Vas Népe, 1969. december (14. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-25 / 299. szám

Negyedszázados történelmünk legyen új forrás. Felhívás a megye Atkonságához Mint ismeretes, az MSZMP Közpon­ti Bizottsága és a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa 1969. szeptember 23-án felhívta a Magyar Népköztársaság népét, hogy folytatva eddigi eredményes mun­káját, az eltelt 25 esztendő vívmányaitól lelkesülve, újabb tettekkel juttassa ki­fejezésre szocialista társadalmunk iránti odaadását. Vas megye lakossága — éppúgy, mint más megyék dolgozó népe — kész az új tettekre. Új társadalmunk kezde­tén a régi úri világ képviselőinek ma­radványai, a kishitűiek, a háborús károk mérhetetlenségén kesergő emberek nem huszonöt évi eredményekben gazdag jö­vőt, s utána még gazdagabb folytatást hirdettek és reméltek. Ha viszont ma csupán Vas megyét tekintjük is, az el­múlt negyedszázadot — az időnként elő­fordult gondok, nehézségek ellenére —, a fellendülés fontos időszakának tarthat­juk, amely alapja további, biztonságos előrehaladásunknak. Megyénk ipara és vele a lakosság foglalkoztatottsága sokat fejlődött legutóbbi negyed századunk alatt. A falvak szocialista közösségekké forrtak össze. Gazdasági, társadalmi, kul­turális életünk megszámlálhatatlan ered­ményeket hozott, megalapozva a további, még biztonságosabb jövőt. Ma már nem lehet összehasonlítani az ország — és megyénk — lakosainak életkörülményeit a 25 esztendővel eze­lőttivel. Csak széjjel kell néznünk Szom­bathelyen, megyénk kisebb centrumaiban és falvaiban, településein. A gazdasági — ipargazdasági és mezőgazdasági — építkezés, fejlettség, az állami, szövetke­zeti és a magánerőből történő lakásépí­tés, a kommunális, a kultúrát, az egész­ségügyet szolgáló építkezés mutatja, hogy eltelt negyedszázadunk nagyon termé­keny volt. És még termékenyebb lehet jelenünk és jövő negyedszázadunk. An­nál is inkább, mert az ország és me­gyénk lakossága határozottan ezt óhajt­ja, határozottan a párt által mutatott, szocialista jövőnket támogatja. Huszonötéves jubileumunk meleg ünneplésre és újabb tettekre sarkallja megyénk munkásait, parasztjait, értelmi­ségi dolgozóit, alkalmazottait. Fontos, hogy ez az akarás — azon túlmenően is, hogy az egyes munkahelyek, üzemek, szövetkezetek, intézmények, hivatalok stb. kimunkálják az országos és megyei cé­lokkal egybeeső, cselekvési programjaikat — minden réteg számára együttes cse­lekvési medret is kapjon. Vas megye Ta­nácsa és a Hazafias Népfront Vas me­gyei Bizottsága az üzemi, szövetkezeti, intézményi, hivatali konkrét teendőkön kívül általánosabb, mindenkit érintő és mindenkinek előnyére szolgáló cselek­vésre is felhívja megyénk lakosait. Az ötéves terv országos és megyei, vállalati stb. célkitűzéseiért indított ver­senyen túl bontakozzon ki széles körű, a lakosság minden rétegét átfogó, társa­dalmi versengés településeink — váro­saink és falvaink —, fejlesztéséért. Ren­geteg jó, helyi határozat, ötlet, öntevé­keny cselekvés, hozzájárulás, önkéntes munka szolgálhatja ezt. Egyrészt a kié­pülés jó ütemét, a szükséges