Vas Népe, 1968. június (13. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-01 / 127. szám

Világ proletárjai egyesüljetek­­ 1968. június 1. Szombat Ára 70 fillér________ XIII. évfolyam, 127. szám Két új kiváló vasi nevelő Úttörő- és KISZ-vezető pedagógusokat tüntettek ki Szombathelyen Ilku Pál művelődésügyi miniszter a pedagógusnap alkalmából tegnap Buda­pesten kitüntetéseket adományozott. Me­gyénkből két nevelő részesült magas elis­merésben. Dr. Szabó József, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára, szakfelügye­lő a Kiváló tanár, Patkó Ernő, a nemeskocsi általános iskola nevelője a Kiváló tanító ki­tüntetést kapta. A pedagógusnap alkalmából tegnap dél­után a megyei pártszékházban kitüntetéseket nyújtottak át az úttörő- és KISZ-munkában élenjáró nevelőknek. Az ünnepi találkozón Gelle László, a megyei KISZ-bizottság úttö­rő titkára elismeréssel szólt a pedagógusok munkájáról, majd Vinkovits János, a KISZ megyei bizottságának első titkára adta át a kitüntetéseket. „Kiváló úttörővezető” kitüntetést kapott Varga József Csehimindszent, Horváth Olga, Csörötnek, Róth Anna Kőszeg, Boda Sarolta Ikervár, Tóth Ferenc Vasszécsény, Hernátd Mária Szombathely (Zrínyi u.), Somogyi Sándorné Szentgotthárd, Tarr Istvánné Szombathely (Hámán K. u.), Szabó Lászlóné (Kámon). „KISZ érdemérem”- mel jutalmazták Ecker János horvátzsidányi pedagógust, aki 20 évig állt az úttörőcsapat élén. „Aranykoszorús KISZ-jelvény” kitünte­tésben részesült Szabó Katalin egyházasbe­­teges csapatvezető, Takács Teréz uraiújfalusi raj­vezető és Pál­lei Jenő, a szombathelyi Entzbruder Gimnázium tanára. A KISZ Központi Bizottsága dicsérő oklevelét Mentes Vilmosnak, a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium tanárának és Hajós István jánosházi gimnáziumi tanár­nak nyújtották át. A kitüntetettek egy csoportja a megyei pártszékházban A kocsiálláspénz ügye a KNEB ülésén A Központi Népi Ellenőrző Bizottság pénteken ülést tar­tott. Dr. Dobronaki Gyula államtitkár, a KNEB elnöke az ülésen elmondotta többek között, hogy eredménnyel járt a KNEB közbenjárása: meg­egyezés jött létre a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat és a MÉH-tröszt közötti árvita ügyében. Sürgős intézkedése­ket követeltek azok a bejelen­tések amelyek a Masped raktárában uralkodó állapo­tokra és a kirakodási késede­lem miatt fizetett vagy ösz­­szegű kocsiálláspénzekre hív­ták fel a KNEB figyelmét Névadóra csinosítják a büki kastélyt Bükön, a megye ismert für­dőhelyén a hajdani grófi kas­tély még mindig régi nevét viseli. Szapáry-kastély — em­legetik az odavalósiak, de a hivatalos szervek is, amelyek rövid másfél év múltán ide­genforgalmi nevezetességgé, s egyben turistaszállóvá kíván­ják varázsolni a műemlék jellegű épületet. Az Országos Műemléki Felügyelőség épí­tésvezetősége és a VASÉP szakmunkásai javában dolgoz­nak az épületen. A tetőtér­ben már hat manzárdszobát alakítottak ki, amelyekből , szép kilátás nyílik a kastélyt­­ övező parkra. A freskók — a társalgóban — a restaurá-­ torokra várnak, mert az idő vasfoga jócskán kikezdte őket. A pincében borozót rendez­nek be a vendégek részére. Az épületet közművesítik is, s törpevízmű megépítése után, a tervek szerint a jövő év végére adják át rendelteté-­ sének. A közel hétmillió fo­­­­rintos beruházással megifjodó kastély turistaszállóvá alakul át, s minden bizonnyal új ne­vet is kap. Június 5-ig le kell kaszálni az utak, árkok sírtermését A fűtermés időben történő betakarítása érdekében a Me­zőgazdasági­ és Élelmezésügyi Minisztérium az­­ idén is el­rendelte, hogy az utak, árkok és