Vas Népe, 1971. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-10 / 135. szám
A tanácsok pártirányításáról Pártbizottságainkon, a csúcsvezetőségeknél és néhány alapszervezetben élénk vita folyik a tanácsok pártirányításának problémájáról. Nem véletlen jelenség ez, hiszen időszerű, mai kérdésekről van szó. Politikai folyóirataink jelentős része is foglalkozott e témával, és néhány szakfolyóiratban is jelentek meg cikkek és tanulmányok. A viták egy része arról folyik, hogy mit is jelent az elvi-politikai irányítás, hiszen azt mondjuk, hogy az állami szervek, köztük a tanácsok pártirányítása is eszmei-politikai irányítást jelent. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, a következőkre hívjuk fel a figyelmet. Az eszmei-politikai irányítás azt jelenti, hogy a párt meghatározza a tanácsok tevékenységének fő irányát. Javaslatokat, irányelveket, direktívákat fogalmaz meg, esetenként a leglényegesebb kérdésekben állást foglal. Gondoskodik arról, hogy a tanácsoknál dolgozók rendszeresen tájékozódva legyenek a munkájuk szempontjából nélkülözhetetlen elvi és politikai kérdésekről. Segíti a tanácsoknak más szervekkel való együttműködését. Meghatározza a személyzeti munka elveit, állást foglal a tanácsok vezető tisztségviselőinek személyét illetően és gondoskodik azok politikai képzéséről és neveléséről. A tanácsok tevékenysége felett folyamatos politikai ellenőrzést gyakorol. Mindezek mellett fontos annak ismerete és gyakorlatban való alkalmazása is, miszerint a tanácsok pártirányításának joga a vezető pártszervek hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a párttestületek nem a tanácsokra, hanem a kommunistákra hoznak határozatokat. Következésképpen a pártirányítás e szerveknél is az ott dolgozó kommunistákon és pártszerveken keresztül valósul meg. Ők felelősek a párt előtt a politikai testületek által hozott határozatok végrehajtásáért. A területi elvnek megfelelően, a tanácsok közvetlen pártirányítását a területi pártbizottságok, végrehajtó bizottságok, így a fővárosi, megyei, járási, kerületi, városi pártbizottságok, illetve csúcsvezetőségek és alapszervezetek látják el. .E kérdés tisztázása egyrészről azért fontos, met f. n®gykózségek létrehozatalával, a községi közös tanácsok létrejöttével ugyan koncentrálódott az államigazgatáitt nem minden esetben követett a pártszervi koncentrációja, másrészről még vannak — ha is túl nagy számban — önálló tanácsú községek is, ahol a tanácsok pártiránytkezelik súlyának megelelően, és a tájékozatlanság következményeként nem is nagyon törekedtek eddig sem e területek pártellenőrzésének az új viszonyoknak is megfelelő rendezésére. Sőt több helyen a járási pártbizottság, vagy a járási hivataloknál működő SI*“?TM*!!? feladatának tartják Végül figyelembe vüttLZG*?1 azt a sajnos körülményt, hogy a tanácsok pártirányítása egyrészt testületi másrészt a hivatali apparátus irányítását jelen■ viták másik csoportját a különböző tanácsi szintek pártirányításának problémája képezi. Arról van szó, hogy a tanácsok pártirányítása megköveteli-e a különböző tanácsi szintek figyelembevételét. Megítélésünk szerint igen! Nem lenne helyes, ha csak általában beszélnénk a tanácsok pártirányításáról. Az nem vitatható, hogy vannak általános elvek, amelyeket mind a megyei tanács, mind a helyi tanácsok, sőt a járási hivatalok esetében is figyelembe kell venni. Azonban az is igaz, hogy a hatáskörök által differenciált, különösen a munka tartalmára vonatkozó eltérések