Vas Népe, 1970. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-01 / 281. szám
„Elégséges-e e4 az elégséges? A VÉPI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZETBEN november 24-én nevelési tárgyú tanári konferenciát rendeztek. Az ötven tagú tantestület megvitatta a párt Központi Bizottságának ifjúságpolitikai kérdéseiről szóló határozatát. Az egyik felszólaló igen gazdag mondanivalóját számos statisztikai adatra hivatkozva mondta el. Más mellett kiderült, hogy az intézet tanulóinak 40 százaléka elégséges rendű osztályzattal jön az általános iskolákból. Ha le akarom egyszerűsíteni a tanári konferenciát — és ezt kell tennem — azt mondom a vita, sok-sok változattal akörül forgott, elégséges-e ez az elégséges a továbbjutáshoz, s ha igen mi a teendő. A dolog lényegét tekintve az iskola ügyeit irányító tanári kar igennel válaszolt. Elégségesnek minősítette az elégséges osztályzatot ahhoz, hogy az ide kerülő fiatalok szakmunkás fokon tovább jussanak a humán és szaktárgyakban, s az élet scheck bonyolult problémájában. Vép, mint általában a szakiskolák, abban a sajátos helyzetben van, hogy az ifjak nevelését nemcsak az iskola és a család között kell megosztanuok, hanem harmadikként a kollégium is bekapcsolódik. Hiszen itt minden diák kollégiumban lakik. Emellett a jelenlegi tanrend szerint félévet a tanüzemekben töltenek el a diákok. Az iskolán is három felé osztható a nevelő testület. Tanárokra, szakoktatókra és kollégiumi nevelőkre. Ez a tény, mint a konferencián kiderült, a kötelességteljesítés és felelősségvállalás állandó szintézisét követeli meg tanulóktól, tanári kartól egyaránt. Az ifjúság nevelésének egyik fontos ténye, hogy nemcsak szóval kell nevelni, hanem a munkássággal is. S ez tanárokra " és kollégiumra, tanüzemekre és szülőkre egyaránt vonatkozó megállapítás. Ebben az intézetben szakmunkásokat nevelnek. Érthető, hogy egy fő követelmény a korszerű technika jelenléte. Hogyan áll ezzel Ve.? Ezúttal is, máskor is különféle vélemények formálódnak erről, s bizony megesik, hogy az oktatói karból is szót emelnek a modernebb gépekért. E ténnyel általában nem vitatkozva a nevelési konferencia arra a megállapításra jutott, hogy az iskola feladata valójában nem a géptípusok, hanem a géprendszerek oktatása. Például vágó, cséplő, terménytovábbító stb. rendszereké. Ha így vizsgáljuk az iskola technikai felszereltségét, jobb képet kapunk. És így kell vizsgálnunk. Mint az intézet igazgatója, Apró Attila is megjegyezte a vitában, a legkorszerűbb gépek amortizálódása is 5—8 év és arra nem nyílik mód, hogy egy oktatási intézmény ilyen sűrűn újítsa fel teljes szemléltető és tanítóeszköz parkját. A géprendszerei azonban kisebb — időnként nagyobb — változásokkal, huzamos időn át ,elegendők arra, hogy a megszerzett alapismeretekhez ki-ki hozzátanulja a szükségeset. S ez a hozzátanulás ma a oktatás-nevelés egyik fő témája is. Aczél György, a Központi Bizottság titkára is beszélt arról kongresszusi felszólalásában, hogy iskolarendszerünk célja nem lehet a befejezettség, korszerű alapismereteket kell nyújtani, amire építve, ki-ki hajlamas, tehetsége szerint tovább léphet. A világnézeti és személyiségi nevelés kérdéseiben sokoldalú, széles körű volt a tantestületi vita. Vépen a tanulók 84 százaléka fizikai munkások gyermeke, így náluk elsősorban nem az arány javítása a fő probléma, mint inkább a tehetségek útjának egyenletese. Ilyen összetételű Intézetben