közintézmé­nyek létesítését. Másrészt a magán- és középítkezések jó elhelyezkedését, város­­ég faluképi összhangját, célszerűségét. Az egyes helységek kommunális ellátottsá­gát. A parkosítást, a ku­lcsint és belcsint. A közegészségre előnyösen ható környe­zetet. Az esztétikumot. Hasznos, közérthető, ösztönző munka­­programot készíthet erről minden város és község. Vas megye Tanácsa és a Ha­zafias Népfront Vas megyei Bizottsága felhívja a helyi tanácsokat és népfront­bizottságokat, és felkéri a tömegszerveze­teket, tömegmozgalmakat, hogy kezdemé­nyezzék a városuk, járásuk, falujuk kö­zötti nemes versengést! Hazánk felszaba­dulásának 25. évfordulója, eltelt negyed­­századunk legyen a nemes versengés ösz­tönzője! Amit ilyenképpen teremt vala­mely közösség, méltó kifejezője lesz an­nak, hogy társadalmunk igazi népi társa­dalom, a nép teremtő, öntevékeny ereje, ambíciója révén az egyes közösségekre — de az egész országra is — egyre szebb és jobb élet vár! Szombathely, 1969. december 25. Vas megye Tanácsa a Hazafias Népfront Vas megyei Bizottsága KISZ-szervezet alakult a Pannónia Méretes K­tsz-ben A fiatalok számának ál­landó növekedése indokolt­tá tette, hogy önálló KISZ- szervezetet alakítsanak a szombathelyi Pannónia Mé­retes Ruházati Ktsz-ben. Az alakuló gyűlésen 16 fiatal tett KISZ-fogadalmat, nyolc korábban belépett KISZ-tag pedig átjelentkezik ebbe az alapszervezetbe. Az első ün­nepi taggyűlésen — amelyet az Ifjúság Háza klubtermé­ben tartottak — KISZ-tit­kárnak Kopácsi Pétert vá­lasztották. A szövetkezet ve­zetői, a testvérszövetkezetek KISZ-titkárai, a K­ISZÖV és a városi KISZ-bizottság kép­viselői köszöntötték az új szervezetet és jó munkát kí­vántak működésükhöz. A hivatalos rész után táncos klubesttel zárták az első ösz­­szejövetelt. További prog­ramjaikhoz otthont nyújt a szombathelyi szolgáltató­ház is. " 1969. december 25. Csütörtök Új segítség a szakmaközi bizottságoknak Mint ismeretes, az idei vá­lasztásoknál a szombathelyi városi szakmaközi bizottság ú­jjáválasztására már nem került sor. Az SZMT elnök­sége úgy látta, hogy a me­gyeszékhelyen úgyis elég vá­lasztott szakszervezeti szer­vezet tevékenykedik. A bizottságban dolgozott társadalmi szakszervezeti ve­zetőkből viszont akcióbizott­ságot alakítottak, amely az SZMT szervezési bizottsága mellett nyújt segítséget el­sősorban a községi szakma­közi bizottságok irányításá­nál és más szakszervezeti feladatok megvalósításánál. A bizottsági tagok részt vesznek a társadalmi keres­kedelmi ellenőri hálózat munkájában is. Az ezzel kapcsolatos fel­adatokat Kercza József, az SZMT munkatársa ismertet­te a napokban a bizottság tagjaival és egyúttal jutal­makat nyújtottak át több éves társadalmi, szakszerve­zeti munkájukért. VAS NÉPE 1­74 millió a takarékban Vasváron Most az év vége felé ek­kora betétösszeget tart nyil­ván az OTP vasvári fiókja. Ebben nagyobb hányaddal a termelőszövetkezeti tagok ér­dekeltek, mérsékeltebb, de nem jelentéktelen összeggel szerepelnek az iskolások, a KST-sek, az autónyeremény­­betétesek s mások. A tsz-tagoknál általáno­san­ az a gyakorlat, hogy