Vas Népe, 1971. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-01 / 283. szám

Vendégek voltunk A Magyar Urbanisztikai Társaságnál A Magyar Urbanisztikai Társaság klubját Buda­pesten, a Rákóczi út 7. szá­mú ház második emeletén rendezték be. November 29- én este itt tartott sajtókon­ferenciát a Magyar Rádió városainkról. Az adásra — mint arról olvasóink érte­sültek — meghívták a Vas Népét is, így az ország veze­tő lapjainak képviselőivel együtt lapunk munkatársa is kérdéseket tehetett fel a házigazda, vagyis az Urba­nisztikai Társaság vezetői­nek, az Építési és Városfej­lesztési Minisztérium és az Országos Tervhivatal jelen­levő képviselőinek. Napjaink egyik fő jellem­zője az urbanizáció, azaz, a tömeges városiasodás. Egyre több ember áhítozik a váro­sias­ életforma után. Követ­kezésképpen, sokakat foglal­koztatnak az ilyen kérdések: „Milyen lesz a jövő városa?”, „A jelenlegi városépítési ta­pasztalatok tükrében helyes­­e a rekonstrukció és a lakó­telep-építés k­özti arány?”. Hogyan alakul, formálódik a vidéki városok karaktere?” S ami nem kevésbé izgatja az új városrészek lakóit: „A lakótelepeken megfelelő ütemben készülnek-e a járu­lékos beruházások, egyálta­lán, remélhető-e, hogy be­látható időn belül e városré­szeken pótolni tudják a ma még hiányzó intézményháló­zatot?” Uniformizált város­­arculatokról, zöldterületekről, levegő­tisztaságról stb. fo­galmazhatók izgalmasnál iz­galmasabb kérdések. A saj­tókonferencia részvevői él­tek is a lehetőségekkel. A téma tehát hallatlanul izgalmas és hallatlanul mai. Nem véletlen, hogy a Kos­suth adón — csúcsidőben! — egy teljes órát áldoztak rá. De vajon, elegendő-e hatvan perc akárcsak a legfontosabb kérdések tisztázására is? Nyilván, nem. Nem is a tel­jesség igényével vállalkozott rá a Rádió. Inkább csak jelezni akarta, mennyire fontos, sokakat érintő téma­kör ez, s hogy az eddigieknél is többet kell, érdemes fog­lalkozni vele. Ahogy a mű­sorvezető Rapcsányi László megfogalmazta: ezzel is se­gítjük az urbanizációt. Hogy mennyire rövid a hatvan perc, bizonyítja: a tervezett kérdések nagy ré­sze el sem hangozhatott, nemhogy tisztázódhatott vol­na. Az általunk megfogalma­zott felvetés — nyilván — nemcsak szombathelyi sajá­tosság, ezért is kapott na­gyobb figyelmet a vita so­rán. A rekonstrukció és az új városrészek építésének aránya, annak helyes kiala­kítása egyformán gond Szol­nokon és Miskolcon, vagy akár a fővárosban. Mind­egyikre nagy szükség van, a gyorsabb lakásszaporulat ér­deke azonban a lakótelepi építkezés javára billenti a mérleget. Elég csak arra utalni, hogy a negyedik öt­éves tervben országosan 400 ezer lakást kell felépíteni. A rendelkezésre álló anyagi eszközök, építési kapacitás ésszerű, gazdaságos felhasz­nálása ez utóbbival látszik megvalósíthatóbbnak. De nyilván a régebbi városré­szek, nevezetesen a belváros rekonstrukciója sem hanya­golható el. A lehetőségek ke­retein belül kell megtalálni a helyes arányokat. Ám, ha az előbbi igaz, akkor jogos az a kérdésünk is, hogy belátható időn be­lül pótolni tudjá­k-e az intéz­­ményellátottságot az új vá­rosrészeken? Köztudott, hogy a lakótelepek ilyen szem­pontból összehasonlíthatatla­nok a