csatornák fűtermését jú­nius 5-ig le kell kaszálni. A betakarítás pontos idejét a tanácsok szabják meg és er­ről értesítették az érdekelt tulajdonosokat. A helyi ta­nácsok által megállapított időpont után az útmenti ter­mést bárki ingyen lekaszál­hatja és hazaszállíthatja. A gyakorlat szerint az út­fenntartó vállalatok, a vasúti és a vízügyi igazgatóságok rendszerint lábon adják el az árokpartok és töltések fű­termését. Ők a kaszálás meg­kezdésének időpontját és a betakarítás végső idejét a vevőre bízzák. Ezekre a ve­vőkre is vonatkozik a ren­delkezés. Így az ilyen meg­állapodás esetén is az elő­írt határidőre le kell kaszál­ni az utak menti termést. Az árokpart terméséből a háztáji gazdaságok több ezer vagonnal gyarapíthatják a ta­­karmánykészletüket. Ország­szerte becslések szerint tíz­ezrek készülnek az ingyenes kaszálásra,­­" ~ Új főiskola Budapesten és Győrött (2. oldal)­­ Porfelhő az ország kapujában (3. oldal) Mi várható Soroksáron? (4. oldal) Halál az országúton (6. oldal) A Minisztertanács még a termelőszövetkezeti tagok új nyugdíjrendszerének tárgya­lása során akként foglalt ál­lást, hogy a nyugdíj fellebbe­zési ügyeket, ha a termelő­szövetkezetek vidéki területi képviseleti szervei megalakul­nak, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa mellett működő Társadalombiztosítási Bizott­ságokhoz kell decentralizálni. Mivel a termelőszövetkeze­tek területi szövetségei az egész országban megalakultak, 1968. június utolsó napjával az eddig Budapesten működő Termelőszövetkezeti Nyugdíj­ügyi Bizottság megszűnik, és július elsejével feladatát a megyeszékhelyen működő Tár­sadalombiztosítási Bizottság veszi át. Az ipari dolgozók nyugdíj fellebbezési ügyeit első fo­kon eddig is a Társadalom­­biztosítási Bizottság intézte. Mivel a cél az, hogy az ipari és a mezőgazdasági termelő­szövetkezeti dolgozók társada­lombiztosítási szolgáltatásait egy szintre hozzák, ez az in­tézkedés is további lépést je­lent a cél megvalósításához. Megyénkben két területi szövetség működik, mégpedig Sárvárott és Szombathelyen.­ A szövetségek tagokat dele­­­­gálnak az SZMT mellett mű­ ,­ködő Társadalombiztosítási Bi-­­­zottságba és ezek a személyek képviselik Vas megye Terme-­­­lőszövetkezeti parasztságának­­ érdekeit. A decentralizációnak­­ igen nagy előnye, hogy vitás esetekben a Társadalombizto­sítási Bizottság helyszíni ki­vizsgálásokat végezhet és ta­núkat hallgathat ki, tehát közvetlenebb kapcsolat jön létre, mint korábban volt, a tsz-tag és a nyugdíjügyi fel­lebbezési fórum között. " --------------------------- K. J. Az Állami Biztosító június 1-től a Casco-biztosítással ren­delkező gépjárműtulajdonosok kényelmére bővíti a kárbeje­lentőhelyek számát. A nyári idényben a fővárosban három helyen — kispesti központi, valamint a zuglói és a XTI kerületi biztosító irodákban — a Balaton környékén pedig Siófokon, Keszhelyen, Fonyó­don és Balatonalmádiban is bejelenthetik gépjárműkárai­kat az autótulajdonosok Ugyancsak június 1-től a Casco-bi­ztosítottaknak lehető­ségük van arra is, hogy gép­járműkárukat a tartózkodási helyükhöz vagy a kár helyé­hez legközelebb eső bármelyik­­ Állami Biztosító Igazgatóság­­­­nál jelentsék be. A bejelentés­­ helyén kérhető a kárfelvétel, s s ha a kocsit a helyszínen­­ javítják meg, a biztosító Il­­­­letékes megyei igazgatósága jó kártérítés, a javítás össze­­­gét is kifizeti.