az évi zárógyűlést követő kifi­zetések után nagyobb szám­ban és nagyobb összeget visznek a takarékpénztárba. A takarékosságnak ezt a for­máját az utóbbi időben egy másikkal egészítették ki. Át­tértek KST-rendszerű havi levonásos betétre, amit a tsz vezetősége átutal a ta­karékpénztárnak. Ez a betét­fajta rokonszervre talált, mert rövid időn belül két­százra emelkedett követői­nek száma. A tsz-tagok pél­dáját jó ütemben követik a diákok, akik egyre szorgal­masabban vásárolják a ta­karékbélyegeket. Ezekből származó betétjük a tanév felénél 138 ezer forintra emelkedett. Takarékoskodás­ban kiemelkedik a véradás­ban a járás legjobb közsé­gének bizonyult Andrásfa ál­talános iskolája. Tanulói 337 forint tanulónkénti átlaggal 12 ezer forintot értek el. Nyomukat a vasvári, oszkói, püspökmolnári diákok kö­vetik. A vasvári gimnazis­ták 39 ezer forinttal szere­pelnek a takarékossági lis­tán. Az autón­yeremén­y­betétek terén emelkedés mutatkozik november óta, amikor egy vasvári lakos Trabantot nyert. Említést érdemel, hogy a fiókintézet Vasváron Alkotmány u. 8 szám alatt 8 lakásos társasház építését, kezdte meg. 1970-re pedig 12 lakásos bérház építésére ké­szült fel. k. n. tudósító Letartóztatott angol mikulások Az angol rádió magyar nyelvű híradása szerint eb­ben az esztendőben jelenté­kenyen megszaporodott a hivatásos Mikulások száma a szigetországban. A kará­csonyi ünnepségek — ame­lyek Angliában általában egybeesnek a Mikulás, il­letve Télapó ünnepségekkel — ott is a szeretet ünnepei. Az angol rádió szerint ezt az ünnepséget a lakosság­nak mintegy tíz százaléka tartja vallásos ünnepnek. Ennek ellenére — főleg meg­­szokottságból a felnőtt lakos­ságnak több mint a fele val­lásos karácsonyi szertartá­sokon is részt vesz. Erős hagyománnyá vált a kará­csonyi (mikulási) ajándéko­zás, jóllehet a lakosságnak csak mintegy ötven százalé­ka tartja ezt helyesnek. Az ajándékozási hullám meg­ihletett jónéhány foglalkozat nélküli lakost. Hogy tudni­illik elmenjen hivatásos Mi­kulásnak. Az áruházak nagy része szívesen foglalkoztat­ja a rátermett Mikulásokat, hiszen velük növelheti por­tékája keresettségét. Most azonban „bajt” ”” hoztak a hivatásos Mikulá­sok. Kevesellték, amit az áruházak fizetnek nekik,­­ ezért tüntetni kezdtek. A rendőrségnek is be kellett avatkoznia a Mikulás-tünte­tésbe A végeredmény az lett­, hogy — az angol rádió adása szerint — tizenkét Mikulást letartóztattak. Le­hetséges, hogy a ,,szeretet ünnepén" a Scotland Yard karácsonyfát állít nekik» — !» Bútor az utcán Hogy egészen pontos le­gyek, — majdnem az utcán, de ez az árnyalatnyi kü­lönbség — úgy vélem — semmit nem változtat a bú­tor fekvésén. Fekszik ez a bizonyos bú­tor — originál gyári cso­magolásban — a Gyöngyös áruház utcai bejáratánál az árkád alatt. Ott van reggel, délben, este és éjszaka, az utóbbiról — mint arról a közelmúlt napfordulóin többször alkalmam volt meggyőződni — teljesen ma­gára hagyva, ennek vagy effélének nyomait sem vél­tem felfedezni, pedig még jókora zajokat is csaptam a közelben az egyik éjszakán, gondolva majd csak rábuk­kanok valakire. Dehogy