belvárossal. Szombat­helynél maradva: a Derko­­vits városrész például a ma­ga 8—10 ezer lakosával egyetlen általános iskolával, két bölcsődével, két óvodá­val rendelkezik. Körzeti or­vosi rendelője ideiglenes az óvoda egyik szobájában. Pa­tika nincs, postahivatal nincs, fodrászüzlet és sok egyéb szolgáltatás nincs. A nyolcezer emberre egyetlen ABC-bolt jut és néhány ideiglenes pavilon, amelyek előtt félórákat sorban állnak a vásárlók kenyérért, tejért, a mindennapi ellátáshoz szükséges cikkekért. Valaki úgy fogalmazta meg: önké­nyesen rendelkeznek az itt lakók szabadidejével. Tudni­illik, a szabad­idő rovására megy az aránytalanul elnyú­ló beszerzés, bevásárlás. Sokak véleményét tolmá­csoljuk, amikor azt mondjuk, hogy lakótelepeink nappal elnéptelenednek, kihalnak. Mozgalmasságuk csak mun­kaidő után tapasztalható. Más kérdés, hogy az itt ki­alakított közmű (víz- gáz­szolgáltatás) igénybevétele is megsínyli ezt az állapotot, mert a napközben kihaszná­latlan kapacitás csúcsidőben elégtelen — remélhető-e, hogy valaha is igazi, tradi­cionálisan urbánus mozgal­masságot és hangulatot ad­janak a lakótelepek? Ez a kérdésünk az idő el­csúszása miatt nem hangoz­hatott el. Nem kaphatott hangot sajátos, műemlékek­ben gazdag településeink egyik sajátos gondja sem, miszerint a műemlék-épüle­tekben levő lakások még az aránytalanul nagy ráfordítá­sok ellenére sem érik el a je­lenlegi korszerűségi igénye­ket Találunk-e megoldást a jövőben a műemléképületek hasznos funkcióira, adottsá­gaiknak megfelelő igazi sze­repükre? Van tapasztalatunk arra is, hogy a negyedik ötéves tervben nem tükröződik az egyes megyék — köztük Vas megye — valódi helyzete. A rendelkezésre bocsátott köz­ponti eszközökben nem feje­ződik ks az a társadalom­­politikai törekvés, hogy az elmaradt területek mihama­rabb felzárkózzanak az or­szágos átlagszínvonalhoz. Várhatók-e hatékony elosz­tási és tervezési módszerek arra, hogy az elosztás csak­ugyan a lehető legobjektí­­vebb legyen, s hogy az az érdekelt ágazatokra, tárcák­ra nézve is kötelező érvé­nyű? S ha még futja az időből, s szót kapunk, arról is szí­vesen tudakozódtunk volna, hogy a tanácsok megnöveke­dett önállóságához a telepü­lésfejlesztésben milyen fel­tételeket teremtenek a közel­jövőben a fejlesztési igé­nyek reális méréséhez? Itt mindenekelőtt a tervezett lakásszámok kialakításához adott család­átlagokra gon­dolunk. Az idő rövidsége miatt azonban erre nem ke­rülhetett sor. Ellenben ígé­retet kaptunk a konferenci­án részt vett országos veze­tő szervek képviselőitől, hogy az írásban leadott kér­déseinkre rövid időn belül — ugyancsak írásban — vá­laszolnak. Számítunk az ígé­retre, illetve ezekre a vála­szokra. Alkalmasint olvasó­inkkal is közöljük majd. A Rádió vállalkozását pe­­dig nagyra értékeljük. S bár az adás az eredeti el­képzeléstől kicsit témában is eltért, rendkívül hasznos­nak tartjuk. Úgy vélem, osz­toznak e véleményben mind­azok, akik hallgatták a Kos­suthot hétfőn este. Pósfai H. János Az alkohol és környéke „Az alkoholizmus oka nem az alkohol, mint ahogy az elhízásé sem a táplálkozás, a váláso­ké sem a házasság, a gá­zolásoké sem a közleke­dés .. .B­ár eléggé előkelő he­­­­lyezésünk van