reggeli munkaelosztáson Gabona Péter — az óriási termetű vincellér — kiválogatta a népet: volt aki mindig csak a brugóhoz (kapához) nyúlhatott. Mások, mint a Térjék, a Kirína, és a Kecskés fiúk, akik a legjobb metszők, homlítók voltak, máshoz. Ezek szülei a szőlőművelés legmagasabb szintjén már oltottak. De úgy, hogy a napszámon túl percentet is kaptak — mai nyelven célprémiumot — pontosan 10 fillért minden megmaradt oltványért. Ügyes ujjaikkal, borotvaéles késükkel ők a bandában a „prímhegedűn játszottak”. Nekik szavuk, s némi tekintélyük is volt még az uraság előtt. Ezek az emberek csak a fiaikat tűrték meg munka közben maguk, mellett, de meszsziről meglestük munkájukat, s a garádjában talált vadalanyokon próbálgattunk mi is Visszanéző élesre fent bicskákkal „hegedülni” (oltani). Volt akinek sikerült finomabb „hangszeren” is kenyeret keresni, de a legtöbb csak maradt a nehezebb kézi szerszámoknál, melyek szakszerű és minél kevesebb energiát felhasználó forgatásához is jó fogások kellettek. Máskor a kőbányába jártam földelni, suterolni. (Ez is lerúgós munka.) Itt a tömészer volt az „úr”, aki két „kiváltságos” bányásszal lyukakat furatott és délben, este lerobbantotta a követ. Négy—öt ember nehéz kalapácsokkal, vas ékekkel úgy szétaprította a hatalmas sziklatömböket, mint hentes a zsírszalonnát. De a kövek természetéhez leginkább a ziccesek értettek, aki szabályos — útburkolathoz szükséges — kockákat pattintottak, s természetesen a legjobban kerestek". Apámnak kilenc fiútestvére, s azok fiai űzték ezt a mesterséget. De én leginkább a pakolókat csodáltam, s köztük is a Fedor fiúkat (voltak vagy hatan), akik munkás életük során szinte egy hatalmas hegyet emeltek fel karjaikkal, s raktak csillékbe, szekerekre, vagonokba. Volt úgy, hogy az iparvágányra vasárnap toltak be 8—10 kocsit. A Fedor fiúknak szólni sem kellett. Mentek és rakták. Naponta 3—4 száz mázsa követ megemeltek. Az egyik Fedor fiú a szomszéd községből nősült. A lakodalom után a műutat rövidítve a hegyen keresztül jöttek. Egy idő után a kétnapos asszonyka rátámadt ifjú emberére: — Mi az isten lesz velünk te Andris, ha már a kezdet is ilyen nehéz? És akkor Fedor András ölbe kapta a 70 kilós feleségét s mint egy karonülő gyerekkel átsétált vele a hegyen! A pékségben Dániel úr ■ „ sovány testű, vöröshajú segéd — volt az isten. Az ő tiszte volt a szakítás és bevetés. Kevés beszédű, majdnemhogy mogorva természetű ember. De nekem sikerült egyszer szólásra bírni. Egyik hajnalon az első sütés a kelletténél pirosabb lett. A főnök majd bekapta. Egész nap szedte róla a keresztvizet. Nem szólt vissza — ami anynyit jelentett, hogy elismeri, hogy hibázott — de amikor végeztünk, kezembe nyomott két pengőt, hogy hozzak neki 1968. május 1. Szerda