Vas Népe, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

Szava Dalbukov, a Bolgár Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, az Állami Tervbizottság elnöke meglátogatta az INTRANSMAS bolgár—magyar vállalatot (Telefoto — MTI—KS—Tormái ferv.) Ifjabb pártközi tárgyalások Bonnban A bonni kormány és jobb­oldali ellenzéke szombaton ismét tárgyalóasztalhoz ült. Az újabb, és feltehetőleg a ratifikálási vitáig tartó meg­beszélés-sorozat a CDU-CSU kényszerí­tette ki azzal az in­doklással, hogy a közösen kidolgozott 10 pontos párt­közi nyilatkozat és a „keleti szerződések” néhány „össze­függése” még tisztázatlan. A Brandt kormány elfo­gadni kényszerül az újabb kihívást, noha megfigyelők előtt nincs kétség a CDU-CSU m manővereinek időhúzó jelle­ge felől. A CDU-CSU a következő­­,kérdéseket” tartja tisztázan­­dónak: 1. Milyen „rangot” szán a kormány a pártközi nyilat­kozatnak? , 2. Milyen magyarázattal sikerül a kormánytnak „le­szerelnie” a nyilatkozat két pontjával kapcsolatban fel­merült szovjet „meggondolá­sokat”? (Ehmke miniszter, mint ismeretes, határozottan cáfolta, hogy a Szovjetunió­nak kifogásai lettek volna; a bonni szovjet nagykövet csu­pán felvilágosításokat kért — mondotta.) 3. Milyen formában kíván­ja a kormány elérni, hogy a nyilatkozat „nemzetközi jo­gilag kötelező” legyen mind Bonnra, mind Moszkvára nézve? Ami a nyilatkozat „nem­zetközi jogi érvényét” illeti, az SPD—FDP-kormány reá­lisan felmérve a helyzetet, olyan megoldás mellett tart ki, hogy a nyilatkozatot a Szovjetuniónak, s így, mint a kormány, nem pedig mint pártkoalció azonosítja magát vele. Ez egyben válasz a nyi­latkozat „rangjára” azaz a CDU-CSU első kérdésére is. N­xon és Brandt Ausztriába látogat Az osztrák fővárosban köz­­zétették Nixon amerikai el­nök és Willy Brandt nyugat­német kancellár tervezett ausztriai látogatásának prog­ramját. Nixon — az úton Moszk­va felé nem hivatalos láto­gatásra érkezik Salzburgba — csak rövid időt tölt Ausz­triában. Május 20-án este ér­kezik, 21-én délben Kreisky osztrák kancellárral folytat megbeszélést. Osztrák lapje­lentések szerint a nemzetkö­zi helyzetről és elsősorban a semleges Ausztria politi­kai szerepéről lesz szó. A program szerint délután Nixon tanácsadóival érkezik. Eközben felesége megtekinti Salzburgot, az amerikai el­nök május 22-én hétfőn Salz­burg repülőteréről indul Moszkvába. Willy Brandt kancellár május 23-án érkezik Ausztri­ába Kreisky osztrák kor­mányfő meghívására. Láto­gatást tesz Franz Jonas köz­társasági elnöknél, majd hi­vatalában keresi fel Kreis­­kyt Brandt másnap folytat­ja megbeszéléseit az osztrák kormány vezetőjével­ és a kormány több tagjával, majd sajtóértekezletet tart A nyu­gatnémet kancellár a terv szerint május 25-én Burgen­­l­an­dot keresi fel és utazik vissza Bonnba. 2 Ismét feszült a bonni légkör ECV NAP A nyugatnémet fővárosban szombaton ismét párt­­közi tárgyalások kezdődtek a kormánykoalíció és az uniópárti ellenzék vezetői között a keleti szerződések szerdára halasztott ratifikálása ügyében. A dél-vietnami hadszíntereken továbbra is heves harcot vívnak az előrenyomuló hazafias erők a saigoni rezsim hadseregével. Nixon és Brandt a közeljövőben Ausztriába látogat. Bukarestben az NDK a román tárgyalások végén kö­zös nyilatkozatban foglaltak állást a KGST, a Varsói Szerződés valamint a nemzetközi munkásmozgalom idő­szerű kérdéseiben. szombaton hajnalban 6 be­vetésben támadták a város közvetlen környékét Saigoni katonai szóvivő szerint a ha­zafiak rendkívül hatásos ké­zi légelhárító fegyverek al­kalmazásával pénteken há­rom amerikai repülőgépet lőttek le a város fölött A partizánok folytatják előrenyomulásukat a 13. szá­mú út mentén a főváros Sai­gon felé. A dél-vietnami fővárostól 40 kilométerrel északnyugat­ra, Trang Bang körzeti szék­hely térségében hatórás üt­közet zajlott le A hazafiak március vége óta most ke­rültek a legközelebb Saigon­hoz. Viszonylagos nyugalom uralkodott a központi fenn­sík hadszínterein. Nyugati katonai megfigyelők szerint azonban ez „vihar előtti csendet” jelent, számítani le­het a hazafiak úja­bb akciói­­ra. Heves harcok Dél-Vietnamban Változatlan­ hevességgel folynak a harcok An Loc tartományi székhely házsorai között Saigontól mintegy 100 kilométerrel északra. A szabadsághamisok