világ­­viszonylatban — sok jelen­ség figyelmeztet bennünket az alkohol egyre aggasztóbb térhódítására. Az igazság­ügyi miniszter első helyette­se szerint: „Tavaly a bíró­ságok által büntetőjogi fele­lősségre vont személyek 37,4 százaléka kisebb-nagyobb mértékben ittas volt, amikor a bűncselekményt elkövette... s vannak bűncselekmények, amelyeket az átlagosnál jó­val nagyobb arányban kö­vettek el ittas állapotban Ilyenek az erőszakos bűncse­lekmények: a legutóbbi évek adatai szerint a hivatalos személyek elleni erőszak­os garázdaság miatt elítélt sze­mélyek mintegy 70 százaléka ittasan cselekedett...” Foko­zódnak a személy és társa­dalom elleni bűntettek, „csör­gedezik” az égetett szesz a művészeti csatornákon — film, színház —, az idegor­vos szerint „a társadalom legveszélyeztetettebb rétege a fiatal munkásoké, akik ko­rán „felnőtté”, azaz önálló és viszonylag jól keresőkké válnak, tehát elég sok sza­bad idejük és pénzük marad az ivásra” (dr. Kardos György). S Szabó Ferenc, az úttörőszövetség főtitkára azt mondja: „Sokan ünnepeket, közös összejöveteleket szinte nem tudnak elképzelni ivás nélkül. A mai gyerekek úgy nőnek fel, hogy környezetük­ben minden felnőtt szívesen iszik, szereti az italt... a szesz a világ legdrágább ita­la — az ember egészségével fizet érte...” S kialakult egy félelmetes társadalmi szokás: a fekete mellé szinte kötele­ző otthon és a munkahelye­ken a konyak, a whiski, a gin, a vodka... Mikor társadalmi felelős­ségről beszélünk elsősorban egy olyan egészséges közvéle­ményről kell szólni, amely „elítéli a szeszes italok fo­gyasztásával történő minden­fajta visszaélést, kártékony nemtörődömséget és ostoba elnézést”, amely elítéli az al­koholizmus talaját, az iszá­­kosságot. Mert ilyen légkör­ben kevesebben nyúlnának rendszeresen és mértéktele­nül a pohárhoz. Ha­ az alkoholizmus beteg­ség, akkor gyógyítása az or­vos dolga — tartja a közhit. Valóban, a baj megállapítása és a gyógyító folyai­­at első része az orvosra hárul. De az önkéntes vagy kényszerel­vonó kúra eredményessége nem a rendelőkben és gon­dozókban dől el, hanem a gyógyító folyamat második fokán, az utógondozáskor. Az első lépcsőfokon a beteg csak gondolkodási időt kap: mérje fel józanul hová ju­tott, tervezze el, hogyan akar tovább élni? Ez rendszerint meg is történik, de mikor a még mindig alkoholista-beteg ember kilép a gyógyító inté­zet ajtaján, szinte már várja az a baráti kör, amely „rá­száll”: „Mi az, még egy po­hárkával sem mersz megin­ni? Hát milyen ember vagy te....?” Az alkoholisták köz­tudottan akaratgyenge embe­rek, nem kell sok biztatás ... X t­örvény is, rendelet is * van arra, hogy az al­koholista teljes gyógyulásá­hoz erkölcsi kötelessége hoz­zájárulnia szűkebb környe­zetének, az otthonnak, a munkahelynek. És nagyon sok üzemben emberi köteles­ségének tartja sok vezető be­osztású ember, hogy szemé­lyesen is kapcsolatot talál­jon beteg dolgozójával. A munkaügyi miniszter véle­ménye: „Az alkoholizmus olyan sajátos betegség, ami nemcsak az egyén szerveze­tét károsítja, hanem ennél sokkal messzebbmenő követ­kezményekkel jár. Amellett, hogy a szűkebb környezet számára elviselhetetlen te­her, sőt tragédiák forrása, súlyos károkat okoz a na­gyobb közösségnek, a társa­dalomnak is. Elég, ha csak a betegállományban eltöltött órák számára a gyógykeze­lési költségekre, az idő előtti rokkantságra, a családi és munkahelyi életet megzava­ró következményekre uta­lok ... 