Vas Népe, 1974. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-04 / 128. szám
A géplakatos Kilenc éve dolgozik az Élelmiszeripari Gépgyár szombathelyi gyáregységében Horváth Tibor géplakatos. Igaz, hogy motorszerelőnek készült és más vállalathoz indult, de ma már nem bánja, hogy ebben a szakmában és pont ebbe a gyárba került. Az ÉLGÉP-ben volt ipari tanuló, ő ott is lett szakmunkás, természetes, hogy a gyárban maradt. 1969-ben bevonult, határőr volt, tizedes, az egység élenjáró katonája.Leszerelése után visszajött a gyárba és a Radnóti Miklós nevét viselő szocialista brigádba került. Az 1-es számú szerelő csarnokban dolgozik a 11 tagú brigád, géplakatosok, hegesztők, kovácsok. Mind szakmunkások. Fiatalok, huszonévesek. Élelmiszeripari és mezőgazdasági gépeket készítenek. Horváth Tibor rövidesen brigádvezető helyettes lett. Tavalyi jó munkájáért 1974. május 1-én megkapta a brigád a brnz plakettet. Morvári Tibor megtermett, váll«» fiatalember. Mozdulatai a nyugodt, megfontolt, alapos ember benyomását keltik. A külső nyugalom azonban csak látszat. Tevékeny közösségi fiatal, aki napi munkája mellett és után rengeteget dolgozik a fiatalok között a gyárban és szülőfalujában, Váton egyaránt. Nem volt tehát véletlen az, hogy tavaly november 7-én miniszteri kitüntetést kapott, az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója lett. Nehezen nyílik, látszik nem szívesen beszél magáról. A kitüntetéshez vezető útnak sok összetevője van a 24 éves fiatalember életében. Először is a munkája, amit pontosan és jól végez. Aztán 1964 óta KISZ-tag. Azóta a község a Határőrség és az üzem alapszervezeteiben dolgozott. Mindig akadt megbízatása, amit legjobb tudása szerint teljesített , is. Jelenleg az üzemben az alapszervezetükben kultúr- és sportfelelős, vezetőségi tag. Most éppen szervez és agitál a fiatalok között, mert 8-án, szombaton kommunista műszakot tartanak, a keresett pénzt pedig a Vietnamban felépülő ezer személyes iskolához adják. De szinte minden délutánra esik valami, marxista vitakör, klubfoglalkozás, vetélkedő-szervezés, faliújság szerkesztés, vagy éppen a gyári létesítményi önkéntes tűzoltóság gyakorlata, mert tűzoltó is. — A falumat is nagyon szeretem — mondja. A fenti mondat azt takarja, hogy a váti MHSZ lövészklub lövészetvezetője, az általános iskolában ifivezető és a tanulók honvédelmi oktatásában és képzésében is részt vesz. A fentiek alapján természetes az, hogy tavaly december 18-án felvették a pártba. — Van-e szabad ideje? — Okos beosztással mindenre jut idő. Különben is szívesen végzem a munkám mellett az egyéb feladatokat. Szabad időm javát otthon a családban töltöm. Két testvéremmel együtt nagyon sokat köszönhetünk szüleinknek. Horváth Tibor most készül nyolc napra az NDK-ba. A gyár küldi jutalomüdülésre. Ahogy elmondja, nincsenek nagy vágyai. — Megállni a helyemet a munkában, a magánéletben egyaránt. Mint eddig próbáltam, ezután is ezt szeretném. Akkor megbecsülnek az emberek. A beszélgetés végén derült ki — nem ő mondta — hogy édesapja párttitkár. Büszke lehet a fiára, brigád, amelynek ő is tagja, többnyire szintén fiatalokból tevődik össze. S még valamit: a brigád tagok többségenő. Ők elsősorban a munkája alapján becsülik Antal Annát. Ez nem is csoda, hiszen bár csupán csak négy éve dolgozik az üzemben, máris a vállalat kiváló dolgozója, sőt nemrégiben a KISZ Központi Bizottságának dicsérő oklevelét is elnyerte. Amikor vágyairól, terveiről kérdezgetem, két kívánságát említi. — Egy hónap múlva asszony leszek. Szeretném, ha lenne két kis aranyos gyermekem, szeretnék jó családanya lenni. Aztán — minthogy továbbra ugyanúgy ebben az üzemben dolgozom majd, mint eddig — szeretném, ha még nagyobb hozzáértéssel tudnám végezni munkámat. Mit lehetne hozzátenni ehhez? Talán csak annyit: Antal Anna megérdemli, hogy mindkét vágya valósággá váljék. Sok sikert és boldogságot az életben, Anna! A KISZ-titkár közepesnél valamivel alacsonyabb