Vas Népe, 1968. október (13. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-01 / 230. szám

XIII. évfolyam, 230. szám Ára 70 fillér Október 1. A pártélet kiemelkedő dá­tuma. Első napja annak a másfél hónapig tartó ese­ménysorozatnak, amelynek keretében a kommunista kollektívák országszerte szá­mot vetnek elmúlt kétéves tevékenységükkel, summáz­zák következő tennivalóikat és megválasztják — példá­san demokratikus keretek között — alapszervezetük és csúcsvezetőségük titkárait, vezetőségi tagjait. Csak a vezetőségválasztó taggyűléseknek a kezdetét, s nem az érdemi választási munka nyitányát jelzi a mai nap. Ez már hónapok­kal korábban megkezdődött. A mostani taggyűlések tiszt­ségviselői, elnökei, jelölő és szavazatszedő bizottságai is kerek hónapja készülnek. Aligha akadhat párttag, aki máris ne nyilvánított volna véleményt a vezetőség mun­kájáról, a jelölendők sze­mélyéről s ne adott volna számot saját tevékenységé­ről, pártmegbízatása telje­sítéséről és ne tette volna meg javaslatait, a követ­kező időszakban megoldan­dó feladatokra. Mégis jelentős a nap, amelyen megkezdődnek a vezetőségválasztó taggyűlé­sek. A pártszervezet kom­munistái együttesen teszik mérlegre munkájukat, ad­nak számot a IX. pártkong­resszus határozatai helyi végrehajtásának, a felsőbb pártszervek és saját dönté­seik megvalósításának ered­ményeiről, vagy éppen mu­lasztásaikról. Értékelik a gazdálkodás sikereit, párt­irányításának hatékonyságát. A hivatali, intézményi párt­­szervezetek pedig, hogy mennyire tudtak élni meg­nőtt jogaikkal, a területü­kön folyó munka átfogó el­lenőrzésével, a vezetők be­számolta­tásával Elemzésre kerül a szervezeti élet, a pártfegyelem alakulása, a pártépítés eredményessége, a lenini normák betartásá­nak következetessége. Fel­mérik a társadalmi és tö­megszervezetek pártirányí­tásának helyzetét, tenniva­lóit, összegezik munkastílu­suk, módszerük főbb voná­sait, meghatározzák fejlesz­tésének irányát, módozatait. Bizonyos, a jelölő bizott­ságok már — a tagság és a felsőbb pártszerv véle­ményére alapozott — kész személyi javaslatokat ter­jesztenek a taggyűlések elé. Ezeket mégis újból megvi­tatják s együttesen javasol­ják megválasztásra azokat, akik már eddig is bizo­nyították, hogy a következő két esztendőben jól sáfár­­kodnak majd a bizalommal. Értik és érvényesíteni tud­ják környezetükben a párt politikáját, tekintélyük van, tiszteletet érdemelnek. Ezt a vitát, a legrátermettebbek kiválasztását döntik majd el a taggyűlésen titkosan le­adott — külön a titkárra és külön a vezetőségi ta­gokra — szavazatok. Eredményes, hivatásukhoz méltó munkát kívánunk a ma kezdődő taggyűlések­nek, a megye kommunistái­nak s a folyamatosan meg­választott párttitkároknak és vezetőségi tagoknak. D. M. Avd­rás: november 5-én Megkezdődött a szentgotthárdi selyemgyár utolsó műszaki átadása Tegnap a déli órákban a budapesti Könnyűipari Beru­házási Vállalat műszaki appa­rátusának, a Magyar Selyem­ipari Vállalat megbízottjainak részvételével Szentgotthárdon megkezdte a VASÉP az 52 millió forint értékű selyem­gyári épületkomplexum máso­dik ütemében befejezett léte­sítményeinek átadását Ezzel elérkezett záróakkordjaihoz a magyar selyemipar utóbbi év­tizedének legnagyobb beruhá­zása, s mától kezdve október 31-ig az építők már csak az esetleg felmerülő hiánypótlás­sal foglalkoznak. Köztudomású, hogy az 1966. júliusában megkezdett kivi­telezési munkákat a VASÉP olyan ütemben szervezte meg, hogy a termelő területek sza­kaszos átadásával a gyár a tervektől eltérően egy évvel előbb már produktív munkát végezhetett az új üzemrészek­ben. A svájci szövőgépekkel fel­szerelt, korszerű kiszolgáló üzemrésszel, és szociális épü­lettel bővített 350 millió forint beruházási összegből „szüle­tett” objektum ünnepélyes avatására november 5-én ke­rül sor, melyet Nagy József­iré könnyűipari miniszter ad át a szentgotthárdi selyem­­gyár dolgozóinak. Elutazott a magyar