felismerése nélkül nem lehet hatékony a párt irányító, ellenőrző szerepe. Az sem képezheti vita tárgyát, hogy a városi, nagyközségi közös tanácsok pártirányítása más módszereket is igényel, mint a községi közös tanácsok vagy éppen az önálló tanácsú községek pártirányítása Mi úgy véljük, hogy a következő időszakban sokkal nagyobb gondot kell fordítani majd a községi pártszervezetekre és csúcsvezetőségekre, mint ahogy azt eddig tettük. E feladat abból adódik, hogy az új tanácstörvény jelentősen bővítette a községi tanácsok határét. Ezért a községi fedezeteket olyan mérmegerősíteni, hogy képesek legyenek a megnövekedett feladatok ellátására is. Különösen a központi és helyi érdekek helyes összhangjának megteremtésében és képviseletében kell nagyobb szerepet vállalniok. Meg kell tanítani a pártszervezeteket és csúcsvezetőségeket a tanácsok pártirányításának, pártellenőrzésének módszereire. Ugyanis a járási pártbizottságok e feladatok megoldását nem vállalhatják át, hiszen a járási tanácsok megszűnésével e szervek feladata is nehezebbé, bonyolultabbá váltak, egyes területeken bővültek. Ezzel tulajdonképpen elérkeztünk a harmadik kérdéscsoporthoz, nevezetesen a járási hivatalok létrejöttével kialakult új helyzethez. Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a legvitatottabb témakörről van szó. Ebben nincsen semmi meglepő, hiszen a tanácstörvénynek ez a rendelkezése egészen új helyzetet teremtett. Természetszerű, hogy ehhez kell alkalmazkodni a járási pártbizottságok irányító tevékenységének is. Amíg azonban a helyi tanácsok esetében az eddigi helyesnek bizonyult módszereket átvehetjük — tehát van egy alap amiről indulhatunk — addig a járási hivatalok partirányításában — az általános elveken kívül — semmiféle gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezünk. A legkézenfekvőbbnek látszik, hogy a hivatal elnöke legyen tagja a párt-végrehajtó bizottságnak. Ez többségében így is van- Az nyitás és ellenőrzés másik területét viszont a hivatali pártszervezetek jelentik, tőből máris adódik, hogy az itt működő hivatali pártszervezetek munkájára sokkal jobban oda kell figyelni, mint ahogy azt eddig tettük. Nem lehet titok senki előtt, hogy a járási tanácsi testületek megszűnésével a járási pártbizottságok feladatköre is bővül. Mindenekelőtt a tanácsok végrehajtó bizottságai által végzett koordinációs tevékenység jelentős részét át kell vállalniuk. Nem lenne helyes azonban, ha emiatt a járási hivatalok jelentőségét lebecsülnénk. Tudomásul kell venni, hogy a járási hivatalok nemcsak igazgatási szervek, hanem továbbra is nagyon fontos politikai tényezők maradnak. E néhány gondolatból is kitűnik, hogy a tanácsok pártirányításában nem lehet sablonokat alkalmazni, keresni és kutatni kell a pártirányítás és ellenőrzés leghatékonyabb módszereit. Dr. Bankits István Felavatták az egyetemi tanreaktort Ünnepélyes külsőségek között adták át rendeltetésének szerdán a Budapesti Műszaki Egyetemen hazánk első, tíz kilowattos teljesítményű tanreaktorát. Az ünnepségen megjelent dr. Ajtai Miklós, a kormány elnökhelyettese, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, Heltai Imre külügyminiszterhelyettes, Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, dr. Tétényi Pál, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, dr. Osztrovszky György, az Országos Atomenergia Bizottság elnöke. Dr. Perényi Imre, az egyetem rektora köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Lévai András akadémikus, az