gyalogsá­gi egységei páncélosok fede­zete alatt a saigoni rendszer katonáinak utolsó állásait számolják fel a város déli részében. B—52-en repülő erődök Román-NDK közlemény A Német Demokratikus Köztársaság párt- és kor­­mányküldöttségének Romá­niában tett hivatalos, baráti látogatásáról kiadott közle­mény beszámol arról, hogy a látogatás során aláírták a két ország barátsági együtt­működési és kölcsönös segít­ségnyújtási szerződését és tárgyalásokra került sor a két küldöttség között A gazdasági együttműkö­dés vonatkozásában a két fél kiemelte a KGST szerepét és megerősítette, hogy fejleszti a sokoldalú együttműködést a KGST tagállamaival. Ha­sonlóképpen állás foglaltak a Varsói Szerződés keretében folyó együttműködés fejlesz­téséért. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal fog­lalkozó részben a közlemény leszögezi, hogy az NSZEP és a Román KP fejleszti elv­társi kapcsolatait a többi kommunista és munkáspárt­tal és minden erejével hoz­zájárul a nemzetközi kom­munista mozgalom egységé­nek és összeforrottságának erősítéséhez, az 1989-es moszkvai nyilatkozatban a pártok közötti kapcsolatokra írt elvek és normák alapján. HETI VILÁGHÍR HÉTFŐ: Rogora amerikai külügyminiszter európai kör­útját félbeszakítva meglepetésszerűen hazarepült Washingtonba. — Patolicsev szovjet külkereske­delmi miniszter az USA-ba utazott. KEDD: Nixon bejelentette a vietnami kikötők elaknásí­­tását. — Közzétették az olasz választások eredmé­nyét. SZERDA: A bonni Bundestag hozzákezdett a ratifikációs vitához, majd egy hétre felfüggesztette. — Hanoit és Haiphongot bombázta az amerikai légierő. CSÜTÖRTÖK: Szovjet kormánynyilatkozat az amerikai agresszióról. — Grecsko szovjet honvédelmi mi­niszter Szíriába látogat PÉNTEK: Bonnban parafálták a két német állam kizsé­lekedési szerződését — Bukarestben aláírták az NDK és Románia barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését SZOMBAT: An Loc térségében heves harcok dúlnak. — Agnew amerikai alelnök Tokióban tárgyalt Így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy Jóme­s V­ihetetlen izgalmak je­le gyében telt el ez a hét Előrejelzéseinkben leg­feljebb csak a bonni parla­ment vitáinak, hosszas huza­vonáinak esélyeit latolgathat­ták még, hozzátéve azt a bi­zonytalansági tényezőt amit az olaszországi törvényhozási választások kimenetele je­lenthetett Voltak ugyan el­szórtan vélemények arról, hogy az amerikai politika megkeményedik, hogy a VDK ellen visszavágást terveznek Washingtonban a vietnami hazafiaknak a dél hadszín­tereken elért sikerei miatt Azt azonban kevesen jósol­hatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnökválasztás és két hét­tel a tervezett moszkvai lá­togatás előtt­ az indokínai eszkaláció újabb veszélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni... S ez történt Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgat­va elrendelte a Vietnami De­mokratikus Köztársaság ki­kötőinek aknazárral való el­zárását Ugyanakkor kilátás­ba helyezte a légi háborúnak minden eddiginél szélesebb területre való kiterjesztését a VDK területén az ország­utak és vasútvonalak korlát­lan bombázását. Különösen az „akna­politika” volt az, amely a világban is, am­eri­ka határain belül is megdöb­benést keltett Az Egyesült Államokon­­ belül ismét megélén­kült a háborúellenesek tábo­ra, különösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a napokban. Az or­szág mintegy 7 millió főis­kolai diákja közül sok száz­ezren verekedtek meg rend­őrökkel, katonákkal, akik megpróbálták elfojtani az if­júság ellenzéki hangját Az amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolja-e a mostani Nixon döntés? Ma még nehéz erre válaszolni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt­ elnöknek arra, hogy döntsön: a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt A moszkvai tervezett utazás­tól azonban már szinte csak napok választják el Nixont. A hét végén el is vonult Camp David-be, az Eisenho­wer—Hruscsov találkozó ide­jén híressé vált elnöki nya­gatába, hogy ott készüljön­­el a moszkvai útra. A héten minden szov­­jet megnyi­la­tkozásra rendkívül figyelemmel tekin­tett a világ. A Szovjetunió kormányának nyilatkozata igen határozottan, ugyanak­kor mértéktartóan fejeztette ki a szovjet álláspontot A hangsúly