Vas Népe, 1973. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-31 / 25. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 25. szám Ara 80 fillér 1973. január 31. Szerda Tizenhárom vasi tanácsi vállaltnak: Hatmillió négyszázezer forint bérfejlesztésre! Felosztották, áprilisban ellenőrzik Az MSZMP Központi Bizottságának novemberi határizata kimondja: március 1-gyel központi és saját forrásokból is emelni kell az állami ipar és az állami kivitelező építőipar munkásainak és művezetőinek a bérét. A határozat — mint az széles körben ismert — az emelés mértékéről is intézkedik. Lapunk tegnapi számában a minisztériumi vállalatok bérpolitiai intézkedéseinek végrehajtásáról tudósítottunk. A rendelet a tanácsa ipar és építőipar vállalataira is érvényes, itt is emelik március 1-én a munkások, termelésirányító művezetők bérét Dr. Kelemen Ferenc, a Vas megyei tanács elnökhelyettese erről tájékoztatta munkatársunkat Elmondta, hogy előzetes javaslat készült, ennek alapján a kormányhatározatban lefektetett elvek szem előtt tartásával tizenhárom Vas megyei tanácsi vállalat hatmillió négyszázezer foriot központi bérfejlesztést kapott! A megye tanácsi iparában dolgozó 4500 munkás és művezető kapja március 1- én ezt a központi alapból biztosított összeget. Ez a megye tanácsi iparában 7,45 százalékos bérnövekedést jelent! — Számításaink szerint azt is jelenti, hogy a 4500 munkás és művezető mindegyike 1600 forinttal többet visz hazaegy évben — mondta a megyei tanács elnökhelyettese. — Ezt — hangsúlyozom — a központi forrás fedezi. Ehhez jön a vállalatok saját bérfejlesztése, ami tanácsi vállalatainknál újabb 3—5 százalékos bérnövekedést jelent A 7,4 százalék, plusz a 3—5 százalék azt jelenti, hogy átlagban 10,5—12,5 százalékkal növekszik tanácsi iparvállalatainknál az idén a munkások bére! A már említett 1600 forint tehát tovább nő, az év során átlagban 2300—2700 forinttal több keresethez jut a munkás. — Kötelező-e a saját, vállalati forrásból képzett — az idei évre szánt — bérnövekményt is kiadni március 1-én? — Amennyit e kollektív szerződés rögzít, azt igen, azt köteles március 1-én kifizetni a vállalat! Ezen felül természetesen még adhat például: ha a kollektív szerződésben négy százalékot, irányoztak elő az évre, ezt kötelesek kifizetni. De esetileg már érzik-tudják, hogy hat százalék is lesz abból a négyből... S itt utalok arra, hogy a lakbérhozzájárulás — függetlenül attól, hogy a központi vagy saját forrásból, illetve mindkettőből kapott a munkás — nem csökkenthető. Ez serkentő! A „vezérszakmákban* többet Január 29-én a megyei tanács vezetői az SZMT által is jóváhagyott ágrendező elveket* a tizenhárom tanácsi vállalat vezetőjének tudomására hozták, közölték az egyes vállalatoknak juttatott összegeket is. A megye tanácsi iparának rendelkezésére bocsátott összeg 80 százalékát az ismertetett elvek alapján osztották fel (szakmunkások és termelésirányítók 8, illetve az építőiparban 6,5 százalékos, a betanított és segédmunkások bérének 4, illetve az építőiparban 3 százalékos emelésére), a fennmaradó 20 százalék felét — kellő differenciálással — a megyei tanács ítélte oda, ismét csak a kormányrendeletben megfogalmazott elvek alapján. Hogy ti. előnyöket élvezzenek a nehéz fizikai munkát végzők a több műszakban dolgozók, a nőket foglalkoztató (Folytatás a 3. oldalon) Gép és vegyianyag a mezőgazdaságnak Az Agrotröszt 1972-ben 15 milliárd forint értékű anyagot és eszközt értékesített. Az idei felkészülés —a jelek szerint — jól sikerült; az Agroker-vállalatok raktáraiban az év első hónapjában több mint 5 milliárd forint