1969-ben 240 halálos és 12 ezer súlyos baleset tör­tént az alkohol befolyása miatt, s még hány kisebb­­nagyobb sérülés.” Az iszákosság megelőzése, s a már beteg alkoholisták gyógyítása valóban közös ügy, társadalmi feladat. S amikor társadalomról beszé­lünk nem elvont fogalomra kell gondolni, hanem a mun­kahelyekre, ahol évente szá­zával történnek halálos és ezrével súlyos balesetek az alkohol hatására, az egyre forgalmasabbá váló ország­utak szerencsétlen áldozatai­ra, az otthonok kihűlt tűz-, helyeire és arra, hogy tavaly a „súlyos testi sértést elkö­vetők 32.5 százalékánál, az emberölést megkísérlők 49.3 százalékánál, a garázdaságon értek 50.3 százalékánál ját­szott közre az alkohol”. Köz­vetlen környezetünkre gon­doljunk, mert itt kell és itt lehet csak tenni valamit. Teh­ár a rendeletek betar­­tása is sokat segíte­ne! A „társadalom” ember­közelbe hozása pedig tettek­re váltaná a jelszót: Együtt kell cselekednünk! Szakály Éva 1971. december 1. Szerda Életkörülmények a vasiparban A Fejér megyei vasipari dolgozók élet- és munkakö­rülményeiről tanácskozott kedden Székesfehérvárott a Szakszervezetek Fejér me­gyei Tanácsának elnöksége és a Vas-, Fém- és Villamos­­gépipari Dolgozók Szakszer­vezetének vezetősége. Pálfalvi András, az SZMT Fejér megyei vezető titkára elmondta, hogy a megye szervezett munkásainak 30 százaléka vasipari dolgozó, ezért fokozott gondot kell fordítani helyzetük javításá­ra. A munkakörülmények szinte mindenütt javultak az elmúlt években, a megye iparának dinamikus fejlődé­sével azonban nem mindig tudtak lépést tartani. Még mindig kevés a szociális lé­tesítmény. Közismert problé­mák: a munkaerőhiány, a szervezetlenség, a hiányos anyagellátás és a sok túlóra. VAS NÉPE AKIK MÁSOK ÉLETÉT VESZÉLYEZTETIK Nemrég közöltük, hogy it­tasság miatt a liftaknába esett és gerinctörést szenve­dett egy fiatalember a Clau­dius Szálló építkezésénél. Ar­ról is írtunk, hogy ittasság miatt egy másik építkezésnél elaludtak a munkások , akiket szerencsére nem ért semmilyen baleset. Éppen az esetekre hivat­kozva levelet kaptunk egy szombathelyi olvasónktól, aki a többi között szóvá teszi: elsősorban saját magáért és családjáért feleljen egy fel­nőtt ember, s gondolja végig tettének következményeit De — mint írja — nemcsak rajta múlik, hogy alkoholi­­kus befolyás alatt dolgoz­hat-e. Nem vették észre a munkatársai és nem vette észre a munkavezető a rend­ellenes állapotot? Ezek sze­rint nem. Vagy nem is akar­ta észrevenni? Az ő munka­helyén — gépek között dol­goznak az emberek — is ti­los az italozás, de naponta ki kellene tiltani embereket az üzemrészből, mert gyakran néznek a borospohár vagy a féldecis üveg fenekére. S ami a legszomorúbb, a mun­kavédelmis is velük iszik. Elsősorban őt kellene várat­lanul ellenőrizni, s kitiltani az üzemből, de eddig nem került rá sor — írja. Az utóbbi napokban ma­gam is megfordultam néhány munkahelyen. Egy vesszőko­sárban legalább 20 