joggal vetődik föl a tantestületi vita nagy kérdése, miért van az, hogy az ifjak kötelességtudása, közösségi szemlélete nehezen alakul, hogy a hazához való viszonyban is igen nagy a szóródás. Egy nemrégiben végzett adatlapos fölmérés tanulsága szerint a fiatalok többsége múltból meríti példaképeit, Petőfit, Dózsát, Kossuthot emlegetve föl. Korunk nagy személyiségeit ugyanis, a mai ifjúság inkább csak hivatalos közleményekből, beszámolókból ismeri, kevesebbet tudnak arról, hogy ami e személyiségek vezette mozgalmakhhoz fűződik, az í. egyike—másika nagy hősi tett, történelem formiló cselekedet. A KISZ-szel és a majdan megalakuló , ifjúsági szakszervezettel együtt tervezik e szemlélet megfordítását, s e munkában máris olyan segítőtárs jelentkezett, mint az intézet honismereti szakköre, amelynek megalakulása óta eltelt két hónap alatt már 90 tagja van. Ugyanakkor az oktatói kar előtt áll az a feladat, hogy az ifjakat, az emberi viszonylatokban való pontosabb eligazodásra tanítsák, neveljék, hiszen ebből a csírából sarjad majd ki a közösségi szemlélet. Ahol a tanév folyamán gyakorlati munkán is dolgozó szakmunkásjelölteket nevelnek, mindig fölvetődik, mint szorosan nevelési tényező, az arányok ügye. Úgy is, helyes-e, hogy a fiatalok félesztendőre kiszakadnak az iskola hatóköréből és úgy is, helyénvaló-e, ha a másodéves szakmunkás tanuló mint a vépiek közül nem egy, ez év nyarán 3 ezer forintot, vagy annál is többet keres havonta tanüzemében. Ami a gyakorlati oktatást illeti, előreláthatólag már a következő tanévben más rendszer alakul ki, a tanulók nem lesznek ilyen huzamosan távol iskolájuktól, az elméleti és gyakorlati tananyagok évközbeni elrendezésének helyesebb, a nevelés és oktatás szempontjából jobb aránya alakulhat ki. (Valószínűleg a hetes váltás.) A nevelés végső célja a munkás egyéniségek kialakítása. S ehhez a jobb munka jobb megfizetése is hozzátartozik. De az már nem, hogy 15—16 éves ifjak egy traktor nyergében dolgozzák végig a gyakorlat fél esztendejét, nagy pénzeket vágva zsebre és a termelés más gépeivel aligalig ismerkednek. Szakmailag is zavaró ez, nem is beszélve arról, hogy az elméleti oktatás hónapjaiban a szülőktől kapott (nemegyszer amúgyis sok) zsebpénzt, vagy a 250 forint körüli ösztöndíjat csak amolyan borravalónak tekintik. 736 IFJÚ TANUL SZAKMÁT jelenleg Vépen, közülük több mint 300-an első évesei. Lényegében ők képezik az élelmiszergazdaság modern szakmunkás-utánpótlását. Nem véletlen, hogy a nevelési tárgyú tanári konferencia ilyen széleskörűen foglalkozott mindazokkal a tényezőkkel, melyek ezeknek az ifjú embereknek életét, jellemét alakítják, formálják. Más mellett szóba került az is, hogy a tanári konferencia határozatait, állásfoglalását, a tanüzemek vezetőivel is meg kell ismertetni. Szanatl Anna 1970. december 1. Kedd 25 éves a Nemzetei Demokratikus Nőszövetség öt világrész 93 országának egy híján száz nőszervezete ünnepel. 