küldöttség az ENSZ ülésszakára Péter János külügyminisz­­­­ter vezetésével hétfőn reggel elutazott New Yorkba az ENSZ-közgyűlés 23. üléssza­kára a magyar küldöttség. A küldöttség búcsúztatása­ira a Ferihegyi repülőtéren­­ megjelent Puja Frigyes, a­­ külügyminiszter első helyette­­­se, Szilágyi Béla és dr. Házi­­ Vencel külügymi­niszter-he­­­lyettesek és a Külügyminiszté- t­­­rium több vezető munkatársa. J Péter János elutazása előtti [­­nyilatkozatában elmondta:­­ ! — Azzal a gondolattal uta­­zom a közgyűlésre, hogy a­­ földkerekség nagyon összezsug I gorodott. Budapestről ugyan­­i­­s 9 óra 10 perckor indulunk,­­ s New Yorkba érkezünk he­­­­lyi idő szerint délután fél 4­0 körül, magyar idő szerint es­­­­te 10 órakor. Ez mutatja, hogy I mennyire összezsugorodott a­­ világ. Viszont ennek nagy po­­­­litikai jelentősége is van,­­ mert bármi történik a világ­­ bármely sarkán, az, ha jelen­­­tős esemény tulajdonképpen­­ kihat az egész nemzetközi­­ helyzetre, a világ minden­­más tájára és nem lehet azt­­ mondani, hogy egyszerű nem­­­­zetközi viszonyok között m­á­t dúlok erre a közgyűlésre, és­­azt sem, hogy nagyon egysze­­­­rű nemzetközi viszonyok kö­zött kezdődött el az Egyesült Nemzetek Szervezetének mostani közgyűlése. De jól megalapozott reményem, hogy sokkal jobb hírekkel jövök vissza az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűléséről, mint amilyen hírekkel erre a közgyűlésre indulok. Ez a feladata ennek a közgyűlés­nek, hogy javítsa a nemzet­közi viszonyokat. (MTI) Vasárnap népszavazást tartottak Görögországban Görögországban vasárnap tar­tották meg a népszavazást a katonai junta által előterjesz­tett alkotmány­tervezetről. A hétfő reggelig beérkeztő ada­tok szerint a szavazásra kö­telezetteknek körülbelül 23 százaléka nem jelent meg az urnáknál annak ellenére, hogy szigorú büntetéseket helyez­tek kilátásba a távolmaradók­nak. A leadott szavazatok 94,9 százaléka „igen” volt. Miller brit munkáspárti kép­­v­iselő, az Európa Tanács tag­ja, aki jelenleg Athénban tar­tózkodik, újságíróknak kije­lentette, hogy a népszavazás eredményét nem lehet reá­lisnak tekinteni, a rendezés primitív volt, azok, akik ,,igen”-nel szavaztak, ezt vagy­­félelemből, vagy tudatlanság­ból tették­. A Nyugat-Németországban dolgozó görögök vasárnap tüntető felvonulásokat tartot­tak Bonnban és Düsseldorf­ban, tiltakozva az athéni ka­­­­tonai kormány uralma és a­­ kormány által megtartott nép-­ szavazás ellen. Koppenhágában és Stock­­­­helmban fiatal tüntetők vo­­­r­ultak az amerikai nagykö-­­vetségek, illetve a görög ide­genforgalmi irodáit elé, e szó­nokaik elítélték az athéni junta politikáját. Koszorúzás a Fegyveres Erők Napján A Fegyveres Erők Napja alkalmából szombaton rénszorúzási ünnepséget tartot­tak Budapesten, a Hősök terén. Keni’ihm án, Czinege La­jos vezérelte honvédel­mi miniszter, Rácz Sándor belügyminiszter-helyettes és Papp Árpád, a munkás­őrség országos parancsnoka, a fegyveres testületek nevében elhelyezik koszorú­jukat. (Wormser Antal felvétele) Szombathelyen vasárnap délelőtt 10 órakor helyezték el a tisztelet és a megem­lékezés koszorúit a szovjet hősi emlékműnél a megye és a város párt- és taná­csi szerveinek képviselői, a fegyveres testületek, üzemek, intézmények és iskolák küldöttei. Elhozták koszorújukat a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok szombathelyi tagjai is. ­ MAI SZÁMUNKBÓL: 1 //fs/fssss^r&sssrssvyzsss^ss^sssssysssjrs/ysssfsssssssssssssssss;Z47sssssssssssssssssss*fs«Si Gyorslista a lottó jutalomsorsolásról Hűségjutalom a Zsi-tagoknak Haladás—Honvéd 2:0 (1:0) Megnyílt az előkészítő bizottság ülése A kommunista- és munkáspártok nemzetközi tanácsko­zását előkészítő bizottság 1968. szeptember 30-án Budapesten megkezdte munkáját. Az előkészítő bizottság ülésén részt vevő pártok képvi­selői tudomásul vették a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának jelentését a nemzetközi tanácskozás