Vas Népe, 1971. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-01 / 283. szám
Vendégek voltunk A Magyar Urbanisztikai Társaságnál A Magyar Urbanisztikai Társaság klubját Budapesten, a Rákóczi út 7. számú ház második emeletén rendezték be. November 29- én este itt tartott sajtókonferenciát a Magyar Rádió városainkról. Az adásra — mint arról olvasóink értesültek — meghívták a Vas Népét is, így az ország vezető lapjainak képviselőivel együtt lapunk munkatársa is kérdéseket tehetett fel a házigazda, vagyis az Urbanisztikai Társaság vezetőinek, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium és az Országos Tervhivatal jelenlevő képviselőinek. Napjaink egyik fő jellemzője az urbanizáció, azaz, a tömeges városiasodás. Egyre több ember áhítozik a városias életforma után. Következésképpen, sokakat foglalkoztatnak az ilyen kérdések: „Milyen lesz a jövő városa?”, „A jelenlegi városépítési tapasztalatok tükrében helyese a rekonstrukció és a lakótelep-építés közti arány?”. Hogyan alakul, formálódik a vidéki városok karaktere?” S ami nem kevésbé izgatja az új városrészek lakóit: „A lakótelepeken megfelelő ütemben készülnek-e a járulékos beruházások, egyáltalán, remélhető-e, hogy belátható időn belül e városrészeken pótolni tudják a ma még hiányzó intézményhálózatot?” Uniformizált városarculatokról, zöldterületekről, levegőtisztaságról stb. fogalmazhatók izgalmasnál izgalmasabb kérdések. A sajtókonferencia részvevői éltek is a lehetőségekkel. A téma tehát hallatlanul izgalmas és hallatlanul mai. Nem véletlen, hogy a Kossuth adón — csúcsidőben! — egy teljes órát áldoztak rá. De vajon, elegendő-e hatvan perc akárcsak a legfontosabb kérdések tisztázására is? Nyilván, nem. Nem is a teljesség igényével vállalkozott rá a Rádió. Inkább csak jelezni akarta, mennyire fontos, sokakat érintő témakör ez, s hogy az eddigieknél is többet kell, érdemes foglalkozni vele. Ahogy a műsorvezető Rapcsányi László megfogalmazta: ezzel is segítjük az urbanizációt. Hogy mennyire rövid a hatvan perc, bizonyítja: a tervezett kérdések nagy része el sem hangozhatott, nemhogy tisztázódhatott volna. Az általunk megfogalmazott felvetés — nyilván — nemcsak szombathelyi sajátosság, ezért is kapott nagyobb figyelmet a vita során. A rekonstrukció és az új városrészek építésének aránya, annak helyes kialakítása egyformán gond Szolnokon és Miskolcon, vagy akár a fővárosban. Mindegyikre nagy szükség van, a gyorsabb lakásszaporulat érdeke azonban a lakótelepi építkezés javára billenti a mérleget. Elég csak arra utalni, hogy a negyedik ötéves tervben országosan 400 ezer lakást kell felépíteni. A rendelkezésre álló anyagi eszközök, építési kapacitás ésszerű, gazdaságos felhasználása ez utóbbival látszik megvalósíthatóbbnak. De nyilván a régebbi városrészek, nevezetesen a belváros rekonstrukciója sem hanyagolható el. A lehetőségek keretein belül kell megtalálni a helyes arányokat. Ám, ha az előbbi igaz, akkor jogos az a kérdésünk is, hogy belátható időn belül pótolni tudják-e az intézményellátottságot az új városrészeken? Köztudott, hogy a lakótelepek ilyen szempontból összehasonlíthatatlanok a belvárossal. Szombathelynél maradva: a Derkovits városrész például a maga 8—10 ezer lakosával egyetlen általános iskolával, két bölcsődével, két óvodával rendelkezik. Körzeti orvosi rendelője ideiglenes az óvoda egyik szobájában. Patika nincs, postahivatal nincs, fodrászüzlet és sok egyéb szolgáltatás nincs. A nyolcezer emberre egyetlen ABC-bolt jut és néhány ideiglenes pavilon, amelyek előtt félórákat sorban állnak a vásárlók kenyérért, tejért, a mindennapi ellátáshoz szükséges cikkekért. Valaki úgy fogalmazta meg: önkényesen rendelkeznek az itt lakók szabadidejével. Tudniillik, a szabadidő rovására megy az aránytalanul elnyúló beszerzés, bevásárlás. Sokak véleményét tolmácsoljuk, amikor azt mondjuk, hogy lakótelepeink nappal elnéptelenednek, kihalnak. Mozgalmasságuk