Vas Népe, 1968. augusztus (13. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-25 / 199. szám

Szüret előtt a Sághegyen Nap mézeli a Sághegyet Megérett az őszibarack, hú­sosan duzzad a szilva, édese­dbe, cukrosodik a szőlő. A Csabagyöngyét már — a gyer­mekek örömére — le is szed­ték, nemsokára szüretelni le­het a Rizlingszilvánit. Ahogy itt hallom, az idén előre van a szőlő. A Kápolna, a Király, a Si­nai és az Alsóhegy dűlőkben járok. Nyugdíjasok és fiata­labbak, környékbeliek és tá­volabb lakók munkálkodnak a tőkék között. Rég nem lá­tott termés ígérkezik. Pero­­noszpóna, lisztharmat nem tett kárt A permetezésben, ka­pálásban sem maradt el a szorgalom, ráadásul az idő­járás is a gazdáknak szolgált. A hegyoldalban itt is ott is telepíteni lehetne még, de úgy látom, csak a pusztuló­­ban, elöregedőben levő tőké­ket pótolgatják.­­ Pedig a sá­gi bor: Olaszrizling és Otte­­nelmuskotály, Hárslevelű, Szürkebarát Leányka, Báná­ti Rizling, Furmint, Mézesfe­hér, Rajnai Rizling és Chasse­­lag szívesen fogyasztott ne­dű lenne a kereskedelemben. Így aztán a több mint két­száz holdas terület nem fej­lődik, csak — foltozgatással — tartja magát. — Ide még elférne pár száz tőke — mondom az egyik hordóját tisztító gazdának. — Nem akarja betelepíteni? — Nem én. — Hallom a kurta választ —■ Nem éri meg. Két dobással odébb, közel a hegyderékhoz, ezt hallom Hanzser Sándor régi, rutinos szőlőtermesztőtől is. Azt mondja: — Az új telepítéssel csak forintos adó, ami szerintem nagyon sújtja a gazdát Így, amikor nincs megfelelő érté­kesítési lehetőség, a nagy ter­méssel tönkremegy az ember. Ugye érti? Mert az adót meg kell fizetni a termés után. De miből jön vissza a pénz, ha nyakunkon marad a bor? Ráadásul drága a rézgálic, a raffia is. A karók árát meg duplájára emelték, amikor szállt a fa ára. Nem az én panaszom ez. Hallgasson meg másokat is. Anélkül, hogy kérdezném, szóba hozzák az emberek a gondot , erőnek erejével igyekeznek bizonyítani: a je­lenlegi rendelkezések nem szolgálják a szőlőtermesztés fejlesztését, korszerűsítését. Ezt alapvetően az évek óta felhalmozott vagy legalábbis tavalyról megmaradt termés eladatlan részével magyaráz­zák. Egy másik szőlőtermesztő azt panaszolja: évekig jól mű­ködött a Sághegyen a pero­­noszpóra megfigyelő állomás. Az idén megszüntették. Pedig jó volt, mert sokan akkor is permeteztek, amikor szükség­telen volt. S itt a több, mint kétszáz holdas területen egy­két permetezés is óriási meny­­nyiségű munkát, permetező anyagot igényel, ami szintén zsebre megy... A Sághegy boraiból egy ko­rábbi helyszíni mintavétel és minősítés alapján 13 finom, 2 közepes finom és 8 közepes minőségű bort bíráltak. Az itt termett hegy leve bel- és külföldön egyaránt ismert A vidéken köztudott, hogy még Bismarck kancellár is innen iitette borszükségletét — or­vosai tanácsára. A több mint kétszáz holdas Sághegy szőlőjéből már csak a fele első osztályú. Vagy tán ennyi sem. Hagy­juk tovább romlani a már kelta, a római kori és a fran­kok idejéből is virágzó kul­túrát? Bár a szőlőtermesztés nem fő foglalkozási ág a Sághegyen, kedvező termé­szeti adottságai a múltban szerzett hírneve alapján is fenn kell tartani, ki kell hasz­nálni a bortermesztéshez kí­nálkozó lehetőségeket. Amit a gazdák is akarnak. Udvardi Gyula a terület, meg a gond növekszik. Azt meg miért ve­gyen az ember a nyakába? — Mire gondol? — Számoljunk. Egy hold szőlőre évi 120 munkanap rá­megy. Ez hatvan forintjával 7 ezer 200 forint Ez a