egyetem tudományos rektorhelyettese tartott tájékoztatót az egyetemi atomreaktorról. Ezt követően dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes mondott beszédet, amelyben többek között hangsúlyozta: — Ez a tanreaktor egy új szemlélet szimbóluma is lehet: nem az események után járva próbálunk a felhalmozott problémákon enyhíteni, hanem előttük haladva, logikus sorrendet tartunk. Néhány év múlva jelentős számú szakemberre lesz szükség. Megépítettük tehát a tanreaktort, megkezdjük a szakemberek képzését és alapos felkészítését. 1971. június 10. Csütörtök Munkásmozgalmi konferencia Szombathelyen Szerdán délután 2 órakor kezdődött Szombathelyen a Forradalmi Múzeumban a legújabbkoros történeti muzeológusok szakmai-ideológiai konferenciája. A tanácskozást dr. Szentléleky Tihamér, a Vas megyei múzeumok igazgatója nyitotta meg, majd dr. Esti Béla, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum főigazgatója tartott előadást a Munkásmozgalmi Múzeum és a megyei múzeumok együttműködéséről a szakág előtt álló feladatok megoldásában. Az előadást követő vita során felszólalt Rácz János, az MSZMP Vas megyei Bizottságának osztályvezetője és Vámos József, a Megyei Tanács V. B. elnökhelyettese is. Forradalmi Múzeumunk létrejöttének körülményeit és a két éves működés eredményeit Gerse János igazgató foglalta össze, majd a vendégek megtekintették a kiállításokat. A csütörtöki program szintén gazdagnak ígérkezik. A munkásélet és munkáshagyomány kutatásának jelenlegi helyzetét és feladatait Nagy Dezső elemzi, majd dr. Szikossy Ferenc tart előadást „Munkásmozgalmi történeti gyűjtemények csoportosításának és nyilvántartásának rendszere a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban” címmel. Korreferátumra jelentkezett több megyei múzeumigazgató is. A konferencia harmadik napját kirándulással töltik a résztvevők: a nevezetesebb vasi tájakkal, elsősorban Kőszeg, Rum és Sárvár környékével ismerkednek majd. (kulcsár) Koktél a szovjet nagykövetségen Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete szerdán a nagykövetségen koktélt adott Andronyik Mepkovics Petroszjancnak, a Szovjetunió Állami Atomenergia Bizottsága hazánkban tartózkodó elnökének tiszteletére. A koktélon megjelent dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter és dr. Tétényi Pál, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese is. VAS NÉPE Talpalók Mindjárt az elején tisztázni kell, hogy az Itt szóba kerülő talpalóknak semmi közük ahhoz a bizonyos szakmához, amely lábbeli javítással kapcsolatos. Az itt szereplő talpalókat mozgalmas, mai életünk „termelte ki”. A magyar nyelv gazdagságára jellemzően másként is nevezhetnénk őket. Ügyeseknek, élelmeseknek, sőt szemfüleseknek, de úgy vélem egyik sem fejezi ki annyira pontosan a lényeget. A talpaláshoz nem kell sok, csupán hallatlan kitartás, buz galom, némi túlfűtöttség. S önmagában a talpalás nem is egészen haszontalan dolog, kiváltképpen akkor, ha nem lépi túl ama bizonyos kereteket. Amiért most szóba kerül a dolog, éppen az, hogy egyesek nagyon is túllépik. Sőt, mintha az utóbbi időben elharapódzott volna, divattá lenne a talpalás. Van egy nézet, miszerint mindent el lehet intézni, csak türelem, kitartás kell hozzá. Illetékes szervek határozatot hoznak valamire, amit meg lehet, meg kell „torpedózni”. A pontosság kedvéért mondunk egy példát. Az egyik faluban annyira elnéptelenedett az óvoda, hogy fenntartása semmiképpen nem indokolt. Egy-két óvodáskorú igényli