is bukkantam, in­kább vihettem volna a fo­telokat, — s ha netán még egy társat is keresek — a fekhelyeket kényem, ked­vem szerint. Egy lódít­ás át, a szomszéd kerítésen, aztán már bottal üthették volna a fotelok nyomát. De hát ugye becsületes em­berek vagyunk mi úgy álta­lában. .. Beszélünk arról, hogy így a társadalmi tu­lajdon, meg úgy a társadal­mi tulajdon, aztán meg, hogy ilyen szép ez a­­­yön­­gyös áruház, meg amolyan (ami úgy általában igaz is), — ám az konkrétan még sem tetszik, hogy efféle ér­tékes holmit csak úgy oda­hagynak, csábító gyanánt Hallom most, amint mond­ják: miért pörölök olyasmi­ért, amiről nem tehetnek, hogy tudniillik nincs elég raktártér, a bútor meg kell (És milyen frlisás dolog, hogy van konkurrencia). Helyben is vagyunk. Innét már nok egy fél lépés an­nak a kimondása hogy ,,pénzkérdés" az a bútorrak­tár. Húszegynéhány miméért felépítették az áruházát. Az udvarában, hátul hely, akár egy kisebbfajta népünnepély rendezésére is alkalmas. Le­gyen valaki, aki elhiszi: nem lehet-e akár egy nap alatt összehozni itt egy olyan fészert, ahol — amíg netán újabb pénz gyűlik, — tetőt kaphatnának a bú­torok. Amelyeket most, hogy ilyen idők járnak, telehord hóval a szél, hidegtől hú­zódik össze a fa, netán reped, stb. És senki nem tud segíte­ni rajtuk!? ­ Ez a ház Sárváron a Laktanya utcában áll. Amikor benyitottam a mesébe illő pi­ci kis hajlékba, egy aprótermetű, őszülő hajú asszony fogadott. — Mórocz mama? — Az vagyok, de most már nagyma­ma is, mert 17 unokám van. — Meséljen, nagymama. Mondja el, hogyan fért e pici kis házba, törékeny testébe annyi szeretet, munka, törődés, tü­relem, s ezernyi godoskodás, amely 28 apátion, anyátlan árva felneveléséhez is bőségesen elég volt. — Én nem is tudom -­ néz rám egy kicsit megilletődve, aztán leveleket szed elő, majd fényképek halmazát, — ezt a Pali írta Amerikából. Ezt Evikénk Zalá­ból. Ez itt Antika esküjvei képe. Ez Sa­­nyikank. Ez meg Cindyke, az amerikai kis­­unoka. És ... És mondja, meséli, kifogyhatatlanul, ki merre, hogyan él, mit írnak, mit külde­nek ... — Petrik Pál vasöntő, aki Amerikában él, évente egyszer telefonon is felhív. De hát csak sírok abba a kagylóba. Azt mond­ja nekem, ne sírjon drága jó édesanyám, mert a hangját szeretném hallani. Azt a... (megint sír). — Azt a simogató, kedves hangját... — segítem ki s Mórocz mama bólogat, majd keresgél s újabb színes fényképet szed elő. — Tessék nézni Amikor ott kint járt Bilicsi Tivadar a színész, azt is meghívta a fiam. Itt áll a művészúrral a ház­ijí előtt. Elűn a levél, amelyben a kis menyem írt, persze angolul, amit lefordítottak nekem. Hogy mennyire hálás, amiért olyan jó em­bert neveltem neki. Nagyon szeretne lát­ni, meg főzni tanulni tőlem Mert azt mond­ja a Pali, hogy olyan finomakat senki nem tud főzni, mint a Mama... — Hogyan kezdődött ez a nagy gyer­mekáldás­­! — Tízéves házasság utáán már tudtuk, hogy nekünk soha nem lesz gyer­mekünk, pedig nagyon szerettünk volna. Amikor már nagyon odavoltam, azt mond­ta a férjem: menj el a lelencbe és hozzál egyet. No nekem sem kellett több. Hoztam