kiadás akkor is megvan, ha óriási a termés, akkor is, ha van is, nincs is szőlő. — Az idén csak nem lehet panasz! Igen jó lesz a ter­més. — Két évvel ezelőtt is jó volt. Tavaly nem­ úgy. A bor mégis eladatlan. Én ezért sem örülök az idei szőlőnek. Vettem ugyan egy 550 lite­res hordót, de még egy 500- as kellene... És hová te­gyem? És ha két éven át nem ad a hegy, csak az üres hor­dókat nézzem?! Az is méreg! Meg a tele hordó is! * Mert nem tudjuk a bort kellő áron eladni. Meg itt van az öt Már régen tudom hogy a nyár kitakarja az embert, s amióta őszül és ritkul feje­men a hajszál, nem a szebbik, nem — ma már természetes és közhelynek számító — ut­cai, standom­ meztelenkedé­sén álcád meg a tekintetem, hanem az emberi test látha­tó, s némán is beszédes je­gyem­. Néztem a két öregember, kenyérbarnára sült, meztelen karját is, amit a nyár a fel­túrt ing engedni látott, ott, Meszlen faluban, este. Munkából hazafelé jövet megültek egy kicsit, s helyet szorítottak nekem is a nagy asztalnál, ahol családiasan ültek vagy tizen. Beszélgettünk. Újdonsült öreg barátaim: Török Imre és Kovács Józsi bácsi a lelkükben parázsló sebüket fújták, remélve, hogy én — az autón érkezett em­ber — segíthetek a bajukon, mert baj most is akad, külö­nösen az elöregedett falusi embereknél. Nézem a két öregember ke­nyérbarnára sült inas karján a tetovált szíveket. Mindket­tő 73 éves. Jóska bácsi szí­vében — aki kovács volt, ala­csony, szikár termet, s göcsör­­tös ujjain, tenyerén most is olyan kemény a bőr, hogy egy tüzes patkót szisszenés nél­kül megmarkolhatna — csó­kolód­zó emberpár látható, s a szív alatt a szám: 1914. Imre bácsi szívében — aki 14 holdas paraszt volt, s ül­ve is két fejjel kimagaslik a többi ember közül, széles há­tán kisebb gyerekek eljátsz­hatnának — a neve van, s a szív alatt a szám: 1914. De hát miféle katonák, öl­döklő harcosok lehettek ezek, ha a testükre — a lövészár­kok csendes óráiban — puska, szurony, tőr, vagy ágyúcső he­lyett szivet tetováltattak? Mind a kettő szívet. És az egyik, az iparos — bár jól­lehet, hogy csak falusi ko­vács — azt sem restellte nyíltan letörölhetetlenül — hirdetni, hogy az ember csókra, sze­retetre termett A kovács a fronton is lo­vakat patkólt s két esetben majdnem maga is elpatkolt. A magvető ember ge­­ renda-vaskos vállain nehéz géppuska feküdt, s karjával — amire szívet tetováltatott — halálmagokat szórt az Isonzó völgyében. Talán még ma sem értik, hogy miért, hogyan, hiszen ők a szívüket is kitették... Gyalázatos világ! Meddig csúfolod még az embert ? ! De nagyon messzire vissza­léptünk. — Aztán vénségünkre — forgatja rám tetovált szívét mind a kettő — ide jutot­tunk. Az asszony tartson, el minket? ! Mert ugye... ott van még mind a kettő mellett a hű élettárs, valamivel fiatalab­bak, mint emberük. Szorgal­masak dolgosak, ők, az asz­­szonyok még aktív tsz-tagként megélhették a paraszti nyug­díjtörvényt. Jövőre négyszáz­­valahány forintot hoz majd nekik minden hónapban itt az asztalnál ülő Tóth Imre, a postás. De az öreg férfiak csak 260 forint öregségi jára­dékot kaptak. — Nekünk más nem jár?! Mondhatnám, hogy itt ül az asztalnál Farkas Kálmán növénytermesztő, aki csak 56 éves, de mellette Tima Gyula ''állattenyésztő, aki már hat­vanon is túl, s mind a kettő jó nyugdíjat fog kapni. Tudják ők ezt De fáj nekik. Hiszen még ők is itt vannak. Aztán az asszony tartsa el őket?! Mondhatnám, hogy hej..., ha most lennének olyan fia­talok, mint ott, az asztal végén ülő robosztus