nemcsak az ame­rikai lépések elítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjet­unió megadja a hős vietna­mi nép harcához a szüksé­ges támogatást A szovjet kormánynyilatkozatban ben­ne volt az a felszólítás is, hogy az USA küldöttei térje­nek vissza a párizsi tárgya­lóasztalhoz. (Pénteken Pá­rizsiban egy amerikai szóvi­vő ezt kilátósba is helyezte.) A héten „megkeménye­dett, a bonni ellenzék, amely pedig az emlékezetes bizal­matlansági indítvány fölötti szavazásban egyszer már ve­reséget szenvedett A soroza­tos pártközi tárgyalásokon kompromisszum született ugyan ennek alapján ki is tűzték a Bundestag napired­­jére a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések ratifikációs vitá­ját de az utolsó pillanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a szavazást, elutasítják a ratifikációt­ Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, többsé­get kap-e a ratifikációs ja­vaslat Ezt a kockázatot a Brandt-kormány aligha vál­lalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancellár és Walter Scheel külügyminisz­ter szándéka, hogy egy közös­­külpolitikai nyilatkozatot szerkesztenek meg az ellen­zékkel együtt B­arzelék azonban — szinte óráról-órára változtatva álláspontjukat — a végén visszatáncoltak. S az emberben felmerül a kérdés: vajon Barzel, vagy Strauss olyan nagy ember-e, hogy a saját szakállukra mernének-e egy ilyen világ­­politikai kihatású bonni bot­rányt kavarni? A Német Kommunista Párt elnökségé­nek nyilatkozata figyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló eszkalációba kezdő amerikai vezetés közötti összejátszás lehetőségére. A bonni belpolitikai ta­n­zavonát jó irányba be­folyásolhatja viszont a hét másik eseménye: egy lépés­sel közelebb került a megva­lósuláshoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi jellegű szerződése. Bonnban már par­tfál­ták a közúti, va­súti és víziúti forgalmat sza­bályozó megállapodást (A légiforgalom szabályozásáról még nem döntöttek, a ké­sőbbi tárgyalási téma lehet) Nem lehet elég nyomatékkel hangsúlyozni, milyen jelentő­sége van annak, hogy létre­jön az első nemzetközi jogi szerződés a két német állam között Ebben máig benne van az NDK nemzetközi jogalany voltának elismeré­se »X --— Le Duc The sajtóértekezletet tart VAS NÉPE — .......... ..............—­ EXPRESS Kr Philibert Tsiranana, a Malgas Köztársaság elnöke, szükségállapotot rendelt el az ország egész területén, miután a sztrájkoló diákok és a rendőrség között szom­baton súlyos összecsapás történt s ennek 12 személy esett áldozatul Az immár harmadik hete folyó sztrájk­kal a fiatalok az oktatási rendszer gyökeres megvál­toztatását akarják elérni. K­ A katonai díszszemle befejezte után az esős idő ellenére több mint 5000 nyu­gat-berlini fiatal tüntetett az Amerikai­ Haus előtt Nixon vietnami háborús politikája elleT. •A A norvég parlament el­nöke Bernt Ingvaldsen má­jus 12-én délelőtt hivatalá­ban fogadta Apró Antalt, az országgyűlés elnökét, aki meghívásra látogatott Osló­ba. ■ir Az Olasz Kommunista Párt vezetősége megvizsgálta a május 7-8-án megtartott parlamenti választások ered­ményeit és az olaszországi politikai helyzetet Az en­nek alapján elfogadott hatá­rozat megállapítja a május 7-8-án megtartott szavazás eredményei ismét igazolják, hogy új kül- és belpolitikai irányvonalat, gazdasági és társadalmi átalakításokat nem lehet megvalósítani a kommunisták tekintélyének és befolyásának figyelembe­vétele nélkül . A vietnami néphadse­reg légvédelme szombaton két amerikai repülőgépet semmisített­ meg az ország légi terében, mindkettőt Thanh Hoa tartomány felett. Ezzel a VDK felett lelőtt amerikai repülőgépek száma 3568-ra emelkedett. ★ A magyar szakszervezeti küldöttség nyugat-németor­szági látogatásának befejez­tével szombaton közös köz­leményt adtak ki a SZOT és a DGB nyugatnémet szak­szervezeti szövetség vezetői­nek tárgyalásairól­ ★ Xuan Traug, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttsé­gének vezetője, úton haza­felé, szombaton Moszkvából Pekingbe érkezett A vietna­mi államminisztert a repülő­téren Keng Piac, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság nemzetközi kapcsolatok osztályának ve­zetője és Han Nien-Lune kü­l­ügymin­iszterhelyettes fo­gadta. 1972. május 14 Vasárnap

Next