csak munkaidő után tapasztalható. Más kérdés, hogy az itt kialakított közmű (víz- gázszolgáltatás) igénybevétele is megsínyli ezt az állapotot, mert a napközben kihasználatlan kapacitás csúcsidőben elégtelen — remélhető-e, hogy valaha is igazi, tradicionálisan urbánus mozgalmasságot és hangulatot adjanak a lakótelepek? Ez a kérdésünk az idő elcsúszása miatt nem hangozhatott el. Nem kaphatott hangot sajátos, műemlékekben gazdag településeink egyik sajátos gondja sem, miszerint a műemlék-épületekben levő lakások még az aránytalanul nagy ráfordítások ellenére sem érik el a jelenlegi korszerűségi igényeket Találunk-e megoldást a jövőben a műemléképületek hasznos funkcióira, adottságaiknak megfelelő igazi szerepükre? Van tapasztalatunk arra is, hogy a negyedik ötéves tervben nem tükröződik az egyes megyék — köztük Vas megye — valódi helyzete. A rendelkezésre bocsátott központi eszközökben nem fejeződik ks az a társadalompolitikai törekvés, hogy az elmaradt területek mihamarabb felzárkózzanak az országos átlagszínvonalhoz. Várhatók-e hatékony elosztási és tervezési módszerek arra, hogy az elosztás csakugyan a lehető legobjektívebb legyen, s hogy az az érdekelt ágazatokra, tárcákra nézve is kötelező érvényű? S ha még futja az időből, s szót kapunk, arról is szívesen tudakozódtunk volna, hogy a tanácsok megnövekedett önállóságához a településfejlesztésben milyen feltételeket teremtenek a közeljövőben a fejlesztési igények reális méréséhez? Itt mindenekelőtt a tervezett lakásszámok kialakításához adott családátlagokra gondolunk. Az idő rövidsége miatt azonban erre nem kerülhetett sor. Ellenben ígéretet kaptunk a konferencián részt vett országos vezető szervek képviselőitől, hogy az írásban leadott kérdéseinkre rövid időn belül — ugyancsak írásban — válaszolnak. Számítunk az ígéretre, illetve ezekre a válaszokra. Alkalmasint olvasóinkkal is közöljük majd. A Rádió vállalkozását pedig nagyra értékeljük. S bár az adás az eredeti elképzeléstől kicsit témában is eltért, rendkívül hasznosnak tartjuk. Úgy vélem, osztoznak e véleményben mindazok, akik hallgatták a Kossuthot hétfőn este. Pósfai H. János Az alkohol és környéke „Az alkoholizmus oka nem az alkohol, mint ahogy az elhízásé sem a táplálkozás, a válásoké sem a házasság, a gázolásoké sem a közlekedés .. .Bár eléggé előkelő helyezésünk van világviszonylatban — sok jelenség figyelmeztet bennünket az alkohol egyre aggasztóbb térhódítására. Az igazságügyi miniszter első helyettese szerint: „Tavaly a bíróságok által büntetőjogi felelősségre vont személyek 37,4 százaléka kisebb-nagyobb mértékben ittas volt, amikor a bűncselekményt elkövette... s vannak bűncselekmények, amelyeket az átlagosnál jóval nagyobb arányban követtek el ittas állapotban Ilyenek az erőszakos bűncselekmények: a legutóbbi évek adatai szerint a hivatalos személyek elleni erőszakos garázdaság miatt elítélt személyek mintegy 70 százaléka ittasan cselekedett...” Fokozódnak a személy és társadalom elleni bűntettek, „csörgedezik” az égetett szesz a művészeti csatornákon — film, színház —, az idegorvos szerint „a társadalom legveszélyeztetettebb rétege a fiatal munkásoké, akik korán „felnőtté”, azaz önálló és viszonylag jól keresőkké válnak, tehát elég sok szabad idejük és pénzük marad az ivásra” (dr. Kardos György). S Szabó Ferenc, az úttörőszövetség főtitkára azt mondja: „Sokan ünnepeket, közös összejöveteleket szinte nem tudnak elképzelni ivás nélkül. A mai gyerekek úgy nőnek fel, hogy környezetükben minden felnőtt szívesen iszik, szereti az italt... a szesz a világ legdrágább itala — az ember egészségével fizet érte...” S kialakult egy félelmetes társadalmi szokás: a fekete mellé szinte kötelező otthon és a munkahelyeken a konyak, a whiski, a gin, a vodka... Mikor társadalmi felelősségről beszélünk elsősorban egy olyan egészséges közvéleményről kell szólni, amely „elítéli a szeszes italok fogyasztásával