előkészítésének eddigi munkálatairól, majd megkezdték a na­pirenden szereplő kérdések tárgyalását. (MTI)­­ A kommunista és munkás­­ja, a Nyugat-berlini Né­pártok nemzetközi tanácské­­meta Szocialista Egységpárt, a zalat előkészítő bizottság ülé­­é­sére Budapesetre érkezett az San­­ Mario Kommunista Ausztráliai Kommunista Párt, Pártja, és a Spanyol Kom- Ausztria Kommunista Párt- munista Párt küldöttsége. J. A. Furceva miniszterasszony Budapestre érkezett J. A. Furceva, a Szovjet­unió művelődésügyi minisz­tere Ilku Pál művelődésügyi miniszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Buda­pestre érkezett. A Ferihegyi repülőtéren fogadására meg­jelent Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának pót­tagja, művelődésügyi minisz­ter, Molnár János művelődés­ügyi miniszterhelyettes, Erdé­lyi Károly külügyminiszter­helyettes, Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének ügyvezető elnöke, va­lamint a Művelődésügyi Mi­nisztérium és a Külügymi­nisztérium több vezető beosz­tású munkatársa. Ott volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete. Tegnap megkezdődött az Angol Mukáspan kongresszusa Hétfőn az Ír-tenger part­ján fekvő Balckpool „vurstli­­városban” megnyílt az Angol Munkáspárt 67. évi kongresz­­szusa. A jelenlegi légkörben négyévi munkáspárti uralom után és mindössze két és fél évvel az új országos válasz­tás végső határideje előtt a pártvezetőség kétségbeesett kí­sérleteket tesz a kiábrándult munkáspárti tömegek vissza­­hódítására. Ezt tükrözi a „Ha­ladás és változás” című kiált­vány is, amelyet Georges Brown volt külügyminiszter, a párt alvezére fog a kong­resszus elé terjeszteni. A hónapokkal ezelőtt beha­rangozott kiáltvány eredetileg „kíméletlenül őszinte önkriti­kának” készült, végleges for­májában azonban a mente­getőzés és a dicsekvés furcsa keverékének sikerült Jelentések Csehszlovákiából Rehabilitáció a pártban A pozsonyi Pravda hétfői száma közölte Jakesnek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Ellenőrző és Reví­ziós Bizottsága elnökének nyilatkozatát a rehabilitáció kérdéséről. A rehabilitáció megvalósí­tása pártvonalon nem könnyű dolog — mondja —, mert az esetek nagy része 10—15 évre, sőt még ennél is régebbre nyúlik vissza, sok szerv és szervezet, amely akkor a dön­tést hozta, már nem is léte­zik, sok olyan személy, aki felvilágosítást tudna adni, már nincs az élők sorában. Ez év eleje óta 883 reha­bilitációs kérelem érkezett a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságához. Ezek közül 335-öt alsófokú párt­szervek elé utaltak. Arra a kérdésre, vajon minden rehabilitációs kére­lem indokolt-e, Jakes azt vá­laszolta, hogy a központi el­lenőrző és revíziós bizottság legutóbbi szeptemberi ülésén megvizsgálta 84 kérelem kö­zül 56 esetben pozitív hatá­rozatot hoztak, az érintetteket pártvonalon teljes mértékben rehabilitálták. Hét kérelmet további gondos kivizsgálás vé­gett visszautaltak a megfele­lő szervekhez, 21 rehabilitá­ciós kérelmet pedig elutasí­tottak. Előfordul, hogy ilyen kérelmek érkeznek olyanoktól is, akiket jogosan — negatív jellemvonásaik, vagy bűncse­lekmény miatt — zártak ki a pártból. Ez megnehezíti a pártszervezetek munkáját és meglassítja a rehabilitációs folyamatot. Napirenden: az SZLKP szervezeti szabályzattervezete A Szlovák Kommunista Párt alapszervezeteiben folyik a párt szervezeti szabályzat­­tervezetének vitája, amely a párt rendkívüli kongresszusát követően megélénkült. Az alpszervezetek többsége pozi­tívan értékeli, hogy a terve­zet­­ hangsúlyozza az alsóbb­­fokú pártszervek fokozott ön­állóságát, a párttagok aktí­vabb részvételének lehetősé­gét a CSKP politikájának ki­alakításában és megvalósítá­sában. Az alapszervezetek az ál­lam föderatív berendezkedésé­vel kapcsolatban hangoztat­ják, hogy biztosítani kell a cseh és szlovák területek pártjai között a Csehszlovák Kommunista Pártnak, mint egységes egésznek az akcióit.

Next