csak, s előreláthatólag hosszú évekig nem változik ez a helyzet. Magától értetődőnek látszik tehát, hogy e helyütt meg kell szüntetni az intézményt, s az erők, eszközök átcsoportosításával ott működtetni, ahol viszont nagy szükség van rá. Az illetékes szervek azonban képtelenek mindezt megvalósítani, mert az érintett falu makacsul megindította a torpedóhadjáratot. Mindenki talpal, megy, kilincsel, aki csak mozogni tud a faluban. Ismeretségi, rokoni alapon próbálnak protekcióhoz jutni, vélt „igaz ügyük” megnyerésére bevonják a tanácstagot, az országgyűlési képviselőt és mindenkit, akitől „kiállást” remélnek. A kivívott, kiverekedett jogot, szerzeményt védik, függetlenül attól, hogy pillanatnyilag szükségük van-e rá. Persze más példát is idézhetnénk, de úgy véljük ezzel is jól érzékelhető, amit mondani szeretnénk. A talpalás eltúlozva olyan, mint a túlzottan adagolt orvosság. Méreggé változik. Még akkor is, ha a „helyi érdek” másnak mutatja. (pósfai) Felelős: a természet A mezőgazdálkodáshoz nem értő ember — a megyét járva —, ha meglát egy feltűnően gyomos gabonatáblát, hamar kimondja az ítéletet: íme a „virágzó” mezőgazdaság. Valóban igaz, hogy az idén sok olyan vetésünk van, ahol szebben pompázik a pipacs, a búzavirág, vagy a konkoly, mint a kultúrnövény. A szemnek ugyan tetszetős a látvány, de azt mindenki tudja, hogy gazdaságilag mennyire káros. Akad olyan gazdaság is persze, ahol rosszul végezték a gyomirtást, de az már néhány éve bebizonyosodott, hogy mezőgazdasági üzemeink földjei — mondom egykét kivételtől eltekintve — mentesek a gyomnövényektől. Az, hogy az idén — a nagyüzemi gazdálkodás kezdeti időszakára emlékeztető — több gyomos vetést látni, az esetek 90 százalékában azzal magyarázható, hogy a vegyszerek kipermetezése után 20—25 napig nem volt csapadék. Márpedig, ha permetezés után néhány nap múlva nem mosódik be megfelelően a talajba a gyomirtószer, gyenge a hatás, vagy egyáltalán semmit sem ér. Azt meg nem kell bizonygatni, hogy Vas, megyében — de országosan is — több mint egy hónapig pont a kritikus időszakban egy szem csapadék sem hullt. Sőt kánikulai szárazság volt. Ne szidjuk hát a mezőgazdaságot olyan dolgokért, amiről nem tehet, hiszen a szóbanforgó mulasztásért egyedül a természet, a rendkívül kedvezőtlen időjárás a felelős. (Egyébként, amit az idő a kalászosoknál elrontott, most a jó, kiadós esőkkel még behozhatja.) - új - 3 Egységes folyamszabályozási program a Duna magyar szakaszán Hajózható víziót az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig Köd lebeg a víz fölött. Az 1848-as kilométerkőnél Rajkánál, ott ahol magyar földre lép, nézzük a vén folyót, a Dunát. Egy öreg fűzfa tövéhez ormótlan motorcsónak van kötve. Vezetője gázt ad és máris indulunk. Sebesen siklunk lefelé a nyári Dunán. A vaskapui szabályozás óta, az egyik legnagyobbszabású és legérdekesebb folyamszabályozásnak vagyunk tanúi. Kísérőnk Zarkóczy Zoltán az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság főmérnöke. — A szigetközi Duna-szakasz az egyik legnehezebben hajózható része a Dunának — mondja a főmérnök, öt évvel ezelőtt kezdtük meg az egységes főmeder kialakítását. A több mint 200 milliós programnak a felénél tartunk. Az árvizek, árhullámok sűrűn akadályozzák a munkát. Vadregényes vidéken járunk. Az ártéri erdők szépsége megkapó. Egymást követik az ágrendszerek. Csupán a magyar oldalon több mint 100 szigetet tartanak nyilván, ahol közepes, vagy kis vízállás esetén a termelőszövetkezetek