termetű, fürge mozgású és nyílt tekintetű, örökké mosolygós arcú kislány. Ha nem tudnád, hogy négy évvel ezelőtt érettségizett, egészen bizonyos, hogy diáklánynak néznéd. Azt, hogy már elmúlt huszonkét éves, és egy hónap múlva pedig már asszony lesz, az ember szinte el se hinné. Pedig így igaz! A kislányos külső ebben az esetben bizony csalóka: Antal Anna, aki négy évvel ezelőtt Sárváron, a kertészeti szakközépiskolában érettségizett, ma már komoly munkásnő, a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozója. Hogy kertészeti szakképzettséggel miért lett mégis üzemi munkásnő? ő maga így vall erről: — Az az igazság, hogy kényszerűségből kerültem ide. Bármennyire is szerettem volna, a szakképzettségemnek megfelelő munkakörben sehogy sem tudtam elhelyezkedni. Itt volt munkaalkalom, hát ide jöttem. — Megbánta? — Egyáltalán nem. Szeretem a munkámat, havi átlagban 2300 forintot keresek, tagja vagyok a Tyereskováról elnevezett, bronzplakettel kitüntetett szocialista brigádnak, s mondhatom, jól érzem magam ebben a brigádban. — Régóta tagja a brigádnak? — Igen. Tulajdonképpen kezdettől fogva. Bár hivatalosan csak az üzembe kerülésem után körülbelül egy évvel vettek fel a brigádba, engem kezdettől fogva a brigád patronált. Nekik, a brigád tagjainak köszönhetem, hogy viszonylag gyorsan be tudtam illeszkedni az üzemi légkörbe. S megtanulhattam mindazt, ami a jó munkavégzéshez szükséges. Antal Anna a munka mellett is rendszeresen tanul. Már elvégzett egy úgynevezett meós-tanfolyamot, s most végzi, rövidesen be is fejezi az élelmiszeripari szakmunkásképzőt. Őszre szaktechnikusi oklevelet szerez. Két éve az üzem egyik KISZ-szervezetének titkára is. A fiatalok szeretik, tisztelik. A Tyereskova szocialista 1914, június 4. Kedd Négyen a több ezerből Szocialista módon dolgozni, élni és tanulni! — Ki tudná pontosan megmondani, hogy a Vas megyei munkahelyeken dolgozó fiatalok közül is hányan és hányan vallják magukénak e jelszót, hányan és hányan élnek, dolgoznak ifjúsági és egyéb szocialista brigádokban? A különböző munkahelyeken szocialista brigádokban dolgozó fiatalok száma szinte naponta újakkal bővül. Egy azonban bizonyos: együttesen máris több ezren vannak! S többségükben olyan fiatalok ők, akikre az idősebbek is tisztelettel néznek. Ismerkedjünk meg most néggyel e több ezerből! !»f»«IW» A kovács Köztudott, hogy az erős emberek általában csendesek, szerények, megfontoltak és mindig lehet számítani rájuk. Ifjú Mórócz Józsefre, az egyházashetyei Berzsenyi Dániel Tsz 27 éves kovács szakmunkására pontosan ráillenek a fentiek. 1961 óta dolgozik a tsz-ben. Igaz, hogy Szombathelyen született, de nyolcéves kora óta itt él szüleivel és négy testvérével a faluban. Minden szál a községhez és a tsz-hez, annak nagy közösségéhez köti. Ez az egy munkahelye volt mindeddig, s ahogy elmondta nean is kíván másikat keresni. Pedig nem volt ő mindig a kemény, vasat formáló, markos kovács. Alighogy kimaradt az általánosból, nővérével együtt mint bedolgozó a sertéstelepen vállalt munkát. De az üllő csengése, a Vörösen izzó, a hozzáértő embernek szikrázva engedelmeskedő fém mindig vonzotta. Ha végzett a telepen, szaladt a kovácsmester Tóth Aladár műhelyébe. Fújtatott, szenet rakott, kézre adta a szerszámokat, és csillogott a legényéé szeme, ha megengedték neki, hogy a mester kalapácsa alá üllőre tartsa a tüzes vasat. Tóth Aladár, a tsz kovácsmestere hívta aztán a műhelybe ipari tanulónak az ügyes kezű fiút. A mester, mint annyiszor, most is jól választott, mert Mórocz József, a megyei szakmai versenyen második lett, az országoson is bekerült az első tíz közé, így iskolatársainál fél évvel előbb lett szakmunkás, egyben a szakma kiváló tanulója és ifjú mestere. A tsz új kovácsi műhelyében beszélgetünk. Nyolcan dolgoznak itt, mind szakmunkások, egy brigád. Két éve pedig a műhelyben dolgozók szocialista brigáddá alakultak. — A cím kötelez is, mondja Mórocz József. — Igaz, hogy tanult szakmánk kovács, de mindent csinálunk: bádogos, lakatos munkát, hegesztést, mezőgazdasági gépek javítását, alakítását, de ha kell, vízvezetékszerelők is vagyunk. Amire éppen szükség van. — Hogy érzi magát a fezben, a brigádban? *•— Jól. Nem kívánkozom sehová. Úgy érzem megfelelően választottam. Én itt már megalapoztam az életemet, jövömet. Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, jó, összetartó kollektíva a miénk. Az egyik munkatársunk beteg. Szombathelyen van a kórházban. Együtt meglátogattuk, aztán hogy a magára maradt családjánál se legyen semmi fennakadás, beállítottuk télre a tűzifát. A Vezetőség is odafigyel munkánkra. A tsz tavalyi eredményeiért megkapta a kiváló címet. Ekkor, mi a kovácsműhely szocialista brigádjának kollektívája is dicsérő oklevélben és pénzjutalomban részesültünk. A kovács nagyon szerény fiatalember. Magáról keveset beszél. A társaitól tudom meg, hogy lelkes, közösségi ember. Régi KISZ-tag és a Petőfi és Kossuth Lajos utcában lakók bizalmából már öt éve tanácstag is. Szeretik és becsülik a munkahelyén és a faluban is. Pontos, szorgalmas, igyekvő ember. A nyáron házasodik, most építi saját családi fészkét. Kétszoba, összkomfortos lesz a ház a Kossuth Lajos utcában, a hetyei „iparos negyedben”. A brigád természetesen besegít minden munkába. Aztán a tsz is ad 40 óra ingyen fuvart. Csendesen hallgatja brigádvezetője és a fez-elnök dicsérő szavait. Néha még szinte zavarba is jön. Lopva órájára pillant: látszik, hogy legszívesebben menne már, kint az udvaron várja a munka ... Újra a vason csattan a kalapács ifj. Mórocz József kezében. Dolgozik a kovács. A brigádvezető Bárhogy is nézzük, fiatalok közt elismert vezetőnek lenni — nem könnyű dolog. Tengelics Etelka, a szombathelyi Sabaria Cipőgyár Anna Frankról elnevezett ifjúsági szocialista brigádjának vezetője azonban nem panaszkodik. Amikor a tíz tagból álló brigád vezetésével együtt járó gondokról faggatom, mosolyogva tiltakozik: — Olyan brigádban, mint a miénk, amelyik jól együtt van, a brigádvezetőnek sem nehéz a dolga. Ami a mi bri Egy névtelen levélírómnak IBI-OBI ,,Édes fiam, azt a leveledet, amelyben a kétezer forintot kéred, nem kaptam meg” — válaszolta a hajdani apa távoliba szakadt fiának. Meg kell engednie, hogy így válaszoljak én is: azta levelét, amelyet május 29-én Szombathelyen adott fel címemre, nem kaptam meg, így igaz, nem kaptam meg. Honnnét tudom ezek után mégis, hogy írt? Egyszerű a dolog: itt van előttem levelének borítékja. Mondom: a borítékja és semmi más. A föltételezett levél hiányzik belőle. A véleménye hiányzik belőle, ha ugyan volt egyáltalán véleménye. Levél híján olvasni próbálok a borítékról. S hamar kiderítettem, hogy ismerős írta a „levelet”. Ismerős azért, mert nem írta oda nagybecsű nevét a feladónak fenntartott helyre. Ismerős azért is, mert nyilván egy azok közül, akik „nem értenek egyet”. Ami egyébként nem baj, sőt bizonyos esetekben egyenesen kívánatos. Valami nem stimmelne a házaink táján, ha mindenki és mindenben mindig egyetértene. De nálunk — és magára gyanakszom, bár a gyanú nem morális kategória — vannak néhányan olyanok, akik senkivel és soha nem értenek egyet. Csak épppen vállalni nem merik álláspontjukat, csak éppen nem merik vállalni, hogy felvagdosták a közös, járművek üléshuzatjait, stb., stb. Értjük egymást, gondolom... Fölteszem, hizeleg magának a gondolat is, hogy nemlétező véleményével véleményt csihol valakiből. De lehet-e véleménye bárkinek arról, akinek nincs véleménye? Legfeljebb egy üres borítékra való. És azt sem vállalja. Lássa be, enynyiért nyugodtan vállalhatta volna a „kockázatot”. Az üres borítékért. Az legalább több lett volna a semminél. (tarabó) Eszi, nem eszi... Igen. ..eszi, nem eszi, nem kap mást’ — ezt szoktuk mondani olyan esetekben, amikor valakinek akár ételben, akár másban nincs választási lehetősége, azaz szó szerint értve vagy jelképesen szólva, azt kell megennie, ami van. Maradjunk most