történő mindenfajta visszaélést, kártékony nemtörődömséget és ostoba elnézést”, amely elítéli az alkoholizmus talaját, az iszákosságot. Mert ilyen légkörben kevesebben nyúlnának rendszeresen és mértéktelenül a pohárhoz. Ha az alkoholizmus betegség, akkor gyógyítása az orvos dolga — tartja a közhit. Valóban, a baj megállapítása és a gyógyító folyaiat első része az orvosra hárul. De az önkéntes vagy kényszerelvonó kúra eredményessége nem a rendelőkben és gondozókban dől el, hanem a gyógyító folyamat második fokán, az utógondozáskor. Az első lépcsőfokon a beteg csak gondolkodási időt kap: mérje fel józanul hová jutott, tervezze el, hogyan akar tovább élni? Ez rendszerint meg is történik, de mikor a még mindig alkoholista-beteg ember kilép a gyógyító intézet ajtaján, szinte már várja az a baráti kör, amely „rászáll”: „Mi az, még egy pohárkával sem mersz meginni? Hát milyen ember vagy te....?” Az alkoholisták köztudottan akaratgyenge emberek, nem kell sok biztatás ... X törvény is, rendelet is * van arra, hogy az alkoholista teljes gyógyulásához erkölcsi kötelessége hozzájárulnia szűkebb környezetének, az otthonnak, a munkahelynek. És nagyon sok üzemben emberi kötelességének tartja sok vezető beosztású ember, hogy személyesen is kapcsolatot találjon beteg dolgozójával. A munkaügyi miniszter véleménye: „Az alkoholizmus olyan sajátos betegség, ami nemcsak az egyén szervezetét károsítja, hanem ennél sokkal messzebbmenő következményekkel jár. Amellett, hogy a szűkebb környezet számára elviselhetetlen teher, sőt tragédiák forrása, súlyos károkat okoz a nagyobb közösségnek, a társadalomnak is. Elég, ha csak a betegállományban eltöltött órák számára a gyógykezelési költségekre, az idő előtti rokkantságra, a családi és munkahelyi életet megzavaró következményekre utalok ... 1969-ben 240 halálos és 12 ezer súlyos baleset történt az alkohol befolyása miatt, s még hány kisebbnagyobb sérülés.” Az iszákosság megelőzése, s a már beteg alkoholisták gyógyítása valóban közös ügy, társadalmi feladat. S amikor társadalomról beszélünk nem elvont fogalomra kell gondolni, hanem a munkahelyekre, ahol évente százával történnek halálos és ezrével súlyos balesetek az alkohol hatására, az egyre forgalmasabbá váló országutak szerencsétlen áldozataira, az otthonok kihűlt tűz-, helyeire és arra, hogy tavaly a „súlyos testi sértést elkövetők 32.5 százalékánál, az emberölést megkísérlők 49.3 százalékánál, a garázdaságon értek 50.3 százalékánál játszott közre az alkohol”. Közvetlen környezetünkre gondoljunk, mert itt kell és itt lehet csak tenni valamit. Tehár a rendeletek betartása is sokat segítene! A „társadalom” emberközelbe hozása pedig tettekre váltaná a jelszót: Együtt kell cselekednünk! Szakály Éva 1971. december 1. Szerda Életkörülmények a vasiparban A Fejér megyei vasipari dolgozók élet- és munkakörülményeiről tanácskozott kedden Székesfehérvárott a Szakszervezetek Fejér megyei Tanácsának elnöksége és a Vas-, Fém- és Villamosgépipari Dolgozók Szakszervezetének vezetősége. Pálfalvi András, az SZMT Fejér megyei vezető titkára elmondta, hogy a megye szervezett munkásainak 30 százaléka vasipari dolgozó, ezért fokozott gondot kell fordítani helyzetük javítására. A munkakörülmények szinte mindenütt javultak az elmúlt években, a megye iparának dinamikus fejlődésével azonban nem mindig tudtak lépést tartani. Még mindig kevés a szociális létesítmény. Közismert problémák: a munkaerőhiány, a szervezetlenség, a hiányos anyagellátás és a sok túlóra. VAS NÉPE AKIK MÁSOK ÉLETÉT VESZÉLYEZTETIK Nemrég közöltük, hogy ittasság miatt a liftaknába esett és gerinctörést szenvedett egy fiatalember a Claudius Szálló építkezésénél. Arról is írtunk, hogy ittasság miatt egy másik építkezésnél elaludtak a munkások , akiket szerencsére nem ért semmilyen baleset. Éppen az esetekre hivatkozva levelet kaptunk egy szombathelyi olvasónktól, aki a többi között szóvá teszi: elsősorban saját magáért és családjáért feleljen egy felnőtt ember, s gondolja végig tettének következményeit De — mint írja — nemcsak rajta múlik, hogy alkoholikus befolyás alatt dolgozhat-e. Nem vették észre a munkatársai és nem vette észre a munkavezető a rendellenes állapotot? Ezek szerint nem. Vagy nem is akarta észrevenni? Az ő munkahelyén — gépek között dolgoznak az emberek — is tilos az italozás, de naponta ki kellene tiltani embereket az üzemrészből, mert gyakran néznek a borospohár vagy a féldecis üveg fenekére. S ami a legszomorúbb, a munkavédelmis is velük iszik. Elsősorban őt kellene váratlanul ellenőrizni, s kitiltani az üzemből, de eddig nem került rá sor — írja. Az utóbbi napokban magam is megfordultam néhány munkahelyen. Egy vesszőkosárban legalább 20 sörös- és borosüveget találtam, természetesen már üresen. Az egyik segédmunkásnak majdnem csak az a feladata, hogy a közeli boltban beváltsa az üres fiaskókat és hozza a tele üvegeket. Ekkor értettem meg, miért készült el kétszer annyi idő alatt a munka. Szombathelyen és szerte,a megyében sok példás brigádot, kollektívát ismerek, akik a fegyelmezett magatartásukról, példás munkájukról nevezetesek. Főleg a szocialista brigádmozgalom „terelte” jó irányba még a könnyelmű emberek gondolkodását is. De sajnos, jócskán van még példa az ellenkezőjére. Visszatérve olvasónk levelére: főleg az építőiparban, s a gépek mellett dolgozóknál szúrópróbaszerűen kellene ellenőrizni az ittasságot, a munkavezetőn és a munkavédelmisen kezdve a szondázást. S akit kicsit is beszeszelt állapotban találnak, azonnal állítsák félre és büntessék meg. Addig, amíg másokban is kárt nem okoz felelőtlenségével* — 0 — VAN ÉS MÉGSINCS!? Az OTP szombathelyi új székháza igazán minden igényt kielégít. Az üzlettér, illetve ahol az ügyfeleket fogadják és a különböző ügyleteket bonyolítják, tágas, jól szellőzött, s világított. Aki először jár itt, az is könnyen eligazodik. Az emeleti munkaszobákban sem kell összezsúfolódni a dolgozóknak, mint a régi helyen. Egyszóval a székház méltó a nagy tömegeket kiszolgáló intézmény munkájához, jó híréhez. Egy dolgot azonban mégis sérelmeznek a dolgozók. És ez az üres büfé. Ugyanis a tervezők — nagyon helyesen — úgy gondolták, hogy egy ilyen nagy ügyfélforgalmú intézményben legyen egy büfé is, ahol nemcsak az OTP dolgozói, hanem esetleg ügyfelei is ihatnak egy kávét, pohár üdítő italt, elfogyaszthatnak egy szendvicset stb. Amikor viszont berendezték az irodákat, a büféhelyiség üresen maradt. Máig is csak amolyan házi fekete főzőcskézés folyik perme. Jóllehet a büfé üzemeltetése nem tartozik az OTP profiljába, de vezetői, s elsősorban az OTP szakszervezeti bizottsága már tehetett volna valamit egy év óta azért, hogy a büfé ne álljon üresen. És az is érthetetlen, hogy valamelyik élelmiszer, vagy csemegeüzlet miért nem használja ki — már csak üzleti szempontokból is — az egy éve üresen álló helyiséget? — 6— Perzsa vásár Budán A békésszentandrási szőnyegszövők árusítással egy bekötött reprezentatív kiállítást rendeznek a budai Szivárvány áruházban. A több mint ezer dolgozót foglalkoztató szövetkezet és az áruházi vállalat között 1969-ben létesült közvetlen kapcsolat, így került sor a jelenlegi reprezentatív perzsa szőnyeg kiállításra is, amelynek keretében egymillió 300 ezer forint értékű, különböző kérzi csomózású perzsákat kínálnak az érdeklődőknek. A több mint 50 éves múltra visszatekintő békésszentandrási szőnyegszövőknek két fő profiljuk van: a szövött és csomózott áru. L A KISZ VIII. kongresszusára készülő, megyénk 22 ezer II.főkommunistáját képviselő 21 vasi küldött megbeszélést tartott tegnap a megyei pártszékházban. Az értekezleten jelen voltak a KISZ Központi Bizottsága és a megyénk küldötten fogadó XV. kerületi KISZ-bizottság képviselői is. A küldöttek december 8 án a hajnali Savaria Expresszel, feldíszített szerelvényen indulnak Budapestre.