sörös- és borosüveget találtam, termé­szetesen már üresen. Az egyik segédmunkásnak majd­nem csak az a feladata, hogy a közeli boltban beváltsa az üres fiaskókat és hozza a te­le üvegeket. Ekkor értettem meg, miért készült el két­­szer annyi idő alatt a munka. Szombathelyen és szerte,a megyében sok példás brigá­dot, kollektívát ismerek, akik a fegyelmezett maga­tartásukról, példás munká­jukról nevezetesek. Főleg a szocialista brigádmozgalom „terelte” jó irányba még a könnyelmű emberek gondol­kodását is. De sajnos, jócs­kán van még példa az ellen­kezőjére. Visszatérve olvasónk leve­lére: főleg az építőiparban­, s a gépek mellett dolgozók­nál szúrópróbaszerűen kelle­ne ellenőrizni az ittasságot, a munkavezetőn és a mun­­kavédelmisen kezdve a szon­dázást. S akit kicsit is be­­szeszelt állapotban találnak, azonnal állítsák félre és bün­tessék meg. Addig, amíg má­sokban is kárt nem okoz fe­lelőtlenségével* — 0 — VAN ÉS MÉGSINCS!? Az OTP szombathelyi új székháza igazán minden igényt kielégít. Az üzlettér, illetve ahol az ügyfeleket fogadják és a különböző ügyleteket bonyolítják, tágas, jól szellőzött, s világított. Aki először jár itt, az is könnyen eligazodik. Az eme­leti munkaszobákban sem kell összezsúfolódni a dolgo­zóknak, mint a régi helyen. Egyszóval a székház méltó a nagy tömegeket kiszolgáló intézmény munkájához, jó híréhez. Egy dolgot azonban mégis sérelmeznek a dolgo­zók. És ez az üres büfé. Ugyanis a tervezők — na­gyon helyesen — úgy gon­dolták, hogy egy ilyen nagy ügyfélforgalmú intézmény­ben legyen egy büfé is, ahol nemcsak az OTP dolgozói, hanem esetleg ügyfelei is ihatnak egy kávét, pohár üdítő italt, elfogyaszthatnak egy szendvicset stb. Amikor viszont berendezték az iro­dákat, a büfé­helyiség üre­sen maradt. Máig is csak amolyan házi fekete főzőcs­­kézés folyik perm­e. Jól­lehet a büfé üzemeltetése nem tartozik az OTP profiljába, de vezetői, s elsősorban az OTP szakszervezeti bizottsá­ga már tehetett volna vala­mit egy év óta azért, hogy a büfé ne álljon üresen. És az is érthetetlen, hogy valame­lyik élelmiszer, vagy cseme­geüzlet miért nem használja ki — már csak üzleti szem­pontokból is — az egy éve üresen álló helyiséget? — 6­­— Perzsa vásár Budán A békésszentandrási sző­nyegszövők árusítással egy bekötött reprezentatív kiállí­tást rendeznek a budai Szi­várvány áruházban. A több m­int ezer dolgozót foglalkoz­tató szövetkezet és az áru­házi vállalat között 1969-ben létesült közvetlen kapcsolat, így került sor a jelenlegi reprezentatív perzsa szőnyeg kiállításra is, amelynek ke­retében egymillió 300 ezer forint értékű, különböző kér­zi csomózású perzsákat kí­nálnak az érdeklődőknek. A több mint 50 éves múlt­ra visszatekintő békésszent­andrási szőnyegszövőknek két fő profiljuk van: a szövött és csomózott áru. ­L A KISZ VIII. kongresszusára készülő, megyénk 22 ezer II.főkommunistáját kép­viselő 21 vasi küldött megbeszélést tartott tegnap a megyei pártszékházban. Az értekezleten jelen voltak a KISZ Központi Bizottsága és a megyénk küldötten fogadó XV. kerületi KISZ-bizottság képviselői is. A küldöttek december 8 án a hajnali Savaria Expresszel, feldíszített szerelvényen indulnak Budapestre.

Next