értékű áru várta a vevőket, s ez lényegesen kedvezőbb ellátást jelent a tavalyinál. A telepeken csaknem 3000 pótkocsi várja a vásárlókat — kétszer annyi, mint tavaly ilyenkor. A kereskedelmi hálózat januárban 1,8 milliárd forint értékű gépet tárolt a raktárakban. A téeszek és az állami gazdaságok tavaly endelték a legnagyobb mennyiségű műtrágyát, több mint 4 millió tonnát. Januárban a raktári kínálat félmillió tonna volt. A téli és tél vég „lemosó” permetezéshez legjobban bevált hagyományos szerekből, a gyümölcsfaolajból, a Novenda, a Krezonit és a Neopol készítményekből elegendő várja a vásárlókat. A kiskert-tulajdonosoknak fél- és egykilós csomagokban hozzák forgalomba a keresett, nagyhatású növényvédőszereket. A helyes községpolitikáért Tanácselnöki tanfolyam zárt Szombathelyen Tegnap délután tartották meg Szombathelyen, a Tanácsakadémián az öthetes tanácselnöki tanfolyam záróünnepélyét. Tizennyolc megyéből 67 hallgató végzett most, az új tanácstörvény megjelenése óta negyedik ilyen jellegű tanfolyamon, köztük tizenöten kitűnő eredménnyel. A tanfolyam záróakkordjának különös jelentőséget adott dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének a községi tanácsok előtt álló legfontosabb feladatokról szóló tájékoztatója. Dr. Horváth Sándor, a Tanácsakadémia igazgatója köszöntötte a tanfolyamzáró minden résztvevőjét, a hallgatókat, a tanárokat, a két vizsgabiztost, dr. Ambrus Istvánt, a Hajdú-Bihar megyei tanács elnökét és dr. Hardy Zoltánt, a Veszprém megyei tanács vb titkárát, valamint dr. Szabó Istvánt, Vas m Megye Tanácsának vb titkárát s a megyék személyzeti és oktatási osztályainak, a járási hivatalok megjelent képviselőit. Az államtitkár bevezetőjében szólt arról az elméleti és gyakorlati segítségnyújtásról, amelyet ez a tanfolyam jelentett minden hallgató számára: eddig 320, köztük 41 nagyközség tanácselnöke vett részt ilyen tanfolyamon az országból Elmondotta, hogy a másfél évvel ezelőtt életbe lépett új tanácstörvény jó keretet ad a tanácsok munkájához: a törvény lassan gyakorlattá válik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy szélesedik a szocialista demokratizmus, a tanácsok jól intézik a hatáskörükbe tartozó ügyeket s folytatódik a helyi államigazgatás egységesítése. Felhívta a figyelmet arra, hogy a testületek fokozatosan, a helyi körülmények figyelembevételével bővítsék a népképviseleti önkormányzatot, törekedjenek jó községpolitikára, amelyben a fejlesztésen kívül még sok minden beletartozik, így a nem tanácsi szervekkel való jó együttműködés, az ellátás, a gazdasági- kulturális szervezőmunka egyaránt. A tanácstörvény pezsgést hozott a munkába, ezt kell kihasználni, s az állampolgárokkal, együtt tartalommal megtölteni. Törekedni kell arra, hogy minden helyi tevékenység kerüljön tanácsi irányítás alá, legyeitek a tanácsok szervezői, irányítói és ellenőrzői területüknek. Magyarországon a közös tanácsi szervezet a jellemző, bevált forma — de minden fórumon biztosítani kell a társközségek fejlődését, az ott élők államügyekbe való bevonását. Külön szólt a társközségek tájékoztatásának fontosságáról. A nagyközségek és a járási hivatalok munkája egy egészséges urbanizációt mutat, ezt kell tovább fejleszteni Az államtitkár ezután több gyakorlati és elméleti javaslatot adott a községi tanácselnököknek további munkájukhoz, többek között szólt a testületek erősítéséről, az igényességről, a nagyobb nyilvánosság megadásáról, a bizottságok munkájáról, a helyes községpolitika kialakításáról, a gyorsabb ügyintézésről, az állampolgári fegyelem megköveteléséről , a törvényességről