termetű ember. Polgár József kombáj­­nos, az övék lenne a világ. Hát igen. Ez a Polgár Jós­ka már nem is ember,, ha­nem akárcsak egy isten. Most ő a legény. A falu legerősebb embere, aki az idei aratáson 72 vagon gabonát takarított be. Látva, tudva is hihetetlen. A géppel, azzal a csodálatos masinával 300 ember munká­ját elvégzi... Nagyot fordult a világ. Tudják ők ezt Jó is ez. De már nem nekik! Nézem a két öregember kenyérbarnára sült inas kar­ján a két tetovált szívet... Hogy kitakarta őket a nyár... De hiszen nekik ősz van már, s a közelgő tél gondo­lata is végigborzong a lemez­telenített testrészeiken... Ó, te félelmetes régi élet! Gyűrjük le az Ingünk ujját, kedves bátyáim. Én mit sem tehetek... ? Itt a családi szeretet, megbecsülés tehet sokat. Nagyon sokat. Meg a tsz is tehet valamit. Hogy azok a tetovált szívek azért még sokáig éljenek. Dávid József Tetovált szívek.•• 1968. augusztus 25. Vasárnap Prospektus Sárvárról Ízléses s igen jól sikerült prospektust jelentetett meg a Vas megyei Idegenforgalmi Hivatal Sárvár várossá ava­tása alkalmából. A prospek­tuson több fekete-fehér szín­nyomású fényképen mutatják be a város nevezetességeit, a várat a vár belső nagyter­mét, az új járási rendelőin­tézetet, az Erdészeti Tudo­mányos Kutatóintézet sárvári Kísérleti Állomását. A kép­sort a város látképe egészíti ki. Rövid, de jó tájékoztatót nyújtó történelmi ismertető olvasható a prospektusban a város múltjáról, fejlődésének jelentősebb állomásairól. A hátlapon szemléletes térkép igazítja el a várossal frissen ismerkedőiket arról, mit hol találnak a látnivalók közül, hol étkezhetnek, hol találhat­ják a szórakozóhelyeket, esz­presszókat, fontosabb középü­leteket Tovább tart a kedvezményes traktorvásárlási akció Idén a mezőgazdasági üze­mek két-három héttel hama­rabb fejezték be az aratást és ez elősegítette az őszi ta­lajmunkák megfelelő előkészí­tését. Az AGROTRÖSZT is körütekintően készült fel a szezonra. A kereskedelem a gépi igényeket mind válasz­tékban, mind mennyiségben ki tudja elégíteni. A mező­­gazdasági üzemek részéről nagy az érdeklődés az új tí­pusú ekék iránt Különösen sokat rendeltek az idén elő­ször forgalomba hozott FEF —330-as és a nehéztraktorok­hoz való FEF—444-es típus­ból.. Többezer darabos rak­tárkészletet biztosítottak a vidéki kirendeltségek a se­kély, a középmély és a mély­szántó ekékből. Az utóbbiak igen kelendők. Idén három- négymillió holdon végeznek mélyszántást a mezőgazdasági üzemek. Bőség­es készletek vannak tárcsákból, boronákból, hen­gerekből és tárcsás ekékből, úgyhogy a nap mint nap ér­kező újabb megrendeléseket nyomban ki tudják elégíteni. Tovább tart az AGRO­TRÖSZT akciója,, amelynek során a vállalat tízezer fo­rintos árkedvezményt nyújt az UE—28-as traktorok vásár­lóinak. Szeptember 30-ig kí­nálják leszállított áron ezt a típust, amely egyike a leg­elterjedtebb hazai traktorfaj­táknak. Falun lassú a javulás, sok a gond a kenyérellátásban A megye falvainak kenyér­­ellátásban meglehetőse­n ve­gyes képet mutat a hely­zet. Általános tapasztalatként elöljáróban az összegezhető, hogy azokban a községekben, ahova mindennap szállítanak kenyeret, nagyobb zavaraik nincsenek. Jelentősen javult a minőség a vasvári kenyér­gyár működési területén. Ki­tűnő kenyeret sütnek a cell­­dömölli sütödék, általános a minőség javulása megyeszer­­te. Mindezek ellenére sem le­het általános javulásról számot adni. Indokolatlan sorbanállástól az alkalmankénti hiányig A ma is mutatkozó