­­ Külön problémát jelent a I nyugati márkájú sérült gép­­, kocsik kárrendezési ügye. A biztosító a külföldi gyártmá­nyú gépkocsik alkatrészeinek­ csak a belkereskedelmi árat­­ tudja alapul venni a kárren­dezés során. Gépjárműkárbejelentő­ helyek a Balaton környékén A gépjárműbiztosítás idő­szerű kérdéseiről, s az ezzel kapcsolatos újabb intézkedé­sekről tájékoztatta az újság­írókat pénteken Balázs Jó­zsef, az Állami Biztosító fő­osztályvezetője. Rövidebb úton A megyeszékhelyen intézik a tsz-tagok nyugdíjfellebbezéseit Hazánkba látogat a felső-voltai külügyminiszter PÉTER JÁNOS külügymi­niszter meghívására a közel­jövőben néhány napos hivata­los látogatásra hazánkba ér­kezik MALICK ZOROME, Felső-Volta Köztársaság kül­ügyminisztere. Földi Orion A híres űrhajóhoz le­hetne hasonlítani azt az 5,5 millió forint értékű készletező raktárt, amelynek elkészítésére a pácsonyi gépjavító kollektívája vál­lalkozott. A raktár 27x54 méter alapterületű, magas­sága 12 méter. A raktárban automata gépek rakodnak ki és be. A 12 méter magas vasoszlopoknál a megen­gedett kihajlás tehát nem haladhatja meg az 5 mil­limétert. Ez az előírás rendkívül sokat árul el a munka precizitásáról, szak­mai követelményekről. A raktár prototípus, a tervezők, a megrendelők nemzetközi bemutatóra szánják. Érdemes még megjegyezni róla, hogy a szerkezet vasanyaga 280 tonna, s ezt felállítása után hasonló pontossággal még beépítik. ­cse­ Választói körében Rujsz Lászlóné, Szombathely országgyűlési képviselője teg­nap délután az AGROKER Vállalat dolgozóival találkozott A bensőséges légkörben lezajlott képviselői beszámolóban a képviselői csoport eddigi munkásságát ismertette, s többek között részletesen szólt a megye lakosságát közelebbről érintő foglalkoztatottságról. A beszámoló után kérdésekre válaszolt a képviselőasszony. Ma jutalmazzák meg a három legjobb tsz-t A múlt évi termelési ver­senyben élre került három termelőszövetkezetnek ma ad­ják át a megyei tanács vb oklevelét és jutalmát. Az első helyezett répcelaki Petőfi Tsz-t az este fél nyolc­kor kezdődő ünnepi közgyű­lésen dr., Gonda György, a megyei tanács vb elnöke kö­szönti és jutalmazza meg. A rábagyarmati Fenyvesalja Tsz-ben, amely a második helyre került, délután 14 óra­kor nyitják meg az ünnepi közgyűlést és Stánitz Gyula, a megyei tanács vb tagja, az MNB főosztályvezetője adja át a jutalmakat. A harmadik helyezett bajánsenyei Kér­la­men te­­sz délelőtt 11 órakor kezdődő közgyűlésén Czirák­ Ferenc, a megyei pártbizott­ság titkára méltatja a tagság sikeres munkáját és nyújtja át a jutalmakat Az egyes állami tulajdonban levő külterületi földek értékesítéséről A mezőgazdasági és életmó­­donában levő föld a megvá­­rosügyi, valamint az építés- sárolni, illetőleg bérelni kis­ügyi és városfejlesztési kil­vánt földdel együtt a 200i­niszter együttes rendeletet 400 négyszögölet nem halad­­ódott ki az egyes állami tud­ja meg. Intézkedik a rende­­lajdonban levő külterületi föl­­let arról is, hogy a vevők és dek értékesítéséről, illetőleg a haszonbérlők kötelesek a haszonbérbe adásáról. A rend vásárolt, illetve haszonbérelt delet szerint értékesíteni le- földet megművelni. Az érté­ket, vagy haszonbérbe lehet kesített földek vételára, illet­­adni azokat az erre kijelölt, de a haszonbér a községi fa­­állami tulajdonban álló, nagy- nács fejlesztési alapját illeti üzemi gazdálkodásra nem al- Ezeken a földeken kert-szövet­­halmas külterületi földeket, kezeteket, hegy­községeket és — beleértve a zártkerti föld más egyszerűbb mezőgazdasá­­goket is —, amelyeket a ta­­gi szövetkezeteket lehet létre­­nácsok kezelnek. A rendelet hozni és ehhez igénybe lehet alapján állami földet csak venni az általános fogyasz­­atok vásárolhatnak vagy bé­­tási és értékesítési szövetkez­e Telhetnek, akiknek a tulaj- tetek támogatását.

Next