kizárólag a szó szerinti értelmezésnél! Tény, hogy az üzemi étkezdék jelentős részében legalábbis az étlap szerint is ma már nem csupán egyetlen menüt szolgálnak fel: a papírforma szerint ezeken a helyeken két, esetleg több menü közül lehet választani. Hogy miért csak a papírforma szerint? Egyszerű az oka ennek: azért, mert a kedveltebb ételek többnyire igen gyorsan elfogynak, így aztán tényleges választási lehetőségük csupán az étkezési idő elején érkezetteknek van. Azok, akik később érkeznek az étkezdébe, az esetek többségében már nem választhatnak, ők kénytelenek azt enni, ami az előttük érkezetteknek nem kellett... Tényleges választási lehetőség ez? Aligha. Lehetne-e változtatni ezen a helyzeten? Úgy tűnik, igen. Ehhez azonban az kellene, hogy azok, akik az üzemi étkeztetést lebonyolítják, rendszeresen amolyan közvéleménykutatás félét végezzenek, akár papíron, akár szóban előzetesen mindenkitől külön-külön megérdeklődjék, hogy az étlapon szereplő menük közül melyiket fogyasztaná szívesebben. Valahogy olyasformán, ahogy az üdülőkben már régtől fogva szokásos ez. Bár kétségtelen, hogy ez némi többletmunkával is járna, úgy tűnik, megérné a fáradságot, tényleges választási lehetőséghez juttatná azokat is, akik akár munkaköri elfoglaltság, akár az ebédlő szűkös volta, akár egyéb ok miatt nem tudnak az első turnusban étkezni. Akikre tehát ma még — a papírforma szerinti választási lehetőség ellenére is *— többnyire joggal mondják: eszik, nem eszik, nem kapnak mást. L. K. gádunk összetételét illeti, én kétszeresen is szerencsés helyzetben vagyok: valamennyi brigádtag nő, ugyanakkor mindannyian fiatalok is vagyunk. A brigád legidősebb tagja 1951-ben, a legfiatalabb pedig 1954-ben született. Fiatal maga a brigádvezető is: bár az üzemben már 1966 óta dolgozik, ma is csupán a 23. életévében van. Minthogy édesapja már akkor régi cipőgyári dolgozó volt, 1966-ban, az általános iskola elvégzése után, 14 éves fejjel Etelka is itt helyezkedett el. Fiatal korára való tekintettel kezdetben csupán napi négy órát dolgozhatott. Később, amikor „nyolcórás” lett, az Anna Frank ifjúsági szocialista brigád is befogadta. Két év múlva, akkor még csupán 18 éves volt, brigádvezetőnek választották meg. A brigád, amelynek azóta is ő a vezetője, ma a vállalat kiváló ifjúsági brigádja. Hétezer nyerték el a szocialista brigád címet, többször kaptak jutalmakat, s minden szempontból felveszik a versenyt az idősebbekből álló szocialista brigádokkal is. Etelka Kámonban, a szüleinél lakik. A négy testvér közül ő a legfiatalabb. Azt, hogy dolgozni jól kell, a rábízott feladatokat pontosan kell teljesíteni, tulajdonképpen már otthoni környezetéből hozta magával. Igazi munkásnővé, üzemi kollektíva tagjává, majd egy kis kollektíva fiatalon is elismert vezetőjévé azonban a cipőgyár tüzedéseiben érlelődött. Több ember előtt beszélni, idegenek előtt szerepelni ma sem szeret. Munkahelyén azonban otthonosan mozog, brigádjának tagjaival minden lényeges kérdésben szót tud érteni. S nem is csak közvetlenül a termeléssel, a napi munkával összefüggő dolgokban. Színházba, ismeretterjesztő előadásra, ifjúsági táborba és kirándulni is együtt jár a brigád, sőt mondják, hogy Etelka a pinceklub építéséhez például még vasárnap, azaz pihenő napon is „behozta” az Anna Frank ifjúsági szocialista brigád tagjait... Hogy miért csinálja mindezt? Maga is nehezen tudná ezt megfogalmazni. Egy azonban bizonyos: nem csupán az anyagiak miatt. Bár keresete egyáltalán nem magas — mindössze havi 2000 —2100 forint körül van ■—, és egészen bizonyos, hogy többet is el tudna költeni, ő ezzel is elégedett. Szeretne-e magának többet? Igen, szeretne, de ezt a többet munkájával akarja leiérdemelni. Munkájával és a többiekkel, a brigádokkal együtt. Azokkal, akik hat évvel ezelőtt befogadták, és négy évvel ezelőtt brigád vezetőjüknek választották. Akikkel azóta is jóban, rosszban együtt van. írták: Lőrinc Károly és Soós Béla 3 VAS NÉP.