zavar forrásai sokfélék. Már-már tragikomikus, a maximálison túl fokozott igények okozzák a legtöbb gondot. Nem egy községet lehetne felsorolni, ahol 12—24 órája sütött ke­nyeret semmi pénzért nem hajlandók elvinni az emberek, mert „nem friss”. Eléggé gya­kori, hogy ha a délutáni, me­leg kenyér nem fogy el, más­­nap reggel ez már nem kell, inkább sorbaállna­k az, embe­rek, várják az új szállítmányt. Akad — sajnos — elé® pél­da az ellenkezőjére is. Válto­zatlanul tapasztalható olyan törekvés a sütőiparnál is, hoggy minőségileg joggal kifo­gásolhat — érett — kenyér­­ből is ráerőszakolniuk a falusi boltosokra 2—3 darabot azzal az indokkal, hogy ..ennyi el­megy a többi között”, és — sajnos — több boltos át is veszi ezeket a kenyereket. Különösen ünnepnapok, kettős ünnepek előtt, más — be nem jelentett népesebb összejövetelek, rendezvények — miatt fordul elő azokban a községekben, ahova kétna­ponként viszik a kenyeret, hogy a szállítást követő na­pon már nincs kenyér az üz­letben. De igen „óvatosan” is rendelik a kenyeret a kis­községek boltosai. Évek meg­szokott, kialakult mennyiségein nem változtatnak, a minimá­lis biztonsági tartalékot sem rendelik meg, mert minden esetleg megmaradt kenyér egyéni hasznukat csökkenti. Ha így van a kenyérrel, fo­kozottan ez a hely siet a pék­süteménnyel. Csak a legmini­málisabb mennyiséget rende­lik, csak annyit, amit azon­nal és minden bizonnyal el­visznek. Kevés a szállítóeszköz Velemben augusztus 13-án záróra után 25 perccel hozták meg a kenyeret A boltvezető­nő csak veszekedés után vet­te át az árut. Másnap reggel nyitáskor megérkezett az újabb szállítmány, a friss ke­nyér is.­­Persze, hogy zavar támadt, újabb vita, harag a boltos és a szállítómunkások között. Kenyériben az a boltvezető véleménye, hogy naponta két­szer szállítson a sütőipar, ak­kor ma­jd megoldódnak a ba­jok. A szállítással összefüggő két szélsőséges eset, rossz példa mindegyik. Az azonban tény, hogy változatlanul kevés a szállítóeszköz, s a még ta­pasztalható zavarok fő for­rása, oka éppen ez. De okoz most zavart a helyileg meg­állapított bolti nyitvatartási idő is. Sok boltvezető nem ott lakik, ahol dolgozik, sikerült rávennie a község vezetőit, hogy délután 4-6 óráig már bezárhassanak. Határozottabb követelményeket támasztani A megyei tanács vb ren­deletének maradó­, talán végre­­hajtása nagyobb körültekin­tést, több erélyt, határozottsá­got követel községi tanácsaink, de a községi pártszervezetek vezvtőitől, sőt a társadalmi szervektől is. A kenyérellátás politikai kérdés is, ezt a me­gyei tanács vk határozata vi­lágosam és egyértelműen ki­mondta. Nem lehet tehát a boltvezetők kényelmétől és egyéni jövedelmük mennyisé­gétől függővé tenni a falvak kenyérellátását, mert ez nem a boltvezető magánügye. Ke­nyér­­ van elég. Kellő határo­zottsággal lépjenek fel köz­ségeink testületei, vezetői an­nak érdekében, hogy jusson is elegendő kenyér mindenki asz­talára! Szükséges fokozottabb fel­világosító munkát kifej­teni annak érdekében is, hogy ne támasszanak indokolatlan igé­nyeket a fogyasztók sem. Közi­ismert, hogy a meleg kenyér fogyasztása egészségileg ká­ros, de a józan meggondolás és ésszerűség is amellett szól, hogy 12—24 órás kenyeret fo­gadják el. Az eltúlzott ,,friss” kenyér iránti igény alkalman­ként oda vezet, hogy több ke­nyér fogy, mint a lakosság lélekszáma miatt — igen bő­ségesen számított norma ,s vak szerint — indokolt lenne. A népgazdaság érdekeit tekintve — ami pedig közérdek — nem mindegy, hogy időnként nyersanyagból is, ipari kapa­citásiból, szállítóeszközökből is mennyit fordítunk a megye ellátására. Nem indok, hogy hiszen mi termeljük meg ezt a mennyiséget is, van bősé­gesen. Van, ez igaz, de ez azért még időnként sem adhat okot könnyelműségre. Várvölgyi László VAS NÉPE t! Ó­vatosan megkerülünk egy főzőüstöt. Sár van körülötte. Amikor a házigaz­da saját kezűleg ácsolt házi­kójába invitál, nem akarok mindjárt lábnyomokkal be­mutatkozni A házikó közvetlen szom­szédságában fenyők állnak. Másik oldalán szalmatetős birkahodály. Nem messze út vezet el, mellette kukoricák, tarlók, s a messzeségben ház­tetők ... — Mióta van itt — kér­dezem. — A második éve... A férfi, akivel beszélgetek, har­mincöt év körüli. Vékony alakja sötét kabátjában külö­nösen karcsú, farmer formá­jú nadrágja van, bakancsra vágott gumicsizmát visel. A lágerforma, szürkészöld ka­lap szalagjába tűzött toll... — A Nyírségből jöttem... Színtelenül mondja a szava­kat, sem öröm, se szomorúság bennük. Beszédéből kihallat­­szik az „­,„ elnyújtva, fűsze­rezve a „jé”-vel. Homoki be­széd, könnyű, szívós és ke­mény. Akárcsak az embere. Hogy miért jött? Valami nem tetszett e szülőfalu állami gazdaságában. Ezért tette vo­natra a családot, ezért uta­zott végig egy éjszakát, s egy napot... S az őriszentpéteri tsz öt­száz birkát bízott Riczu Ist­vánra, ismeretlenül. — Régi juhász família, biz­tosan hírét vették... — Nem fejezem be a kérdést, mert nemet int. — Cseléd volt az apám, a juhászkodásba én kezdtem bele... Hat bátyám van, ab­ból már négy juhász... Hogy aztán „régiek” leszünk-e ... ? A dombhátakon, nap nap után, hosszú hónapokig az egyedüllétet mivel üti el a XX. század embere ha fog­lalkozása juhász? Olvas, rá­diózik? (A deszkakunyhó vé­gében a legújabb típusú Pan­nónia áll.) — Legtöbbet a birkát né­zegetem. Melyik, mit csinál. Nézze, az utódokra is gondo­lok. Az anya nagy fülű, tal­pig „szőrös”, merinó legyen. Hiszen a másiknak már a sóderjén (combján) látni, hogy kevert... — Olyan állatok ezek, ha valami megriasztja őket, az emberhez futnak, védelmet keresve... Vagy a másik. Amikor sántítani kezd vala­melyik, vagy összeverekednek, kezelem a sebeket. A múltkor is, mire széjjelszedtem két kost, az egyik bőre felre­pedt. .. Sötétszínű, műanyagfóliát mutat. Saját készítésű „cso­daszert” tartalmaz. Száz szá­zalékos — mondja Kérdezze csak meg a falubelieket: mennyi idő alatt állítottam vele talpra az állományt? — Miből készül? — Hétféle porból... Töb­bet nem mondhatok.... Az élete? A falu, a hodály, a szerek, újra a falu, néha a kocsma... (Az asszony, aki a három gyerekkel való bi­­belődés mellett sokat segít, gyakran látja, de keveset van vele. Sűrűn, amikor igazán csillagosnak ígérkezik az ég, „kint ragad” a nyáj valahol, a juhász megállítja a birkát, bundát ölt, s a fűre dől...) — Amióta itt van, merre­­felé járt? Szentgotthárdon, Körmenden? — Sehol, illetve a múltkor beállított az agronómus. Men­jek, mondja, és hozzam az asszonyt is. A büki fürdőben kötöttünk ki végül Este nyolc­ra értünk haza. Mondtam is magamban: „Na, oda egy fe­jős ... ” — Mert, tudja úgy van, ha azt mondanám valakinek: gyere, csináld helyettem egy napig, itt van ötszáz forint,­­ tudja, mit felelne? „Az ötszáz forint rendben van, de nem vállalom. Azt sem tu­dom, hogy hol, mit csináljak a birkán...!” A homoki ember foga megvillan. Fáradt, haj­nali keléstől cserzett arcán átsuhan valami. A büszkeség talán? Gróf Péter A­­nomád11

Next