25 éve ezen a napon, 1945. december 1-én bontott zászlót a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. Párizsban összegyűlt asszonyok és lányok határozták el: a világ minden részén tömörítik erőiket, hogy soha többé ne zúduljon háború az emberiségre, s békében nevelhessék gyermekeiket. Az eltelt negyedszázadban sikerült mozgósítani a nők millióit nemcsak a béke megvédésére, hanem más, nem kevésbé fontos célok elérésére is. Sok helyütt a női egyenjogúság kivívásáért küzdött — többfelé sikerrel —a nőmozgalom, másutt a nemzeti függetlenségi harcba kapcsolódtak be a harcos nőszervezet tagjai. Szinte nem múlt el hét, hogy a világ valamely pontján ne emelték volna fel szavukat a nőmozgalom képviselői a szocialista haladásért, a demokráciáért. Nem hiányoztak nagyszabású nemzetközi akciókból sem: a Hanoiban felállítandó anya- és gyermekvédelmi központ költségeire például rövid idő alatt 50 ezer dollárt gyűjtöttek. Hazánk abban a kitüntetésben részesült, hogy nemrég a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség jubileumi tanácsülésének házigazdája lehetett. A budapesti kongresszus 260 küldötte — 91 ország képviseletében — október első napjaiban a Gellért Szállóban hat bizottság javaslatát fogadta el. A többi között felszólították a világ asszonyait és nőszervezeteit, nyújtsanak politikai és erkölcsi támogatást, anyagi segítséget a függetlenségükért küzdő indokínai népeknek, támogassák az amerikai és más országok aszszonyainak erőfeszítéseit, amelyekkel rá akarják bírni kormányaikat az agreszszió haladéktalan megszüntetésére. Szolidaritást vállalt a világ legtekintélyesebb és legnépesebb nőszervezete az izraeli agresszió ellen küzdő arab népekkel. Határozatban mondták ki Budapesten azt is, hogy támogatják az európai biztonsági értekezlet összehívását. Hertta Kuusinen, a szövetség elnöke a tanácskozás befejeztével kijelentette: hajlandóak együttműködni minden haladó erővel a béke megvédésére, a világ gyermekeinek szebb, boldogabb jövőjéért. Szebb, magasztosabb célokat nem tűzhetett volna zászlójára a jubiláló nemzetközi nőmozgalom. (RS) VAS NÉPE Terefere 84 család rovására Ismerősömet látogattam meg vasárnap Szombathelyen a lóemeletes magashazban. Amikor elbúcsúztunk, mondta, hogy lekisér a Usten. A lift ajtaja melletti kapcsoló táblán türelmetlenül ügyeltük a „szabad” jelzést. Bizony elég sokáig kellett várakozni, amíg végre megnyomhattuk a gombot. A liftből kiszálltunk és gyorsan átadtuk a helyünket, hogy mások is igénybe vehessék. A 84 lakáshoz tartozó 84 család több száz tagja használja naponta többször is a liftet. Nem kell hozzá nagyobb matematikai tudás hogy bárki számba vegye mitjelent ez.. Még zavartalan üzemelés esetén is csak némi várakozás után juthat valaki lifthez. Ezért a szocialista együttélés írott és íratlan szabálya, valamint az egyszerű logika is azt követeli meg, hogy mindenki igyekezzen gyorsan ki és beszállni, majd használat után az ajtót betenni. Így azonnal más rendelkezésére állhat a lift. Nem így cselekszik azonban mindenki. Amint a liftből kiszálltunk és a földszinten a házi telefont (hangosbeszélőt) tanulmányoztuk, arra lettünk figyelmesek, hogy egy nylonpongyolás hölgy a liftajtóban búcsúzik barátnőjétől. A liftajtó nyitva, a házigazda még félig belül, a távozó vendég félig kívül és folyik a hosszú terefere. Amit egész délután nem tudtak megbeszélni odafönt, azt folytatják a liftajtóban idelent. Se vége, se hossza a témának. „Mit főzzünk holnap?” „Mit szólsz a maxikabátokhoz?” stb. stb. Közben ki tudja, hány család várja a különböző emeleteken a liftet. Erre nem gondolnak a liftajtóban tereferélők? F. L. Nem mindegy, hogyan! Olvasom a Gyöngyös Nagyáruház fél oldalas hirdetését a Vas Népében. Arról szól, hogy a tisztelt vevőt a nagy karácsonyi vásár alkalmából megprezentálják egy-egy kedves ajándéktárggyal. A férfiöltönyhöz például díszzsebkendőt, vagy nyakkendőt, a kétezer forinton felüli bundához