én mindjárt ötöt. Attól a naptól kezdve költözött ide az öröm. Zsongott a ház. Ami­re kijárták az iskolát, mind a szívemhez nőtt. Bántam is én, ha már az állam ez után nem fizetett utánuk. Munkába men­­­ek, szakmát tanultak, felnőttek. Aztán hin ha repültek szanaszét a nagyvilágba, egy sem szakadt el tőlünk véglegesen. — Hogy bírt ennyi gyerekkel? — Szeretettel, jószóval. Ezek a gye­rek mind úgy kerültek ide, hogy nagyo­­kellett nekik az édesanyai simogatás. A férjem is csendes ember. Ő munkára fog­ta őket. Vitte magával a gyerekeket a hús­üzembe. A férfigyerekek közül többnek így hentes lett a szakmája. Aztán megnősül­tek, férjhez mentek. De mily csodálatos is az élet. Még ezt hallgassa meg: egyszer csak ír az Évikém (Tóth Éva), meg Tó­nink — aki szintén hentes — (Leposa An­tall Zalából, hogy ők összetalálkoztak. Már jegyben jártak, amikor rájöttek, hogy mind­ketten itt nevelkedtek az én házamban. Per­sze itt nem találkoztak, mert Anti már fel­szabadult, kész ember volt, amikor Éviké ide került. Gondolhatja, milyen boldogok. — Ott volt az esküvőjükön ? — Hát persze, hogy ott voltam, s azon derült a násznép, hogy a fiataloknak én vagyok az anyja, meg az anyósa is egy személyben. — Itt Sárváron lakik-e közülük valaki? — Hogyne: Etelka, Mária, Péter és Katika. Ez utóbbi a nevünkre is lett irat­­■a. Persze már mind családosok. Szá­va élnek, szorgalmas dolgos emberek. Hat néha adja itt egymásnak naponta az aj­ipkilincset. Közülük kettő. Évike, aki első osztályos és Rezső az ötödikes, itt is lakik velünk. De azok is meglátogatnak, írnak, akik távolabb kerültek. A múltkor is írja egyik fiam, hogy nincs egy nap se, amikor ne jutnék eszébe. Hogy ő, amíg el sem tud­ja meghálálni, amit erre tettem. Hát csak mutassam meg a levelet a többi testvér­nek. Hogy el ne felejtsék ők se a mamát. De hát nem kell ezt nekem megmutatni egyiknek sem. Nem múlik el ünnep, név­nap, hogy ne köszöntenének. Van amelyik pénzt küld, mások édességet, ajándékokat, a papának ítókat, hogy ne fázzon a sze­kéren, mert mióta nyugdíjban van, egy kis kiegészítésnek fuvarozgat. — Aztán hivatalos elismerést kapott-e ezért a nagyszerű és áldozatos gyermekne­velő munkájáért? — 1955-ben miniszteri elismerő okle­velet és pénzjutalmat kaptam. Dehát, — sóhajt egy mélyet Mórocz mama majd meglelik a szeme örömkönnyel — van-e an­nál szebb elismerés, jutalom, mint amikor egy gyerek nem feledkezik meg a nevelő­­szüleiről? Ez a legszebb, ez a legtöbb. Mórocz Istvánnénak nemcsak a küszködésből, a munkából jutott sokszoro­san több, mint bármely édesanyának, ha­nem az örömökből is. Megérte, hogy har­minc éven át küszködött az elárvult, vagy a nevelésre érdemtelen szülők gyermekei­vel, mert a rájuk pazarolt szeretetet bősé­gesen visszakapja Ha ki is repültek a gye­rekek védőszárnyai alól, a legtávolabbról is ezernyi jelét adják annak, hogy nem felejtik el, s különösen most, a szeretet ün­nepén annyi szívmelegséggel veszik körül, mintha csak huszonnyolcadmagával ülne a karácsonyfa alatt. Dávid József Szülői ház Ahol sohasem született gyermek és mégis 28 felnevelkedett...

Next