gulyái koratavasztól késő őszig találnak legelőt és az éjszakákat is a szigeteken töltik. Szökik a víz Az ágrendszereken nagy tömegű víz szökik el. Emellett a Duna folyásának sebessége a Dévényi szoros alatt lelassul és a szigetközi szakaszon teríti szét a föntről hozott hordalékot. Alacsony vízállásnál zátonyok keletkeznek, ezért a hajózás érdekében a vízügyi szerveknek be kellett avatkozniuk. A beavatkozás lényege: rendezik az ágrendszereket, mesterséges partfalat építenek ki és különleges vízalatti művek beépítésével fürgébb mozgásra késztetik a Duna vizét. A föntről érkezett hordalék egy része ezáltal másutt rakódik le és a mederben több lesz a víz. Jelenleg a rajkai ágrendszer van munka alatt. A kőrakók mezítelen felső testéről csorog a veríték. Az 50—60 kilós köveket könynyedén emelgetik. Az uszályokon gumikerekű tragacsokba rakják őket és egy keskeny padlón artista módjára egyensúlyozzák magukat a víz fölött a partra. Munkavezetőjük Gonda János régi dunai ember. A part közelében Kisbodakon él. Élete, munkája elválaszthatatlan a folyótól. Egyszer halálos párviadal is volt közöttük. Télen borult föl vele egy rocsó. A vezető meghalt, Őt az ár egy benyúló fához sodorta, amiben megtudott kapaszkodni. Fogytán volt már ereje, amikor rátaláltak a halászok. A mesterséges partfal Impozáns látvány a mesterséges partfalnak már elkészült mintegy 15 kilométeres szakasza. A vezető művet a víz felől a helyszínen készített vastag betonlapokkal is megerősítik és 30 méter koronaszélességű kavicsgáttal támasztják meg. Kotrógépek szórják partra a kavicsot, amit vízágyúkkal, és lánctalpas földgyalukkal egyengetnek el. Az építők előtt az erdőgazdaság favágó brigádjai járnak. Motoros fűrészekkel irtják a partmenti ártéri erdőket, amelyeknek vannak olyan részei, hogy most jár először ember rajtuk. Szemben a csehszlovák oldalon is dolgoznak. Szomszédaink saját oldalukon mintegy 150 millió koronát költenek folyamszabályozásra. A két ország vízügyi szervei szoros összhangban dolgoznak, nemrégen egyeztették az idei programot. Végig a Dunán 1971-ben a csehszlovák és a magyar vízügyi szervek 63 ezer köbméter követ építenek be és 700 ezer köbméter kavicsot kotornak ki a közös Duna-szakasz rendezése során. A munkák szoros kapcsolatban vannak a Közép- és az Alsó-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóságok ilyen irányú tevékenységével. Budapest térségében kisebb munkákon dolgoznak. A jugoszláv határ közelében ellenben ismét jelentős szabályozásokat végeznek. A Duna itt széles, más jellegűek a munkák is. A folyamszabályozási munkáknak — különösen a szigetközinek — jelentős árvízvédelmi kihatásai is vannak. A szigetközi kavicsos altalaj vízháztartását is jobban egyensúlyban tartják, ezért mezőgazdasági haszna is számottevő. Megnő a gazdálkodás biztonsága. Végül érdemes méltatni a program nemzetközi fontosságát. A Duna Közép-Európa legfontosabb víziútja. Csupán a magyar felső-Dunán naponta 80—100 ezer tonna árut továbbítanak. Ez a mennyiség Komáromtól és Budapesttől délre még jelentősen növekszik. Szerves részét képezik a munkák annak az európai méretekben is nagyszabású tervnek, amely hajózható víziúttal köti össze az Atlanti-óceánt a Fekete-tengerrel. A Rajna— Majna—Duna víziútnak, amelyet természetesen hajózható csatornák egészítenek ki, egyik fontos szakasza lesz a 423 kilométer hosszú magyar Duna-szakasz. Ezért fontos, hogy mielőbb kialakuljon a hajózást megkönnyítő egységes főmeder. Cseresznyék István