dederon kesztyűt, az 530 forinton felüli női csizmához egy csomag cipőápolószert, a rádióhoz töltőtollat ajándékoznak. Szép és igazán dicséretes ez a nagyvonalúság. Az áruházra szinte fönnállása óta jellemző ez a vonás. Még a berendezése is ezt sugallja az embernek. Ezért is találtam meghökkentőnek ugyanakkor azt a kisszerűséget, ami viszont a bolt belső ellenőrzésére jellemző. Az eladók panaszolják, milyen furcsa helyzetbe hozták őket a minap, amikor a felettes szerv intézkedésére munkaidő végén külön helyiségbe „terelték” a nőket és a férfiakat, s mindenkit alaposan megmotoztak. Volt, akit a legutolsó ruhadarabig levetkőztettek. Szégyenkeznivalójuk azonban egyiküknek sem volt, mert senkinél nem találtak lopott tárgyat. Még egy hajtűt, vagy díszzsebkendőt sem! A becsületük tehát makulátlan, a lelkiismeretük nyugodt lehet. Azoké is, akik az ellenőrzéssel meg akartak győződni valamiről. Bizonyos szempontból megértjük az áruház dolgozóinak a méltatlankodását. Ők ugyanis tudták magukról eddig is, hogy tőlük különösebben nem kell félteni az áruház készletét. A szakmában 18—20 éve dolgozó „régiek” ilyen értelemben hatással vannak az „újakra” is. Tehát a kollektíva felelni tud önmagáért. Másrészt igazuk van abban, hogy így sehol nem motoznak! Egyikük sem zúgolódna ellene, ha az ellenőrzést úgy bonyolítanák le, ahogyan más, hasonló munkahelyeken is teszik. Tudniillik nem általában az ellenőrzés ellen háborognak, csak az olyanfajta motozások ellen, ami már-már az emberségüket, de mindenképpen az önérzetüket sérti. Az eset legfőbb tanulságáról már szóltunk, ezért csak egyetlen megállapítás még: érzékeny emberek az áruházi dolgozók is. Az illetékesek figyelmébe ajánljuk, ha netán ők még nem tudnál? ... (póstal) 3 Ünnepi gyűlés, kiállítás és szoboravatás Fürst Sándor szülőfalujában Bensőséges ünnepségsorozat színhelye volt vasárnap a 38 esztendővel ezelőtt kivégzett kommunista mártír, Fürst Sándor szülőfaluja, Rum. A szombathelyi járási pártbizottság és a tanács, a múzeumok megyei igazgatósága és a megyei forradalmi múzeum, a helyi pártszervezetek és a községi tanács rendezésében ünnepi gyűlésen emlékeztek Rum nagy szülöttére. A művelődési otthon előadótermét délelőtt 10 órára zsúfolásig megtöltötték a helyi érdeklődők, a megyei és járási párt, állami, társadalmi szervezetek képviselői, a REMIX szombathelyi gyáregységének küldöttsége, a Fürst Sándor nevét viselő egyik fővárosi és szombathelyi úttörőcsapat tagjainak, vezetőinek népes csoportja. Ármon József községi tanácselnök köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Szabó István, a szombathelyi járási tanács vb-elnöke mondott ünnepi beszédet. A mártír emlékéhez méltó megemlékezést színvonalas kultúrműsorral egészítette ki a helyi KISZ-szervezet és az úttörőcsapat. A műsor után Fürst Sándor szülőházához vonultak az ünnepi gyűlés részvevői. Az épületen elhelyezett emléktáblát megkoszorúzták a megyei és a járási pártbizottság, a helyi pártszervezetek, a járási és a községi tanács, a megyei múzeumok vezetőinek és a testvér-úttörőcsapatoknak a képviselői. A koszorúzási ünnepségen a határőrök szombathelyi fúvószenekara működött közre. Ezt követően került sor a megyei származású Cs. Kovács László képzőművész adományozta Fürst-mellszobor ünnepélyes leleplezésére. Dr. Szentléleki Tihamér múzeumi igazgató avatta a szobrot és az újjáalakított kiállítást, amelyet az érdeklődők mindjárt birtokba is vettek.