és a rugalmasságról, amelynek át kell hatnia a tanácsok tevékenységét A záróelőadás után dr. Horváth Sándor búcsúztatta a hallgatókat, értékelte eredményeiket, s nyújtott át könyvjutalmat a legtöbb társadalmi munkát végzetteknek. A hallgatók nevében Jójárt István, ruzsai tanácselnök búcsúzott az intézettől, majd a hallgatók, illetve a Dózsa György utcai általános iskolások adtak műsort. Északáig Dr. Papp Lajos államtitkár záróelőadását hallgatják a községi tanácselnökök a tanfolyam záróünnepélyén, fotó: Várdai — TUDÓSÍTÓINKTÓL— Az év kulturális programa Sárváron Hétfőn a Tinódi ünnepségekkel kezdődött meg Sárvár 1973-as kulturális ünnepségsorozata. Megkoszorúzták a lantos emlékművet, majd az Ex Antiquis együttes koncertjére és Mikes Lilla előadó estjére került sor. Februárban nagy farsangi bált rendeznek, márciusban a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében, a Petőfi évforduló jegyében koszorúzást, fáklyás felvonulást és irodalmi műsort terveznek. Hazánk felszabadulásának évfordulóján nyílik meg a pártklubban az amatőr képzőművészek kiállítása. Májusban a Nádasdy vár dísztermében nyomdatörténeti tárlatot rendeznek az 500 éves magyar könyvnyomtatás alkalmából. Augusztusban, a várossá avatás 5. évfordulóján csónakázó tavat és tűzoltószertárt avatnak, és megrendezik a már hagyományos képzőművészeti tárlatot a Sárvárról származó művészek, alkotásairól. Erre az alkalomra bővített kiadásban jelenik meg a Sárvár című lap és a Honismereti Híradó. A nyáron több alkalommal vendégül látják a vár szabadtéri színpadán a győri Kisfaludy Színház társulatát és budapesti művészeket. Az őszi múzeumi hónap után nagyszabású vetélkedővel zárul a kulturális program. A város üzemeinek szocialista brigádjai a várospolitikai témában mérik össze tudásukat. Nagy Ferencné Véradás a körmendi járásban Csütörtökön 379 önkéntes jelentkezett véradásra Körmenden. A 327-en 104 liter vért adtak a vietnami sebesültek megsegítésére. A véradásban a körmendi üzemek, vállalatok, szövetkezetek, intézmények dolgozói vették ki részüket. A vérvételt az orvosok és az egészségügyi dolgozók két brigádja a késő esti órákban fejezte be. Nemcsak a nagyközség, de a járás területén is véradó napokat tartottak a héten. Sikeresek voltak a határőr őrsök önkéntes véradónapjai is. Szekeres Gábor 24 személy meghalt Súlyos Hzseledési baleset Kedden, 17.45 órakor a Helvécia és Kecskemét alsó vasútállomás közötti sorompó nélküli átjáróban a Fülöpszállás és Kecskemét között közlekedő személyvonat öszszeütközött egy Volán autóbusszal. Az összeütközés következtében 24 személy meghalt, húsz személy súlyosan megsérült. Az elhalt és a sérült személyek azonosítása folyamatban van. A szerencsétlenség okának vizsgálatát a rendőrség a MÁV szakértőinek bevonásával megkezdte. Besugárzó üzem Kedden a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet kőbányai telepén átadták rendeltetésének Közép-Európa legnagyobb élelmiszer besugárzó üzemét A régi labirintus-pincerendszerben automatikusan működő, központilag irányítható gépsorok szállítják az élelmiszereket a sugárforráshoz. A terméket a kobalt 60 rádióizptóp gamma-sugárzásával kezelik, a röntgenhez hasonló láthatatlan fénysugár sterilizálja azokat vagy megváltoztatja tulajdonságaikat. A burgonya háromszor hosszabb ideig tárolható frissen. A szamóca és őszibarack tárolhatási idejét növelik, s a különböző vetőmagvak sugárral is fertőtleníthetők. " Dél-Vietnamban még folynak a harcok - Itéletvégrehajtás — Duplájára emelkedett Vasban az influenzás betegek száma - Hegyoldalnak ütközött a repülőgép — Expressz